TEJBEN-VAJBAN

Egyre trendibb a csípőből ömlő tüllzuhatag

2008. október 3., péntek 08:00

Két született feleséget vágtunk egymás mellé, pedig a fotók eltérő eseményeken készültek a közelmúltban. Eva Longoria még Cannes-ban libbent végig így a vörös szőnyegen, Marcia Cross pedig a szeptember végi Emmy-díjkiosztón. Tüllszoknyát látni hagyományosan leginkább balerinákon és menyasszonyokon volt szokás, valamint olyan ikonok legendás tévedésein/poénjain, mint Björk és Lara Flynn Boyle. Hát ennek most jó eséllyel vége, hiszen nem ez az első szezon, hogy szebbnél szebb estélyiket álmodnak meg belőle a hollywoodi színésznők legnagyobb örömére. Úgy tűnik, a tüll kuriózumból lassanként szokásos alkalmi viseletté szelídül. A hajtás után mutatunk belőlük még kettőt, aztán lehet szavazni.

Meglehetősen szokatlan, hogy egy fekete ruhát egészítsenek ki tüllel, de idény nyáron Charlize Theron ezt is bevállalta a Dior hatvanadik születésnapját ünneplő eseményre. Nem fogta vissza magát a frissen férjhez ment Scarlett Johansson sem, aki még leánykorában reprezentált tüllben. Önnek melyik ruha tetszik a legjobban?

KOMMENTEK

  • 2008.10.03 11:05:12fatál natál

    Én egyáltalán nem kedvelema tüllt. Charlize Theroné még ízlésesnek mondható.

  • 2008.10.03 11:09:21ddevil

    Akinek jól áll...

  • 2008.10.03 11:26:01magyaranya

    Ebben nincs semmi új! A hatvanas években volt ez divat, az un. kisestélyi selyem felsővel, széles övvel, bő, térd alá érő tüllszoknyával. És feketében!

  • 2008.10.03 12:00:11pafff

    Charlize Theron mindig fantasztikusan tudott öltözni. Viszont a világos tüll mindig randa műanyagnak néz ki.

  • 2008.10.03 12:13:20zanzibar

    Nagyon amerikai ízlés szerintiek ("túl sok") a prezentált ruhák, kivéve a fekete estélyit (mondjuk azon is zavaró az átvetett sál, Szinpadi jelmezként elmennének, de fényes nappal ilyesmiben ugrálni nevetséges. A két született feleség öreg habcsóknak néz ki bennük, holott csinos nők.

  • 2008.10.03 12:15:42salc

    Marcia Crosson ruhája valami csodálatos és utána Eva Longoriáé is fantasztikus.Scarlett Johanssonon ruhája valami förmedvény. Charlize Theronon szép de átalgos magát a ruhát a szép nő teszi széppé egy átlagos nőn nem mutatna sehogy.

  • 2008.10.03 13:42:28Heatherette

    nekem mindegyik tetszik, Charlize és Eva nagyon gyönyörűek ezekben a ruhacsodákban!

    egyedül Scarlett nem tetszik nekem (se ő, se a ruha), bár őt sosem tartottam vonzó nőnek. nem értem, hogy miért lett kikiáltva ekkora szexszimbólumnak...

  • 2008.10.03 16:27:10stoljar,oror.

    Hát nem tudtam, mi hiányzik annyira,rájöttem tüllbe öltözve nagytakarítani, mosogatni, esetleg sáros időben a kutyámat sétáltatni.Huurá, itt a tüll ami ránk tekerűl.

  • 2008.10.05 00:35:29eszmerálda

    hah, nekem meg pont scarletté tetszik meg talán marciáé... az még a talántalán.

    charlize theroné meg úgy néz ki mintha a teréz körúti koszorúslányszalonból bérelte volna. eva longoria meg egy örök pff. sztem még soha nem vett fel semmi olyat ami minimálisan is tetszett volna:)

Blogok, amiket olvasunk

CsP Mit adott a válás? Az életemet

Levélírónk elsősorban a tegnapi posztolónknak kíván üzenni, a saját példáján keresztül.

Két Cica Kapros lazacleves spárgával

A kapros lazaclevest korábban egy étlapon láttam, de végül nem azt rendeltem, ezért időnként eszembe jutott, vajon mivel készült.

MedIQ iDoo: A személyi edző app

Kihagyhatatlan az iDoo nevű, magyar fejlesztésű alkalmazás, ami bemutatja, hogyan végezzük az adott gyakorlatot.

Otthonkommandó Csináld magad: fűszerszárítás

A nálunk provanszi fűszerkeverék néven ismert Herbes de Provence-ot alkotó összes fűszernövényt megtermelhetitek erkély- vagy ablakládában is.
Ajánlok blogbejegyzést

T-Home Játszd újra!

Újraforgatott filmjeleneteket zsűriz Kálloy Molnár Péter a T-Home pályázatán.
h i r d e t é s

C-Travel ajánlatok

  • Olaszországi nyaralás
    Olaszországi nyaralás Napsütés, tengerpart, igazi olasz pizza...böngésszen oldalunkon, olaszországi ajánlatok 8.200 Ft / fő / éjtől.
  • Utazás Egyiptomba Utazzon a fáraók földjére, a napfényes Egyiptomba! Ajánlatok 42.393 Ft / fő / 7 éjtől!
  • Bulgária Tudja már hol tölti a nyaralást? Válassza Bulgáriát 12.100 Ft / fő / 7 éjtől!

Hirdetés

Hirdetés