Béreljen dizájner ruhát napi tizenötezer forintért!

A ruhakölcsönzés egyre nagyobb biznisz, erről pedig megint csak a közösségi média tehet: a Facebookra és az Instagramra feltöltött képeknek köszönhetően ugyanis egyre több nő érzi úgy, hogy nem veheti fel többször ugyanazt az összeállítást, hiszen amit korábban már viselt, biztosan látták az ismerősök egy-egy fotón. Amerikában és az Egyesült Királyságban éppen ezért vált heti rutinná a méregdrága dizájnercuccok kibérlése, amiben szerintünk azoknak az ingyenélő divatbloggernek is nagy szerepük van, akiket akár naponta látnak el több millió forintnyi cuccokkal a tervezők. 

Egy hétköznapi, Facebook és Instagram-függő nő számára maga a pokol nap mint nap a különböző szettekben pózoló modelleket és bloggereket figyelnie, éppen ezért, hogy picit belekóstolhasson az önjelölt celebek világába, hajlamos akár minden nap venni egy-egy új ruhát, mert különben ugye nem is lehetne trendi. A hullámot meglovagolva persze megint mások jártak jól, méghozzá azok, akik időben észrevették a dizájnercuccokat forgalmazó ruhakölcsönzők potenciálját: ez nem csak gazdaságosabb alternatíva, hanem egyúttal sok olyan exkluzív darabhoz is hozzáférést biztosít a vevők számára, amit eredeti áron nem, a kölcsönzőből viszont ötödannyiért már ki tudnak bérelni. Az ötletet egyébként már a Szex és New York első mozifilmjében is elsütötték, mikor Carrie Bradshaw értetlenül kérdezi az asszisztenseként dolgozó Louise-tól, hogyan engedhet meg magának egy több százezer forintos Louis Vuitton táskát. A lány erre rávágja, hogy a Bag Borrow or Steal weboldalról – az oldal valóban létezik – bérli, ezért egyik nap Chanellel, másnap pedig Vuittonnal mászkál.

Az ötlet pedig ma éli igazán virágkorát. Anna Bance, a Meets Dress társalapítója szerint kizárólag az Instagram hibája a kölcsönzési igény növekedése, még akkor is, ha csak a szalagavató és/vagy esküvői kölcsönzéseket nézzük. "Rengeteg nőnek biztosítjuk, hogy kibérelhessen dizájner ruhadarabokat és kiegészítőket a kiskereskedelmi ár töredékéért. Sok vevőnk olyan helyen él, ahol nincsen boltunk, de weboldalról is lebonyolíthatja a kölcsönzést: csak kiválasztja a ruhát és másnap dobozban visszük házhoz."

Bance egyébként az Hermes PR menedzsereként dolgozott, aminek annyira a lényege, hogy ő küldte ki a magazinoknak és celebeknek a legújabb ruhákat és kiegészítőket, mikor is eszébe jutott, hogy ezt minden divatrajongó megtapasztalhatná. A Rent The Runway-en 65 ezer ruha közül válogathatnak az amerikai nők.

A Girl Meets Dress weboldalán olyan dizájnerek kreációi közül lehet válogatni, mint a Proenza Schouler, az Herve Leger, az Alexander Wang, a Stella McCartney és még sokan mások, a teljes listát itt találja. A ruhák kölcsönzésének napi díja mindig a ruhától függ: egy Herve Leger estélyit napi 99 fontból (38ezer forint), míg egy Isabel Marant gyapjú ruhát már 38 fontból (15 ezer forint) meg lehet úszni, egy Diane von Furstenberg printelt nyári ruha pedig 49 fontot, azaz 19 ezret ér naponta.

"Olyan dolgokhoz juthatnak hozzá a vásárlóink, amikhez különben nem lenne lehetőségük: vagy azért, mert nem tudnák megengedni maguknak, vagy azért, mert hülyeség lenne teljes áron megvenni" – részletezte a Forbes magazinnak Bance. "A nők egyre inkább azt érzik, hogy nem ismételhetik meg ugyanazt az összeállítást, amit egy képen már láthattak az ismerősei a Facebookon vagy az Instagramon. Akármilyen nevetségesen is hangzik, de pont ez hatja a vállalkozásunkat."

A dizájner-ruhakölcsönző weboldalát itt találja.

A Beyoncé által viselt Herve Leger ruhát napi 99 fontért, azaz 38 ezer forintért lehet kibérelni.
A Beyoncé által viselt Herve Leger ruhát napi 99 fontért, azaz 38 ezer forintért lehet kibérelni.www.girlmeetsdress.com

Jó ötlet a kölcsönzősdi vagy sem?

Magyarországon is működik egy hasonló elvet követő ruhakölcsönző, a Changeroom, ahol öt napra olyan magyar tervezők kreációit bérelheti ki a vételár negyedéért, mint a Dori Tomcsanyi, az Artep, a Bálint Sára knit/wear, Tamara Barnoff vagy a Celeni. Az üzlet célja – a külföldi kezdeményezésekhez hasonlóan –, hogy a hazai divatrajongók megismerjék az itthoni tervezők ruháit és a hétköznapi életükbe is beépítsék őket. Ezen kívül viszont nem igazán találtunk más kezdeményezést, bár az is kétségtelen, hogy itthon (még) nincs akkora piaca a kölcsönzősdinek, mint külföldön, ahol nem csak ötletként nyereséges. Ön mit gondol, van értelme a ruhakölcsönzésnek vagy felesleges pénzkidobás az egész?

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra