Emma Watson csak a vörös szőnyegen tipeg 300 ezer forintos sarkakon

A kislányból jó nővé lett híresség ügyesen értelmezi újra a neves tervezők kreációit, de állítása szerint nem annyira megszállottja a divatnak, például sokkal kevesebb lábbelije van, mint egy átlagos brit nőnek. „Nagyjából nyolc pár cipőm van. Persze ezzel a kijelentéssel kicsit álszentnek tűnhetek, hiszen most is tervezői darabokat viselek” – nyilatkozta a napokban Watson a Radio Timesnak. Hogy mi igaz ebből, a kattintás után kiderül.

A Harry Potter filmek sztárja szinte soha nem nyúl mellé, ha valamilyen vörösszőnyeges eseményen kell megjelennie. Nem is csoda, a divattervezők valószínűleg elhalmozzák az ajánlatokkal. A Daily Mail össze is szedte, hogy milyen értékű designer cipőket viselt az elmúlt pár évben, és tényleg, egyetlen nagy név sem hiányzik a listáról. A legolcsóbb darab talán egy 120 fontot érő Calvin Klein szandál volt, amit 2012-ben az ELLE magazin gáláján viselt, a legdrágább pedig az a futurisztikus, 840 fontos Tom Ford darab, amiben David Letterman műsorának felvételére érkezett szintén abban az évben.

Emma Watson, akinek évente egymillió fontot kap a Burberrytől azért, mert képviseli a márkát, távol a rivaldafénytől nem annyira szereti a puccos dolgokat, általában a Topshop és a Whistle cuccait hordja. Az utóbbi években készült képek alapján azonban több mint nyolc pár cipője van, igaz, nem sokkal. Tegyük hozzá, hogy a mindennap használatos cipői között is vannak designer darabok, vegyük csak azt a Chanel tornacipőt, amiben többször is lefotózták, vagy azt a 410 fontot érő Chloé félcipőt, amiben szintén New Yorkban kapták lencsevégre.

És hogy miért kutakodunk most Watson szekrényében? Mert ő az egyik főszereplője a The Bling Ring című filmnek, amely arról a tinédzserbandáról szól, akik sorra rabolták ki a hollywoodi hírességek, például Lindsay Lohan és Paris Hilton házát. Hilton egyébként volt olyan jó fej, és megengedte a stábnak, hogy az otthonában forgassanak. Watson szerint olyan volt a szőke celebnő gardróbjában járkálni, mintha egy áruházba ment volna be. „Soha nem hordana ennyi ruhát, a fele ezeknek a cuccoknak teljesen új volt, még ott fityegett rajtuk a cédula. Valószínűleg nem azért vette meg ezeket a ruhákat, mert tényleg kellettek neki. Persze mindannyian vásároltunk már hirtelen felindulásból, de ez teljesen más” – nyilatkozta Hermione megtestesítője, akit 17 évesen sokként ért, hogy több tízmillió dollárt keresett.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek