Interaktív pötyiszerű bross lett az idei év ékszere

A PannonArts Galéria idén is meghirdette az Év Ékszere pályázatot, amire a klasszikus ékszer alapanyagokon kívül újrahasznosított anyagokból, betonból, papírból, műanyagból, textilből készült ékszerekkel is pályáztak az indulók.

Ötvenöt alkotó több mint száz munkájából választotta ki a zsűri az év ékszerét, Vékony Fanni Keresztszemes című munkáját.

A színes műanyag beszúrós, Pötyi néven ismert gyerekjátékra hasonlító (a fenti galériában piros szívvel látható) darab a készítője szerint a szabolcsszatmári keresztszemes hímzést idézi meg, a brosst díszítő piros gömböcskék pedig áthelyezhetők, így a minta megváltoztatható a viselő szándéka szerint. A zsűri szerint kortárs anyaghasználata, interaktivitása és a népi motívumok XXI századi reflexiója az, ami ezt az ékszert a z Év Ékszerévé teszi 2012-ben.

Az év pályakezdőjének díját a zsűri Smid Eszternek ítélte a Forintvirág gyűrűéért. Ez az egykori egyforintosokból készült gyűrű amellett hogy ötletesen használja újra a már forgalomból kivont pénzérméket, játékosságával, mozogni, sőt hangot adni képes virágaival üde színfoltja a hazai ékszertervezésnek.

A zsűri, Spengler Katalin művészettörténész, Somosi Rita művészettörténész (FISE), Ádám Krisztián a MOME művésztanára, Horváth Béla műgyűjtő, és Szűcs Péter a Marie Claire magazin vezetőszerkesztője, a két kiosztott díjon felül külön dicséretben részesítette Szabó Lilla papírékszereit, és kiválasztott még hat művészt, akik bemutatkozási lehetőséget kapnak a március 2-4 között a Lakástrend kiállításon megrendezett ÉvÉkszere2012 tárlaton való bemutatkozásra.

Nem dőlt még el, a közönség díj sorsa, melyre a Hg.hu-n, illetve a Lakástrend Facebook oldalán lehet szavazni. A PannonArts Design galéria Facebook oldalán pedig az összes pályázott ékszer megtekinthető. A kilenc kiválasztott művész mellett a galéria fenntart egy tizedik vitrint is a kiállításra, ahová a legtöbb like-ot kapó ékszerek is bekerülnek majd.

Oszd meg másokkal is!
Mustra