Budapest a design egyik legfontosabb központja lehet

Budapest textilipara száz évvel ezelőtt virágzott, de a Szovjetunió összeomlása után több nagy üzemnek is be kellett zárnia. Amik megmaradtak és alkalmazkodtak a kor követelményeinek, most újra reneszánszukat élik – derül ki a Monocle kisfilmjéből, ami a budapesti designvilágot mutatja be. 

A videóból kiderül, hogy a "Made In Hungary" felírat egyre több high-end, designer márkánál jelenik meg, valamint a budapesti fiatal tervezők is egyre híresebbek és elismertebbek külföldön is. A filmben Tóth András, a USE Unused kreatív igazgatója mesél arról, hogy ők voltak az első generáció, akik máshogy gondolkoztak a divatról és arról, hogy magyar tervezőnek lenni a történelmi háttér miatt is kimondottan különleges dolog.

Ezt Tomcsányi Dóri is megerősítette: "Mi vagyunk az első generáció, akik a szocializmus után divattervezéssel foglalkozhattunk Budapesten és szabadon azt alkotunk, amit csak szeretnénk. De a márkámban visszaköszön a szocializmus is, rengeteg inspirációt merítettem abból az időszakból is" – mondta a tervező, akit a házak, a tárgyak az építészet inspirált ruhái tervezésekor.

Sándor Szandra, a Nanushka alapítója már arról beszélt, hogy befektetők és támogatás nélkül nagyon nehéz ma Magyarországon a divatvilágban megmaradni. Ő 2012-ben kapott egy olyan tőkeinjekciót, ami után a cége fejlődni tudott, ő pedig arra koncentrálhatott, hogy a márkája egyre ismertebb legyen. A film kitér a fiatal tervezők oktatására is, ami sokat segít abban, hogy egyre több és sikeresebb fiatal dolgozhasson a divatvilágban, ami  Budapesten egyre nagyobb, új dizájnerek jelennek meg, új boltok nyílnak és a világban is egyre ismertebbek a magyar tervezők munkái.

08-marieclaire2015-151113-IMG 0736
Szécsi István / Dívány
Oszd meg másokkal is!
Mustra