18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Meztelen modelleket fotózott Éder Krisztián

A terhes nőt is bemutató Pirelli-naptárhoz hasonló kezdeményezés hazánkban is van: az előző két évhez hasonlóan, a Visage modellügynökség 2015-ben is elkészítette kalendárját. Most először ruhátlan modellek szerepelnek benne (természetesen az intim részeket takarva, teljesen ízléses módon), a képeket pedig ismét Éder Krisztián készítette. Megkerestük az ügynökséget is, hogy megtudjuk a sorozat miértjét.

"Az egész úgy indult, hogy minden évben szeretünk kedveskedni egy kis ajándékkal a barátainknak, üzletfeleinknek és kollégáinknak" – mondta Kajdi Csaba, a Visage vezetője. "Mindig volt valami új ötletünk, például egérpad, pólók, táskák. Úgy éreztük, ideje hagyományt csinálni egy kalendáriumból. A legelső naptárunkban a modelljeink már meglévő képanyagaiból dolgoztunk, és a tavalyi évben kezdtünk el kifejezetten erre az alkalomra készíteni a képeket" – tette hozzá.

A közös munka Éderrel

Kajditól azt is megtudtuk, hogy nagyon sokat gondolkodtak a fotóson, végül a választásuk Éder Krisztiánra esett. A kezdetek óta együtt dolgoznak és ők voltak az elsők, akik felfigyeltek tehetségére, fantasztikus látásmódjára, továbbá a lányokkal is jól tud együttműködni. "Szerettünk volna egy kicsit provokatívabb, ugyanakkor ízléses beauty képeket. Ehhez nagyon nehéz olyan fotóst találni, aki jó ebben, érti a koncepciót és nem viszi el a fotók hangulatát pornográf irányba" – mesélt a közös munkáról Kajdi. A fotózás során a lányok rendkívül felszabadultak voltak, ami azért is fontos, mert a divatmodellek nem feltétlen vetkőznek le, de ha mégis, az ügynökség mindig megnézi, hogy ki a fotós – hiszen ez mindkét félnek nagy lehetőség. A modellek természetesen mindannyian 18 év felettiek. "Nagyon bízunk benne, hogy akikhez eljut az idei Visage 2015 naptár, elégedettek és boldogok lesznek a kiadvánnyal" – zárta sorait Kajdi Csaba.

A sorozat egy részét galériánkban, az egészet Éder honlapján, ide kattintva találja! A sminkért  a L'école Fazekas Richárdja, a hajért a Cult Hair & Bazaar Károlyi "Travis" Márkja felelt, a modellek pedig Kinga, Andy, Monika, Johanna és Bori voltak – természetesen mindannyian a Visage-tól.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra