no

Vásároljon pár ezer forintért designer ruhákat!

Bár nem minden magyar tervező munkáit kedveljük, ettől még nem jó hír, ha arról olvasunk, hogy egy tervező lehúzza a rolót. A facebookos meghívóból csak annyi derült ki, hogy igen olcsón vásárolhatunk Aquanata és Eclectik ruhákat, gyakorlatilag anyagáron. Aminek egyrészt örülünk, mert ki ne szeretne olcsón vásárolni, másrészt viszont nem tölt el boldogsággal, hogy most már sosem jönnek szembe a mókás minták a ruhákon. Erről beszélgettünk Gyovai-Farkas Edinával, a márka kitalálójával.

Az Eclectic 10 éves múltra tekint vissza, Edina barátnőjével tanult Berlinben, aki elhatározta, hogy nyit egy üzletet, ahol meg lehet majd venni az általuk tervezett ruhákat. Edina ezt nem is vette komolyan, amikor kapott egy hívást, hogy egy hónap múlva nyílik a bolt, jöhetnek a ruhák. Innentől kezdve jött a siker, az akkor még Frenetick névre hallgató márka az Aquanatával közösen nyitott üzletet az V. kerületben. Eltelt pár év, és az üzlet ismét költözött, ezúttal az Irányi utcába.

2008-ban Bécsben is nyitottak egy üzletet, ami idén márciusban zárt be, míg a budapesti bolt már tavaly lehúzta a rolót. Annak ellenére, hogy Gyovai-Farkas még 2009-ben a hg.hu-nak azt nyilatkozta, hogy „a nehézségek visznek előre, az, hogy jóformán a semmiből kell alkotni valamit, szerencsés esetben koncentrálja a kreativitást”, mára azért keserűség van a hangjában.

Azért öröm az ürömben, hogy rövid időn belül két gyermeke született, illetve, hogy a bécsi boltot a Printa veszi át, és az Ecletick is kap benne egy sarkot. "200 négyzetméterből mindössze 2 maradt" – foglalja össze velősen a történéseket a tervező, aki ennek ellenére lát jövőképet maga előtt.

"Évente két kisebb kollekcióval fogok előjönni, egy hónap múlva itt is az új. Azt látom, hogy változik a piac, a kereskedelem, a jelenlegi működés nem fenntartható. Talán csinálok évente pár lakásvásárt, a törzsvevőknek, aztán majd ha a gyerekek ovisak lesznek, én is magasabb fokozatra kapcsolok. Addig marad az anyaság, és egy kis tervezés."

ECLECTICK  és AQUANAUTA kiárusítás

A múlt szombati esemény nagy sikerére tekintettel, műhelyvásárunkat még egyszer megismételjük. Ezen a kivételes alkalmon, az ECLECTICK és AQUANAUTA ruhákat ismét nagyker- és előállítási áron kínáljuk Nektek!

A vásár helye: 1115 Budapest, Bánk bán utca 11. III. emelet 3. Kapucsengő: CUBO

Időpontja: Április 30. Kedd, 18-tól 22 óráig.

Részvételi szándékodat kérlek ezúttal is jelezd e-mailben.

Oszd meg másokkal is!
no
Érdekességek