Annie Leibovitz is a Louis Vuitton reklámarca lett
A Louis Vuittonnak sikerült rávenni a híres fotóst arra, hogy álljon át a fényképezőgép másik oldalára, és modellként szerepeljen a több neves embert felsorakoztató imidzskampányukban – írja a Women's Wear Daily. Antoine Arnault, a divatház kommunikációs igazgatójának állítólag azért esett Annie Leibovitzra a választása, mert így akart segíteni az anyagi gondokkal küzdő fotóson, akit persze óriási művésznek tart.Leibovitz először hezitált, majd azzal a feltétellel mondott igent a felkérésre, hogy a munkáért kapott fizetségét egy híres személyre költheti, akivel együtt pózolhat a képen.
Így Arnault kénytelen volt lemondani azon terveiről, hogy a fotóművész egy önarcképpel lepi majd meg őket. Leibovitz választása a táncművészként és filmszínészként is számon tartott Mihail Barisnyikovra esett, aki egyesek számára a Szex és New York című sorozat Alekszandr Petrovszkijaként lehet ismerős.
A reklámfotó végül a művésznő műtermében készült, és a modellt álló Barisnyikov, valamint a férfira feltekintő fotós mellett a rend kedvéért egy Louis Vuitton táska is feltűnik, hiszen mégiscsak a divatház népszerűsítéséről van szó A művésznő és a balett-táncos főszereplésével készült hirdetés hivatalosan februárban debütál majd különböző online és hagyományos újságokban és magazinokban, a velük készült exkluzív interjú pedig a journeys.louisvuitton.com oldalon lesz elérhető pár héten belül – írja a Women's Wear Daily. Annie Leibovitz egyébként már korábban is dolgozott a Louis Vuittonnal. Többek közt a korábban említett imidzskampány ezt megelőző fotóit is ő készítette, és tavaly egy hátizsákot és egy hozzáillő oldaltáskát is tervezett a LV számára. Az ominózus darabokat a több más vendégtervező – például Damien Hirst - alkotásaival együtt elárverezték, és a befolyt összegeta Vöröskeresztnek ajánlották fel.
- Címkék:
- reklám,
- annie leibovitz,
- mihail barisnyikov,
- louis vuitton


KOMMENTEK
2010.01.27 16:47:15kirúzsoz
tök jó.
bírom a nőt.
végtelenül természetes és nem hétköznapi, annak ellenére, hogy az.
2010.01.27 18:17:02Toyota
én Barisnyikovot is szeretem.
2010.01.27 19:19:25KARANTÉN
Én pedig a táskákat... teli pénzzel :)
2010.01.27 20:06:12Daniellyn
nem értem mitől lehetnek anyagi gondjai, amikor a Vanity Fairnek a címlapkait szinte kivétel nélkül ő fotózza évek óta, és az LV kampányokat is egy jó ideje ő csinálja, mellesleg a Marcus-Mert, Meisel mellett ő a legjobban fizetett fotós. Lehet hogy túl sokat kokózik??? amúgy ez a kép szerintem ocsány
2010.01.28 17:46:09Raszputin
Én is kedvelem a nőt,bár az utóbbi időben ő is kicsit túl digitális lett nekem...mindent túlretusáltat-szerintem...
A Demo Moores és a John Lennont ábrázoló képei a legjobbak szerintem...
2010.01.31 14:47:15BatPista
Támogatják egymást a "testvérek" az ilyen ínséges időkben...:)