Emberi áron is lehet luxustáskája

Mikor rácsodálkozik bárki, hogy mi kerül egy Dior táskán 4000 dollárba, azaz több mint egymillió forintba, akkor az elsők között jön válaszként, hogy a gondos, kézműves kialakítást kell megfizetni. Pontosan ezt az érvet döntötte meg most a Strathberry márka, mely videón mutatta meg, hogy ennek majdnem a tizedéért is elő lehet állítani egy kiváló minőségű, szintén kézzel készült luxustáskát.

A Huffington Post hasonlította össze azt a két videót, amelyben egy Dior, illetve egy Strathberry táska elkészítését mutatják be. Az elkészítés módjában nem túl sok a különbség, viszont az egyik árcédulán 4000 dollárt talál, a másikon pedig legfeljebb 650 dollárt, vagyis 184 ezer forintot. Persze nem azt mondjuk, hogy ennyiért már azonnal rohanjon az egész kollekciót megvenni, viszont a két táska ára közti különbség nagyon is szembetűnő.

Ráadásul az is egyértelművé vált, hogy nem kell vagyonokat kiadni azért, hogy jó minőségű, gondosan és szépen kidolgozott táskája legyen. "Olyan táskákat szerettünk volna készíteni, amit az emberek megengedhetnek maguknak" – nyilatkozta Leeanne Hundleby, a márka társalapítója a Huffington Postnak. "A célközönségünkbe tartoznak a dolgozó nők és anyukák, akik úgy szeretnének valami szépet, hogy ne verjék magukat hatalmas költségekbe." A skót cég Európából vásárolja a bőrt a luxustáskáihoz és most az amerikai piacra is szeretnének betörni. Ehhez pedig egy Kickstarter kampányt indítottak, ami máris túllépte a kitűzött célt. És hogy egy másik tévhit is megdőljön, vagyis hogy a tervezőt és a művészeket kell megfizetni, Hundelby azt is elárulta, hogy bár a cég központja Edinborough-ban van, a táskákat egy spanyol kézműves készíti, a Louis Vuitton volt tervezőjének elképzelései alapján. Sőt már a hírességek körében is kezd elterjedni, legutóbb Emma Wattsont látták ilyen táskával.

Tehát így készül egy Dior táska 1,2 millió forintért:

Ez pedig szinte ugyanaz a videó, de ez a táska Strathberry, és mindössze 180 ezer forintba kerül: 

Oszd meg másokkal is!
Mustra