Nyári ruhák: elegáns vagy olcsó kéne?

Egyszer már megnéztük az egyberuhákat, még tavasszal, és már akkor is rengeteg nyárra való ruhával találkoztunk: most a szezon elején is körbejártuk a boltokat, hogy szemlézzük a kínálatot. Nem meglepő, de a legtöbb üzletben két hónap alatt lecserélődött az árukészlet, így most ismét megmutatjuk, milyen nyári ruhákat kap. Ha valamelyik megtetszett, nem árt sietni, nyakunkon a leárazás, és akkor még hamarabb el fognak tűnni ezek a termékek a boltok polcairól. 

Asia Center

Az Asiában sokféle színes, mini, testheztapadó, poliészter és applikációkkal díszített ruha kapható 3-4 ezer forintért, de 2700 forintért például kellemes anyagú, lenge nyári ruhát is kaphatunk. Strandra való darabokat is találtunk, 3000-3500 forint közötti áron, ami azért jó ár/érték arány.

H&M

A H&M-ben a lenge, gyűrődős strandruhák mellett bő ingruhák és peplumos miniruhák is kaphatók, utóbbiak már 6-8 ezer forintos áron. A svéd cégnél most csinos maxiruha is kapható, amiben elegánsabb nyári partikra is el lehet menni, ezt ahhoz képest, milyen jól néz ki, nem is olyan drágán, 12.990 forintért árulják.

Orsay

Az Orsay már múltkor is nagyon felkészült volt egyberuhákból, most is nagyon jó a kínálata kellemes anyagú, jól szabott, nőies ruhákból. Kedvencünk most alábbi 8 ezer forintos ruha volt, ami munkától a kerti partikig mindenhol megállja a helyét, de a galériában látható csíkos, és ejtett vállú, világoskék ruhákat is szerettük. Egy baj van: nem sok méret van ezekből, úgyhogy ha valamelyik megtetszett, nem árt sietni.

Promod

A francia márkánál ismét elég furcsa szabású ruhákat találtunk. Sok felsőrész túl bő, máskor a szabás pont csípőre esik, ami szélesít, megint máskor meg a vállpántok túl hosszúak. A ruhák anyaga viszont nagyon jó, a legtöbb ruha nem poliészter, de kicsit túlzás, hogy a legolcsóbb is 8 ezer forintba kerül.

New Yorker

A New Yorker ismét a tinikre (és a középkorű wannabe-Lolitákra) készült fel, a ruhák nagy része hülyén néz ki már egy húszévesen is. A szívecskés, mentazöld ruha például, amit a galériában megnézhet, 14 éves kor fölött már nem ajánlott, az alább is látható, virágos ruha viszont még nagykorúakon is elmegy.

F&F

A Tesco ruharészlegét régebben olcsósága miatt emlegették, viszont a minőségre voltak panaszok. Egy biztos: most már nem annyira olcsó az F&F. Alábbi ruha például 7900 forint, de a galériában talál még mini ingruhát 6500 forintért, és szuper anyagú, nagyon jól szabott, lovaspólóra is ideális ruhát 17.900 forintért. Igen, 17.900-ért. Viszont ennyiért tényleg szép, jó az anyaga, és szuper a szabása, még ha a galériában kicsit szomorúan is mutat – higgye el, élőben szuper!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra