Vegyen álomba illő ruhákat magyar tervezőktől!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Víz alatti világ és tündérek két hazai tervező kollekciójában: Anna Amélie és Reka Vago is elmosódott mintákkal dolgozik.

A 2012-es nyári szezonban a nagy divatcégek mellett több hazai tervezőt is megihletett az álomvilág miliője és témája. A Je suis belle Eastwicki boszorkányok című film inspirálta kollekciója után Anna Amélie és Vágó Réka az Es-tu un Ange-zsal kollaborálva szintén álomvilágot idéző témát dolgozott fel.

Már egy éve mutatta be első kollekcióját szélesebb közönségnek Oláh Anna, Anna Amélie néven, a napokban pedig elkészült 2012-es tavaszi/nyári Pearl Oyster elnevezésű kollekciójával. A márka idén kapszulakollekcióban is gondolkodott, amit Hevesi Nórával összefogva hoztak létre, a végeredmény egy neon és élénk színekben gazdag, egyedi mintákkal, egyszerű formákkal és kiváló anyagokkal készített gyűjtemény lett.

Galéria ikon

28

Galéria: Pearl Oyster - Nora Hevesi for Anna Amélie / Spring Summer 2012
Fotó: Várfi István / Facebook

Az Abodi Dóra világához is közel álló vibráló színű darabokat a víz alatti világ, a tengeri halak és a korallzátonyok ihlették. A mintás sálakba és hologramos, fémes bőrökbe azonnal beleszerettünk.

A ruhákhoz és kiegészítőkhöz az egyedi, bőrrel kombinált vörösréz ékszereket Anna édesapja, Oláh Sándor ötvösművész, belsőépítész készítette, az arculatért pedig Kiss Miklós designer felelt. Anna Amélie showroomnak és lakásnak is helyet adó szalonja a Keleti Pályaudvar közelében, a Rákóczi úton található, bejelentkezés alapján látogatható.

Galéria ikon

28

Galéria: Pearl Oyster - Nora Hevesi for Anna Amélie / Spring Summer 2012
Fotó: Viszlay Márk / Facebook

A tavalyi tavaszi/nyári kollekció sikerén felbuzdulva a 2005-ben alapított Rekavago és Es-tu un Ange? újabb közös minikollekciót dobott piacra. Az előző, az Es-tu un Ange vonalához illeszkedő együttműködéshez Vágó Réka három táskát és két cipőt tervezett, a trendi, púder és sötétszürke színárnyalatú darabokat és kiegészítőket bemutató provokatív katalógusképeket pedig New Yorkban fotózták.

A 2012-es tavaszi/nyári Rekavago x Es-tu Ange? by Natali Rideg kollekció álomszerűre és színesre sikeredett. A Tündér névre keresztelt kollekció egyszerű, nőies, V nyakkivágású, túlméretezett pólókat tartalmaz, melyeket színes, elmosódott mintákkal, cukorka színű zsinórokkal és tündércipőkkel díszített az összeszokott tervezőpáros.

Az idei lookbook-képeket az absztrakt víziót felelevenítő pólókról egy belvárosi kapszulahotel padlásterében rögzítették, közben elkészült a tündérkertet idéző kampányfilm is, nézze meg ön is, mit lehet kihozni egy régi konyha szekrényből és sok-sok színes virágból. A pólókat 13900 forintért megtalálja rekavago.com-on és az etuashop.com-on.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.