TEJBEN-VAJBAN

Ősszel (ismét) divatba jön a mokaszin

2010. augusztus 30., hétfő 07:58

A nagyobb boltokban már kapható az ősz nagy slágere, a mokaszin – sőt már tavaly és azelőtt is lehetett kapni, de valahogy akkor nem kattant rá sok ember. Idén az ultratrendi hipszeterek és a párizsi nők biztos ilyen félcipőt fognak hordani a száraz őszi napokon, ha követnénk példájukat, pár szabályt tanácsos betartani, hogy ne úgy nézzünk ki mint aki most szabadult az általános iskolából.

tods-zapatos.png

A mokaszin az 50-es évek Amerikájában kezdte karrierjét, a jól öltözött, felső-középosztálybeli tanulók hordták egyenruhájuk mellé. Pár éve a Gossip Girl sorozat elevenítette fel ezt a stílust és hozta újra divatba a makkos, fűzős, rojtos mokaszinokat.

A cipő hátránya, hogy lapos sarkú – akár a balerinák – így vastag bokájú, rövid lábú nőknek nem előnyös viselet szoknyával. Viszont bárki hordhat mokaszint nadrággal, például kifejezetten geekes viselet a most divatos bő répanadrágokkal, vagy 7/8-os – boka fölött végződő – gatya alól kikandikáló zoknival. A Glamourparis cikke szerint nagy divat lesz a mokaszin-térdzokni-miniszoknya hármas 2010 telén, viszont semmiképp sem szabad ilyen cipőt viselni vállra vetett kötött pulcsival, térd alá érő rakott szoknyával és bársony kalappal.

Mokaszin16 (1)
Forrás: kwandera.blogspot.com

Ha abszolút el akarjuk venni a fazon klasszikus élét – ne feledjük, az iskolások mellett az elegáns középkorú hölgyek nagy kedvence a mokaszin – válasszunk különleges anyagú vagy mintájú darabot: lakkot, kockásat, pöttyöset vagy leopárdmintásat. A színekkel is játszhatunk: bár a legtöbb helyen sötétkék, bordó, barna és fekete színű mokaszinokat találunk, haladó fashionisták próbálkozhatnak neonszínű változattal is.

KOMMENTEK

  • 2010.08.30 09:36:00Lille havfrue

    Ezt a cikket nem ártott volna átolvasni közlés előtt, továbbá 1-2 kép többet mondott volna...

  • 2010.08.30 10:07:21mojszipupi

    50 fölött lehet h divat lesz

  • 2010.08.30 10:13:10GraceStalker

    csakis fehér zoknival...

  • 2010.08.30 10:14:44goumba

    mer milyen színe van a mókának, mókázásnak?

  • 2010.08.30 10:44:14mancaa

    óó, én eddig is utáltam, bár a balerinacipő még nyomibb...

  • 2010.08.30 10:56:39beiglee

    Szerintem teljesen ok a mokaszin bizonyos öltözékekhez . Amúgy már vagy 10 éve folyamatosan árulják a komolyabb üzletek . Hogy ez lesz az ősz óriási slágere ? Passz . A színes , mintás gumicsizma viszont biztosan az lesz .

  • 2010.08.30 11:01:48Lámaszemekék

    El is teszem gyorsan a bársonykalapomat...

  • 2010.08.30 11:02:47stekelvarken

    Csak egyetlen variációban tartom szalonképesnek nők részére: arany színben, mindenféle makkok nélkül. Pasiknak viszont jól áll yacht mellé :)

  • 2010.08.30 12:28:44brokeness

    Quentin vagyok, Montargis-ból:a cipő világosbarna, vagy a makk rajta? Szóval a világosbarna után vessző kéne.

  • 2010.08.30 12:42:48beiglee

    Kedves Quentin .
    Úgy gondolod? szerintem nem így van . Tudod nem csak makkos változata van és pl németországban igen sokan hordják farmernadrághoz . sorolhatnék még egy pár országot de nem is ez a lényeg . Te teljesen más cipőről beszélsz . De ha neked nem tetszik valami akkor az csak a gyökér stílusban létezik ? Azért roppant érdekes az is , hogy ezeket a mokasszin cipőket nem a gagyi hanem a márkásabb üzletek polcain találhatóak meg , azaz te nem jársz oda mert nem láttad . Még valami :) Felétek még hordják a susogós melegítőket ? Ugorj fel ide a városba és meglátod már van más ruha is :):):)

  • 2010.08.30 13:18:31brokeness

    Quentin vagyok, Montargis-ból De, kéne.A világosbarna a változat szó minőségjelzője. A te (helytelen központozásod) szerint pedig a makkos szóé. Pedig a változatnak van 2 minőségjelzője: a világosbarna és a makkos.Ez pedig kapcsolatos mellérendelő szerkezet, úgyhogy kell a vessző.

  • 2010.08.30 13:26:48fesztiválozó

    Ez nagy égés Quentin...

  • 2010.08.30 13:40:36jrgen

    waa. ha ötvenes pasi vagy és a yachtodra szállsz fel épp még lehet jol si mutat de én tuti nem veszek semmi ilyet akármilyen divat is lesz... erre mondják: ez a divat meg a félszem.

  • 2010.08.30 14:05:27ebedli

    mókaszín

  • 2010.08.30 14:53:28Frengi

    Mindig is divat volt: farihoz, leszaladni vele bevásárolni, vagy a gyerekért az ovodába.

  • 2010.08.30 15:34:09ddevil

    Farihoz... atyaég....

  • 2010.08.30 15:56:28brokeness

    Quentin vagyok, Montargis-ból::-) Ez most nem jött össze.Nem szégyen elismerni, ha hibázol.Ez amúgy mindenkivel megeshet.De tudod. azért írtam csak meg neked, hogy még te is hibázhatsz, mert eszméletlen stílusban osztod itt az észt, s meg kell, hogy mondjam,nyelvtanilag elég félművelt vagy.Az említett szintagmák tanulmányozását ismét csak ajánlani tudom neked.Akkor talán különbséget tudsz tenni az alá- és a mellérendelő szintagma között. De nem akarom ezzel fárasztani a velvetes kommentelőket. De elismerhetnéd, ha valamit nem tudsz.S hidd el nem vagyok rászorulva a nyelvtankönyvek olvasására.

  • 2010.08.30 16:04:25ebedli

    brokeness: lécci fárasszá már vele, olyan jó okosodni, és hát az ember sosem tuthattya, hol fut bele a tudásba

  • 2010.08.30 18:35:17beiglee

    Ismételten mondom quentin:)
    Te kevered ezt a cipőt a sima makkossal! a mokaszin cipőket nem azok hordják akikre gondolsz! szerintem nem szarok ezek a csukák hanem kifejezetten jól is tudnak kinézni a megfelelő nadrággal és stb.
    te nagyon leragadtál ott , hogy ezt csak etnikum hordja stb . ráadásul a makk nem is jellemző erre a cipőre . leginkább mindenféle lógó szarok nélkül lehet kapni .
    elfogadom a te véleményedet igaz érezni , hogy nem tudod mit írsz . lehet nem csak a bakancs boltban kéne nézelődnöd és megnyílik előtted a világ egy másik szegmense is amelyet még nem véltél felfedezni . ezzel sincs gond csak tudd mit írogatsz:):):)
    lehet nem lenne annyi vitád itt másokkal:):):):):)

  • 2010.08.30 20:02:17Aadriana

    szepen kiakadtatok a mokasS(?)zin teman :)

  • 2010.08.30 20:26:01brokeness

    Quentin vagyok, Montargis-ból:-)
    2010.08.30 13:18:31.Ezt olvasd újra, kérlek,kedves! Erről van szó. Itt nem szabályról van szó, amit fújni kéne.Ez logika, amin te elbuktál.S még kisstílű is vagy, hogy nem ismered be, hogy néha te is ejthetsz hibát.A stílus maga az ember.-)))))
    Azért elismétlem a gyengébbek kedvéért.A világosbarna a változat szó minőségjelzője. A te (helytelen központozásod) szerint pedig a makkos szóé. Pedig a változatnak van 2 minőségjelzője: a világosbarna és a makkos.Ez pedig kapcsolatos mellérendelő szerkezet, úgyhogy kell a vessző.
    Tehát döntsd el, hogy a makk vagy a cipő világosbarna.Nem mindegy.Mert bizony a cipő az,s ezért kellene az a fránya vessző.( Ezért mellérendelő kapcsolatos szószerkezet a világosbarna és a makkos)) A durvaság pedig nem mentség a korlátoltságra.

  • 2010.08.31 08:40:49manóeke

    A vilagosbarna es a makkos koze bizony kell a vesszo!

  • 2010.08.31 10:09:16Lámaszemekék

    Valaki szexuálisan frusztrált egy indurit?

  • 2010.08.31 15:26:12zoldcsillag

    A nyelvtani vitát körmönfont mondatok nélkül is el lehetne intézni:

    magas, szőke férfi
    barna kalapos hölgy

    A jelzők pedig halmozottak vagy többszörösek lehetnek az ilyen esetekben.
    Mindenki érzi a különbséget?

Blogok, amiket olvasunk

I love London Ez is csak 1 fontba kerül?

A magnum néha olyan olcsó, hogy nagyjából utánad is dobhatnák, a fagyasztott rák kilója pedig nagyjából 7,5 fontra jön ki.

Praxis Vannak még kiváló nőgyógyászok

Azt mondta ha nőgyógyászati beavatkozásom lesz, szóljak feltétlenül, mert kárt tehetnek a méhemben, ha nem figyelnek.

CsP Mit adott a válás? Az életemet

Levélírónk elsősorban a tegnapi posztolónknak kíván üzenni, a saját példáján keresztül.

Otthonkommandó Csináld magad: fűszerszárítás

A nálunk provanszi fűszerkeverék néven ismert Herbes de Provence-ot alkotó összes fűszernövényt megtermelhetitek erkély- vagy ablakládában is.
Ajánlok blogbejegyzést

T-Home Játszd újra!

Újraforgatott filmjeleneteket zsűriz Kálloy Molnár Péter a T-Home pályázatán.
h i r d e t é s

C-Travel ajánlatok

  • Olaszországi nyaralás
    Olaszországi nyaralás Napsütés, tengerpart, igazi olasz pizza...böngésszen oldalunkon, olaszországi ajánlatok 8.200 Ft / fő / éjtől.
  • Utazás Egyiptomba Utazzon a fáraók földjére, a napfényes Egyiptomba! Ajánlatok 42.393 Ft / fő / 7 éjtől!
  • Bulgária Tudja már hol tölti a nyaralást? Válassza Bulgáriát 12.100 Ft / fő / 7 éjtől!

Hirdetés

Hirdetés