TEJBEN-VAJBAN

Tényleg olyan nagy az a 80D?

2013. április 4., csütörtök 14:24

Ismét megpróbálkoztunk a lehetetlennel: elindultunk megkeresni a tökéletes melltartót. Na, nemhogy azt nem találtuk meg, de még olyat sem, ami egy kicsit is jól nézett volna ki felvéve. Persze, látványra több is volt, ami bejött, de hát ugye ennél a darabnál egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan mutat a melleken. Ezek leginkább sehogy. Ja, és ha elcsábítani készül kedvesét, inkább főzzön neki valami finomat, de semmiképpen se büntesse ezekkel a fehérneműkkel. Akkor nézzük is mik azok, amik ennyire kiverték a biztosítékot.

Baci Lingerie

Az üzlet nagyon klasszul néz ki, az eladók kedvesek és segítőkészek, viszont a választék elég silány. Egyáltalán nem találtuk menőnek, hogy 75B-s méret felett körülbelül három melltartó volt készleten, abból kettő piros és egy pink. Ami még jobban elborzasztott, kiderült, hogy kettőhöz nincsen bugyi: „de tudunk találni hozzá valamit" – mondta az eladó félszegen. Nyilván ő sem gondolta komolyan, hogy jól tud mutatni egy nem eredetileg párosított dolog.

A piros bugyikája hasonló volt mint  ez, amivel nincsen semmi baj, ha éppen hivatásszerűen űzi a mesterséget, vagy éppen partnerét szeretné meglepni, de mindennapi használatra picikét bizarr. Jó, persze még azzal sincs baj, hogy bizarr, de sajnos rohadt kényelmetlen. Punktum. Ami még feltűnt, hogy a próbált melltartók mindegyikén volt apró szabáshiba, amit valószínű már a tulaj is konstatált, mert az eladók gondosan csattogtatták ollóikat a pult mögött, hogy ezeket az apró kis bakikat eltüntessék. Ez mindenképpen komikus látvány volt egy ilyen exkluzívnak tűnő üzletben.

Ez az olasz névvel ellátott amerikai üzlet leginkább dominaszetteket árul, mindennapi csinos és kényelmes viseletet itt nehéz beszerezni. Akkor viszont, ha épp ilyeneket keres és van rá pár ropogós bankjegye, nézzen el ide, még ostort is lehet kapni! A legdrágább melltartó 7200 forint, együttes tízezerért vihető, a bugyik 2-3 ezer körül vannak. Azt még muszáj megemlítenem, hogy ebben az üzletben értettek az eladók a legjobban a méretekhez és már ránézésre megállapították, hogy milyen fazon és méret kellene nekünk. Borzasztó kedvesek voltak és nagyon segítőkészek. Ezért jár egy bónusz pont! Kár, hogy a többi fehérnemű-boltban nem ilyen szakértelemmel dolgoznak, sokat segítene!

Intimissimi

Amikor beléptünk a boltba az eladók épp az új árut pakolták ki, így elég kevés energiájuk maradt arra, hogy kiszolgáljanak minket. Ez azért is kellemetlen, mert aki már egyszer is volt az Intimissimiben, az tudja, hogy ez nem egy önkiszolgáló üzlet. Végül az egyik lány feladta a hajtogatást és a segítségünkre sietett. Látszott rajta, hogy nem kifejezetten örül nekünk, de ha már ott voltunk erőltetett mosollyal az arcán összeszedte az általa jónak vélt melltartókat. Hiába mondtuk, hogy „full coverage” fazont szeretnénk, most vagy nem értette, hogy ez mit jelent, vagy egyszerűen csak elengedte a füle mellett.

Ezért négy-öt olyan típust kaptunk ami egyáltalán nem volt jó. Nem csak azért nem, mert a 80D kicsinek bizonyult, ami furcsa, hiszen van ilyen márkájú fehérneműnk ebben a méretben. Ezt szóvá tettük és ismét csak rámentünk a full coverage-re, de megint csak a soha-nem-fog-nagy-mellen-szépen-mutatni darabokat tette elénk, mondván ezek biztosan jók lesznek. Engedelmeskedtünk, de jól tudtuk, hogy ebből így semmi nem lesz. Végül magunk vettük kézbe az irányítást és rámutattunk a helyes fazonra. Felpróbáltuk, jó volt, csak egyelőre választék nincs belőle. Talán majd pár hét múlva...

A linkre megnézheti a Belissima fazont, ami nagyon szép felvéve. Mi is ezt próbáltuk, sajnos egyelőre csak ez a pipacsos, meg az apró virágos kapható. Ja, meg a szokásos: fekete, fehér, testszínű és talán pár sötétebb őszi, téli szín. Ezek egyébként 7900 forintba kerülnek, az alsókért 2900-3900-at kell kifizetni.

Tezenis

Óriási meglepetés volt, hogy végre már D-kosaras melltartókat is készítenek, illetve nem a 80B-s a legnagyobb méret az Intimissimi kistesójánál. Még nagyobb öröm volt, hogy rengeteg szín közül lehet választani, simán lehet őket kombinálni az idei trend neonszíneivel. Reménykedve léptünk be a próbafülkébe és próbáltuk fel a fehérneműket. Nos, a nagy örömködésnek itt vége is szakadt: a D-s kosár konkrétan olyan volt, mint egy rendes B, vagy egy félrevarrt C kosár.

Ennek az volt az eredménye, hogy bár a melleket felnyomta (amit még mindig nem értünk, hogy mire jó), azok itt-ott kibuggyantak a melltartó alól. Olyan volt, mintha egy 52-es méretű nő 38-as ruhát próbálna magára erőltetni. Nem volt szép látvány. Árban egészen jók, a legdrágább melltartót 4790 forintért láttuk, de általában 3990 forintot kérnek el az egyszerűbb darabokért. A kiszolgálással nem volt semmi probléma, a zene viszont rohadt hangos volt és ettől még jobban elment a kedvünk mindentől.

Triumph

Kicsit csalódás volt a tavaszi kollekció: színben, fazonban és méretben is igen csak fukarkodtak. Állítólag kereskedelmi okokra hivatkozik a cég, hogy a legnagyobb kosárméretük az idei tavaszi-nyári kollekcióban a C, tudtuk meg az eladótól, de azt, hogy ez a mondat mit jelent, még ő sem tudta elmagyarázni. Viszont jó hír, hogy ősztől megint lesz több D kosaras is! Utóbbi információval nem tudtunk sok mindent kezdeni, de hát ha így van, akkor így van. Egyébként az eladó itt is nagyon kitett magáért és hajlandó lett volna másik üzletet is felhívni csak, hogy a segítségünkre legyen. Nekik is jár a bónusz pont!

A felpróbált melltartók mind kicsik voltak, egy olyan nagymama fazonú volt, ami jól tartott, na, de tegye fel a kezét az, aki szívesen hordana egy ilyet hetven alatt. Sláger tuti nem lesz egyik sem, van lilás-, testszínű-, fekete-, fehér-, piros és talán pár pink is. Nagyon szegényes a paletta, ráadásul jó drága: a sima tényleg nagyon béna 3-4 ezer forintba kerül, az igazán szépért, a Helena Christensen modellért pedig simán elkérnek 18 ezer forintot is. Ja, és kevés olyan van amiben ne lenne push-up.

Sportmelltartó: ha már megláttuk, felpróbáltuk. Nagyon jól tart, kényelmes, de ahhoz, hogy tényleg kiderüljön milyen, edzés közben kellene viselni. Talán nemsokára lesz egy ilyen tesztünk is.

H&M

Ez az óriási push-up betétek hazája. Számtalan klasszabbnál klasszabb színes és mintás darabok vannak, de a 80 százalékukban ott lapít a méretes szivacs. Simán belepasszírozzák a nagy méretekbe is, amit még mindig nem értünk, hogy mire jó. Talán a barokk ruhák alá tökéletes lenne fűző helyett, de elég kényelmetlenül éreznénk magunkat minden nap ilyen kosztümben munkába menni. Árban vetekszik csak a Tezenissel, a színeik eléggé megegyeznek. 3490 forintért a legtöbbet hazaviheti, és a bugyikért sem kell egy vagyont ott hagyni: 1290 forinttól vihetőek. A D-kosár itt is ritka, az eladó szerint viszont találni ilyet is. Kár, hogy nem mutatta meg, hogy hol.

Összességében azt lehet mondani, hogy bár az eladók majdnem mindent megtesznek, alig akad olyan melltartó a plázák üzleteiben, amelyik D-kosaras és még hordható is.

Blogok, amiket olvasunk

HATÁRÁTKELŐ Rabszolgasors: szobalány a svájci hotelben

Egy szálloda élete nem csak luxus és csillogás, a munka rengeteg és gyakran elég gusztustalan, a pénzzel pedig trükköznek

MENŐ LAKÁS Okosan kihasználni a tetőteret

A ferde falsíkok határolta térből is ki lehet hozni fantasztikus végeredményt, mutatjuk is, hogyan, és tippeket adunk a hőszigeteléshez, hogy télen ne fagyjunk meg, nyáron pedig ne legyen szauna

STÍLER 4 dolog, amit férfi 40 felett felejtsen el

A tapinaciban például mindenki úgy fest, mint egy rosszul csomagolt kolbász, ami pedig sosem férfias. Még a rocksztároknak sem áll jól sajnos.
Ajánlok blogbejegyzést

Travelo utazási ajánlatok

Hirdetés