Ilyen volt a divatszakma a XX. század elején

9780300189537

Az egyik leghitelesebbnek tartott divattal és kortárs művészetekkel foglalkozó lap, a Dazed & Confused magazin az új szezon és a divathetek apropóján készített egy interjút a divattörténetet és -elméletet oktató professzorral, Caroline Evansszel. Nézze meg, mit gondol a neves Central Saint Martinsban oktató divattörténész a bemutatókról és honnan számítja külön művészeti ágnak a divatot!

Nem érzed furcsának, hogy a legtöbb ember - még azok is, akik a szakmában dolgoznak – nem sokat tudnak a divatbemutatók eredetéről?

Még én sem tudok mindent! A kilencvenes években egy ex-Central Saint Martin-es diák megkérdezte tőlem, hogy mikor volt az első divatbemutató és én nagyon szégyelltem magam, hogy nem tudtam válaszolni. Aztán elmentem a könyvtárba és megállapítottam, hogy valóban nincs semmilyen írás a témában. Ez volt az a pont, mikor eldöntöttem, hogy megírom az első könyvem.

Vannak konkrét dolgok, amiket be kell tartani vagy figyelembe kell venni egy divatbemutatón?

A divatiparban dolgozó emberek tudják, hogy milyen stratégiát szeretnének követni. Amikor nézem a Central Saint Martins belső bemutatóit, néha olyan érzésem támad, mintha egy XIX. századi templomi menetet látnék. Van, hogy nagyon távolinak tűnik az egész, de nem vághatsz rossz arcot akkor sem, ha nem tetszik valami. Szóval, úgy gondolom, hogy van egyfajta fegyelem a divatbemutatókon, ami hasonló a templomi menethez. Nem mintha valaha részt vettem volna olyanon.

Jean Patou modellválogatást tart
Jean Patou modellválogatást tartKeystone-France / Europress / Getty

A legutóbbi szezonban többen is rajzoltak a bemutatók alatt...

Ez érdekes. Az 1900-as évek elején nem volt szabad felskiccelni a shown látottakat. Ha valaki lebukott, ki kellett dobnia rajzokat.

Tényleg, miért?

Azért, mert teljes mértékben sérti a szerzői jogokat. Amikor három hete New Yorkban voltam, láttam jó pár koppintást, ami alapvetően az ilyen illetéktelen vázlatok miatt jöhetett létre. Azt hiszem az egyik kedvenc témám, hogy utánajárjak a 'divatkalózoknak'.

Miféle divatkalózoknak?

Ez tényleg nagyon érdekes. Volt egy diplomás amerikai tervező, Elizabeth Hawes, aki 1925-ben Amerikából átköltözött Párizsba, nagyjából azért, hogy kémkedjen. 1938-ban írt is egy remek könyvet Fashion in Spinach címmel, melyben leírja, hogy mások hogyan próbálnak lopni a Chaneltől és Jean Patou-tól. Hawes azt állította, hogy a Chanelnél az emberek rettenetesek voltak, de a legijesztőbb az eladónő jeges pillantása volt.

A nagyon jó vizuális memoriával megáldott divatkalózok sosem néztek ki feltűnően, megvolt a saját rendszerük, hogy hogyan jegyezzék le a ruhákat, mivel rajzolni nem rajzolhattak. Az írónő szerint, ha a Chanel szalonjában valakinél tollat vagy papírt láttak, elvették a noteszét és kihajították az üzletből.

Divatkönyv 1938-ból
Divatkönyv 1938-ból

Miért érdekli ennyire a divatbemutatók korai szakasza?

Hát, a 'western divat' már körülbelül 800 éves, ezzel szemben a divatshow viszonylag újnak számít a maga 120 évével. Amikor kezdtem a szakmát, úgy tűnt, hogy majd az Edward-korabeli dolgokkal fogok foglalkozni, de rájöttem, hogy jobban érdekel a modernizmus és az azzal járó esztétikus ipari újítások. Azt hiszem, izgatott ez az egész világ.

Van egy érdekes rész a könyvében a korábbi modellekről, akiket egyébként „próbababáknak” nevez.

Igen, a modellek valóban elbűvölőek voltak, de nem bántak velük tisztességesen abban az időszakban. Jean Patou 1925-ben Amerikában toborzott modelleket, párizsi munkalehetőséggel. Ez nagy reklámfogás volt számára. A szerencsésebb lányok jól jártak, ha sikerült egy-két éven belül feleségül menniük egy amerikai milliomoshoz Párizsban.

Ez nem az az időszak volt, mikor a modellek a felső tízezerhez tartoztak; sokan közülük eltartott nők voltak, mert nagyon rosszul fizettek munkájukért. Nem tudtak volna ténylegesen megélni anélkül, hogy valaki ne tartaná el őket. Ez egy ambivalens állapot, mivel nagyon csábítónak és nagyon modernek tűnt ez a szakma, de egészen biztos nem volt tisztességes.

Caroline Evans divattörténész könyve 2007-ből
Caroline Evans divattörténész könyve 2007-ből

Hogyan bontakozott ki a kifutón való bemutató, az úgynevezett catwalk?

A XX. század elején egyre több szalonban mutattak be egy meghatározott egyenes szakaszon fehérneműt és szoknyákat. Így a lábak és a test sokkal jobban látszódtak. Azt hiszem, akkoriban kezdtek megváltozni a bemutatók. Ez valószínűleg onnan ered, hogy a nők akkoriban szabadultak meg a fűzőktől, ami miatt megváltozott a testtartásuk is.

A XVIII. században, ha valaki zsebre tett kézzel jelent meg, azt undorítónak és szexuálisan túlfűtöttnek ítélték meg. A XIX. században úgy vélték, hogy a zsebre tett kéz a munkásosztály hóbortja. A XX. században pedig csak egy elegáns és modern pózt takart. Valójában elég modern elképzelés az, hogy ugyanaz a gesztus különböző időpontokban valami egészen mást jelent. Ennek tekintetében nem lehet azt mondani, hogy a fűző kikopása vagy a szoknya hosszának változása csupán funkcionális okokból történt. Az emberek elkezdtek a saját elképzeléseik szerint cselekedni, ami egészen újnak és bátornak számított.

Szerinted a divattörténelem, mint tudományág, miért nem létezett még egy évtizeddel ezelőtt sem?

Amikor 2007-ben megírtam a Fashion at the Edge című könyvemet, abban az évben még csak öt könyvet adtak ki a divatról, azóta ez a szám megsokszorozódott. Ez összefügg a digitális média fejlődésével, jelenleg rengeteg divatról szóló anyag és kép kering az interneten. A másik dolog, amit észrevettem, hogy a divatszakemberek már nem tartanak saját archív anyagokat, hiszen úgyis minden fent van az interneten. A Chanel természetesen rendelkezik archív gyűjteménnyel, de a márkák általában nem tartják magukat annyira értékesnek, hogy megőrizzék a saját örökségüket.

Oszd meg másokkal is!
Mustra