A Látomás boltok tulajdonosával-főnökével, Szontágh Julie-vel beszélgettünk arról, hogyan indult el a ma már szervesen a belváros képéhez tartozó apró üzletek karrierje és hogyan tartja fenn körülöttük az érdeklődést ennyi év után is. Interjú.
A kezdeti káosz
„A Látomás alig egy éve létezett, amikor beszáltam, ennek 17 éve. Akkor még főiskolára jártam, nem voltam benne biztos, hogy kell-e ez nekem egyáltalán, de végül beszálltam üzlettársként. Rengeteg lány álma hogy boltot nyisson, nekem egyáltalán nem volt ez, mégis bejött az életembe a Látomás. A kezdeti koncepció az volt, hogy vintage ruhákat alakítottunk át, a vintage ekkor élte meg az első fénykorát, de itthon csak szűk réteg tudta értékelni. Az üzlettársam ezért inkább magyar tervezőkkel kezdett foglalkozni, egyre többen akarták a Látomásban árulni a kollekciójukat. Én ekkor kezdtem bele az egészbe, megkaptam a bolt hátsó helyiséget, és folytattam a vintage részleget. Volt vagy 10.000 forint a zsebemben, magyarul alig tudtam, így hát végképp nem tudtam, hogyan működik egy magyar cég, kaptam két állványt és néhány vállfát, bolhapiacokról szedtem össze fillérekből tök jó cuccokat, és pótoltam az induló készletet a saját ruháimmal, így kezdtem az egészet 20 évesen. Piackutatásról vagy üzleti tervről szó sem volt, viszont minden este pörögtem az akkori virágzó magyar underground életben, így hamar ki is alakult a vásárlóközönségem" – kezdi Szontágh Julie, aki egyébként francia, apukája ugyan magyar származású, de Lyonban élte le életét.
„Nem veszett el teljesen a magyar vonal, 1980-ban vettünk itthon egy kis faluban egy régi házat, elkezdtünk nyaranta ide járni. Nekünk teljesen elvarázsolt világ volt a szocializmus alatt itt lenni. Sokkal izgalmasabb volt, mint a francia Riviérán nyaralni, ahogy minden francia kisgyerek teszi. Olyannyira bejött ez a "kelet-európai romantika", az, hogy itt minden lehetséges, hogy gimi után úgy döntöttem, Budapestre költözöm. Egy évre rá jött a Látomás, két évre rá kiszállt az üzlettársam és egyedül vittem tovább."
2004-ben már kellett a váltás
"A vintage és tervezői berendezkedést kábé 10 évvel ezelőttig tartottuk. 2004-től egyre szaporodtak a magyar tervezői boltok, dizájncsapatok, és elkezdtem úgy érezni, hogy az, amit csinálok, már tucattá vált. Hirtelen mindenkiből designer lett, a tervezők egyszerre 5 boltba szállították ugyanazt a kollekciót, az árak is elszálltak, értelmét vesztette az egész. Váltani akartam, ekkor kezdtem külföldi készítőkkel dolgozni. Nem egyedi, kézzel készült ruhákat árulunk, ami abból a szempontból jó, hogy komoly háttere van a gyártásnak, de mivel itthon csak a Látomásban lehet kapni őket, ezáltal abszolút egyedinek számítanak. Számomra az a szerencse, idézőjelben, hogy itthon annyira nem lehet semmit kapni, olyan szegényes a választék mindenből, hogy nem bonyolult jót csinálni, könnyű megtalálni azt a rést, ahol hiány van" – mondja Szontágh Julie.
"Ráadásul a legtöbb márka vagy üzlet szűk közönséget céloz meg, leginkább a jólszituált, nagyon tudatos fogyasztókat (aki csak designerruhákból öltözködik, gasztro helyekre jár, designblogokat olvas, az éppen legmenőbb sneakerben jár, stb). Nincs végiggondolva, hogy ezáltal nagyon leszűkítik a saját vásárlóközönségüket. Sokszor hallom a vendégeimtől, hogy nem mennek el egy-egy boltba, mert úgy érzik, kinézik őket onnan. A Látomás kommunikáció és az egész image tudatosan ennek a szöges ellentétére épül. Vásárolnak nálunk diákok, menedzserek, hipszterek, irodisták, itt élő külföldiek, tök vegyes a közönség, és szerintem ez a jó. Nem egy közegre épül, és nem is olyan egysíkú. Olyan párhuzamot tennék a Látomással, mintha egy jó kockás terítős vendéglő lenne: már akkor itt volt a hetedik kerületben, amikor a menő kávézók és éttermek még sehol nem voltak. Míg a menő bisztrók mind úgy néznek ki, mintha most léptek volna ki a Pinterestből, nálunk elég egyszerű a berendezés, míg a posh étteremben egy hatalmas tányéron kapsz egy semmiség ételt nem kevés pénzért, nálunk biztosan jól ''laksz'' körítésmentesen, kedvező áron" – folytatja az üzlet tulajdonosa, vezetője.
