no

Vagány cipzár karkötő fillérekből

Sokszor szembesülhet azzal a ténnyel, hogy egyik-másik nadrágja nem bírja tovább a gyűrődést, és mehet a kukába. A cipzárakat azonban ilyenkor se dobja ki, mert mutatós karkötő lehet belőlük. De ha nincs rossz nadrágja, akkor is lehet egyedi, kézzel készült karkötője néhány száz forintos áron.

A hozzávalók:

2 db nagyjából csuklóméretű cipzár

  • 2 db stopper
  • Lánc a nagyobbításhoz
  • Csavaros, vagy delfinzár

A karkötő elkészítése nagyon egyszerű, nem igényel különösebb kézügyességet sem, elég, ha tudja, hogyan kell a parkettafonást elkészíteni. első lépésként a cipzárakat kell szétszednie. Ez egyszerűbb, ha eleve olyanokat vesz, melyek teljesen széthúzhatóak. Ezek persze drágábbak is, de a hagyományos, a végén összekapcsolt darabok is tökéletesek, csak le kell fejteni a végükről a fém stoppert, ami megállítja a kocsit. Ha ez megvan, akkor gond nélkül szétszedhetőek.

A szálakból 3 darabra lesz szüksége. Ezeket úgy fogja össze, hogy a fogak egy irányba nézzenek, majd a végüket zárja le egy stopperrel, amit erősen nyomjon össze, hogy biztos tartást adjon.

Ezután kezdődhet a fonás. Lassan dolgozzon, és figyeljen arra is, hogy az anyag fogazott része szépen felülre kerüljön. Ne kapkodja el, mert ha megcsavarodik, akkor nem lesz meg az ismétlődő hullámminta a fogakból, így kissé fura megjelenése lesz a karkötőnek.

Ha a fonással is megvan, akkor a végeket újra zárja le egy stopperrel, amit szintén erősen nyomjon össze. Próbálja a csuklójára, és ha kell, akkor néhány láncszemmel meghosszabbítva tegye rá a zárat.

Ha erre nincs szükség, akkor csak a stopperek végére erősítse fel a zárat, egy kicsit igazítsa el a karkötőt (az anyag vastagsága miatt nem egyenes, hanem enyhén kanyarodó alakja lesz), és már készen is van.

Oszd meg másokkal is!
no
Érdekességek