Mellráktúlélők vonultak kifutóra a New York-i divathéten

Nemcsak a tavaszi-nyári kampányokban jelent meg a mellrák témája, hanem a 2017-es őszi-téli kollekciókat bemutató New York-i divathéten is, ahol Ana Ono 16 mellrákkal küzdő, mellrákot túlélő, illetve mellrekonstrukción vagy masztektómián átesett modellen mutatta be fehérneműkollekcióját – írja a Glamour a nem mindennapi bemutatóról, aminek bevételét a Mira Sorvino nevéhez köthető mellrákosokat támogató alapítványnak, a Cancerlandnek ajánlották fel.

“Nagy örömünkre szolgál, hogy lehetőséget kaptunk bemutatni ezeket az inspiráló nőket, akik semmiben nem különböznek a New York-i divathéten végiglejtő többi modelltől, a közönségtől vagy azoktól, akik a metrón utaznak vagy a környék kávézóiban ülnek” – mondta a márka alapítója, Dana Donofree, aki 27 évesen maga is megküzdött a rákkal, majd a melleltávolító műtétet követően rádöbbent, hogy a hagyományos melltartók már nem megfelelőek számára. Többek között ez inspirálta a tervezőt, hogy kifejlesszen és piacra dobjon egy olyan fehérneműkollekciót, mely a hasonló cipőben járó nők igényeihez igazodik.

A márka webshopjában egyébként átlagosan 50 dollárba, kb.14.489 forintba kerülnek a sportos és elegáns melltartók, amik a klasszikus 70AA vagy 90D méretezés helyett XS-XX méret szerint lettek meghatározva. Nem Ana Ono az egyetlen tervező, aki gondolt a mellrákkal küzdő nőkre, néhány évvel ezelőtt a masztektómián átesett Elina Halttunen egy fürdőruha kollekciót dobott piacra Monokini 2.0 néven.

Oszd meg másokkal is!
Mustra