TEJBEN-VAJBAN

Kövérségre hivatkozva kirúgták a Ralph Laurentől a korábban kórosra soványított modellt

2009. október 16., péntek 09:23

filippa

Kirúgták a Ralph Laurentől a modellt, akit korábban extrém módon, digitálisan lesoványítottak. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a képen annyira vékony volt a modell, hogy a feje szélesebbnek látszott, mint a csípője. A dereka pedig annyira, de annyira vékony volt a plakáton, hogy arról még írni se nagyon érdemes.

A nevesnek tartott divatház a napokban beismerte, hogy mesterséges képalkotási eljárásokkal soványították le Filippa Hamiltont, és közölték, sajnálják. A Daily Mail információi szerint a modellt korábban arra hivatkozva rúgta ki a cég, hogy túlsúlyos.

„Azt mondták, nem illenek rám a ruháik, mert túl nagy vagyok” – fogalmazott a lapnak. A 23 éves, 36-os méretű modellt nagyon megviselte, hogy kirúgták, főként, hogy régóta dolgozott a Ralph Laurennek. „15 éves korom óta dolgoztam nekik, úgy gondoltam rájuk, mint a második családomra. Nagyon rosszul esett” – mondta az 1 méter 78 centi magas modell.

Még áprilisban rúgták ki, nem sokkal azelőtt, hogy a digitálisan lesoványított képeit felhasználták a most kifogásolt kampányhoz. „Láttam az arcom egy extrém módon vékony lányon, aki nem én voltam. Elszomorodtam, és arra gondoltam, Ralph Lauren ilyen képet akar mutatni, ami nem egészséges, és nem jó. Nem jó példa. A fiatal lányok ránéznek, és azt hiszik, hogy ez normális, pedig nem az” – mondta, utalva arra, hogy a divatvilágnak komoly felelőssége van a testképzavar és az evészavar kialakulásában.

20091015 photoshoppedads 560x375
"Digitálisan soványítva"

Filippa Hamilton nyilatkozata után a Ralph Lauren újra megszólalt, és tagadta volt modellje állításait. A vállalat képviselője szerint a fiatal nőt azért rúgták ki, mert nem teljesítette a szerződésében szabott feltételeket.

KOMMENTEK

  • 2009.10.16 10:53:06Connie

    Arról nem is beszélve, hogy a férfiak többsége szereti, ha a barátnőjén van mit fogni. Nem azt mondom, hogy kövér vagy valami, de ha ennyire sovány, melle sincs rendesen. A mell és a fenék az, ami a legjobban "elfogy" egy nőről, ha soványodik.

  • 2009.10.16 10:57:15indapasssucks

    baszki akkor tartottam kórosan soványnak a modellek többségét, mikor nem láttam ezeket a képeket, és bár nagyjából egyetértettem, azért kicsit túllihegettnek találtam, hogy mennyire ki vannak kelve ez ellen páran.

    most már én is ki vagyok akadva.

  • 2009.10.16 10:58:07ThePunisher

    Azert ez elegge durva,ahogy kinezett,most legalabb közelit egy "normalis" nöhöz.....

  • 2009.10.16 10:59:24simon says:

    lassuk be, minden tervezo (es jegtancos) buzi, esetleg pedofil es fogalma sincs, hogy kell egy nonek kineznie, egyszeruen nem erti, mert nem erre izgul. a durva mar csak az, hogy ezek akarjak a divatot diktalni?

  • 2009.10.16 10:59:41Hatványpatkány

    "a divatvilágnak komoly felelőssége van a testképzavar és az evészavar kialakulásában."
    Mit nem mond....
    Épp ez kell az amúgy is ostoba és befolyásolható tinilibáknak...
    A divat és annak bemutatása lehet fontos, ha annak van értelme és esztétikája.
    De ezt az egész öngerjesztő modellszakmát, a sznob divattervezőket és egyéb értelmetlen létezésű idiótákat szét kellene kergetni napalmmal és besózni még a helyüket is, ki ne nőjenek újra.

  • 2009.10.16 11:04:07DonGatto

    Sünnel keresztezett Lovat Ralph Lauren seggébe

  • 2009.10.16 11:04:37izolda

    Fusi, menj be egy gimibe és beszélj néhány tinivel.
    Mind kövérnek tartja magát. Pont az ilyen plakátok miatt.

  • 2009.10.16 11:10:15Alkibiadész

    Megleően többen is gondoltak az általam is szorgalmazott megoldásra: rozsdás sünt szarjon ralflauren.

  • 2009.10.16 11:11:44histar007

    A kajalobbinak nem gáz, hogy azt öntik a köztudatba, hogy nem is kell enni? ÉÉs ha majd 10ezrek nem esznek, csak napi 1 cseresznyét? Akkor bezár a tesco?

  • 2009.10.16 11:13:02mentalistagenya

    Nagyon durva, 178cm és 36os mérettel túlsúly????? és ez a követendő példa és a mérce...nagyon gáz :-/

  • 2009.10.16 11:15:05Karmadealer

    Ez a divatdiktátorok igazi fricskája.
    Közismerten és vállaltan homokosok, ezzel eddig nincs is semmi baj. Összekacsintanak egymás válla felett és papíron nőkön, valójában, kicsi, fejletlen férfitesteken üzengetnek egymásnak, miközben valószínűleg öblöseket nevetnek azon hogy az általuk feltehetően mélyen megvetett nők micsoda összegeket hajlandóak a poépnjaikra és blöffjeikre kiadni, továbbá miket meg nem tesznek azért hogy ezekre a kamaszfiú-lányokra hasonlíthassanak. Utóbbi feltehetőleg legalább akkora örömet okoz nekik mint a vidáman csilingelő pénztárgép.

  • 2009.10.16 11:15:08Bambano

    Szerintem ez egyszerű kérdés: ha nem tetszik, amit RL csinált, nem kell tőle vásárolni. Majd rádöbben.

  • 2009.10.16 11:15:42david_f2

    a plakat tenyleg gaz, de amugy nincsen ezzel semmi baj! a vekony csajok atom jol neznek ki.

    Amugy tenyleg nem ertem hogy miert aggodtok emiatt.Nagyobb para nincs a vilagon?

    nekem meg a csontkollekciok tetszenek es remelem sosem bannoljak ki oket.

  • 2009.10.16 11:18:17abc...

    2009.10.16 10:52:45 Firuse

    "Hová tünt Cindy Crawford és a barátnői... "??????????,

    Kedves Firuse!

    Az osztrák Deichmann ronda cipőit reklámozza és tavaly Ő volt a Spar arca is!!! :( :( :(

    Nem akarom elhinni, hogy a nagy divatházaknak csak a "válfák", "fejletlen tinilányok" kellenek! :(
    (de sajnos ez a valóság!)
    Hol vannak az "igazi" nők???

  • 2009.10.16 11:19:05braveblog

    lol

  • 2009.10.16 11:21:57Karmadealer

    A divatvilág űgy egészében, kezdve a magazinoktól a tervezőkön, a divatházakon, a fotósokon és a topmodelleken keresztül mindenkit beleértve aki ezt a hype-ot fújja a modern társadalom valódi belső erjedésének és hanyatlásának az igazi kézzelfogható bizonyítéka, mindenben a Római Birodalom utolsó évszázadaira emlékeztet.

    Ugyan társadalmi jelenségeket, komplett gazdasági folyamatokat, iparágakat és érdekeltségi rendszereket nem lehet tollal - fegyverrel egyik napról a másikra eltörölni, pedig nagyon szép lenne. De meg lehet próbálni törvényes keretek közé szorítani és tűzzel-vassal harcolni ellenük a jóízlés, a közérdek, és a társadalom egészséges önvédelme nevében.

  • 2009.10.16 11:25:18Bambano

    david_f2: húzzunk már egy éles határvonalat a vékony csajok meg a túlzásba vitt digitális hazugság közé... A negyedik képen az a nő legfeljebb a Men in black 2-ből a férgeket játszhatta volna (pedig ott volt azért egy Rosario Dawson is, vagy Lara Flyn Boyle:))

    Azon a képen úgy néz ki a nő, mintha egy sokkal messzebbről felvett testre rámontírozták volna egy közelképről a vállat és a fejet. Torz. De nem mint ember torz, hanem mint geometriailag lehetetlen kép torz.

  • 2009.10.16 11:25:32Berbécs

    Aki folyton sünt akar szaratni másokkal, annak anális fixációja van?
    Miért nem lehet már valami mást kitalálni?

    A múltkor láttam egy anorexiás nőt pár méterről, miközben álltam a piros lámpánál. Épp egy almával küzdött, azt próbálta az utcán megenni. Iszonyú volt nézni, zörögtek a csontjai, és látszott, hogy undorodik az almától, nem bírt beleharapni. Rémisztő és szánalmas látvány volt.
    Tiltani kellene az ilyen reklámokat, ugyanúgy, ahogy az öngyilkosságot, vagy bűncselekményeket népszerűsítő hirdetéseket.

  • 2009.10.16 11:27:38OmegA404

    Az igazi nők pornoznak...vagy karrierkurválkodnak.
    Az Igazi Nőknek van rendes férjük és családjuk, meg pár lurkójuk és szarnak RLre.


    RL szüljön sűnt minden lyukán. Csak szegény gyökéragyú kis tinágerkurvákat bassza szét az ideg.

    Amúgy meg pár befutótt ribancon kívül az egész csak egy gyerek- és ember- kereskedelmi hálózat. régen a rabszolgák többet ehettek, mint a fejlődésben levő modellek.

  • 2009.10.16 11:28:38Csokis

    Én igazán azt nem értem, miért van szükség egyáltalán modellekre? Fognak egy seprűnyelet, rászögeznek egy vállfát, utána digitálisan ráraknak egy fejet, és kész az eszményi szupermodell. Olcsó, akkora a cs1ípője, amekkorának a fotóbolt akarja, és nem dumál vissza.

  • 2009.10.16 11:31:25Valleypond

    Az a photoshoppolt jobb oldali csaj teste egy az egyben férfi háromszög.Igaz,akkora méretben,mint egy etióp éhező.
    Azoknak vajon mi jár a fejében,akik módósítják ezeket a képeket?
    Leülnek az íróasztalukhoz,és azt gondolják:-Na,csinálok ma is egy közröhej határát súroló képet?!
    Ezek kéne kirúgni,nem a "kövér" modelleket.

  • 2009.10.16 11:40:53Bambano

    Berbécs: a bulémiás se jobb.. pl. ha kolléga, elmentek együtt ebédelni, majd mikor visszajöttetek, eltűnik, és tudod, hogy miért. Legközelebb már nem biztos, hogy szívesen eszel vele.

    Valleypond: a fizetési csekkre gondol.

  • 2009.10.16 11:42:49lyesmith

    A divatszakma sajnos az az ipar ahol a férfiak 90% homokos. Ami önmagában még nem lenne baj de ez az egyik oka annak hogy a nőkből fiatal fiúkat akarnak faragni. :(

  • 2009.10.16 11:44:19Senta.

    Valleypond... aha, mert ők döntenek, nem a kedves megrendelő.
    Anyáááááááááám...
    Jelen esetben Ralph Lauren.

  • 2009.10.16 11:45:03másutt

    csak a felreertesek elkerulesek vegett: Ralph Lauren, a divatmagnas NEM homoszexualis. Nos, gyerekei vannak es hirhedt nocsabasz.

  • 2009.10.16 11:49:30lyesmith

    Aki ilyennek akarja a nőket az nem szereti őket. De csodálkoznék ha ezt a képet Ralph Lauren látta vagy jóváhagyta volna.

  • 2009.10.16 11:56:05easydc71

    Milyen faszt hord ez a Ralph Lauren, hogy ilyen szűk punikról álmodik? Szívószál?

  • 2009.10.16 11:57:12másutt

    Roberto Cavalli
    Tommy Hilfiger
    Oscar de la Renta
    Ralph Lauren
    Csak egy par a sok kozul, aki ferfi, nem buzi, sot, hazas is.
    Egy olyan szakmaban, ahol nem lenne nagy dolog bevallani, ha a sajat oldalukhoz huznak.

  • 2009.10.16 11:58:46Ronja

    szerintem ez egy vicc lauren reszerol..nem tudom elhinni, hogy azt gondoljak ezekkel a gnom kepekkel nagyobb vasarloerot szereznek.

  • 2009.10.16 11:59:53Ronja

    legalabbis nekem viccesek a kepek, nem tudom komolyan venni, hogy hu de veknya csajszi...vannak ilyen babak amik olyasmik mint a barbie csak nagy, gnom fejjel, nekem ez pont olyan

  • 2009.10.16 12:02:16Bombadil Toma

    mielőtt nagyon belendülnénk a buzizásba, egy-két tényt azért figyelembe kéne venni. a tervezők több mint fele nő. az csak úgy látszik mintka "férfi" szakma lenne. a nagy divatházakban is, ahol többnyire férfi "arc" van, a háttérben női tervezők dolgoznak. másrészt ez az egész sovány modell dolog koko chanellel és audrey hepburnnel kezdődött akik ugyábár nők...
    részemről visszataszítónak tartom ezeket az extrém sovány modeleket, és inkább a normális női formákat kultiválom.

  • 2009.10.16 12:05:15bulgakov

    "Roberto Cavalli
    Tommy Hilfiger
    Oscar de la Renta
    Ralph Lauren
    Csak egy par a sok kozul, aki ferfi, nem buzi, sot, hazas is.
    Egy olyan szakmaban, ahol nem lenne nagy dolog bevallani, ha a sajat oldalukhoz huznak."


    A baj csak az, hogy nem ők tervezik már régen a cuccaikat, hanem a buzi divattervezőik, ők csak a nevet adják hozzá, amitől egy balfasz által tervezett ruha egyből kb 100x annyit ér, illetve kvázi eladhatóvá válik.

  • 2009.10.16 12:06:47Tjuca

    ez az egész ott kezdődik, hogy mindig valami újat kell mutatni. most éppen girnyókat. máskor a tekla gyöngy fülbevaló mellett egy bazi nagy pókot. megint máskor ejtőernyőzés közben vigyorgó modellt. stb.

    ha a best/kiskegyed/best ésatöbbi nem venné meg ezeket a fotókat, és ignorálná a nem tisztán szakma, akkor nem is lenne trend, mert nem kellene a kutyának sem.

    egészen addig nem aggódtam, míg nem szültem két lányt. most sem aggódom, mert igyekszem az önbizalmukat megerősíteni mini koruktól, de az ördög nem alszik, míg ilyen aberrált etalonok vannak. :-(

  • 2009.10.16 12:09:09Tjuca

    az újdonság kedvéért megnéznék egyszer csinos nőkön csinos sminket, és csinos ruhákat is. nagyot durranna, az lenne az igazi nagy dobás mostanában. :-)))

  • 2009.10.16 12:09:42Rékuc

    azért a cikkben legalább egyszer ilett volna feltüntetni a PhotoshopDisasters blogot is, ahol ez az egész botrány kirobbant, és amelyet a RL perelni is akart (ettől később elálltak.
    A szürkeruhás kép is ott jelent meg először, egy ausztrál olvasó küldte be.
    photoshopdisasters.blogspot.com

  • 2009.10.16 12:09:43cinika

    Alternatívaként a sünszülés mellé:
    http://www.dumpert.nl/mediabase/656611/d1dfcfee/live_olifant_geboorte_tv.html

  • 2009.10.16 12:12:37cinika

    Rékuc, nem tisztem védeni dannyt, de a "korábban beszámoltunk" link alatt olvasható a RL-es PD-s perelősdi cikk.

  • 2009.10.16 12:13:51gazdügyis

    Az ilyen állat divatguruk miért nem kapnak golyót a fejükbe?

  • 2009.10.16 12:14:07svejk a derék katona

    én csak azt nem értem, ha egy 40 kg-os nő túl kövér a nadrághoz, akkor ki a fene veszi meg a nadrágot? egy 20-30 kg-os nő? na abból azért nem sok akad.

  • 2009.10.16 12:14:11krampácsoló

    Roberto Cavalli
    Tommy Hilfiger
    Oscar de la Renta
    Ralph Lauren
    Csak egy par a sok kozul, aki ferfi, nem buzi, sot, hazas is.
    Egy olyan szakmaban, ahol nem lenne nagy dolog bevallani, ha a sajat oldalukhoz huznak.

    Hogy házas, nem jelent semmit. Majd ha beléd vágják a dákót, elhiszem, hogy nem azok.
    Kihagytad a kínai ászokat.

    Tényleg, nőstény vagy?

  • 2009.10.16 12:15:48gazdügyis

    Még azt nem értem, hogy vagy tehenekről szólnak a cikkek, vagy fogpiszkáló nőkről.
    A normális alkatú-csinos nők kimentek a divatból?

  • 2009.10.16 12:18:22gazdügyis

    Bocsánat, a kérdésemben benne van a válasz...mert a csinos-normális alkatú nők túl átlagosak a divatlapok, meg a bulvársajtó szerint....

  • 2009.10.16 12:25:58spoilsport

    Vazzeg, legalább esztétikusra shoppolták volna a fotókat, de olyan gnóm lett a csaj, mint egy pestisből kigyógyult ufo és egy mutáns kígyó közös gyermeke

  • 2009.10.16 12:29:55suo tempore

    hm...naponta megjelenik egy ilyen cikk a velveten

    képekkel

    ezzel csak mégjobban nyomják bele a torz ideálokat a köztudatba: amit sokszor elmondanak, az igazzá válik az agyakban, a reklámok is így működnek

    hiába a nagy közös fikázás, ennek ellenére a tudatalattiban pont ez a testkép erősödik (ennek jele a pont az erős tudatos ellenszegülés)

    így ennek nem lesz vége

  • 2009.10.16 12:36:28ubermeister

    "Roberto Cavalli
    Tommy Hilfiger
    Oscar de la Renta
    Ralph Lauren
    Csak egy par a sok kozul, aki ferfi, nem buzi, sot, hazas is.
    Egy olyan szakmaban, ahol nem lenne nagy dolog bevallani, ha a sajat oldalukhoz huznak"

    Cső buzi mindegyik! A nők, család körülöttük csak díszlet, nekik ez az image. A különbőzőség a többi buzitól adja el őket.

  • 2009.10.16 12:40:36wesborland

    Aki szerint ez szép az beteg.

  • 2009.10.16 12:51:25syndika

    @Karmadealer:
    szívemből szóltál!

  • 2009.10.16 12:51:46Glg

    Mi már ezek a képek-ez undorító-kiatosznak tetszik ez a sovány cuccos?

  • 2009.10.16 12:53:44cöcke

    Én 163 centihez hordok 36-38as ruhákat, hahahaha, na megyek oszt' sütök is egy jó kis túrótortát.

  • 2009.10.16 12:53:55ddevil

    Minden második cikk anorexiáról, modellekről és anorexiás modellekről szól?

  • 2009.10.16 13:09:09Bukowszky

    az a baj, hogy homoszexuálisok akarják megmondani, hogy mitől szép egy NŐ. no most ez eléggé abszurd, ezért tartunk itt.

  • 2009.10.16 13:48:36ági anyu

    2009.10.16 10:38:13Fusi
    Az összes sikeres topmodell elmehetne szemléltető anyagnak egy biológia szertárba. Rondák, nem kétséges, mégis őket mutogatják, ők vannak kikiáltva TOPmodellnek. "Szépek", fiatalok és vékonyak tudnak maradni - és ezáltal sikeresek és gazdagok. Egy a hormonjai által megkevert kistininek ennyi pont elég, hogy követendő példa legyen. Ilyenkor úgy érzik, egy csomó minden, aminek a kezelése eddig nem jelentett gondot, kicsúszik az irányításuk alól. Ilyen pl. a testük változása is. Legalább ezt megpróbálják kontrollálni - és mivel elég könnyű sikert elérni benne, nincs megállás az újabb és újabb, minél alacsonyabb testsúly elérésében :(.

  • 2009.10.16 13:49:49ági anyu

    2009.10.16 12:40:36wesborland
    Pontosan!

  • 2009.10.16 14:10:33_adri_

    a legutolsó kép tiszta röhej.. ezen már kiakadni sem érdemes, annyira eltávolodott a valóságtól:)

  • 2009.10.16 14:22:51ági anyu

    Nem mellesleg, honnan lehet tudni, hogy Ő van a képen? Nem is hasonlít még az arca sem a "kövér" modellére

  • 2009.10.16 14:25:36marpio

    Hülye az, aki a buzikra hivatkozik! De nem is férfi izléséről van szó... ki a "target"? A (fiatal) lányok... és ezeknek még most is mindig példakép az anorexiás nő.
    Komolyan kéne büntetni azokat, akik ilyen képekkel relkmoznak magukat. Miért ennyire büntetni a dohányzókat és ezeket nem?

  • 2009.10.16 14:26:09fraulein praxa

    http://www.blogherbaldiet.com/wp-content/uploads/2008/03/ralph-lauren.jpg

    szerintem ez egy teljesen vállalható test. kár volt belőle szúnyoglárvát csinálniuk.

  • 2009.10.16 14:53:12evicacica

    "odáig értem, hogy azért szeretnek csontsovány nőietlen nőkre ruhát tervezni a divattervezők, mert szerintük szebb a ruha esése egy élő vállfán, na de nem az lenne a végcél, hogy normális, átlagos nők rendeljenek, vásároljanak aztán a cuccaikból?

    Szerintem amelyik tervező nem tud átlagos, normális nőkre ruhákat álmodni, az váltson szakmát."

    Gyerekek....tényleg azt hiszitek, hogy az a cél, hogy TI vegyétek meg ezeket a ruhákat? Komolyan...arra ott a C&A...

    Ja és lássatok világot. Az sokat segítene.

    Azért mert nektek nem tetszik amit néhány meleg tervező készít még nem azt jelenti, hogy a ti ízlésetek jobb és egyáltalán, az sem valószínű hogy a közízlés a mérvadó. A divat/pop/filmszakma mindig ilyen lesz, remélem Ti sem hiszitek, hogy ez valaha meg fog változni. Mindig az lesz az elsődleges, hogy az átlagtól és a közízléstől eltérjen.

  • 2009.10.16 14:57:31K.Z

    xxx

  • 2009.10.16 15:02:23joeramirez

    Teljesen mindegy, hogy sovány vagy sem, mert az arca annyira ronda, hogy leginkább csak kovácsok értékelnék, amikor üllőre hajtja a fejét!

  • 2009.10.16 15:13:40snorbi

    Egyszerűen torzak ezek a képek. Kinek tetszik ez?!?
    Ezek a "divatkirályok" és a "fotosopújságok" hatalmas kárt okoznak a fejekben...

  • 2009.10.16 15:23:50honeycutt

    2009.10.16 14:53:12 evicacica
    te miről beszélsz? szövegértés!!!
    nem azt fikázták, hogy milyen ruhákat készítenek, hanem, hogy milyen méretben. és teljesen jogos a kérdés, hogy kinek is készítik ezeket a ruhákat? mert ha egy ocsmány csontkollekcióra is kicsi, akkor a normális nők szóba se jöhetnek.

  • 2009.10.16 15:24:52Zahal

    FUCK OFF, muszáj ilyen halálfejű, csontra soványodott "modelleket" mutogatnotok??!! ezektől egy hétig nem áll fel a farkam. milyen aberrált hülye állatok találják ki, hogy az ilyen nő a szép?! az én bnőmnek van feneke, csípője és melle, ahogy egy nőnek lennie kell.

  • 2009.10.16 15:45:04ktari

    ABERÁLT NEMNORMÁLIS PEDOFIL GÉNHIBÁS FASZKALAP TERVEZŐK ÉS TÁRSAIK!!!HOGY A PICSÁBA LEHET ILYEN UNDORITÓ ANOREXIÁS MODELLEKET CSINÁLNI SZEGÉNY NŐKBŐL???!!!!LEGSZIVESEBBEN GÉPFEGYVERREL MENNÉK NEKI ENNEK SOK IDIÓTA BAROMNAK AKI ILYENNÉ TETTE A NŐKET,TEGNAPI CIKKBEN MÁR SZEMÖLDÖKÜK SE LESZ LEHET A KÖZELJÖVŐBEN!!GRATULÁLUNK!!!HOL VANNAK A RÉGI SZÉP IDŐK?CLAUDIA SHIFFER,CINDY CRAWFORD ÉS TÁRSAI...EZEKET BOTTAL SE PISZKÁLNÁM MEG HOGY NÉZNEK MÁR KI A MAI MODELLEK,CSAK AZÉRT HOGY A HÜLYE ABERÁLT DIVATTERVEZŐLL RÁAGASSÁK A RUHÁIKAT?!SZÁNALOM!UNDORITÓ!

  • 2009.10.16 15:53:00kocsmatk

    nem baj, lassan nem lesz rájuk szükség, most még csak az alakjukat rajzolják meg, később már az egész modellt. virtual divatbemutató, azt kész.

  • 2009.10.16 15:58:26evicacica

    @honeycutt:
    Igen, szövegértés Honeycutt (Csak pont után új mondatot kezdve nagy betűvel, lehet, hogy ez zavart me.):
    Szerintem amelyik tervező nem tud átlagos, normális nőkre ruhákat álmodni, az váltson szakmát."

    Gyerekek....tényleg azt hiszitek, hogy az a cél, hogy TI vegyétek meg ezeket a ruhákat? Komolyan...arra ott a C&A...

  • 2009.10.16 16:07:11ktari

    EVACICA:HÁT PONT ERRŐL POFÁZTAM PÁRNAPJA IS ITT A BLOGBAN HOGY MI A FASZNAK EZ A SOK HÜLYE ABERÁLTAK ÁLTAL KITALÁLT RUHA MEG AZ EGÉSZ SZAROS DIVATTERVEZÉS MI A TÖKÖMNEK,A KUTYA SE VESZI MEG ŐKET,NEM IS LEHET KAPNI SEMMI ÉRTELME ENNEK AZ EGÉSZ SZARNAK!!CSAK HOGY AZ ABERÁLT MAJMOK KIÉLHESSÉK MAGUKAT A RUHÁKON ÉS MODELLEKEN!

  • 2009.10.16 16:10:57Zahal

    ktari: lehet kapni ilyen ruhákat, de csak bennfentes fodagások után, és olyan áron, hogy egy cipőt is életed végéig fizetnél részletekben.

  • 2009.10.16 16:11:55trollkotze

    Nem azért akarnak ilyen modelleket, mert buzik, hanem mert csak egyensovány testre lehet könnyedén tervezni. A nőies domborulatok formája, helye változatos, a divattervezőnek viszont kiszámíthatóság kell, mert ha nem ott és nem úgy esik az anyag, ahol és ahogy kell, az elrontja a végeredményt.
    Legalábbis szerintük. Szerintem meg tehetségtelen, aki képtelen olyan ruhát tervezni, mely többféle alkatú nőnek jól áll.

  • 2009.10.16 16:13:17trollkotze

    "nőies domborulatok formája, helye változatos"
    Értsd: az egyiknek a feneke húsosabb egy kicsit, a másiknak a combja stb.

  • 2009.10.16 16:13:55Komment Elek

    A vékony nőkkel nekem sincs bajom. De ez itt nem vékony, hanem torz és visszataszítóan sovány. Egyébként megnéztem a csajnak más képeit is, egyik sem ennyire természetellenes.

  • 2009.10.16 16:14:09Zahal

    trollkotze: de az ilyen ruhatervezői kreálmányok többsége használhatatlan, rettentes kinézetű szar. maximum sznobok veszik fel.

  • 2009.10.16 16:17:11nemvállalom

    Az lehet, hogy a divattervezők nagy része buzi, de nem minden buzi divattervező. És legfőképpen, nincsenek megvetéssel a nők iránt.

  • 2009.10.16 16:19:01nemvállalom

    Ez manipulált kép pedig tényleg nevetséges. Vagyis inkább ijesztő. El nem tudom képzelni, hogy bárki is szeretne így kinézni. Ez egy torzszülött.

  • 2009.10.16 16:22:47Komment Elek

    Egyébként a tervezésről meg annyit, hogy azért ez nem teljesen így van. Ezeket a ruhákat azért tervezik mert ezek a ruhák adják el azokat a dolgokat amit egyébként egy bárki fel fog tudni venni vagy viselni-használni tudja. Arról meg ne is beszéljünk ami terveket eladnak olyan gyártóknak, akik nem a nagy márkanév alatt értékesítik azokat. Ez az egész maga a PR. Ez tartja a szinten a nevet. Mondjuk egy ilyen fiaskó azért odabasz neki rendesen.

  • 2009.10.16 16:25:22mista

    egész egyszerűen társadalomellenes magatartás, amit ezek a divatházak művelnek. ralph lauren egyébként is megérett már egy határozott tarkónlövésre az ügyben.

