Ruhaikrek: így öltözzön össze pasijával

Először a Balaton-parton üldögélve tűnt fel, hogy nagyon sok pár van, akik szinte azonos összeállításokban, egymás ikertestvéreként andalognak az utcán. Akkor ezt betudtam annak, hogy ez egy nyaralóhely, ahova senki nem hozza magával az egész ruhatárát, a rövidnadrág és póló pedig igazi vakációs viselet mindkét nemnek. Pár héttel később az egyik bevásárlóközpontot szintén ellepték a ruhaikrek, ezúttal azonban nemcsak párok, hanem hasonlóan öltözött anyák és lányaik is szembejöttek velem. Ebben persze semmi rossz nincs, a celebek csinálják, de meddig lehet elmenni?

Extrém esetek

Donald és Nancy Featherstone esete biztosan az egyik véglet. A házaspár ugyanis az elmúlt három évtizedben mindig úgy öltözött, hogy ruházatuk tökéletesen passzoljon a másikéhoz. Összesen hatszáz darab egyező összeállításuk van és emellett még több tucat kiegészítő, amelyek persze szintén harmonizálnak egymással – írja a Daily Mail.

Az egész akkor kezdődött, amikor Nancy Featherstone férjének is varrt egy olyan inget, mint amilyet magának is készített. Innen nem volt megállás. Az asszony, aki 12 évesen már saját ruháit varrta, rajong a feltűnő, főként trópusi mintákért, és úgy tűnik, férje is hasonló nézeteket vall. Ez mondjuk nem annyira meglepő, hiszen Donald Featherstone az egyik legnagyobb giccs, a műanyag kerti flamingó megalkotója. Tegyük azért hozzá, hogy a férfi megismerkedésük előtt kicsit visszafogottabban öltözködött, általában hosszú ujjú ingben, öltönyben és nyakkendőben mutatkozott a nyilvánosság előtt. Nancy Featherstone azonban nem hagyta annyiban, és anyja tanácsára színesebb holmikkal lepte meg férjét. Ismerős?

Majd eszébe jutott, hogy a Missouri államban található Jennings Junior Középiskola év végi bálján a párok mindig összeöltöztek, és mi lenne, ha ezt a hagyományt most ő is folytatná. Először 1977-ben viseltek azonos anyagból készült ingeket, majd pár évvel később már nemcsak ünnepnapokon egyeztették szettjeiket, hanem mindennap. Az aznapi mintát egyébként az választja ki, aki elsőnek ér a szekrényhez. És hogy miért csinálják mindezt? „Legfőképpen azért, mert szórakoztató. Másrészt ez a leginkább egyértelmű jele annak, hogy összetartozunk" - nyilatkozta Nancy Featherston. Nem ők az egyetlenek, akik szívesen egyeztetnek. A nebraskai Mel és Joey Schwank már 35 éve kínosan ügyel arra, hogy mindig ugyanolyan mintájú szettet viseljenek, ha kilépnek az utcára.

Így csinálják a celebek

Azt már tudjuk, hogy a sztárok szívesen öltöznek össze barátnőikkel, esetleg édesanyjukkal, miért pont a barátok, férjek lennének a kivételek. Daphne Brogdon, a The Fashion Team háziasszonya szerint a celebpárok azért öltöznek egyformán, mert ez a márkateremtés része. Stacy London, a What Not to Wear műsorvezetője egyetért vele. Persze szerinte nem biztos, hogy a hírességek valóban ilyen nagy harmóniában vannak, lehet, hogy a háttéremberek, menedzserek, sajtósok mozgatják a szálakat.

Hozzáteszi, hosszú évek után persze nem szokatlan, ha egymáshoz idomul két ember öltözködési stílusa. Ha viszont valaki egyik pillanatról a másikra vált, az már gyanús. "És minél jobban hasonlítanak egymásra, annál ijesztőbb. Olyan mintha rokoni kapocs lenne köztük, mintha testvérek lennének, és ebbe inkább jobb bele sem gondolni" – nyilatkozta London a Details munkatársának. Szerencsére egy-két kivételtől eltekintve (pl. Ice T és neje), senki nem szenved ruhaiker-szindrómában. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lennének melléfogások. A mellékelt galériában jó és rossz példákból is akad bőven.

Nézzük akkor a szabályokat:

- akár farmerről, akár bőrről van szó, már az is vétek lehet, ha egy ember tetőtől-talpig ilyen cuccokat visel, és felesleges duplán elkövetni ugyanazt a hibát

- nem szeretjük a sztereotípiákat, de ha már az "egyenruha" mellett döntünk, akkor a nő öltözzön nőies ruhákba, az androgün külsőt pedig ilyenkor hanyagolja

- a giccs az giccs, egy habos-babos ruhát egy szép szabású zakó sem tud ellensúlyozni, így a férfiak ezt ne tetézzék azzal, hogy tettestársként szintén valami ízléstelen dolgot vesznek fel

- a legjobb döntés az, ha a nő ruhájának színe csak egy apró részletként, mondjuk valamilyen kiegészítő (nyakkendő, díszzsebkendő) formájában köszön vissza a férfi öltözékén

- ha mégis ragaszkodunk ugyanahhoz a színhez, akkor legalább az anyagválasztásban legyen egy kis eltérés

- az azonos hajviselet az azonos öltözködési stílussal szigorúan tilos

- nem baj, ha az olyan alapdarabok, mint a bőrdzseki mindkét fél szekrényében megtalálhatóak és ezeket néha egyszerre veszik fel, a szett többi darabja azért valamennyire üssön el egymástól, így látják majd mások, hogy mekkora az összhang

És jöjjenek az anya-lánya párok:

- a gyereket nem ajánlott kicsit felnőttnek öltöztetni, válasszunk inkább olyan szettet, ami mindkét korosztálynak jól állhat, de inkább csak színekben vagy egy-egy ruhadarabbal harmonizáljunk

- ha az embernek gyereke van, akkor néha nyugodtan csinálhat magából bolondot, például halloweenkor, farsangkor vagy ha úgy érzi, extra támogatásra van szüksége

- az összeöltözéshez soha nem lehetsz elég öreg, lásd Kathy és Paris Hilton esetét

Oszd meg másokkal is!
Mustra