no

Most a munkanélküliekért sokkol a Benetton

Az olasz divatmárka eddig a provokatív és sokkoló kampányairól volt híres, az utóbbi években azonban már szociális problémákra hívta fel a figyelmet. A Benetton új kampánya az „Év munkanélkülije” néven fut, és ahogy azt a neve is sugallja, a munkanélküli fiatalokkal foglalkoznak. A projekt a hirdetések és a reklámfilmek mellett egy versenyből áll. A cég olyan projekteket vár, melyekben a helyi közösségek támogatására vonatkozó tervüket mutatják be a jelentkezők. A győztes pénzt kap a megvalósításhoz.

A Benetton az utóbbi években a provokáció helyett már a szociális problémákra fókuszált. A kampány célja ezúttal nem csak az, hogy felhívják a figyelmet a fiatalokat érintő problémákra, hanem az is, hogy részt vegyenek azok megoldásában. Az UNHate Alapítvány által támogatott kampánytól a divatmárka azt reméli, hogy valódi hatása lesz a közösségekre nemzetközi szinten, illetve azt szeretnék, ha több nagyvállalat is követné példájukat.

A verseny nemzetközi, 18 és 30 év közötti munkanélküliek indulhatnak rajta bármely országból. A cél olyan projektek körvonalazása, melyeknek közösségformáló hatása van. Egyúttal azt kérik, hogy a fiatalok új és kreatív módon foglalkozzanak a munkanélküliséggel. A terveket a cég által létrehozott UNHate Alapítvány oldalán lehet beadni, a határidő október 14-e. A kampányokra leadott szavazatok összesítése után az első 100 helyezett 5000 eurós (1,4 millió forint) támogatást kap terve megvalósításához. Az eddig feltöltött projektek (regisztráció után) ide kattintva érhetőek el.

A Benettonnak már-már történelme van a provokatív kampányok terén. 1991-ben a cég a mostmár hírhedt Pieta kampánnyal próbálta felhívni a figyelmet az AIDS-re. A fotón David Kirby, AIDS-aktivista volt látható a kórházi ágyán. A kampány, ami sok országban az első volt a témában, óriási vitát váltott ki, egyes aktivisták szerint a hirdetés negatív fényben tűntette fel a betegségben szenvedőket.

2000-ben jelent meg a valaha volt egyik legellentmondásosabb kampányuk. A „Mi a halálsoron” kampányban interjúkat és képeket közöltek olyan elítéltekkel, akiket siralomházban tartottak fogva. A nemzetközi kampány részeként egy 90 oldalas kiadványt állítottak össze. A reakciók ebben az esetben is túlnyomórészt negatívak voltak, az áldozatokat képviselő jogvédő csoportok a kampányt nemes egyszerűséggel gusztustalannak nevezték. Missouri állam beperelte a márkát csalásért az interjúk miatt, az Egyesült Államokban népszerű és országosan jelen lévő Sears üzletlánc levette polcairól a cég termékeit.

2003-ban a Benetton a világon mindenütt aggasztó méreteket öltő éhezést jelölte meg kampánya témájául. Az Ételt az életért kampányban többek között egy megcsonkított férfi szerepelt, akinek fém protézise egy kanálban végződött. Továbbá bemutattak olyan egyéni történeteket, amikben férfiak, nők és gyerekek mesélték el, hogy élelemre van szükségük.

Tavaly az UNHATE Csók kampánnyal jelentkezett a cég. A Benetton vezetője elmondta, hogy a gyűlöletellenes fotósorozatot a híres Leonyid Brezsnyev-Erich Honecker kép inspirálta. A Benetton kampányban Barack Obama a venezuelai vezetőt, Hugo Chavezt, míg XVI. Benedek pápa az egyiptomi al-Azhar mecset vezetőjével, Ahmed Mohamed el-Tayebbel csókolózott. Ez utóbbi kép a Vatikánnál kiverte a biztosítékot, így ezt a felvételt később letiltották.

Oszd meg másokkal is!
no
Mustra