TEJBEN-VAJBAN

Ezért viselnek egyenruhát a koszorúslányok

2017. április 20., csütörtök 09:35

Eredetileg a menyasszony is egyenruhát viselt, de a Szellemírtók kitartó munkájának köszönhetően ma már nem kell lepedő alatt izzadva átvészelnie a lakodalmat.

Koszorúslánynak vagy násznagynak lenni kitüntetett szerep, felmerül ugyanakkor a kérdés, miért is kell a koszorúslányoknak ugyanolyan ruhában megjelennie. A válasz egy római időkből származó szokásban keresendő.

shutterstock 507124606

A rómaiak nem csak a koszorúslányokat, velük együtt a menyasszonyt is egyenruhába öltöztették, méghozzá azért, hogy így nehezítsék meg a menyasszonyt elrabolni készülő vetélytársak, illetve, magától értetődő módon, a különböző rontó szellemek és démonok dolgát. Az épp arra bóklászó démonok így nem tudták eldönteni, kit is kéne magukkal vinniük, és zavarukban tovább álltak.

 

Ezek szerint az akkori démonokat is gúzsba kötötte a bürokrácia hínárosa, úgy tűnik egy démonnak csak egy személy elragadása volt engedélyezett. Nem tudni, hogy mindez álarccal is kiegészített kezeslábas, vagy csador viselését eredményezte-e a gyakorlatban, mindenesetre ezek tűnnek a legkézenfekvőbb megoldásnak. Ha tehát valakit felkérnek koszorúslánynak, nyugodtan megjelenhet micimackós kezeslábasban, és ha egy mód van rá, húzzon ilyet a menyasszonyra is, ez tűnik a leghatékonyabb stratégiának az ifjú pár boldogságának szolgálatában.

A menyasszony küszöbön átcipelése hasonlóan démon-eredetű probléma megoldására szolgát, a padlóban (hol máshol?) éldegélő szellemektől védték így a menyasszonyt. Ezek szerint itt a küszöb az egyetlen veszélyforrás, olyan ez, mint a „csíkra lépsz meghalsz” játék felnőtteknek. A násznagyság természetesen hasonlóan sötét és baljóslatú múltra tekinthet vissza. Násznagyot akkor választottak, ha minden potenciális hölgy foglalt volt, ezért profi emberrablóra volt szükség a párválasztáshoz. A vőlegény nyomkövetőt szerelt a menyasszonyra, a násznagy pedig elrabolta neki. Hurrá!

Ugyanez, vagy valami hasonló itt alább megtekinthetőangol nyelven:

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

JÓZAN 7 világsztár, aki szakított az alkohollal

A Harry Potter, a Jóbarátok vagy épp a Szex és New York sztárjait sem kímélte a pia, van, aki azt mondja, a 30-at sem érte volna meg, ha nem változtat.

STÍLER Praktikák, ha minden reggel elkésel

Itt két perc, ott öt, meg még három, és már megint elkéstél? Öt tipp, ha szeretnéd a reggelt jobban kézben tartani, és végre nem utolsóként beesni a munkába.

KETTŐS MÉRCE Vagyonadó: tényleg erre van szükségünk?

A vagyonadó mellett és ellen is lehet érvényesen érvelni, a legjobb talán, ha először is végiggondoljuk, miről beszélünk.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés