Dekoltázsukat mérik össze a celebek

Tavaly decemberi fotókat nézegettünk, amikor feltűnt, hogy Jessica Alba szinte csak mintás felsőben lépett az utcára. Ez önmagában nem lenne túlzottan érdekes, viszont a virágmintás pulóverét viszontláthattuk a csapból is folyó Cara Delevingne-en, az Isabel Marant x H&M kollekcióra hajazó pulóverét pedig a haját megnövesztő és barnára festő Carey Mulliganen. A poszt fő attrakciója azonban valószínűleg az Ambrosio-Dunn páros, akik dekoltázsukat mérik össze.

Jessica Alba vs. Cara Delevingne

Kin mutat jobban a mintás felső?

A mintás ruhadarabokra vonatkozó szabályok két szélsőséges verzióját láthatjuk viszont az első párbajban: míg Jessica Alba - a nyakláncot leszámítva - minimalista szettbe építette bele, addig Cara Delevingne ha lúd legyen kövér alapon hozzá passzoló nadrággal vette fel.

Alba egy amúgy alapdarabnak is beillő, hosszanti csíkos inget vett fel a pulóver alá, ami az annyira giccses, hogy már nem az nyakláncot sem ütötte. December utolsó napsugarait kihasználva bőr miniszoknyát és fekete lakkbőr térdcsizmát vett fel. Úgy tűnik, ő is érezte, hogy egy fekete táska már túl sok lenne, ezért egy petrolkék, anyagában a csizmához passzoló darabot cipelt magával. Haját kontyba rendezte, pár fülbevalót és gyűrűt aggatott magára, szemeit pedig áttetsző keretes napszemüveggel védte a napfénytől.

Pontos információink nincsenek a márkájáról, de ránézésre Guiseppe Zanotti lábbeliket húzott fel a mintás overálra hasonlító szettjéhez Delevingne. A sminket mintha egyáltalán nem viselt volna, a haja rendezetlenül lobogott a szélben, fekete vastag zoknit és aranyékszereket vett fel.

Jessica Alba vs. Carey Mulligan

A kötött pulóver jobban áll

Valószínűleg ez Jessica Alba kedvenc napszemüvege, ugyanis fittyet hányva az öt nap eltérésre, újra ezt vette fel. Ez a szettje nekünk egy kicsit jobban tetszik, bár az Isabel Marant-ra hajazó rojtok már a könyökünkön jönnek ki — a képet elnézve, Albának is. Szettjében a kék és a fekete dominál, a sötét pulóverhez egy kockás favágóinget, leggingset és gumibakancsot húzott fel. Sminkje natúr volt, a haját pedig egyoldalra rendezve viselte.

Carey Mulligannek is megtetszett ugyanez a pulóver, viszont ő barna pólóval, fekete ceruzanadrággal és steppelt hatású papucscipővel viselte. Mindkét táskája fekete volt, ezen már meg sem lepődünk, viszont a haján igen: megnövesztette és barnára festette.

Alessandra Ambrosio vs. Jourdan Dunn

A dekoltázspárbaj nyertese

A harmadik párbaj kaphatná a dekoltázsok csatája elnevezést is, olyan 4-5 perc után már mi is tudtunk másra koncentrálni a szetten belül. Az amúgy gyönyörű Hugo Boss ruhát Alessandra Ambrosio aranyozott övvel vette fel, lábaira pedig erre hajazó hegyesorrú magassarkú került. Körmeit ízlésesen nude-ra festette, sminkje természetes volt, köves fülbevalói pedig tökéletesen passzoltak decens gyűrűjéhez.

Jourdan Dunnak nem volt szüksége övre, mind a húsz körmét mályva színűre festette és bordó magassarkú szandált választott a ruhakölteményhez. Haját hátrafésülve viselte, a fülbevaló és gyűrű pedig nála is passzolt egymáshoz.

Tetszik önnek a Dívány Tejben-vajban blogja?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy posztunkról sem!
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek