Így fektessen okosan pénzt a divatba!

Bátor divatmániások és márkafüggők örömére egyre több divatház nyomul a tőzsdén, így kis szerencsével napjainkban már bárki hasznot húzhat a Louis Vuitton, a Michael Kors és a Burberry részvényekből. Íme egy kis gyorstalpaló azoknak, akik affinitást éreznek arra, hogy designer-befektetőkké váljanak!

A luxuskonszern jelentős részét uraló LVMH – mely olyan márkákat tudhat irányítása alatt, mint a Sephora, a Dior, a Moet & Chandon, az Hermés, a Bulgari vagy a Louis Vuitton – tavalyi adatok szerint 28,1 milliárd eurós forgalmat és 5,9 milliárd eurós nyereséget tudhatott magáénak. A látványos értéknövekedést a cég egyértelműen a tőzsde hatásának tudja be, bár a szakértők szerint ezeket a számokat már szinte lehetetlenség felülmúlni – írja a refinery29.com.

Michael Kors 2011 decemberében debütált a tőzsdén. A tervező részvényeibe érdemes befektetni, aki már megtette jól döntött, mivel két év alatt megháromszorozhatta pénzét: aki 2 évvel ezelőtt 1000 dollárt fektetett az amerikai divatházba, az most 2800 dollárral lehet gazdagabb, amiből akár két luxustáskára is futja. Hasonlóan jó befektetésnek ígérkezik a Crocs, vagy a Tiffany & Co, ahol körülbelül 66 dollártól (15100 forinttól) lehet részvényekhez jutni.

Honnan tudjuk, hogy itt az ideje beruházni?

Ha az adatokon felbuzdulva ön is kedvet kapott a tőzsdézéshez, először is nézze át pénzügyeit. Ami azt jelenti, hogy csak akkor vágjon bele a kalandba, ha nincsen hitelkártya tartozása és van a számláján elegendő megtakarítás.

„Azt hiszem, a tőzsde leginkább a magas jövedelemmel és némi pluszpénzzel rendelkezőknek lehet jó befektetés, hogy félretegyenek némi pénzt a nyugdíjas éveikre. De egyre többen vannak a piacon olyan nők, akiknek nincs gyerekük és nem akarnak házat vásárolni, így azt mondják: részvényt akarok vásárolni. Ennek a típusnak el kell kezdenie megtanulnia a befektetések szabályait” – mondja Lauren Lyons Cole, a New York-i Certified Financial Planner munkatársa.

A luxuscégek három egymást követő évben is kétszámjegyű piaci növekedést produkáltak a kínai vásárlóknak köszönhetően. A Ralph Lauren, a Louis Vuitton, a Burberry vagy a Tiffany & Co mind túlteljesítette magát az elmúlt öt évben. A pozitív adatokkal azért érdemes vigyázni, mivel a divatvilág eléggé ingatag, így sosem tudni, hogy egy designer mikor kezd mélyrepülésbe (lásd Galliano esetét). Tehát csak azért, mert valami szupersikeresnek számított az elmúlt öt évben, nem biztos, hogy arra a luxustermékre mindig óriási lesz a kereslet a piacon. Érdemes megjegyezni, hogy a korábbi teljesítményekből nem szabad kiindulni, mivel az nem garancia a jövőbeni teljesítményre is.

Ne görcsöljünk rá, vegyük lazán, játékosan!

A New York-i tőzsde munkatársa nem győzi elégszer hangsúlyozni, hogy ha belevágunk a tőzsdézésbe, azt elsősorban a magunk szórakoztatására tegyük. „Tegyünk félre egy kis pénzt a játékra. De abban a tudatban tegyük mindezt, hogy esetleg el is veszíthetjük azt. A kudarcot felfoghatjuk tanulópénznek is. Gondoljunk arra, hogy olyan mintha elvesztettük volna a pénztárcánkat!” – mondja Cole.

Ha lehetőségünk és kedvünk van pénzt befektetni, a szakértők szerint először a weseed.com-on próbálkozzunk. Az oldal lehetővé teszi, hogy befektessünk és nyomon kövessük az eseményeket anélkül, hogy ezért bármiféle bónuszt is legombolnának tőlünk. Ha működik, fektessünk be egy igazi részvénybe, de ne ellenőrizzük minden nap a piaci helyzetet, mert csak kiborulunk, ha rossz időben nézünk rá és épp vesztésre állunk! Adózási szempontból úgyis legalább egy évig bent kell tartani pénzünket a részvényekben.

Befektetés előtt csekkoljuk le az adott márkát, így megóvjuk magunkat attól, hogy pénzünk száz százalékát elveszítsük, ha az adott cég véletlenül bebukna. Az ellenőrzést megtehetjük a S&P Global Luxury Indexen, amely nyomon követi az egész luxusiparágat.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek