Így öltözzön a korának megfelelően!

Nézd már, milyen öregesen öltözik! Na, ez is tininek öltözik, aztán elmúlt 40! Naponta hallunk a környezetünkben ilyen mondatokat, legyen szó egy délutáni pletykáról a kollégákkal, vagy egy elcsípett beszélgetésről a villamoson. Vajon mitől függ az, hogy az adott életszakaszban hogyan illik öltözni? Vannak egyáltalán szabályok? Az élet értelmét nem szeretnénk megfejteni és a Harper's Bazaar sem próbálkozott a filozofálgatással, inkább mutatott 5 olyan szettet, amit 20, 30, 40, 50 és 60 évesen viselhetünk.

Eldöntöttük, hogy a magazin javaslatai alapján mi is összeállítunk 5 montázst – azonban míg ők dizájnercuccokat válogattak össze, mi a megfizethető és hazánkban is kapható (vagy Magyarországra is szállító) márkák termékei között nézelődtünk. Természetesen nem mondjuk azt, hogy ha 41, akkor eszébe se jusson a 30-asoknak szánt szettbe bújni. Tekintsen inkább erre a posztra mint inspirációra, ahonnan elleshet egy-két  trükköt vagy ahol új szerelemruhára bukkanhat!

20-as évek

A Harper's Bazaar szerint a harmadik x előtt kell kiélni a feltűnő szín és/vagy mintamániánkat. Nincs olyan, hogy „túl sok”, bátran kísérletezzünk mindkettővel. Ez a MangoOutletes ruha bár virágmintás, a mély színei miatt ősszel is bátran viselheti, a kistáskát pedig egyenesen imádjuk!

20
reklámfotó

30 évesen

Ennyi idősen már érdemes kicsit visszább venni – tanácsolja a lap. A minták maradhatnak, csak legyenek visszafogottabbak és ugyanez igaz a színekre is. Ebből a szettből nem tudunk egyetlen kedvencet kiemelni: a legjobb vétel mindenképpen a 3 darabos övszett 3000 forintért, aminek köszönhetően akár minden nap „új” ruhája lehet.

30
reklámfotó

A negyedik x-en túl

A Harper's Bazaar szerint negyvenen túl húzzuk be a kéziféket és maradjunk a biztonságos fekete-fehér szetteknél. Jó hír, hogy ezeket is fel lehet dobni kiegészítőkkel úgy, hogy ne legyenek teljesen unalmasak, sőt! Blúzok közül ne ragadjon le a klasszikus titkárnős fazonnál, ez a nyakban megkötős verzió nagyon izgalmas. Dívány tipp: a kendőjét útközben kösse a táskájára, ha pedig beért az irodába, viselje a nyakán!

40
reklámfotó

Fél évszázad

A nyugdíj előtti években válassza a föld színeket: a bézs, a barnák, a szürkék remekül mutatnak együtt és úgy bújhat színesbe, hogy közben nem néz ki papagájnak.

50
reklámfotó

Hatvanon túl

Ön mire gondolna, mit ajánl a Bazaar a 6-ossal kezdődő éveinkre? Ha a pasztellt válaszolná, akkor jó hírünk van: eltalálta! A nude magassarkú igazi klasszikus, ne is várjon vele eddig, szerezze be korábban! A táska kifordítható, a belseje narancssárga, így bátran kölcsönadhatja huszonéves lányának vagy unokájának!

60
reklámfotó
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek