Szövegkiemelő színekre kaptak rá a celebek

Míg mi az iskolában vagy a munkahelyen a szöveg fontos részeinek kiemelésére használjuk a rikító zöld, kék, rózsaszín és sárga színeket, addig a celebek a ruháikon viselik őket. Anna Faris például Debby Ryannel együtt a kékre csapott le, Sheryl Crownak a rózsaszín tetszett meg, Freida Pinto pedig zöldben parádézott.

Annak ellenére, hogy sötét ruhában mutatkoztak, bekerült válogatásunkba Lala Anthony és Lindsay Lohan is. Mindketten a Balmain 2012-es pre-fall kollekciójából választottak egy ruhát: Anthony egy, a színesbőrűek médiában szereplésének nagyobb arányáért küzdő szervezet estéjén bukkant fel benne, Lohant pedig olyan jól összerakták/összekapta magát, hogy már ezért megérdemelne egy külön posztot. A döntés ismét az ön kezében van: kin tetszik ugyanaz a ruha?

Anna Faris vs. Debby Ryan

A kék ruha jobban mutat

Anna Faris még októberben látogatott el Los Angelesben a People magazin One to watch (szabad fordításban Akire érdemes odafigyelni) rendezvényére, ahol a feltörekvő színészeket mutatják be. Erre az alkalomra egy babakék Giulietta-ruhát választott, amelynek tetejét fekete pánt, alsó részét pedig kivágás díszítette. Faris nem sokat agyalt a szettjén, hiszen fekete, fényes hatású platform magassarkút vett fel, és egy ehhez hasonló kézitáskát cipelt magával. 

Debby Ryan szintén tavaly és Los Angelesben viselte a képen látható a ruhát, amihez fantáziadúsabban választott kiegészítőket. A sminkje is szép üde lett, egyedül a cipővel kapcsolatban ráncoltuk a homlokunkat, ugyanis bár színben passzol a ruhához, a fazonja eszméletlen módon divatjamúlt. A bordó-burgundi táskáról nem tudjuk eldönteni, hogy üti a ruha színét vagy annyira kontrasztos, hogy már jól néz ki.

Sheryl Crow vs. Freida Pinto

Kin mutat jobban?

Habár Crow és Pinto ugyanazt a ruhát viselték, az énekesnő a rózsaszín, a színésznő pedig a zöld mellett tette le a voksát. Előbbi a nevadai American Country Awards-on jelent meg benne még tavaly decemberben. Bár a ruhája szerencsére takarja, egy aranyszínű platformos magassarkút vett fel hozzá. A kistáskája első látásra szörnyűnek tűnhet, de ha sokáig nézzük...nos, akkor is. Az i-re a pontot a Versace-giccsre emlékeztető karkötő teszi fel, amihez mi más dukálna, ha nem egy 15 centi hosszú aranyfülbevaló.

Freida Pinto a zöld ruhájához lilára festette ajkait, ékszerek közül csak egy karkötőt viselt, a cipői közül pedig az örök klasszikus nude magassarkúját választotta. Táskát nem cipelt magával, haját pedig a vadócság jegyében készíthette el fodrásza.

Lala Anthony vs. Lindsay Lohan

Balmain jobban mutat

Anthony még 2012 októberében a Black Girls Rock elnevezésű eseményre látogatott el grafitkék Balmain-ruhájába, amihez Louboutin-cipőt vett fel. Táskát ugyan nem vitt magával, de ujjára egy jó nagy köves gyűrűt húzott. Sminkjét úgy készítették el, hogy először azt hittük, Nicole Richie kent magára bőrszínénél jóval sötétebb alapozót, ráadásul körmeit a sárga összes létező árnyalata díszíti.

Lindsay Lohan hajának színe nem a legszebb árnyalata vörösnek, de örülünk, hogy kezdi összekapni magát. A manikűrje szép, főleg Anthony-éhoz képest. Ékszerek közül pár gyűrűt viselt csak, a miniruhához pedig áttetsző felsőrészből készült Louboutin-cipőt vett fel. A sminkje abszolút természetesre sikeredett, csak arca puffadtsága von le egy hangyányit az élvezeti értékéből.

Oszd meg másokkal is!
Mustra