A 6 legjobb magyar divatbemutató 2014-ben

Szerencsére munkaköri kötelességünk divatbemutatókra járni és szerencsére egyszerűen nem tudjuk megunni őket. Ami a nagyobb eseményeket illeti: 2014-ben két Toni & Guy Fashion Week Budapesten és egy Marie Claire Fashion Days-en, emellett számos egyéni divatbemutatón jártunk, most ezek közül válogatjuk ki (szigorúan szubjektíven) kedvenceinket. Igazából legszívesebben az összes bemutatót újra elővennénk, de nem akarjuk, hogy esetleg elunja magát míg végiglapoz 300 képet, így megpróbáljuk visszafogni magunkat és csak hat tervező munkáit bemutatni. Na jó, még egy nagy kedvencet azért besrófolunk a cikk végére. A hajtás után megnézheti, mely kollekcióktól esett le az állunk!

Szegedi Kata 2014-15 ősz-tél

Szegedi kollekcióját izgalommal vártam áprilisban, az év divattervezőjét ugyanis már kérdeztem korábban arról, mit készít 2014 telére. A 90-es évek inspirálta, friss, színes kollekció első ránézésre nem tűnik téli kollekciónak, sok a világos szín, például a pasztellkék, lazacpiros, ezüst és fehér. Printek terén a terepminta, a pöttyök és a csíkok, anyaghasználatban pedig a nehéz vásznak, a rojtos felületek, a vízlepergetős szövetek és a printelt neoprén alkotják a kollekciót. A sziluettekben a ceruzaszoknyák, cigaretta-nadrágok és oversize felsők jellemzőek. A különleges szabások, vagány printek és szokatlan anyagpárosítások jót tesznek a kollekciónak, minden szett izgalmas, és a különleges szabásvonalak ellenére az összes ruha hordható, jól kombinálható már meglévő darabjainkkal is.

Je Suis Belle 2014-15 ősz-tél

A tervezőpárosnál ősszel és télen minden a feketéről szól, és ezzel a 2014-es kreációk tökéletes ellentétei az egy évvel ezelőtti jégkirálynős kollekciónak. A feketét lehet szeretni, mert nehéz vele mellényúlni és bárki bármikor bátran hordhatja, viszont igazi művészet belőle izgalmas darabokat kreálni, kihívás: a Je Suis Belle jól vette az akadályt a különböző struktúrájú anyagok keverésével.

Díszítésekkel, applikációkkal, valamint az eltérő textúrákkal, anyagokkal (pl. selyembársony, voál, műszőrme, gabardin és krepdesin) ellenpontozták a tervezők a komorságot, az őszi/téli kollekciót részben a perspektíva és optika legfontosabb tézisei inspirálták (lásd. prizmaszerű díszítések, a háromszögminta), de a tervezés során meghatározóak voltak a tradicionális férfiszabászat folyamatai, a fércelés, illetve a különböző funkciójú rétegek egymáshoz kapcsolódása is.

Konsanszky Dóra 2014-15 ősz-tél

Konsánszky Dóra munkáit már jól ismerheti, akit érdekel a magyar divat: a tervező 2006-ban indította márkáját, jellemző rá, hogy szofisztikált részletekkel, különleges szabásokkal, érdekes anyagokkal dolgozik. Gyakran inspirálódik zenéből, művészetből, legfrissebb, 2014-15-ös őszi-téli, minimalista kollekciójának stílusát a jazz és a grunge ihlette.

A tervező fekete-fehér-szürke szettjei tényleg felidézték a 80-as évek sötét, underground stílusát, de nekünk Charles Baudelaire és a Nyugat első nemzedékének világa is beugrott a fekete madaras – pontosabban csókás – díszítések, kiszaggatott kalapok és a különlegesen szabott fekete lebernyegek, blézerek láttán. Ritkán fordul elő olyan, hogy egy kollekció minden ruháját fel tudnánk venni gyakorlatilag bármilyen alakomra, de ez most így van.

USE unused 2015 tavasz-nyár

Az októberben bemutatott USE unused kollekció a tengerhez kapcsolódik, azon belül is a Némó kapitány filmhez: minden ruhán visszaköszön valahogy a tenger, vagy az anyagról jut eszünkbe a tengeri szivacs, vagy a gyöngydíszítés idézi a kagylókat. A szabások és varrások is hullámvonalasak, sok az aszimmetrikus kontúr. A meleg évszakra két saját printet tervezett a trió: a víz felületén tükröződő napfény az elasztikus pamutvásznon jelenik meg, a tengeri élőlények fosszíliái pedig egy vékonyabb puplin anyagon jelennek meg.

Anda 2015 tavasz-nyár

Anda Emília kollekciójának címe "White page", azaz fehér lap, melyre még bármi kerülhet. Az Anda kollekciót a gondolatiság és érzelmek viszonya, az ezekkel való kísérletezés jellemzi és Alva Noto hangkutató minimalista zenéje inspirálta: a bemutató alatt is ez, azaz írógépkopogás szólt. A tervező egyszerű vonalakkal, kevés színnel dolgozik, a 2015-ös tavaszi-nyári kollekció a tér, az idő és a személyiség összhangja – a márka leírása alapján.

Tomcsányi 2015 tavasz-nyár

Tomcsányi jövő tavaszi ruhadarabjainak megálmodásánál a Panel kollekciójához hasonlóan a pasztell színekhez, a pamut mellett selyemszerű anyagokhoz és mintákhoz nyúlt vissza. A tervező ezúttal két kézzel festett printet is készített, a selyemruhákra összepréselt PET-palackok, a pamuttunikákra csillogó vízfelület került. A víz, mint a nyár egyik legfontosabb eleme még a narancsszín ruhákon is megjelenik, ha máshogy nem például hullámvonalas szabásvonalakkal. Színek tekintetében a barack, fehér, menta, eperszín, égkék és az ezeket megtörő szürke dominál, a legnagyobb kedvencünk pedig a cseppminta volt. Bár a derékra kötött pulóvertől/ingtől mai napig ódzkodunk, Tomcsányi viszont remekül egészítette ki a ruhákat a hasonló anyagból készített felsőkkel.

+1: Daige

A fiatal márkának nem jutottunk el bemutatójára 2014-ben, de a Facebookon követtük a tervező, Tóth Melinda munkásságát. A 2014-15-ös őszi-téli szezonra kijött a Daige Dada kollekciója, melyre továbbra is jellemzőek az ötletes digitális printek és a merész anyaghasználat. A kollekciót két művész, a dadaista Hans Arp és Marcel Duchamp munkái inspirálták, mely abszolút tetten érhető a papírkollázsos szoknyán vagy a funkció nélküli cipzárak és patentok elhelyezésén. A sok ötletes megoldás azonban nem nyomja agyon a ruhákat, minden darab abszolút hordható, kombinálható és ráadásul elérhető áron kapható.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra