no

Élet a strandon a bikini előtt

A bikinik előtt is volt élet a strandokon, de ha ezeket a képeket átfutja, akkor ismét szembesülhet azzal, hogy mekkora forradalmat jelentettek az egyre vékonyodó fürdőzésre tervezett ruhák. A galériából kiderül, hogyan bolondoztak a fürdőzők az 1900-as évek környékén gyakran a lábujjtól fejtetőig érő ruháikban. Ahogy a Getty Images összeállításában látszik, valamennyire is testhez tapadó ruhákat egyedül a profi atléták viseltek, a többiek pedig általában zokniban, öltönyben, szoknyában és természetesen hosszú ujjú felsőben pihentek a parton. Emellett persze a strandok tele voltak fürdőkocsikkal is, hogy lehetőség szerint még körülményesebb legyen az élet.

A nők természetesen nem hagyták, hogy vizes legyen a hajuk, ezért aztán a zuhanysapkákhoz hasonló sapkákat viseltek. A strandolás akkor vált igazán népszerűvé, amikor megjelentek a vonatok, és a nagyobb tömegek is eljutottak a partokhoz.

A homokos strandokat ezután teleszórták guruló kabinokkal, hogy a kiváltságosabbak kényelmesen át tudjanak öltözni, aztán a strandszemélyzet bevitte a kabint a vízbe, hogy azonnal csobbanhassanak az átöltözők, és megkíméljék magukat az idegenek tekintetétől. Az első modern bikinik egyébként állítólag csak 1946-ban jelentek meg, a bikini nevet pedig a csendes-óceáni Bikini Atoll szigetcsoport után kapta, ahol atomrobbantásokkal kísérleteztek.

Ahogy egyébként legutóbb írtuk, hiába hatalmas királyság a bikini, néha azért nem árthat mellé egy jó kiegészítő: strandkendő, hajcsat, bármi, ami azokra a részekre tereli a figyelmet, amit ki szeretne valaki emelni. Ehhez a Balaton Soundon kerestünk tökéletes példákat. Ha ide kattint, akkor megnézheti, hogy miket találtunk. Meglepő volt, hogy milyen jól passzol mondjuk egy kisebb farmermellény a bikini fölé, és szomorúak voltunk, hogy a januári Saint Laurent bemutatón előkerült széles karimás fedora még nem került át az utcai divatba. Ami természetesen az egyik legkirályabb kiegészítő, az a napszemüveg, amiből viszont tényleg ezer fajta akad már.

Oszd meg másokkal is!
no
Érdekességek