TEJBEN-VAJBAN

Cicanaciban sokkolnak a magyar csajok

2010. január 18., hétfő 15:23

A tűsarkú, hegyesorrú csizmába tűrt tapadós farmer nem elég, a magyar lányok ezer másik módját ismerik annak, hogy kell rosszlánynak öltözni.

Több itt élő külföldi haver, egymástól függetlenül is egy egészen sajátos, de mindenki által ismert típusra használja a magyar csaj kifejezést. Ők járnak a fent említett szettben, és ők hordanak cicanadrágot rövid felsővel, miniszoknyát köldökig dekoltált toppal, arany feliratokkal, nagy karikafülbevalóval és hasonlókkal. Közönségesek, de a mieink, káeurópa egyik unikumai. Persze, a múltkori, hasonló posztnál jöttek a kommentelők a bálna és benga angol csajok stílusával, de ők egy adag vagánysággal, egy viccel általában elveszik a kurvaszerkó élét.

Most a cicanadrágról (leggings, aerobicnadrág, harisnya, ahogy tetszik) és annak utcai viseléséről lesz szó. Kétségtelenül menő, de kétélű fegyver.

Miket zár ki ruházatából egy jó ízléssel rendelkező cicanadrágviselő?

  • hegyesorrú, tűsarkú csizmát, de úgy általában nem megy csizmával ez a típus
  • feneket nem takaró felsőt, dzsekit
  • akármilyen hosszú, de mindenhol odatapadós felsőt, minimum egy kiskabát legyen bő
  • körte alakot (vékony derék és széles csípő)
  • görbe lábat

Pár egyszerű alapelv a cicanadrághoz:

  • amikor alul ilyen szűk, fent lehet bő, vitorlaként dagadó, omló, izgalmas
  • a cipő csak 170 centi felett, vagy kifejezett vékony alak esetén legyen lapos

És mégis hogyan kéne? A különböző stílusú, jó megoldásokat a net-a-porter.com összeállításaiban olyan szépen szájbarágják:

cica 001
cica 002

Az utolsó, seggvillantós, szürke-fekete szerelés kiváló példa, a hogyan kurválkodjunk úri módra stílusra. Valahogy így. Hoztam is, meg nem is.

Hölgyeim, ha már állítólag annyira gyönyörűek vagyunk, ne kaparjunk már annyira ezzel a kényszeres mindent megmutatással.

KOMMENTEK

  • 2010.01.18 15:48:04zanzibar

    Anna, tök igazad van, mint a múltkori csizma + nadrág kombó cikkeddel is!!! Hasonlóképpen meg fognak persze a hölgytársak kövezni, akikkel nem tudom még mi mindennek kell ahhoz megtörténnie, hogy belássák, az Általad negatív példaként felsorolt szerelések teszik kamionos kurvássá a megjelenésüket.

  • 2010.01.18 16:07:52boszor

    Nem kell cicanadrágot hordani, és akkor garantáltan elkerülöd a kurvás stílust. Eccerű, nem? :D

  • 2010.01.18 16:11:54RustySpoon

    1. Nem így van, nem magyar sajátosság. Menj ki mondjuk Bécsbe, látni fogod, mindenki nyomatja a legginget orrba szájba, kisszoknyával, szonya nélkül, ahogy épp kedve van.

    2. Tényleg undorító és közönséges. Férfi vélemény.

  • 2010.01.18 16:18:47Este

    áááá..ez az egész viselet ultra gáz :) Tök mindegy, hogy a kurvás, a nagymamás vagy a fenti képeken láthatót hordja egy nő. Oké, hogy én még 160 cm magas sem vagyok, szóval eszembe sem jutna felvenni ilyet, ennek ellenére sem az irigység beszél belőlem.
    Szandállal hordva már nem ciki a cica naci? Csak csizmával? És amúgy is? Ki vagy Te, hogy megmondd, mi a ciki/nem ciki? Az ciki ami Neked nem tetszik? Vagy van valami kötelező olvasmány arról, hogy mi a divat és minden más már gagyi?
    Szerintem meg a Louis Vuitton táska a ciki :)
    Meg ha elhanyagolt benyomást kelt egy nő.
    Na jó, Bálin Antónia ruhája a Playboy vacsorán ciki volt.

  • 2010.01.18 16:21:22bogyóc

    Vékony,28 éves nő vagyok,a szolid öltözködés híve. Szilveszterkor gondoltam egy nagyot,nekem kell ilyen "cicanadrág" a buliba! Elcipeltem férjecskémet a helyi "ribancboltba",elmondtam neki hogy kicsit bevadulok szilveszterre. Hát dobott egy hátast mikor meglátta a gatyát. Azt mondta szó sem lehet róla hogy kurvának öltözzek. Megmondom őszintén,jól esett,és örülök utólag hogy nem hagyta. Szóval a pasiknak nem tetszik ezek szerint.

  • 2010.01.18 16:25:12flegman

    bullshit, amsterdam tele volt cicanacival. mer bringázáshoz praktikus.