  • 2009.10.16 16:38:48szenilla

    Azért nem teljesen értem. Az anorexia egy dolog, de speciel nekem ezekről a képekről nem az jutott eszembe, hogy ejnye,de sovány, hanem, hogy valaki rondán elcseszte a photoshopot. Annyira extrém, hogy már karikatúrának és soványság-elrettentő kampánynak is felfogható... Legalábbis nekem ez jött le

  • 2009.10.16 16:43:53ktari

    EVACICA:HÁT PONT ERRŐL POFÁZTAM PÁRNAPJA IS ITT A BLOGBAN HOGY MI A FASZNAK EZ A SOK HÜLYE ABERÁLTAK ÁLTAL KITALÁLT RUHA MEG AZ EGÉSZ SZAROS DIVATTERVEZÉS MI A TÖKÖMNEK,A KUTYA SE VESZI MEG ŐKET,NEM IS LEHET KAPNI SEMMI ÉRTELME ENNEK AZ EGÉSZ SZARNAK!!CSAK HOGY AZ ABERÁLT MAJMOK KIÉLHESSÉK MAGUKAT A RUHÁKON ÉS MODELLEKEN!

  • 2009.10.16 16:46:07pcland-hu

    Minden túlzás. Hát még ha túlzásokba is esünk. Sok mindent szabályozni kéne ami egészségre káros, mert nem tudjuk kontrollálni magunkat.

  • 2009.10.16 17:08:53Jedlik

    Dagadt disznó. Kivégezni.

  • 2009.10.16 17:28:02trollkotze

    ktari

    Ne ordíts, nem illik.

  • 2009.10.16 17:35:50trollkotze

    Zahal

    Ez igaz. Sznobizmus. A divattervezés jelentős része csupán entellektüel faszverés, szvsz.

    Egyébként meg lehet nézni, mit kapott itt is egy fehérneműmodell, akinek van egy kis hasa meg combja:
    http://velvet.hu/celeb/2009/09/29/kirugtak_a_tul_sokat_meztelenkedo_melltartomodellt/
    Azon túl, hogy kis szépséghibái ellenére is bőven vonzó nő, egy olyan fehérneműgyártó cégtől, mely átlagnőknek ad el termékeket, az (lenne) az értelmes taktika, hogy nem elérhetetlen tökéletességű modellekkel reklámoznak...

  • 2009.10.16 17:57:36Zahal

    trollkotze: "Az oldal nem található"
    az lenne az értelmes taktika (csak nem érné meg nekik), ha használható és elérhető árú ruhákat terveznének.

  • 2009.10.16 18:03:26gologuzov

    Ez a Ralph Lauren nevű faszi, vagy mi, Biztossan csontvázakat kefélget. Kretén.

  • 2009.10.16 19:29:44OoVICoO

    Nekem csak a cérna nők jönnek be tehát HAJRÁ Ralph Lauren csak így tovább, hass a nők agyára hogy ne zabáljanak!!! ui. Ana-Mia-s csajt keresek :-)

  • 2009.10.16 21:39:07Krisztina

    En csak annyit szeretnek nagyon halkan megjegyezni, hogy jonehany Ralph Loren ruha log a szekrenyemben es az en meretem 44-es. Erre nem vagyok buszke, es kuzdok serenyen, de ez az igazsag. Tehat az, hogy vallfakat mutogat a kifuton, nem azt jelenti, hogy nem gyart nagy meretu ruhakat, hisz nem hulye, nagy forgalmat akar, sok penzt keresni, az atlag no meg nem 34XS. Es nem "extra meretu" ruhabolban vettem, hanem a teljesen normal uzletekben es meg csak nem is XL a jelzes bennuk. Egyebkent szerintem si remesek a csontsovany modellek, de azert lassuk be, sokkal tobb az elhizott ember, mint az anorexias. En nem vagyok pszichiater, de ugy gondolom, a sok es egyre tobb elhizott tini pont azert keletkezik, mert latjak ezeket a lanyokat a plakatokon, amikor ok 50-60 kilosak meg csak es ugy erzik, sosem lesznek hozzajuk foghatok. Aztan inkabb elbujnak a hurkak moge. De lehet, hogy tevedek, biztosan lesz rogton valaki okos, aki megmondja a frankot.

  • 2009.10.16 22:05:11VulpesVulpes

    Krisztina:

    ha ralph lorent vettél, akkor az ecseri-gyanús :D

  • 2009.10.16 22:08:59Krisztina

    Nem edes, az USA gyanus.