A fast fashion a fő konkurencia
"Nincs is nagyon szükségünk reklámra, szájról szájra terjed a hírünk, a marketing mint fogalom amúgy is idegesít. Szerintem ha jó egy termék, akkor eladja magát és nem kell azt hypeolni. Nagyon elszomorít, hogy manapság ennyire megvezethetőek az emberek, hogy ennyire identifikálják magukat brandekkel. Nagyon kiborít a sok ''tipik tumblr-ös'' lookbook, amivel Dunát lehetne rekeszteni. Én nem azért veszek meg egy ruhát, mert azt sugallták, cool dolog ezt hordani, hanem azért mert jól áll. Itt is visszaköszön a nagy tányéron semmiség fogás faktor: a sok üzlet, amely nagyon letisztult, lóg benne összesen 10 ruha, az épp aktuális ''kapszula kollekció'', amelynek neve is van, nyomtattak hozzá 30 db nagyon megszerkesztett árcédulát, csináltak neki launch party-t, frissítő koktélokkal és macaronnal fogadták a divatbloggereket, és akkor te meg is veheted 40 ezerért azt a szuper különleges topot..." – magyarázza Julie, aki a működés részleteiről is elárul ezt-azt.
"Amikor épp szezon van, 2 hetente töltjük fel a készletet, az élet ekkor egy megállás nélküli pakolás, vasalás, fotózás. Ez a másik erősségünk, nagyon gyakran cserélődik a kínálat, a belvárosi hasonló kis üzletek nem nagyon tudják ezt a tempót tartani. A fő konkurenciám nem is a többi kisebb butik, hanem a fast fashion, ami stílusban is hasonló, árban valamivel drágább, mint mi, ugyanazokat a trendeket követjük, hasonlóan tartunk leértékeléseket. Jelenleg három üzlet van, plusz a webshop és a fiúvonal, amit lakásvásár keretében tartunk fenn. A fiúrészt három-négy éve kezdtük, akkoriban sok barátom cseszegetett, hogy nekik is hozzak ruhákat, panaszkodtak, hogy nem tudnak honnan öltözködni. Nekem meg ennyi év után jól jött a megújulás, az új projektek és kihívások. Az első pár lakásvásárt a saját lakásomban tartottam és akkora volt a tömeg, hogy biztos voltam benne, van értelme a fiúkkal is foglalkozni. Most körülbelül havonta tartunk fiúnapokat, de mivel sokkal nehezebb jó férfiruhát találnom, mint nőit, ezért van, hogy kimarad pár hónap" – mondja Szontágh, aki annak ellenére, hogy épp nem akar terjeszkedni, csak nyitott még egy kis boltot.
Nem kell a terjeszkedés
"Az Ultra egy éve sem nyitott, a Látomásnak a kistestvére, a pasimmal együtt nyitottuk meg. Amikor összejöttünk, úgy látta, sokkal több van bennem, mint amennyit kiaknázok, ezért újabb kísérletezésbe vágtam bele, vele együtt. A kínálat nagyon hasonlít a Látomáséra, de itt még kedvezőbb áron kaphatóak a ruhák. Ezt úgy tudtuk megtenni, hogy minden plusz szolgáltatást redukáltuk: A ruhák nincsenek befotózva, nincsenek feltöltve a webshopra, nincs az Ultrának Facebook oldala, nincs kártyás fizetés, sem törzsvásárlói rendszer, kisebb az üzlet stb. Az Ultra még bevezetés alatt van, de a törzsvásárlóink már rendszeresen látogatnak ide is" – mondja Julie.
"17 év után hála égnek, de leginkább a jó csapatomnak köszönhetően, megy magától az egész, és nem kell sokat foglalkoznom a boltokkal. Mondjuk korántsem lenne ilyen könnyű dolgom a üzletvezető, Adrienn nélkül. Ő viszi az egész Látomás-t (Ultrát, webshopot és fiúrészleget), ő tartja kézben és észben az egészet, míg én csak az árubeszerzést és a közösségi médiát csinálom. Az értékesítő csapat is nagyon jól teljesít, hatan vagyunk összesen lányok és úgy élünk, mint egy boldog kis család. Ezt a egyensúlyt nem is szeretném felborítani azzal, hogy még több üzletet nyissunk, nagyon jó kis életem van a boltok mellett és ez a szabadságom mindennél többet ér."