  • 2010.01.18 16:26:14capor_

    A cikk alapján 3 dolog megállapítható

    1. A cikkíró nem élt/járt nyugat európában
    2. A cikkíró nem élt/járt skandináviában
    3. A cikkíró nem élt/járt ukrajnában

    Az meg, hogy valaki rosszul öltözködik és/vagy nincs ízlése az nem magyar sajátosság. Rosszul öltözött nő lehet cicanadrágban is itthon és külföldön is....

    Nekem meg tetszik egyébként.

  • 2010.01.18 16:26:19saky

    a pasiknak csak akkor nem tetszik, ha barátnőjükön van! miért!? mert jól néz ki, és a pasik kurvára nem szeretik ha a barátnőjüket minden válogatatlan kanos tahó meg akarja csinálni...

  • 2010.01.18 16:29:34civistroll

    Maradjunk annyiban, hogy a hegyesorrú csizma az ultragáz.
    3 éve nem divat.

  • 2010.01.18 16:31:31jewel79bp

    Na igen, egész Hollandia/Belgium/Dánia ilyen összeállításokban jár egész évben, csak télen csizmával, nyáron balerinacipővel viselik.

  • 2010.01.18 16:32:26loviasztar

    Szerény /nem hozzáértő/ véleményem szerint, a cicanadrág csinos minden nőn, aki vékony és egyébként ápolt. A magas sarok mindenkit nyújt. Mini, kockás szoknyácskával és lezser, bővebb felsőkabáttal nagyon is divatos a cicanadrág (sok ilyet látok külföldön). Eszembe sem jut, hogy kurvás. A kocsisorra pedig, mindegy mit vesz fel egy hölgy, kurvának fogják nézni.

  • 2010.01.18 16:32:43Taxiscsaj1

    Istenem, most hogy röhögök:-) Még nincs 24 órája, hogy elfuvaroztam a férjemet a dortmundi reptérre, ahol láttunk egy csajt, fekete leggings, fehér, min.15 centis tűsarkú csizma, rövid fehér dzseki,feketére festett hosszú haj, hatalmas kreolen fülbevaló.Figyelmesen körülnéztünk, vajon hol bújkálhat a strici:) Persze, hogy magyar lány volt:-) Olcsó ribi stílus rulez:-)

  • 2010.01.18 16:34:09saky

    amúgy konzervatívak és szűk-látókörűek vagytok! meg inkább amúgy, honnan a francból tudjátok hogy a kurvák miben állnak az út szélén? vagy ha valaki cicában áll az út szélén az már biztos kurva? azok a kurvák akiket én láttam, tegnap előtt, mind bugyiban feszítettek :D

  • 2010.01.18 16:34:11Bogoj

    na, ez az a nadrág, ami még ezeknek a pálcikalábú modelleknek sem áll jól...

  • 2010.01.18 16:34:12Traktorka

    széplábú (=vékony, hosszú) csajokon igenis jól néz ki magassarkúval.

    amúgy meg mindenki úgy öltözködik, ahogy akar, vagy?
    10 éve még mindenki patacipőbe járt, akkor meg azt láttuk szépnek. hagyjuk má'...:)

  • 2010.01.18 16:37:13¿hello, mi?

    Spanyolorszagban elek, bar itt mar talan lecsengoben van, de fel eve-eve meg boldog-boldogtalan cicanadragban tolta. keves emberen mutat jol, onkritika kellene talan egy picit tobb es minden rendben lehetne oltozkodes teren...

  • 2010.01.18 16:38:36chris313

    szerintem cicanadrágot 10-12 év felett egyáltalán nem szabadna viselni... legfeljebb otthon, takarításkor, ha nincs ott senki más :)

  • 2010.01.18 16:40:04Tibi76

    Szerintem nagyon jól néz ki, a cikk író meg valószínűleg egy bányarém, aki legbelül irigykedik ezkere a nőkre. A férfiak nagy többsége igen egyszerű lény, aki imádja a csinos, szexi ruhákban flangáló nőket! Én is egy vagyok közülük, éljenek a cicanadrágos csajok! Lassan már csak ezekért a szép nőkért lesz érdemes Budapesten élni...

  • 2010.01.18 16:40:29chris313

    szerintema képken is borzalmasak számomra -bár tudom, így elárulom milyen öreg vagyok :) - a '70-s éves lastex?! nadrágjait idézik.. rééémes..

  • 2010.01.18 16:41:09chris313

    szerintem a ; borzalmasak,( jav* chris)

  • 2010.01.18 16:42:34gitka

    Ha valaki csinos, nőies, elegáns akar lenni, van stílusa, az nem vesz fel ilyen cuccot.
    Akinek ez a stílusa, arról sokunknak megvan a véleménye. Ez a cicanaci a főutak mellett jobban érvényesül. Akinek van hozzá gusztusa.
    Mármint a cicanacis álldogálókhoz.

  • 2010.01.18 16:44:08grovian

    Errefelé holandiában kb minden 2. lányon cicanaci van (fekete), mini szoknyaszerű vmivel. Ez itt normális. A x lábú csajokon is ez van és nem érdekli oőket, mert ők hatékonyan öltözködnek.

    Nem akarok bunkó lenni, de eléggé nagy korlátoltságról tesz tanúbizonyságok, aki szerint egy ruhadarab ilyen meg olyan, csak mert szerinte az. Azt leszámítva h jól áll-e.
    A cikkből nekem az jött le, hogy az írója hadilábon áll a tolerancia nevű dologgal...

  • 2010.01.18 16:47:07chris313

    főleg, amelyik bokánál harmonikázik..
    Este! B.Antóniának az a zakóféle ruhája, ami alá elfelejtett felsőrészt venni? Ultragáz

  • 2010.01.18 16:48:18sashafierce

    magas is vagyok meg a labam is jo hosszu, erdekes rajtam mindenki dicserte a cicanacit... en pl bö nagy pulcsival meg kisruhaval is hordtam mar... magassarkuval es laposcsizmaval is ;)

  • 2010.01.18 16:50:39maxwell murder

    én csak a szar latex gatyáktól mászom a falra. igazából kár itt ájuldozni ezeken, úgyis szépen elnyel minket az erkölcsi fertő;)

  • 2010.01.18 16:51:07m.marczipan

    Csak a címet olvastam el, még meg sem nyitottam a posztot, már tudtam, h ki a szerzője.

    Kedves Péter Anna véleményem szerint a saját ízlését közli rendszeresen velünk, és az a rémciki, ami neki nem tetszik. Szuper.

    Lesz olyan poszt, amiben kiderül mi a szerző kedvenc viselete, vagy ő éppen mit hord? Kezdek kíváncsi lenni!

  • 2010.01.18 16:52:17Zitice

    IDIÓTÁÁÁK!!! kib*szott jól néz ki és kényelmes a cicanaci! mit fikázzátok???

  • 2010.01.18 16:56:12Zitice

    egyébként rohadt régóta divat a cicanaci!! jó vannak durva minták belöle de farmerből is van ocsmány! nem ez a csaj aki multkor dukai reginát fikázta lesz? az egyik interjuben mondta regina h mekkora egy dagadt zsiros haju picsa!!:-)hát drágám nem tudom zsiros e hajad de h izlésed nincsen az biztos! KÁR H ILYENEK DOLHOZNAK A VELVETNÉL,ez a velvet amugy is a legalja,csodálom h ilyet felvettek mint téged!

  • 2010.01.18 17:00:45Tomzone

    Na most az elobb felprobaltam a csajom cicanadragjat es kijelenthetem, hogy iszonyatosan kenyelmetlen...

  • 2010.01.18 17:00:58csib

    A csizmával vitáznék, azzal lehet jó a cicinaci, akár a tűsarkúval is, ha ízléses. Tűsarkú csizma alatt pedig ne azt a lakkutánzat, arany láncos, csatos, repedt sarkút gondoljuk, ami bizonyos kisebbséghez tartózók körében népszerű.
    Szerintem a körte alak se gáz, ha valaki nem dagi, csak kerek. Én terhesen hordtam cuppanós, de segget fedő felsővel, nemcsak bővel és nem volt rossz.

  • 2010.01.18 17:01:26gyakos987

    Aki szerintem egy igényes és komoly párkapcsolatban él annak gáz ilyet hordania. Aki meg nem az mutogathatja magát másoknak. Ennyi...

  • 2010.01.18 17:01:53Tomzone

    ...es pont hazajott...

  • 2010.01.18 17:02:10Csopak

    Hát, egy szép nő szerintem disznóvágós szerkóban is jól tud kinézni.:)
    Ez egy pasi véleménye.

  • 2010.01.18 17:02:52sunsult

    Szerintem kissé képmutató ez a cikk. Ha valami erotikus az még nem kurvás és fogadni mernék, hogy szétcsorgatod a nyáladat az utcán úgy általában ha ilyet látsz.

  • 2010.01.18 17:03:14Geolány

    Ezek mind kivétel nélkül ütik az első 2 tiltólistás pontot, tehát kint van a popsi és magas a cipősarok. Egyébként szerintem a magyar nők egyáltalán nem öltöznek kurvásan, nem is nagyon látok a cikkben említett problémákat, kivéve esetleg 16 éves kor alatt. Ha valaki kurvás öltözetet szeretne látni az menjen mondjuk Ukrajnába. Én pedig még életemben nem hordtam cicanacit és nem is fogok. De azért másokon baromi jól tud kinézni....

  • 2010.01.18 17:03:44fagzal

    > a pasiknak csak akkor nem tetszik, ha barátnőjükön
    > van! miért!? mert jól néz ki, és a pasik kurvára nem
    > szeretik ha a barátnőjüket minden válogatatlan kanos
    > tahó meg akarja csinálni...

    Erről az a vicc jut eszembe, mikor az ipse kérdi a rabbit, hogy a ronda nőt vegye-e el, aki biztosan hűséges lesz, vagy a szépet, aki megcsalja...

    Az a pasi, aki annyira bizonytalan, hogy megtiltja(!) a barátnőjének, hogy jól öltözzön/monokinizzen/stb., az eleve k*rvára béna.

  • 2010.01.18 17:03:46Frucsasz, az őzikelány

    zsenikee "lehet, hogy rossz helyeken járok, de én nem nagyon látok így öltözött lányokat. max az útszélén ácsorgó ügyfélre várókon."

    Jó neked. Én a belvárosban dolgozom, de naponta látok a fenti kórképbe illő öltözetet. Jó, nem most a hóesesében, de pl. egész novemberben csupa ilyen grasszált itt a környéken (Astoria, bőőőcsészkar...). De tele van velük a Körút is...a szórakozóhelyekől nem is beszélve.

  • 2010.01.18 17:06:55iman

    Te ugye nem tudsz hordani ilyet pedig bizonyára nagyon szeretnél.

  • 2010.01.18 17:12:07nettletea

    Mindent lehet normalisan hordani. Macskanadragbol is van olyan, ami kulturaltan nez ki, eleg vastag anyagu ahhoz hogy ne dobja ki a narancsbort, vagy a comb kozotti "reszleteket" es szep a szine is, esetleg teljesen fekete... Hegyesorru csizmaval is oke, ha az egy nem tul magas szep bor csizma, ahogy lapos kerekorruval is, ha az nem egy felretaposott ugg-szeru borzalom. Sajnos sokkal tobb az elrettento pelda mint a kovetendo es ez nagyjabol globalis jelenseg macskanadrag ugyben :).

  • 2010.01.18 17:16:15tildy:)

    Nem szep. A legnagyobb poen, ha valaki a tengeresznadrag hosszusagu valtozatot veszi fel felette 5 centivel vegzodo szoknyaval. Agyrem.

  • 2010.01.18 17:16:39Britte

    Tök mindegy mivel veszed fel a cicanadrágot! Szerintem mindenhogy gáz. Hiába "tervezte" akárki, ugyanolyan nevetségesen néz ki.

  • 2010.01.18 17:18:16morrisal_

    1. Az ízléstelen-igénytelen németek, a tésztaszerű angolok, a sertésfejű hollandok, stb. valóban jobbak nálunk, hiszen dagadtan is úgy öltöznek, mint a negyvenkilós bombanők.
    2. Remélem, a K.-Európa KÖZÉP-EURÓPÁT takar, mivel Magyarországot ott kell keresni a térképen.
    3. Bízom benne, hogy a cikk írója + a menő és szofisztikált "nyugati haverjai" pénzt is adnak arra, hogy ezek közül a baromi exkluzív és MENŐ ruhák közül válogassunk-vásároljunk.
    4. Nem tudom, én ilyen tapadós gatyával hordok egy világosbarna bőr, teletalpas csizmát, szerintem nagyon jól néz ki, egyedi darab - vajon most ez baj? Felvágjam az ereimet?
    5. 183 centi vagyok, vékony, szóval szeretném a hatalmas divatszakértő nénitől megkérdezni, hogy akkor nekem szabad ilyet hordanom? Ha nem, akkor futok és egy ollóval kettévágom a gatyát, a többi ruhámat pedig felgyújtom. Mert igen, hordok hosszú, fenék alá érő felsőt tapadós farmerhoz.
    6. Ritka szánalmas ez a cikk (vagy mi ez), kíváncsi vagyok, hogy néz ki az írója. Gondolom, dögös, bölényarcú, a társaság észosztója.

  • 2010.01.18 17:19:33Este

    Olvasgatok : miért ciki a Lous Vuitton? :) Csak azért, mert itt a Velveten istenítik, meg azért is ciki, mert minden kedves, ismert celebünk ilyet cipel az alkarján. Lassan már a férfiak is :) valamelyik nap a Tv-re pillantva (az a pár másodperc, míg a dvd elindul), láttam egy playmate-et, valami műsorban, de lehet, hogy az is egy cikkben volt itt a Velvet-en, már nem emlékszem - a lényeg, hogy a nő farmerben, piros polóban Louis Vuitton-nal a karján vonult be. És ekkor eldöntöttem, hogy ez ciki :) Kb, mint ahogy a cikk írója eldönti, mi az ami ciki...

  • 2010.01.18 17:20:40lajoskaaa

    Nekem is van cica nadrágom és hordom is,farmer alá hidegben....písz

  • 2010.01.18 17:21:28Koczy

    Nem vagyok sem magas sem szupervékony, mégis van cicanacim, több okból is:
    1. miniszoknya alá, hogy ne fagyjon le a seggem a minuszfokokban
    2. baromi jól néz ki egy hosszabb lógós pulcsival és bokacsizmával.

    Igazából én csak attól mászok a falra, mikor látom a bundás csizmát, hozzá a majdnem átlátszó cicanacit, hozzá pedig valami ultrarövid kabit. Hogy nem fagy le a feneke a kedves hölgyeknek? Mi ezeket a pasimmal csak csupasz-segg szindrómásoknak szoktuk hívni... :)

    Igen, és van a latex változat, ami mellesleg mindenkit vastagít, tehát csak a pálcikalábúaknak áll jól, és csak buliba.

  • 2010.01.18 17:29:18túrót tessék

    javaslom a "cikk" írónak inkább fogyjon le, és ne irkáljon hülyeségeket

  • 2010.01.18 17:31:36Kremyyy

    Azért hordom,mert kényelmesebb mint a farmer,amiből amúgysem találok magamra méretet. De nem látszik ki a seggem és fel tudok öltözni cicanadrággal is ízlésesen,a környezetem véleménye meg a sajátom számít,nem a Velveté,szorri.