  • 2009.10.16 22:23:51Ancsaaaa

    CSomóan írják, hogy azért nem baj hogyha anorexiásokat mutogatnak mert mindenki tudja h ez senkinek sem tetszik stb....

    viszont hogyha ez a 'divat', akkor azok lesznek 'divatosak' akik ilyen gebék vagy nemtudom...

    bár ez még csak az "éretlen" 8-os véleményem..

    xxd

  • 2009.10.16 22:33:41Emanuelle

    Én a modelleket sem értem. Nincs az a pénz, hírnév, bármi, ami miatt én bevállalnám, hogy évekig szó szerint éhezzek, napi 40 cigit szívjak, drogozzak és igyak, hogy ne érezzem az éhséget és teljesen tönkrevágjam magam.
    Ezek a lányok nem fogják megérni a 40-et sem, arról nem beszélve, hogy meddők lesznek az alultápláltságtól. Ez élet? Ezek a lányok is tehetnek róla, hogy itt tart ez az egész.

  • 2009.10.16 22:35:41ikes_ige

    Krisztina:

    ha már megvetted, legalább tudnád helyesen leírni...:D

    vagy legalább értenéd a célzást.

  • 2009.10.16 22:40:06Krisztina

    ikes ige, attol, hogy este tizkor nem vagyok topon agyilag, meg igaz, hogy nem csak xs-es cuccokat arul. Es nem azert vettem meg, mert LAURen, hanem mert jo minusegu szep darabok.

  • 2009.10.16 22:43:06ikes_ige

    elhiszem.

    peace

  • 2009.10.16 23:00:03trafikuty

    van olyan marha, aki egy ilyen szörnyet megdug?

  • 2009.10.16 23:40:56Karmadealer

    Nyugi most már csak néhány év és a japók biztos kijönnek a manökenrobottal. Nem kér sztárgázsit, ugyanolyan darabosan mozog a kifutón mint a csontik, nem kokózik, nem hisztizik, nem hányja össze az öltözőt.

  • 2009.10.17 01:16:37victor vacendak

    Azt kéne felfogni, setétek, hogy a kifutóra készülő méret csak egy a sok közül. A boltban ott lóg ugyanannak a nagyobb változata is. Arról nem is beszélve, hogy a hétköznapok kedvelt darabjai (99%-ban) soha még csak hányástávolságból sem láttak kifutót, még is veszitek őket. Akkor meg mit kell sírni, hogy egy méregdrága sznob szar esetleg csak 0-ás méretben készül?
    Az anorexia sokkal kevesebb lányt érint, mint a túlsúly, pedig állítólag a modellszakma az előbbit még reklámozza is. Fel kéne ébredni végre...

  • 2009.10.17 02:03:55kék zöldség

    nem azért rúgták ki mert kövér, hanem mert nem teljesítette a szerződését, miszerint a testsúlya nem haladhatja meg a 40 kilogrammot

  • 2009.10.18 12:00:55Az ős kaján

    Csontot a kutyának.

  • 2009.10.18 22:34:36Batárka

    Mert a divatkreátorok nem tudják milyen az igazi nő,mert ők mind egytől egyik buzik.

  • 2009.10.19 12:03:44zanzibar

    Hát, aki a photoshop képet művelte, azt ki kéne rugni, meg a képszerlesztőt is, aki beengedte a lapba. Torz gnóm a nő a képen, borzalom!!
    A modellcsaj eredeti állapotában csini, nem értem mi a baj vele. Csak nem figyelt oda, hogy behúzza a hasát, amikor fotózták :) Lehetett volna szólna neki, szerintem ennyi.
    Amúgy minden anyuka magyarázza el a kislányának, hogy ezeken a képeken manipulált néniket lát, ez olyasmi, mint a japán animék, az eredeti pld-ok vígan fagyiznak a cukiban. :)

Blogok, amiket olvasunk

CsP Mit adott a válás? Az életemet

Levélírónk elsősorban a tegnapi posztolónknak kíván üzenni, a saját példáján keresztül.

Két Cica Kapros lazacleves spárgával

A kapros lazaclevest korábban egy étlapon láttam, de végül nem azt rendeltem, ezért időnként eszembe jutott, vajon mivel készült.

MedIQ iDoo: A személyi edző app

Kihagyhatatlan az iDoo nevű, magyar fejlesztésű alkalmazás, ami bemutatja, hogyan végezzük az adott gyakorlatot.

Otthonkommandó Csináld magad: fűszerszárítás

A nálunk provanszi fűszerkeverék néven ismert Herbes de Provence-ot alkotó összes fűszernövényt megtermelhetitek erkély- vagy ablakládában is.
Ajánlok blogbejegyzést

T-Home Játszd újra!

Újraforgatott filmjeleneteket zsűriz Kálloy Molnár Péter a T-Home pályázatán.
h i r d e t é s

C-Travel ajánlatok

  • Olaszországi nyaralás
    Olaszországi nyaralás Napsütés, tengerpart, igazi olasz pizza...böngésszen oldalunkon, olaszországi ajánlatok 8.200 Ft / fő / éjtől.
  • Utazás Egyiptomba Utazzon a fáraók földjére, a napfényes Egyiptomba! Ajánlatok 42.393 Ft / fő / 7 éjtől!
  • Bulgária Tudja már hol tölti a nyaralást? Válassza Bulgáriát 12.100 Ft / fő / 7 éjtől!

Hirdetés

Hirdetés