Ezekre a márkákra kerestek rá legtöbben 2013-ban

Michael Kors és Anna Dello Russo
Michael Kors és Anna Dello RussoJacopo Raule / Europress / Getty

A Google nyilvánosságra hozta a Google Zeitgeist 2013-as statisztikáját, mely összegzi, hogy milyen divatházakra és márkákra kerestek rá Amerikában a legtöbben az idei évben.

Az aktuális listán több elemző és divatszakértő is meglepődött, ugyanis az eredmények drasztikusan eltérnek a tavalyitól, ami persze nem azt jelenti, hogy a listára felkerült márkák a legnépszerűbbek a vásárlók körében, hanem csak azt, hogy azokra kerestek rá valamilyen oknál fogva a legtöbben 2013-ban – írja a fashionista.com.

Tetszik önnek a Dívány Tejben-vajban blogja?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy posztunkról sem!

A lista legfelső fokára került Versace például valószínűleg nem azért lett az idei év nyertese, mert különösen izgalmas kollekcióval rukkolt elő a szezonban, a siker inkább annak tudható be, hogy az Amerikában jól ismert rapper, Drake készített egy számot az olasz divatház nevével és ez érdekelte az embereket.

A másik meglepő név, a hatodik helyre került Rachel Zoe divatház. Pár éve a nőről még azt sem tudtuk, hogy létezik, hollywoodi celebstylistként szedte meg magát, mostanra azonban sikerült betörnie a köztudatba. A legizgalmasabb talán a listán a Rachel Zoét követő fiatal tervező, Prabal Gurung, aki minden bizonnyal sikeres kollaborációinak köszönheti az első tíz divatház közé jutását.

Rachel Zoe nem a legismertebb név a divatszakmában
Rachel Zoe nem a legismertebb név a divatszakmábanJohn Sciulli / Europress / Getty

A Givenchy még éppen hogy bekerült az első tízbe, ami nagyrészt annak tudható be, hogy szeptember végén Kim Kardashian a párizsi divathéten tartott Givenchy showról posztolt magáról először képet szülése után, illetve sokat dobhatott a kereséseken a neo-soul énekesnő, Erykah Badu is, aki színes bőrű modellként lesz látható a divatház 2014-es tavaszi-nyári kampányában.

A divatházakkal ellentétben a kisebb ruházati márkákra való keresés már valószínűleg jobban köthető a tényleges eladási adatokhoz. Az elmúlt években a statisztika szerint valamilyen oknál fogva többen kerestek rá egy-egy márkára a Facebookon, mint a Google egyébként jól működő keresőjében.

Prabal Gurung fiatal kora ellenére sikeres évet tudhat a háta mögött
Prabal Gurung fiatal kora ellenére sikeres évet tudhat a háta mögöttEugene Gologursky / Europress / Getty

Az első tíz brand közé jutott Nordstrom és Kohl egyébként nemcsak a Google Zeitgeist adatai szerint menő, ugyanis ez a két kiskereskedő lett a legsikeresebb a piackutatással foglalkozó Force éves fogyasztói felmérése szerint is. Íme a lista, hogy mely márkákra és tervezőkre kerestek rá legtöbben 2013-ban!

A legtöbbet keresett high fashion márkák Amerikában

1. Versace

2. Michael Kors

3. Diesel Black Gold

4. Gucci

5. Kate Spade

6. Rachel Zoe

7. Prabal Gurung

8. Givenchy

9. Mulberry

10. Luca Luca

A legtöbbet keresett kiskereskedők Amerikában

1. Kohl

2. JCPenney

3. Nordstrom

4. Forever 21

5. Victoria's Secret

6. Old Navy

7. Macy's

8. American Eagle

9. Nike

10. Dillard's

Oszd meg másokkal is!
Mustra