  • 2010.01.18 17:38:53szilvikebaba

    Nos, csizmával is jól nézhet ki, lapossal, és egy miniruhával. Amúgy én ezeket a lányokat, akiket a cikk írója "magyar lányoknak" nevezett, azokat én Westend aluljárósnak szoktam hívni, akik tipikusan az ilyen kínai-magyar neonszínű, csillogós...stb ruhákat hordják. Tényleg van ilyen, nem is szép, de szűk réteg, és mindenhol van ilyen réteg, csak picit más. Ez itt van. (Egyébként az exit (?) és a misso meg miss sixty ruhák márkásak és rohadt drágák: ugyanezen stílust képviselik, hányinger.) És még egy szép példa a legutolsó playboy party-n Rubint Réka ruháját... Na az olyantól kéne óvakodni.

  • 2010.01.18 17:47:52enishands

    En megkimelem magam es masokat is a vizualis infarktustol...nem hordok cicanacit csakis ha rohadt hideg van azt is csak farmer vagy mackonacko alatt...mackonacko nem nyuzottohuzott hanem jofajta.

  • 2010.01.18 17:48:20foreigner

    Azt azért hozzátenném, hogy csak megfelelő alakkal szabad felvenni. És az nem elég, ha 50 kiló vagy, de lóg a feneked és plöttyedt vagy. Nem kell díjbirkózónak lenni, de azért könyörgöm!

  • 2010.01.18 17:49:37tengerzold

    Akkor ezt most linkelje el valaki Rubint Rékának is!:D

  • 2010.01.18 17:52:02foreigner

    2010.01.18 17:49:37tengerzold
    :)))

  • 2010.01.18 17:52:06zanzibar

    Ebben az országban lehetetlen vállalkozásnak tűnik a jó izlés terjesztése. Most is jól megvédték a fanatikusok a macskanadrágot, Anna meg a mókusok előtt... várható volt.

  • 2010.01.18 18:00:27Sherryke

    Én Hollandiában élek, és itt tényleg mindenki azt hordja, bár a többség nem magassarkúval, hegyesorrúval, hanem általában szoknyával, vagy fenék alá érő pulóverrel, és szerintem is tök jól néz úgy ki.

  • 2010.01.18 18:01:22foreigner

    2010.01.18 18:00:27Sherryke
    Ha szoknyával veszik fel, akkor az gyakorlatilag nem cicanardág, hanem egy harisnya. Az teljesen más, az rendben van.

  • 2010.01.18 18:04:12tengerzold

    Mindenki úgy öltözik,ahogy akar,de ha valaki kurvásan öltözködik és viselkedik,akkor ne csodálkozzon és főként ne sírjon,ha annak is nézik.;D Személyes "kedvencem" a tűsarkú fehér csizma!:)) Természetesen ronda,öreg és irigy vagyok.:))

  • 2010.01.18 18:05:55pimpalini

    Nos ez a cikk negatív telitalálat...

    1. Nekem igenis tetszik, ha a lányok ilyen szerkót viselnek.
    2. Még mindig jobb, mint az állandóan farmernadrágban és bő pullóverben járó, semmit sem mutató, antinőies viselet.
    3. Nem szeretem a "divat", "trendi" és hasonló szavakat, melyek elvileg egy - azaz egy és nem több - elme által kitalált marhaságra próbálják rávenni a többi embert.
    Valami azt mondja, hogy ez és ez jó és aztán követni kell? Hát nem. Mindenki öltözzön úgy, ahogy akar. Aki szép, mutassa meg. Elvégre minek titkolni az ilyesmit? Aki meg nem olyan dekoratív, úgysem fog ilyesmit hordani.
    4. Pont az inkább a probléma, hogy sok szép nő van hazánkban, csak éppen nem mernek öltözni az ilyen marhaságok miatt, mint amit pl. ez a cikk is előrevetít: "mert ciki", "mert már nem divat", "mert nem illik", "mert nagy a poci", "mert vastag a comb", stb...

    De szerencsére lassacskán eljő a jó húsban lévő, természetes modellek ideje, s talán - végre - újra előkerül a takarás helyett a kitárulkozás.:)

  • 2010.01.18 18:06:05enishands

    Szerintem is halal ciki, hogy mindenki LV taskaval nyomja...ennel mar csak az ara ciki..en siman a sajat magam gyartotta taskakkal jarkalok mindegyik moshato es egy allat sem halt meg erte. Mellesleg uj csillag van az eg alatt: Gryson. Jelenleg NYC legmenobb markaja. (Olivia darling that was for you.)
    En hiszek a sajat stilusban. Hiszem, hogy nem kell ugy oltozni amibol 12 egy tucat..igaz nem is Mo-n elek...otthon ezzel problemaim is voltak...hiszek a kenyelemben soha nem kinoznam magam tusarku szuk csizmaval. Inkabb felveszek egy valamilyen ugg csizmat - mert azok nem mind rondak am -. Nem tudunk mindenkinek megfelelni allandoan es pont ez benne a szep. Mindenkinek mas tetszik. A ferjem eletem vegeig rohogne rajtam ha a tapados nacit felvennem rovodke kabattal es cicikibuggyantos felsovel...de lehet en is. Bar en inkabb szegyellnem magam.
    Szerintem igenis jol all annak a cicanaci akinek szep labai vannak es nem coffadt a segge.

  • 2010.01.18 18:07:19munyimunyi

    Nagyon buta vagy Te Taxiscsaj1 a férjed pont az ilyen csajokra hörög, de ha rájössz már késő lesz.

  • 2010.01.18 18:09:04tengerzold

    Nekem Dundika múltkori ruhája volt pont olyan,mint aki most jött épp a kocsisorról.

  • 2010.01.18 18:10:55Mashenka

    Nem tudom ki terjeszti a m agyar nőkről, hogy szépek. De lássuk már be: nem azok. A nagy részük közepes alá.

  • 2010.01.18 18:10:58vS

    Botrány! Ezek a cicanadrágosok valóvan ribancok!
    De szerencsére így megismerhettük a divatmogul külföldi barátaid rendkívül fontos és értékes véleményét. És mindez egy nagyszerű és objektív cikkben, az újságírás egyik honi zsenijétől...remélem sok életvezetési tanácsot kapunk még a jövőben. Számítunk rád és a külföldi barátaidra, akik így kicsit a mi barátaink is lehetnek. Olyan boldog vagyok!
    Csak ezek a cicanadrágos ribancok ne lennének.

  • 2010.01.18 18:13:30kívülálló

    Hála istennek, hogy ma már csak azt tartják róluk, hogy kurváknak öltöznek.
    Jó pár évtizede még az olaszok harisnyában számolták a magyar csajokat.
    Nem ám egy komplett harisnya volt egy menet, francot, jobb lábas a digóval, bal lábas a dígó haverjával:))

  • 2010.01.18 18:14:28foreigner

    2010.01.18 18:07:19munyimunyi
    Rosszindulat...
    Mért bukna a férje ilyenekre? Nem minden pasi szereti ezt.

  • 2010.01.18 18:15:15wiZ

    teljesen oké a cicanadrág. sőt azok a textilbőr hatású változatok, jajjj :) persze jó alak kell hozzá, még akkor is ha takar a pulcsi, mert ezek bizony mindent megmutatnak, úgy ahogy van. szóval előbb önkritika tükör előtt, aztán lehet gyömöszölni a nadrágot felfele. lényeg a lényeg jó alakkal iszonyatosan szexi :) hajrá cicanadrág, hajrá (magyar)csajok :D

  • 2010.01.18 18:16:51pimpalini

    Másrészről elegem van abból, hogy magukat cikkírónak nevező senkiháziak témától függetlenül folyamatosan cikizik, lesajnálják, fetisizálják országunkat és honpolgárainkat. Mintha tőlünk 300 km-re nyugatra minden fűszál vigyázzban állna, az illemtant és stílust az emberek az anyatejjel szívnák magukba és még a csótányok is nyakkendőt kötnének randizás előtt...

    Egyetértem morrisal idevágó véleményével.

    Nem minden kritikát kellene úgy kezdeni, hogy "a magyarok már megint", vagy "hazánkban továbbra sem tudják"...
    Meg egyáltalán mi ez az undormány kijelentés?!!!

    "Több itt élő külföldi haver, egymástól függetlenül is egy egészen sajátos, de mindenki által ismert típusra használja a magyar csaj kifejezést."

    Tiltakozom a magyar csajok nevében!!!

  • 2010.01.18 18:18:42Dódi

    kedves Péter Anna! miért ontja magából minden cikked a lenézést és a felsőbbrendűséget?

    mindenki öltözködjön úgy, ahogy neki jól esik, és ahogy jól érzi magát! hiába nem lehet mindenki olyan fene stílusos mint te.

  • 2010.01.18 18:19:18gretabarbo

    nekem a pink blúzos nagyon bejön!!!!!

  • 2010.01.18 18:19:47kívülálló

    Multkoriban mentem ki a Hegyeshalomnál, éppen ment le a nap, háát, még a nap is nagyobb:)))

  • 2010.01.18 18:20:42emesemese

    Én hordok nagyon birom van vagy 5, edzéseken is abban nyomom meg fellépéseke is. Modern táncsport rulez

  • 2010.01.18 18:22:40pimpalini

    kivülálló:

    Tudod ez azért van, mert ott más adó(és egyéb)törvények vannak, s nem lehet lopni...


    ... a napot (sem)...:D:D

  • 2010.01.18 18:22:50foreigner

    2010.01.18 18:16:51pimpalini
    Tökéletesen igazad van.

  • 2010.01.18 18:23:04vS

    És olyan van, hogy az ember barátai hülyeségeket beszélnek. Jelezd nekik, nem nagy ügy.

  • 2010.01.18 18:24:37pimpalini

    Persze (nemigazán) kedves Péter Anna szépen felveszi a fizetését - amit az ilyen értékes fekália-jellegű cikkekért kap - , majd megmutatja nekünk, hogyan kell öltözködni...:)

  • 2010.01.18 18:25:16Mortal Vombat

    Nekem nagyon bejön,ha egy jó seggű csaj ilyenben vagy latexban járkál. Nem tudom,mi ezzel a baj. Az se zavarna,ha a csajomat nézné minden ürge,mert cicanadrágban van,mindenki megérdemel pár kellemes másodpercet az unalmas bkv-zás közben.

  • 2010.01.18 18:25:57raquel.zimmermannn

    1. a cikk nulla. megint.
    2. elég idióta dolog tanácsokat osztogatni majd teljes mértékben ellentétes értelmű képeket kirakni.
    3. már mondtam hogy néha el lehetne szakadni a net-a-portner-tl. vagy egész nap azt nézi, hátha megszállja a múzsa és ír egy újabb remek cikket ? LOL.
    4. valóban nem magyar sajátosság, csak a külföldiekre ugye rámondja a kedves cikk író, hogy van STÍLUSuk, a magyarok szimplán ribancok nem igaz ?
    5. attól hogy nincs pénzed LV bagra - persze ez nem baj - nem kell lefikázni a márkát.
    6. ismétcsak Péter Annának üzenem, hogy én ezeket a "leírommár mi van a net-a-porterös képen mert ezek a parasztok úgyse értik a divatot, és amugyis mindenki nagy senki itt rajtam kívül" fél oldalas irományokat nagyon nem nevezném cikknek, azt meg hogy Ön milyen újságíró, pont leszarom, mivel ezek alapján egy nagy nulla.
    köszöntem.

  • 2010.01.18 18:27:20Zitice

    Elárulná valaki miért kurvás egy pl fekete matt cicanaci? sokkal kurvásabb ha kidobod a melled. farmerböl is vannak kurvás darabok.
    anna te meg küggyé mááá egy képet ha tegyelek fel egy bizonyos oldalra te kibaszottul nagy stilus ikon!!!!

  • 2010.01.18 18:27:20foreigner

    Mondjuk annyit a cikkíró védelmében elmondanék, hogy azért tényleg elég durva, ahogy az akár 15 éves lánykák is mindent kiraknak. Elég szánalmas nekem. Van néhány üdítő kivétel és azt hiszem egy igazán jó alakú, szexi lánynak nem kell levetkőzni ahhoz, hogy megnézzék. De ilyenek vannak itt is, Londonban. Sőt...

    (nem, én nem hordok ilyet és dagadt is vagyok)

  • 2010.01.18 18:28:20pazvega

    nezzetek at Svedorszagba, ahol neonzold, kiralykek meg pink cicanadragot is hordanak a nok, mondjuk zold labszarvedovel es piros magassarku cipovel, es baromi jol all nekik.

    szerintem semmi baj nincs a leggings-szel, telen meg kifejezetten jol jon. Nekem van vagy 20 kulonbozo fele, es eddig minden pasinak bejott.

  • 2010.01.18 18:28:53Mashenka

    Amúgy a körte alakot nem zárja ki, mivel ha a cikkiró által anyira favorizált bő felső dukál hozzá, akkor ha a egy vékony csípőjű megköti a derekán, semmivel nem lesz másabb, mint valaki akinek nőies alakja van. És comközépig érő tapadós ruhával sincs semmi gond ha a cicanadrággal veszik fel, okay, nem a 165 centi és 90 kiló arányában.
    És csizmával is megy, olyankor harisnya hatását keltve.

    Amúgy ki ez aki a cikket írta? Csak égeti magát ezzel a sok trágársággal és hülyeséggel amit összehord. Netán még újságírónak is mondja magát ha valaki megkérdi, hogy mivel foglalkozik.

  • 2010.01.18 18:29:16foreigner

    Amúgy a negyedik és a hatodik kép szerintem szörnyű. A többit felvenném, ha olyan alakom (és bátorságom) lenne.

    Tetszik valakinek a negyedik és a hatodik kép?

  • 2010.01.18 18:29:26pimpalini

    Vagy bizonyos ifjúkori teratogén hatások következtében Péter Anna nem mer önmaga lenni, s magát mások előtt megmutatni, s aki egyszerűen örül magának és jól érzi magát bőrében azt trendek és ízlés mögé bújva marasztalja el?:)

    A kisebbrendűségi komplexus gyógyítható...:D

  • 2010.01.18 18:30:27Este

    azért én emlékszem arra, hogy amikor középiskolás voltam, 16-18 éve, akkor (is) volt egy ilyen cicanadrág őrület. De nem ám a mai, hanem az a fajta, tuti van aki még emlékszik rá, amelyiknek volt egy olyan pánt az alján, amibe a talpadat tehetted. Mint egy kengyelbe lovagláskor, és arra volt jó, hogy a cicanaci feszes legyen, ne csússzon fel. Az a vastag anyagból készült cicanaci, amelyik az első leülésnél kitérdesedett. Nekem is volt ám ilyen :D (néhány idős néninek most is van, fene tudja hol szerzik be...). Azt hiszem akkor és ott a cicanacik elásták magukat egy életre nálam :) Azt nem lehetett úgy kombinálni, hogy jól nézzen ki. Talán ezt az újabb anyagból készültet lehet, de én már nem fogom megszeretni...

  • 2010.01.18 18:31:04_adri_

    nem tetszik az "író" stílusa, nagyon nem.
    tanulság: nem olvasok több olyan cikket, aminél a péter anna név van :D:D:D

    az író kifejezésért még egyszer elnézést

    @2010.01.18 18:16:51pimpalini
    ennél jobban már nem is érthetnék egyet

  • 2010.01.18 18:32:18pimpalini

    foreigner:

    A 15 éves lánykák pont azért öltöznek úgy, ahogy leírod, mert sajnos beveszik azt a sok marhaságot, amit a tévében és nekik készült magazinokban osztanak: ilyennek meg olyannak kell lenned, ahhoz, hogy sikeres legyél.

    Ez van. Üdvözöllek mai modern világunkban.:)

  • 2010.01.18 18:32:43Este

    egyébként meg tökmindegy miről ír a cikk, az írója véleményét tükrözi-e vagy sem, fontos-e vagy sem, egy a lényeg, jöjjön rá sok sok hozzászólás :)
    Ettől az író nem lesz ugyan stílus ikon, de a főnökei remek újságírónak tartják majd, hiszen mennyien olvassák az cikkeit :P

  • 2010.01.18 18:35:44foreigner

    2010.01.18 18:32:18pimpalini
    Most ki lehet nevetni, de én rettegek attól, hogy egyszer az én tökéletes kis csillagom is kamaszlány lesz. Tudom, tudom nevelés kérdése, de hát nem vagyok tökéletes.

  • 2010.01.18 18:36:26Pippike

    Micsoda szép cipők!

  • 2010.01.18 18:40:04Ypandhra

    Nem csak a magyar csajok sokkolnak cicanaciban, hanem az irek es az angolok is meg meg sok mas nyugateuropai...

    A cicanaci kb ugyanaz mint a harisnya, csak joval vastagabb anyagbol, ha csizmaval vesszuk fel nem hiszem barmelyik pasi megmondja hogy az cicanaci...
    Es pont az lenne a lenyege hogy csak sejtet, nem mutat meg mindent, ezert kene olyan felsovel hordani ami fenek ala er legalabb egy kicsit, es maris nem lenne utszeli...

  • 2010.01.18 18:41:19foreigner

    Én azt nem szeretem, amikor bevág a "kényes" részeken. Na az szerintem egyenesen igénytelen. De azért egy megfelelő alakú nő tudja hordani. Ha tudja...

  • 2010.01.18 18:42:36pimpalini

    Foreigner:
    Tökéletesen megértem ezirányú érzéseid. Nyilván ő abból fog megélni amit otthon kapott, de sajnos nagyon durván dolgoznak a normális emberré nevelés ellen...:D
    S mindezt azért, hogy minél több olyan dolgot vásároljunk, amire nincsen szükségünk...:)

    Mai világunk eljutott oda, hogy az USA-ban tanfolyamon oktatják hogyan kell enni (!!!), mert az emberek "elfelejtették"...:D Az már a közröhej netovábbja, ha alapdolgokat kell megtanítani az embereknek, legközelebb valaki abból fog megélni, hogy alvást, légzést, orrvakarást, fésülködést oktat, mert túlhajszolt embertársai egyszerűen rosszul csinálják...

  • 2010.01.18 18:43:22Ypandhra

    foreigner:
    Szerintem a 4. nagyon szep, alkalomra felvennem, a 6. at semmi esetre sem, a felso szerintem gusztustalan...

  • 2010.01.18 18:43:56Pippike

    Ki a zisten ez? Valami önjelölt divatdiktátor? Mindenki azt visel és úgy ahogy neki tetszik, gondolom akik eddig így hordták a fákking cicagatyát, azok a cikk után sem fognak másként tenni...csupán mert valaki-senki azt írta a neten, hogy ciki. Idiótaság.

  • 2010.01.18 18:45:24Jimbo75

    2010.01.18 18:41:48raquel.zimmermannn

    Ajaj, ez sem gyenge....

  • 2010.01.18 18:47:44raquel.zimmermannn

    Jimbo75
    nagyon megmaradt bennem, mikor nem is olyan rég, általános, lekezelő stílusában írta hogy "neki frizurája és nem csak sima, hosszú haja van" úgy látszik a béna, rövid sárga haj már nagy frizurának számít.

  • 2010.01.18 18:48:41raquel.zimmermannn

    ja és remélem Anna, a címkékben az ÓTVAR szót magára érti. nagyon találó :]

Blogok, amiket olvasunk

CsP Lefeküdtünk, mégsem szexeltünk

Levélírónk annyira tiszteletben tartja a lány kérését, miszerint lassítsanak, hogy megpróbál lopakodó üzemmódba helyezkedni az ágyban.

Makronauta Aszalt gyümölcs kompót

Hogyan varázsolhatunk a télbe nyarat? Igen, aszalt gyümölcsökkel! És ha még egy kis praktikával, néhány adalékkal megbolondítjuk, máris ott vagyunk!

Juhari Zsuzsanna Hátborzongató ölelés

Akadt olyan sír, amelyben nemi aktus pózát utánozva temették el a párt.

Asperger 2.0 Érzelmi vakság

A férjem az alexitímia tipikus tüneteit mutatja – ő sokáig képtelen volt beszélni minden olyan témáról, ami erős érzelmeket váltott ki belőle, és most is csak nagyon nehezen nyílik meg.
Ajánlok blogbejegyzést

Travelo utazási ajánlatok

Hirdetés

Hirdetés