Ezeket a sminkhibákat követjük el naponta: a szem

Vannak olyan sminkhibák, amiket mindannyian hajlamosak vagyunk elkövetni, pedig nem lenne muszáj. Két profi sminkes, Vadócz Edina és Amin B. Ildikó segítségével most a leggyakoribb és legegyszerűbben korrigálható hibákat mutatjuk meg. A lényeg nem az ujjal mutogatás, hanem az, hogy a jó technikával sokkal szebbek leszünk.

A két sminkes két modellen dolgozott, a nem túl szerencsés változatok mellett elkészítették a jobb megoldást is. A két fotót mindig egymás fölé tettük, ezeket a középen található csúszka segítségével tudják teljes méretben megnézni.

Ebben a cikkben most a szem festésekor elkövetett gyakori bakikról lesz szó, hamarosan pedig jönnek majd az alapozás, a pirosítás, a szemöldökfestés és a szájfestés fiaskói is.

Pókszempilla

Bár az összeragacsozott pókszempilla az idei év egyik nagy trendje a kifutókon, de a mindennapokban inkább vicces, amiről nem az jut eszébe a szemlélőnek, hogy milyen trendi ez a smink. A pókszempilla általában két okból alakul ki. Vagy nem mossák le a sminket este, és másnap mindig az előző maradékra kerül az újabb réteg festék - ez ráadásul eléggé árt is a szemnek. A másik ok a beszáradt, már nem megfelelő nedvességtartalmú spirál, ezt csak csomósan lehet felvinni. Ez sem túl higiénikus, a spirálban is nagyon el tudnak szaporodni a kórokozók.

Megoldás:

1. Fontos a minden esti lemosás, és a mindennapokban lehetőleg senki ne használjon rendszeresen vízálló spirált, mert azt nem lehet rendesen lemosni. Van létjogosultsága, de nem a hétköznapokban.
2. A spirálokat körülbelül 4 havonta cserélni kéne.
3. Lehet kapni szempillafésűt, ha túl sok festéket kentünk fel és nagyon összecsomósodik, át lehet menni a pillákon egy gyors mozdulattal, máris megoldódik a probléma.

Csak a vízvonal

A korai 90-es évekből maradt ránk ez a szokás, amikor csak a szemünk alsó-belső vonalát (a vízvonalat) húzzuk ki egy ceruzával. Aki csak ennyit szeretne csinálni magával, az inkább ne tegye! Feketében is borzasztó, de színesben még rémesebb. Minden sötét szín, ami a vízvonalra kerül, szűkíti a szemet, további smink nélkül semmilyen létjogosultsága nincs, csak akkor szabadna használni, ha körülötte van szemfestés. Egészségtelen is, mert eltömítheti a könnycsatornákat, sokkal gyorsabban elfárad a szemünk. Bónusz: összegyűlik a belső szemzugban, és az is milyen szép.

Megoldás:

Ha csak a szemünket szeretnénk kontúrozni, a jó megoldás az, hogy a szempillák tövébe (a felső fölé, az alsó alá) húzzunk vékony kontúrt. Ha ceruzával dolgozunk, akkor vékonyan fixáljuk le szemhéjpúderrel, úgy a nap végére sem fog elkenődni.

Szomorú szemű szamuráj

Az előtte fotón látszik, milyen szomorú lesz a modell szeme ettől a sminktől. Ez azért van, mert az "ideális" szemforma felfelé ível, ez a festés viszont lefelé kanyarintja a szemet. Oka az, hogy a legtöbben úgy sminkelünk, hogy becsukjuk azt a szemünket, amin éppen dolgozunk.

Ezzel csak az a baj, hogy amikor csukott szemen húzzuk a vonalat a külső szempillatőn túlra, akkor hiába törekszünk fölfelé, a meghúzott vonal a valóságban lefelé fog konyulni.

Megoldás:

Ezt az ívet mindig nyitott szemmel kell meghúzni. Ugyanezek a szabályok vonatkoznak a tuscsíkra is: mindig nyitott szemmel állítjuk be a dőlésszöget. Mielőtt a szemünkre vetnék, hogy a jól sminkelt képen sokkal több a festék, megmagyarázzuk, miért van ez. A modell szemformájához amúgy sem áll jól a tus, mindenképp szükséges a tus felsatírozása a szemhéjra, hogy így alakuljon ki az ideális "nyitott" szemforma.

Elkenődik, föltapad

Mindenki ismeri azt, amikor a ceruza/tusvonal délutánra már a felső szemhéjra is felkenődik. Ennek is két oka van: az egyik, hogy nem megfelelő helyre tesszük az árnyékolást. A másik, hogy nem fixáljuk a festést, pedig kéne.

Megoldás:

1. Egyetlen igazán egyszerű szabályt érdemes megjegyezni: ahová felkenődik, onnan érdemes felfelé satírozni. Az előtte képen látható elkenődött vonal adja meg a sötét satír alsó vonalát, a felsőt pedig az ideális ívre kell bekötni.
2. Még egy dolog: minden krémes textúrát fixálni kell. Például a szemceruzát, szemhéjpúderrel.

Ó, azok a nyolcvanas évek!

Ha már mindenképpen ragaszkodunk a kék szemfestékhez, itt is lesznek szabályok. Először is: a forma. A körsatír, az körbekeretezi a szemet, alul is, meg fölül is. A picit a szem alá pacsmagolt izé az nem tölti be ezt a szerepet, sajnos.

Megoldás:

Ha már erős színben gondolkodunk, nem szabad megállni félúton, ebben az esetben a több az jobb.

Egy szín nem szín

Maradunk ennél a kék sminknél, hogy megmutassuk azt is, egy szín - nem szín. Minden szemfestésnél használnunk kell három (de minimum két!) különböző árnyalatot, a jobboldali képen ez egy natúrszín (ez a kiemelőszín), egy világosabb (ez a középtónus) és egy sötétebb kék (ez az árnyékolószín) – így lehet kialakítani az ideális szemformát. Sajnos ezek a színek szemforma függvényében mindenkinek máshova kerülnek.

Ennek a képnek még egy fontos tanulsága van: sosem szabad(na) közvetlenül a szem bőrére raknuk a szemhéjpúdert, eleve nem lehet egyenletesen felrakni a szemhéjra, ráadásul úgy fog összecsomósodni rövid időn belül, ahogy a kép bal oldalán látszik.

Megoldás:

1. Ha ezt szeretnénk elkerülni a szemhéjpúder csomósodását, a szemsmink alá is mindig szembázist kell kenni - ezt így, ezen a néven lehet venni, de ha nincs ilyen a háztartásban, akkor egy krémesebb alapozó is megfelel.
2. A sminknél ne próbáljunk meg egy sötét színnel elboldogulni, legalább két színre lesz szükség, de ez akár három is lehet, a hogyanra a következő képnél kitérünk.

Egy pici árnyékolással a szép is szebb lesz

Ez itt most nem sminkhiba, csak azt szerettük volna megmutatni, hogy egy finom, natúr árnyékolással is mennyivel kifejezőbbé tehető a szem. Ehhez annyi is elég, hogy csináljanak egy körsatírt a világos színből, és picit a külső szemzugot árnyékolják sötétebb színnel. Szempillaspirál, és kész.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek