TEJBEN-VAJBAN

32-es helyett 44-es méretű modellek a londoni divathéten

2010. március 3., szerda 15:02

A 29 éves Mark Fast a londoni divathéten többek közt  42-es és 44-es méretű modellek közreműködésével prezentálta a nagyérdeműnek legújabb, őszi/téli kollekcióját. A bemutatón az egyik legsikeresebb plus-size modell, Crystal Renn is végigvonult a kifutón, aki karrierje elején hajlandó volt koplalni a tervezők által ideálisnak tartott csontsovány alakért, de mára már eljutott odáig, hogy nem zavartatja magát mérete miatt.

Fast modelljei közül többen egyébként a méretesebb lányokra specializálódott 12+ UK ügynökséggel állnak szerződésben. Sarah Watkinson, a cég alapítója szerint egyetlen másik tervező sem kereste fel őket, míg Fast nagyon lelkes volt – írja a Daily Mail. Pedig bizonyára számítottak arra, hogy idén talán többen is igénybe veszik a szolgáltatásaikat, hiszen egyre több szakmabeli hangoztatja azt, hogy a betegesen sovány modelleket igenis száműzni kellene a divat világából. Hozzájuk tartozik egyébként a párductestűként definiált Naomi Campbell is, aki a Sky News-nak azt mondta a témával kapcsolatban, hogyha valaki szép – nyilván mérettől függetlenül-, akkor nyugodtan csinálja azt, amihez kedve van. Beth Schepens, a Wall Street Journal egyik munkatársa pedig a következőket írta a blogjában Fast bemutatójáról: „Egyúttal azt is megmutatta nekünk, hogyan néznek ki a kreációi egy igazi nőn. Erre igen kevés példa van a kifutók világában.”

Nem ez az első alkalom, hogy a kanadai születésű tervező méretesebb modelleket kér fel egy bemutatóhoz. Igaz, Fast ötletétől a tavalyi Londoni Divathétre készülve még nem mindenki volt elragadtatva. Egy művészeti vezető és egy stylist hagyta ott a csapatát három nappal az esemény előtt, mert nagyobb méretű modellekkel kellett volna együtt dolgozniuk. Ebben az évben állítólag nem adódtak hasonló problémák. Fast egyébként nem annyira a csontkollekciónak tűnő modellek elleni harc lelkes és mindenre elszánt képviselője, csupán azt szeretné bebizonyítani, hogy a testre simuló ruhák minden méretű és alkatú nőn jól állnak. Ez persze nem jelenti azt, hogy az önbizalomhiánnyal küzdő nők ne meríthetnének némi erőt neki köszönhetően.

KOMMENTEK

  • 2010.03.03 16:38:18Annipanni

    Ezen a barna haju modellen szerintem valamilyen szorito fehernemu lehet. Annyira furcsa az alakja.

  • 2010.03.03 16:39:10vica78

    Melyik a 44-es méretű csaj? Nem láttam egyet sem.

  • 2010.03.03 16:40:35vica78

    "csupán azt szeretné bebizonyítani, hogy a testre simuló ruhák minden méretű és alkatú nőn jól állnak."

    Nem sikerült.

  • 2010.03.03 16:50:06coco

    ezek a lányok szépek és egészségesek, de ezek a ruhák NEM rájuk valók. sőt, nem csak a szabásuk nem áll jól nekik, úgy tűnik, mintha 42-es mérettel rendelkező modelleket 38-as méretű ruhákba préseltek volna... ez így szörnyű.

  • 2010.03.03 18:01:43Qkuriq

    Bakker !!!
    És hol van a csaj melle ???
    Attól még,hogy kicsit husibb lányokat mutogatnak, lehetne olyan is köztük amelyiknek legalább van melle...

  • 2010.03.03 18:06:35cococandy.

    nem kell kifutóra kövér

  • 2010.03.03 18:24:40Stella Luna

    Annipanni
    Szerintem meg mesterségesen hájat raktak a csajra.
    Az arca és a lába ,az eredeti.

  • 2010.03.03 18:54:40mi legyen

    Nagyon szép, tényleg, még ránézni is felüdülés. Ez felmentést ad a zabálásra, legalább 20 év múlva 52-es méretűek libbenhetnek a kifutóra.

  • 2010.03.03 19:54:02Frengi

    Kurvára nehéz lehet eladni a 42-44 es méretű ruhákat 34 -es méretű modellekkel.

  • 2010.03.03 20:00:44kirúzsoz

    egy bajom van csak a 42-es 44-es modellekkel. ha nekik tervez a tervező ne rakja ezeket a modelleket sztreccsekbe, passzentosba.
    miért nem lehet előszedni az ötvenes évek nőit és a ruhatáraikat?
    egészséges szépségideálok és gyönyörű ruhák voltak.

  • 2010.03.03 20:05:28ETnick

    Látványosan bizonyította, hogy a testrefeszülő ruhák sajnos csak tökéletes, karcsú alakon mutatnak jól... Amúgy kabaré, és nevetség tárgyává válik a viselője.

    Kaptak már feljelentést az ízlésrendőrségen?

  • 2010.03.03 20:07:23Anhel

    Egy 42-42-es modellre miért kell a ruha alá fűzőt adni? Ráadásul ilyen szart...azonkívül, hogy a szűk ruhában irtó rosszul mutat még a mellét is lelapította.

  • 2010.03.03 20:08:06vilo

    a kövérség csak imitált, a lányok ruhája "ki van tömve" valahogy, és elég abnormálisan néznek ki. ilyen csúnya arcú modelleket amúgy még nem láttam. az normális, hogy mindegyiknek táskás a szeme?! :S

  • 2010.03.03 20:09:30babi néni

    Ha ezek 42-44-es méretűek, megeszem a kalapom. Örülnék neki, ha a 44-es méretemmel ilyen csinos lennék, nem is akarnék tovább fogyni.

  • 2010.03.03 20:14:57jellybean

    ezeket a nőket nevezik modelleknek szerencsétlenek menni alig bírnak és ilyen világ fájdalmas fejet vágni... szép..

  • 2010.03.03 20:15:25lúzer_

    ergerberger

    Te inkább fogd be, jó?

  • 2010.03.03 20:16:49lúzer_

    mi legyen

    Tehát gyorsan cseréljük vissza őket 34-esekre, mert akkor minden dagadék jól lefogy a jó példa láttán, mi?

  • 2010.03.03 20:24:110123evian

    nincs átmenet a botsáska és a michelin baba között? hol vannak a 38-40-es átlagos csajok, akiknek még van dereka, és nem folyik egybe a vállától a bokájáig?
    miért kellenek a végletek?

  • 2010.03.03 20:31:49ain't we the lucky ones

    nincs semmi gond a teltebb modellekkel ebben az esetben, a probléma forrrása inkább a ruhaválasztás...ezek a passzos cuccok tényleg csak botsáskákon mutatnak. Jobb ruhákban tényleg sokkal gusztábban festenének ezek a nagyobb méretű csajok, mint vékonyabb társaik szvsz.

  • 2010.03.03 20:35:19Art Mooney

    jo az elkepzeles, respect; igaz, a testhezallo ruhat itt nem eroltetnem

  • 2010.03.03 20:35:36Funshine

    Búbánatos pofájuk van de tényleg mintha az égető kemencébe mennének. Egyébként sonka lábán koca néni döcög az ne lépjen a kifutóra szűk ruhában aki úgy néz ki mint egy 3 hónapos terhes, nem mindegyik könyörgöm de van rá példa. Nem esztétikus ja és elbaxott randa ruhák. Gratulálok mark fast-gyorsan:) összedobtad a trehányságod leöntötted a trendi elég a vékonymodellekből szósszal beszúrtál egy két husibb csajt, de így is gyász vagy sőt egy egész temetkezési vállalkozás a kreativitásod hahahaha.
    1:34-től egy igazi mágikus erdőbéli elf vonul akkora fülei vannak hogy akkor már mér' nem siklik eheheh. Legalább az érdemes...:D

  • 2010.03.03 20:37:18Aqvasky

    Azért a tököm kivan, hogy mindig csak azokat a kurva végleteket feszegeti a divat... Hol gebék, hol kövérek...

  • 2010.03.03 20:39:47ain't we the lucky ones

    Na, azért kövéreket itt szerintem nemigen látunk...

  • 2010.03.03 20:43:49Ubi

    azon a csajon tényleg mesterséges háj lehet. nézzétek meg milyen beesett arca van.

  • 2010.03.03 20:54:30individualista zsömle

    Aki ezeket a nőket kövérnek látja, az hány agymosáson vett részt? Hányadik szemesztert végzi?
    Megáll az ész.
    Lassan oda tartunk, hogyha végigcsörög egy csontváz a kifutón, ki kell majd kapni pár bordáját mielőtt színpadra lép, hogy ne legyen lekocázva.

  • 2010.03.03 21:11:06onefiftyone

    inkább ezek, mint azok a gusztustalan csontos narkós ribancok.

  • 2010.03.03 21:15:59sazjo

    elég untorító....
    folynak szana-szét!!! könyörgöm ha nagyobb a teste, (ami nem lenne baj!) vegyen fel már 1 vagy 2 számmal nagyobb ruhát is, mert elhányom magam

  • 2010.03.03 21:17:17lúzer_

    Aqvasky

    Hol látsz kövéreket?
    Ez a nő (meg a még ilyenebb) kövér:
    http://hotlard.files.wordpress.com/2007/12/fat-woman-outside.jpg

  • 2010.03.03 21:20:11Bademdzsan

    Néztétek a videót? Ott egy db jó 42-es modell van, a többi csonti. Ez a bemutató nem a plus-size modellekre ment rá, hanem a rondákra. Ennyi ronda nőt egy rakáson!

  • 2010.03.03 21:20:57Bademdzsan

    mármint nem a modell jó, hanem jól benne van a 42-ben

  • 2010.03.03 21:22:06Koczy

    mennyivel jobban néznének ki, ha csak egy kicsit is elmosolyodnának :)

  • 2010.03.03 21:25:26dobbi

    Oké-oké! Ne legyenek csontsoványak a modellek, de szerintem az első képen a barna ruhában már sok. Se mell, se alak... Azért mert puhányodik a társadalom, nem kellene ezt standardnak venni.

    Ezt nézzétek meg:
    http://www.youtube.com/watch?v=wbiKAu7TjF0

  • 2010.03.03 21:32:21flora.a

    Én csak egyetlen olyan 40-es feletti méretű lányt láttam... a többi a szokásos 34-es csontkollekció. De hogy semelyiknek sincs cicije, döbbenet. Tényleg jó lenne, ha mosolyognának, vagy ha legalább tudnának járni, végig azt néztem, mikor esnek hasra/mi lehet az oka a kínlódó tántorgásuknak:)

  • 2010.03.03 22:34:44Mrs. Jackman

    Milyen jó lenne, ha a divattervezők a teljesen általános 36-40-ig mérteken mutatnák be a cuccaikat.
    Nem botsásákákon, és nem olyan nőn, akivel az elízott amcsi háziasszonyoknak kedveznek. Minek végletekben gondolkodni.

    Ez a nő egyébként jó szarul néz ki a kompresszoros bodyjában.

  • 2010.03.03 22:44:17zolikal

    Még a hólapátomba is több vidámság szorult, mint ezekbe a nőkbe.

  • 2010.03.03 22:47:32Bambano

    Én csak azt nem értem, hogy csak piszkafa meg csak tehén méretű modellek léteznek ezeknek az idióta tervezőknek az agyában?

    Ilyen arany középút vagy ilyesmi, az nincs?

    Barna ruha, nagy pocakkal, de hol vannak a bögyök? deszka, mint az asztal.

  • 2010.03.03 23:07:16makkász

    annak a fekete hajú csajnak felszállási engedély kellett, hogy kimenjen a kifutróra

  • 2010.03.03 23:07:39Dódi

    bár ne ilyen feszülős ruhát adtak volna rájuk :P
    borzalmasan áll rajtuk :S

  • 2010.03.03 23:25:33hangyászsün

    ez a legnyomasztóbb divatbemutató, amit valaha láttam :S

  • 2010.03.03 23:46:42The Big Tourist

    Alacsony modelleket mikor fognak mar propagalni? A 10 cm-es ciposarok is veszelyes, nem csak a koplalas...

  • 2010.03.03 23:50:39hiéna

    a "42"es vagy hanyas méretű csaj furán hízik, mert az arca beesett. egy másiknak meg csak az egyik oldalán volt háj.miért egy raktárban rendezték meg a cécót? és miért áll a biztiőr az ajtóban? és mit keres a video jobb oldalán szörnyelladefrász fura fekete emeletes kalapban? és miért van rajta napszemcsi?

  • 2010.03.03 23:55:36The Big Tourist

    Bizarr ruhakhoz megfelelo kornyezet.

  • 2010.03.04 00:24:30bevik

    Gratulálok a japán mérnököknek, ezek a droidok már kísértetiesen hasonlítanak az emberekre, az arckifejezésük még kicsit mű és élettelen, és a mozgásuk is még kissé darabos, de jó úton járnak a fejlesztésben.
    Mondjuk a gyártósort leállíthatták volna a bemutató idejére, mert a gépek zaja eléggé behallatszik a műsorba.

  • 2010.03.04 05:05:16ColT

    Itt melyik bögyös?

  • 2010.03.04 07:36:50ssra

    egyik nő se bírt járni a ezekben a cipőkben, tiszta gáz

  • 2010.03.04 08:15:43C16SE

    Ezek degeneráltak komolyan. Kiválasztották a szar alakú modelleket. Azt akarták bizonyítani, hogy lásd ilyen szarul néz ki egy 44-es méretű nő? Az utcán 1000 szebb, jobb alakú szaladgál ebben a méretben kishazánkban. Azt meg nem lehetne, hogy a két véglet között a sok homokos tervező, divattal foglalkozó a 36-40-es, jó alakú modelleket rakja a kifutóra? Ne az anorexiásakat, mert az undorító, de ne a az amőba alakú húsibbakat. Komolyan olyan nehéz ez?

  • 2010.03.04 08:20:41@fric

    Jó gondolat, de nem ilyen ruhákkal.

  • 2010.03.04 08:26:10hűvös szellő

    Ismeritek azt a szót hogy "kommersz"???
    Na hát ezt nem akarja a divatszakma..
    A homokóra álomnő...a cicis..kerek popsis..kerek pofis lányok...igen igen..szépek..A fürdőruha katalógusokba..és a Baywatch-ba:D
    De nem Armani és Prada kifutójára:D:D:D
    Ezért figurázta ki a tervező..hogy felfogjátok hogy ezeket a "high fashion" ruhákat a vékony lányokon kell bemutatni.
    Persze vannak kivételek..pl Enikő..(de a kivétel erősíti a szabályt):)
    Amúgy meg kondizzatok...kiránduljatok..étkezzetek egészségesen..sok gyümölcs zöldség..És a reggeli nagyon fontos:):P

  • 2010.03.04 08:29:50hűvös szellő

    A cipőkben pedig azért nem bírnak járni..mert ha felhúzol egy ruhát ami térdnél nagyon szűk,akkor nem tudod egymás után rakni a lábadat szépen...
    Próbáld ki:D:P

  • 2010.03.04 08:43:32hűvös szellő

    Na és még valami...Azt hiszem látom a probléma forrását..
    A "divat"-ot két csoportba sorolhatjuk alapvetően...
    A "kommersz" és a "high fashion".
    Ha nektek a 160 cm-eres popsis cicis lányok jönnek be..hosszú szőke hajjal..és nagy vigyorral akkor semmiképp se menjetek el egy divathétre (fashion week):D:D:D
    Tehát a párizsi "high fashion" divatvilág,és a fashion week..nem erről szól..és soha nem is fog erről szólni..
    Ez annál sokkal sokkal több..ez művészet...itt komoly emberi érzelmek...lázadások..stb..nyilvánulnak meg.
    Senki nem kért benneteket hogy öltözettek így..de ne próbáljátok meg átformálni mert semmi esélyetek.

  • 2010.03.04 08:47:11hűvös szellő

    Ez olyan mintha a híres festőművésztől Dalí-tól azt kérnétek hogy fessen csendéleteket...
    Gyönyörű vázákat tele virágokkal..
    :D:D:D:D
    Valakinek átjött hogy miről beszélek???
    A melegeket bántjátok..de Van Gogh-ot aki levágta a fülét..őt nem..
    A nagy művészeket mindig később értik meg,nem a saját korukban..lehet hogy itt is ez a probléma..

  • 2010.03.04 08:59:51Black Barbie

    basszus...néhány ember igen idióta és álszent...ha vékony az a baj...ha van rajta mit fogni az a baj...hát mért csak a hibát látják? és sok olyan nőnek gyönyörű szép arca van, akin van mit fogni...és még a lába is lehet igen gyönyörű...járjatok már nyitott szemmel és gondolkodjatok logikusan...már ha megy...

  • 2010.03.04 09:00:55Kockásfülűnyúl

    hűvös szellő: nagyon köszike, hogy jöttél és ezt a sok-sok okosságot mind megosztottad velünk, egyszerű emberekkel.Klassz, h ilyen jól informált vagy, büszke vagyok, h utánad kommentelhetek.

  • 2010.03.04 09:23:39C16SE

    Jó kis művészet az amikor a talán homokos, pedo (mert, hogy egy normális férfinak ez nem jön be az tuti) divattervezők a kisfiús lányokra aggatják a ruhákat. Vagy direkt aránytalan, idomtalan, amőba 42-44-es hölgyeket mutogatnak 38-as ruhákban, hogy "de lássátok parasztok ezeken milyen szarul állnak a ruhák". Egyszer megpróbálnák szép, normális alkatú hölgyekkel egyből bajban lennének, hogy lehet így is és ez nem csak a fajtájuknak tetszik. Igaz akkor a kis belterjes világuk bajban lenne, de legalább az arra fogékony embereknek nem egy degenerált kép lenne a követendő példa.

  • 2010.03.04 09:25:27krizso

    Nah, hát az a nemnormális, aki azt mondja, hogy a 42es méretű nő, az kövér. A fenti csaj a barna ruhában még csak nem is molett. Teljesen rendben van. Valószínűleg kapott egy olyan fehérneműt a ruha alá, ami valamilyen formán leszorítja a vonalait, merthogy egy 38-40es méretű nőnek is kibuggyanhat egy-két helyen valami. És itt elsősorban a ruhán van a hangsúly, azt kell megmutatni.

  • 2010.03.04 09:25:49ajajajjjjjj

    hűvös szellő

    nekem te is nagy művész vagy, mert szart sem értek az általad írtalból :D

    a modellek meg kötözött sonkák...

  • 2010.03.04 09:43:23Reckl_Amál

    44-es méretű nőket "high fashion" show-ra küldeni elsősorban képmutatás, másodsorban hírverés.

    A ruhákat elnézve nem az jut az ember eszébe, hogy hú de jó tervező ez a Mark Fast. Mégis már ötödször van szó ezen a blogon is róla. Azért beszélünk róla, mert megtört egy tabut. Sajnos azonban azzal, hogy sztreccs ruhákba bújtatja a nem csontsovány lányokat, inkább az ellenkező hatást éri el. Márha az lenne a szándéka, hogy nyisson a valós nők felé, és nem az, hogy divatblogokban írjanak a gyenge, átlagos cuccairól.

    Azért is képmutatás, mert a divat ezen irányzata nem erről szól, és nem is demokratikus. Az ufo-fejű, nagyon vékony lányok a való életben szintén elég sokat szenvednek, és őket is ugyanúgy egy vékony réteg favorizálja, mint a túlsúlyosokat. A divatvilág hibája, hogy az ő ideáljaik nagyon nem esnek egybe az emberek ideáljaival. Azt meg csak szánni tudom, aki ennek ellenére azt hiszi, a kifutón látható modellek szépek egyedül.

    A kövérek, ill. annak titulált emberek ekézése éretlen dolog, gyerekes csúfolódás, semmi köze a divathoz vagy a szépségideálokhoz. Rossz és bunkó szokás, buta kisfiúk játéka. (Mert ha valaki kifejezetten a vékony nőket szereti - szíve joga - azt úgy is megfogalmazhatja, hogy nem tehenez, disznóz le senkit.)

    A divattervezők lebuzizása talán igaz egyesekre, én mégis inkább Zoób Katinak hiszek, aki egyszer kerek perec megmondta, azért varrják a bemutató darabokat 34-es méretben, mert kevesebb anyag kell hozzá, és egy vékony testen nem kell leplezni semmit.

  • 2010.03.04 09:54:47Geolány

    Jé, egy nőnek van hasa? Sőt, még keze, lába, nayaka is...

    Mondjuk ha azt reklámozzák, hogy mindenkinek jól áll akkor legalább a bézs színűt adják a girnyóra, a sötétkéket pedig a gömbölyűre, különben pont a szlogennel ellentétes hatást váltanak ki....

  • 2010.03.04 10:09:45C.Anagyal

    A 3. képen lévő hölgy alakja nem rossz! De ez 1. és a 4. képen lévő hölgy szerintem nem jók a kifutókra, vagy legalábbis nem ilyen szűk ruhákban kéne lenniük a bemutatón!

  • 2010.03.04 10:20:59trickortreat

    Hat en nagyon, nagyon nem szeretem a csontsovany modelleket, de ez most igy akkor se jott ossze...

  • 2010.03.04 10:35:25kiskakas

    Na, végre!

  • 2010.03.04 10:54:09zanzibar

    Na ezek biztos britt csajok!!
    Ülnek a tv előtt v a pubban, isszák a borzalmas breezereket, meg a mikrózható műkajákat.
    Könyörgöm, attól, hogy valaki 42-es 44-es méret nem kell, hogy olyan hasa, lógó segge legyen, mint ezeknek a nőknek! Egy jól karbantartott, némi sportot végző (vagy csak sokat sétáló / kertszkedő / gyereket / kutyát sétáltató) nő, aki nagyjából normálisan táplálkozik, nem iszik meg minden szir-szar előre bekevert cukros alkoholos és alkoholmentes löttyöt, az nem így néz ki!! Akkor sem, ha 110 cm a csípőkörmérete. Mert van dereka, nem lóg a combja, nincs hasa. Ez merénylet az egészség és az esztétikum ellen, ami ezeken a képeken van.

  • 2010.03.04 10:59:11EnCIS

    aranyosaaak :) nagyon

  • 2010.03.04 11:01:07EnCIS

    zanzibar
    ... és attól, hogy 36-os, vagy 38-as méret vagy, nem biztos még, hogy nincs hasad, vagy kicsi a segged

    amúgy meg annyi a gond velük csak, hogy hülye ruhákat adtak rájuk

  • 2010.03.04 11:02:49EnCIS

    most néztem rendesen végig, hát ennél százszor szebb 44-es méretű nők vannak. a nagymamámnak nem lóg így a csöcse

  • 2010.03.04 11:36:43pantufül

    Én azt látom - akár az anorexiásokat, akár a húsosabbakat nézem -, hogy mindegyik úgy néz ki, mintha beteg és depressziós lenne.Szörnyű!

  • 2010.03.04 11:49:26Nyúlszőr

    Én jelenleg 42-es vagyok (teszem hozzá, nem örülök neki, de ezt most el kell fogadnom). Két méretet híztam, de nagy szerencse, hogy arányosan vagyok nagyobb, a fenekem is két mérettel nagyobb, meg a mellem is:-)

    Rettenetesen el tudok szomorodni, mikor negatív véleményeket olvasok. Ahogy jövök-megyek, én nem szembesülök valahogy becsmérlő és nagyon negatív megjegyzésekkel. Sőt, megnéznek. éppen annyira, mint mikor 38as voltam.
    Akik ferdén néznek rám és hangosan megjegyzéseket tesznek - azon a tizenéves tinilányok. Más még nem. Pasi sem.

    Kifutóra nem mennék, mert sztem azért 40es méret fölött az ember lánya tényleg nem odavaló.
    Mindig szerettem ízlésesen (és itt a lényeg!) öltözni, erre most is odafigyelek. Felőlem lehet divat a sztrecs meg a nagymintás, akkor sem veszem fel, mert tudom, hogy xar. Nekem, rajtam.
    Szerintem ügyes öltözködéssel lehet "csalni", legalább annyit, hogy az ember ne nézzen ki 42-esnek, csak 40esnek:-) Egyenes szabású nadrág, csinos tunika, blúz, bármi, ami nem passzos és nemis túl bő. Sima póló nem volt rajtam, mióta ekkora vok - ezt azért sajnálom!
    Pedig majdnem 110 a csípőkörméretem:-)

  • 2010.03.04 14:14:46Reckl_Amál

    Sőt, Nyúlszőr, még az sem lenne baj, ha sztreccsbe öltöznél. A lényeg az lenne, hogy a bunkók fogják be a szájukat. Bárkinek bele lehet kötni a külsejébe, annak is, aki ilyenkor nagyon bátran löki a szemét, sértő rizsát. Az ilyen nagy tévedésben él. Azt hiszi, neki azért nem szólnak be, mert ő tökéletes. Holott csak arról van szó, hogy idiótákkal nem társalgunk.

    Kiscsajok megjegyzéseket tesznek? Nofene.

  • 2010.03.04 14:39:35Case

    Hmm.. eléggé bénák a modellek a videóban, talán ha 3-4 van köztük akiben megvan az a lendület meg kiállás ami elvárható lenne egy divatmodelltöl. Meg semmi baj azzal ha husibb modellek mennek a kifutóra, csak ne olyan ruhákba akarják bepakolni öket amit a csontkollekciókra találtak ki, mert abból semmi jó nem fog kisülni, mint a fenti, barnaruhás kép is bizonyítja.

  • 2010.03.04 14:58:02Nyúlszőr

    2010.03.04 14:14:46Reckl_Amál

    Aranyos vagy:-)

    Tényleg vigyázok, hogy ne sértsem a közízlést!:-)
    És éppen ezért, ezen a ponton túl (normálisan létezem, nem kérkezem a hurkáimmal, nemis mutogatom őket) lesz.om, ki mit gondol. Most ezt tudom kihozni magamból ,remélem újra eljön az idő, amikor többet.
    Az nekem is furi volt, hogy tizenéves lánykák méregetnek leplezetlenül, jeges és megvető tekintettel, éppen be is szólnak, de hogy őszinte legyek, elmegyek a dolog mellett. Én is voltam ennél jobb, majd még leszek is, majd megtudják, mizu!

  • 2010.03.04 15:27:19zanzibar

    Lehet, hogy én csak a mázlistákat látom. Ahová tornázni járok, bőven vannak lányok 40-es 42-es mérettel. Tökre rendben vannak: nincsenek hurkáik, nem lóg a hasuk, combjuk, mellük.
    Az anyukám sem tinédzser már, 40-es, 42-es ruhákat hord (mindíg is ez volt a mérete), magas, karcsú nő, nincs hasa, nem hordó alkat, nem lóg a karja. Pedig nem is tornáik, jó, igaz, hogy nagyon odafigyel a táplálkozására, és sokat mozog (séta, gyaloglás, nyáron úszás).
    Szóval itt sem a mérettel volt a gond, hanem a bálnásodással, amit a képeken lehetett látni (az a piros miniruhás, meg a barna miniruhás csaj!). Ez az ami ellen igen is kűzdeni kell: megfelelő étkezéssel, tornázással, egyéb mozgássaé. Ez utóbbi persze vonatkozik a vékony testalkatúakra is. Neik is tud lógni fenekük / mellük ha csak tespednek.

  • 2010.03.07 15:14:00vica_eva

    Volt köztük 2 44-es méret, a barna. Sztem az nem mesterséges hály, csak szorítóbugyi, meg fűző. Elég gáz, legalább a mellét ne nyomták volna agyon. A másik meg a szőke, na annak nem nyomták le a mellét. Viszont a legnagyobb gáz, hogy 1-2 kivétellel még menni sem tudnak ezek a ?modellek? A fejükről lerí, hogy arra koncentrálnak, nehogy hasraessenek, és hogy a lábuk egymás elé kerüljön. De némelyiknek még így is sem sikeredett egymás mellé. Amúgy az egész bemutató úgy ahogy van gáz sztem. Kijönnek, és végigrohannak, aztán annyi. Kis mosoly, 1-2 forgás azért jó lett volna, nade akkor tuti hasraesik a nagyrésze.

  • 2010.03.07 15:29:55vica_eva

    ÖÖÖÖ... mielőtt félreértené valaki, és lehurrogna, nem a nő mérete a gáz, hanem ahogy összenyomták a fehérneművel. Én sem vagyok vékonyka, tök átlag 38-as, van hurkám deréktájt, nem vékony a combom sem, imádom a szűkebb felsőket, de azért legyen a méretem, és ne 2 számmal kisebb, úgy már nem úgy néz ki benne az ember, mint a kötözött sonka. Semmi bajom a 44-esekkel, meg a csontkollekciókkal sem, de ez a bemutató úgy, ahogy van gáz volt. Tényleg, mintha legalább 3 számmal kisebb ruhákba tuszkolták volna szegényeket.

  • 2010.03.07 15:58:30Bannor

    ez nagyon gáz, a gyönyörű modellek után röhögő görcsöt kaptam a hurkás "modelleken"...:):)

  • 2010.04.29 14:33:11horcsi

    Szerintem az lenne az igazi divatbemutató, ahol fölvonultatnák a 32-től 44-46-ig méreteket, de... mindenkire, jó ízléssel a megfelelő ruhát terveznék/adnák rá.
    MERT aki nagyobb méret, az nem kap magára ruhát, csak rongyot", amit hozzávágnak a boltban, holott lehetne csinos is, akár...

    Ezt az Anyukák és a Nagyik nevében írtam (nah meg a kissé telt fiatalok nevében is, akik kénytelenek bohócot csinálni magukból, mert nem kapnak normális ruhát a méretükre.)

    Részemről 38-as méret vagyok, de megy az idő...

  • 2010.07.22 16:02:14kila

    Találkozott a divatvilág a való világgal.....
    Én 15 éve anorexiás voltam, tudom milyen brutális állapot.Antiszociális, stb.
    Mára már meggyógyultam, s örömmel látom, hogy nőies nőket is kezdenek felvonultatni.
    A ruhák nem mindenkinek állnak jól, na és?Az utcán durvábbat látni....

Blogok, amiket olvasunk

CsP Mit adott a válás? Az életemet

Levélírónk elsősorban a tegnapi posztolónknak kíván üzenni, a saját példáján keresztül.

Két Cica Kapros lazacleves spárgával

A kapros lazaclevest korábban egy étlapon láttam, de végül nem azt rendeltem, ezért időnként eszembe jutott, vajon mivel készült.

MedIQ iDoo: A személyi edző app

Kihagyhatatlan az iDoo nevű, magyar fejlesztésű alkalmazás, ami bemutatja, hogyan végezzük az adott gyakorlatot.

Otthonkommandó Csináld magad: fűszerszárítás

A nálunk provanszi fűszerkeverék néven ismert Herbes de Provence-ot alkotó összes fűszernövényt megtermelhetitek erkély- vagy ablakládában is.
Ajánlok blogbejegyzést

T-Home Játszd újra!

Újraforgatott filmjeleneteket zsűriz Kálloy Molnár Péter a T-Home pályázatán.
h i r d e t é s

C-Travel ajánlatok

  • Olaszországi nyaralás
    Olaszországi nyaralás Napsütés, tengerpart, igazi olasz pizza...böngésszen oldalunkon, olaszországi ajánlatok 8.200 Ft / fő / éjtől.
  • Utazás Egyiptomba Utazzon a fáraók földjére, a napfényes Egyiptomba! Ajánlatok 42.393 Ft / fő / 7 éjtől!
  • Bulgária Tudja már hol tölti a nyaralást? Válassza Bulgáriát 12.100 Ft / fő / 7 éjtől!

Hirdetés

Hirdetés