TEJBEN-VAJBAN

Közérdekű közlemény: százméteres futóverseny tűsarkúban

2008. március 26., szerda 10:00


Magassarkú- és sportbolondok eddzenek május tizedikére, akár már most! A Glamour nevű magazin ugyanis futóversenyt hirdetett erre a napra. A táv nem nagy, mindössze 100 méter, viszont ezt végig tűsarkú cipőben kell megtenni. A versenyre az Erzsébet téren, a Gödörnél kerül sor. A részvételi feltételek a következők:
1. Csak nők vehetnek részt, az alsó korhatár 18 év.
2. A cipő sarka minimum 8 cm magas és legfeljebb 1,5 cm széles lehet. Nem lehet részt venni a futáson csizmában és szalaggal a lábhoz erősített cipőben sem.
3. Futás közben a Glamour magazin májusi számát kézben kell tartani.

Jelentkezni április 17-én éjfélig lehet e-mailben, a májusi magazinban található kupon visszaküldésével vagy online regisztrációval. Aki nem versenyzik, csak kíváncsiskodni szeretne, arra egyéb programok várnak. Sminkjavaslatokat kaphat vagy becserélheti régi Avon-rúzsát. A versenyen pedig összesen 3 díjat osztanak ki, a legfürgébb magassarkúsprinter egymillió forintnyi költőpénzt kap. Viszont éredmes a stílusra is odafigyelni, mert a legjobban öltözött és legszebb cipőt hordó nő is díjat kap. (Kép: Northfoto)

KOMMENTEK

  • 2008.03.26 10:25:48ka9

    És mit kap, aki jól kitöri a lábát?

  • 2008.03.26 10:27:00theba

    nem rossz ötlet,bár sokszor kellett volna már ezért díjat adni amikor elérem az 1-es villamost:D

    kicsit veszélyes,mert aki magassarkúban perecel...uhhhh...álljon készenlétben vmi mentő!!!

  • 2008.03.26 10:36:12gossip

    tizedikere, betu kimaradt.

    szivesen atnezem a cikkeiteket amugy helyesiras meg ilyesmi miatt, mielott felrakjatok oket :)

  • 2008.03.26 10:52:24Cosmo

    gossip, az biztos hasznos lenne ha kijavítanád :-))

    Mondjuk elég nehéz ű, í, é, ú, á, ő, betűk nélkül. Ezek a te kommentedből hiányoznak rendre.

  • 2008.03.26 10:53:11black laced butterfly

    Amsterdamban (azt hiszem) 300 m-t kellett futni.

  • 2008.03.26 10:54:06Cosmo

    Esetleg még a mondat eleji nagybetűkkel is összebarátkozhatnál:-)

  • 2008.03.26 10:57:29Picinger

    És ki az a hülye, aki elmegy futni tűsarkúban?

  • 2008.03.26 11:03:16gossip

    nincsenek ekezeteim, de nem is azokkal szokott lenni problema a cikkekben...

    a nagybetuk pedig eskudt ellensegeim, de egy lektorsagert hajlando lennek fegyverszunetet kotni :)

    amugy miert pont szalaggal felerositett szandal az illusztracio vajon, ha tilos?

  • 2008.03.26 11:23:12Reckl_Amál

    Szerintem ez nagyon veszélyes. Tűsarkúban járni eleve egészségtelen (40 éves korára szó szerint leszakad a dereka a viseletet túlzásba vivőknek). De ez még baleseteket is okozhat.



    Jelzem, nem akármilyen cinizmus ez, igazi karikatúra. A kényelmetlenségig jól öltözött modern nő bokatörésig rohan a pénzért.



    Nem a Mozgó Világ akciója ez véletlenül?

  • 2008.03.26 11:59:13llego

    Szerintem ez nagyon aranyos! Én nem nagyon hordok magassarkút, de ha nem lenne rossz a térdem, biztos beneveznék :)

    És bármilyen groteszk is a dolog, én úgy értelmezem, mint tisztelgés a dolgozó nők előtt, akik kénytelenek minden nap teljes harci díszben pompázni, és ha kell, szaladni is a villamos után :)

  • 2008.03.26 12:26:32zanzibar

    Hát ez nem más, mint az említett magazin reklámja. Szóval aki fut, az ingyen reklámozza őket. Ja, meg aki kivonul, és aki felrakta ide ezt a cikket. Kedves Index / Velvet, szerintem kérjétek őket a kasszához :)!

  • 2008.03.26 12:39:37Picinger

    Már megbeszéltük, hogy aki nem akar reklámokat olvasni, az ne netezzen!

  • 2008.03.26 13:07:48leg

    Hát ha ez az illető magazin reklámozása, akkor reklámozzon téged a Velvet:-). Ez itt inkább olyan cikizés, mármint én így értem. Hányan hajlandók kiröhögtetni magukat 1 misiért ebben az országban? (Ugye, mint a tévében, az igazság ára, mónika, balázs, stb) Ja és kár, hogy pasik nem indulhatnak!

  • 2008.03.26 17:21:20asie

    a cipősarok méretén már többször elgondolkodtam: nem ugyanazt jelenti az a 8 cm egy 36-os, mint egy 40-es cipőn :)

  • 2008.03.26 18:21:27nafretiti

    Akitől nem áll messze a sprint,annak ez nem akkora kihívás,van egy módszer,amivel biztonságosan kivitelezhető. De egynlőre nem árulom el,lehet elmegyek :)

    Nagyjából 12 másodperc alatt kevesen keresnek 1millát...

  • 2008.03.26 20:50:51suo tempore

    szerintem többen lesznek, akik röhögni mennek oda, mint akik futni

  • 2008.03.26 21:13:11Haldir

    Én már beneveztem! Remélem benne leszek abban a 100 versenyzőben aki indulhat egyáltalán. Szerintem vicces az ilyen verseny, sose hagynám ki!

  • 2008.03.27 08:24:10C.I.C.A.

    Hajra Csajok!

    En is mennek, ha kozelebb laknek Mo-hoz. :(

    De szurkolok Nektek!!! :D

    A mindig apolt es csinos dolgozo noke a jovo!

  • 2008.03.27 09:39:55Brazilparty

    Ühüm. Remélem, lesznek ott sebészek, helyretenni a sok kirándult bokát..

  • 2008.03.27 10:03:18maxt

    "Smack the pony" c. angol sorozatot ismeri valaki? Nem mai darab, de fetrengős poénjai között véletlenül pont van egy futóverseny tűsarkúban.



    Aki még nem látta keressen rá youtube-on...

    Szerintem érdemes...

Blogok, amiket olvasunk

CsP Mit adott a válás? Az életemet

Levélírónk elsősorban a tegnapi posztolónknak kíván üzenni, a saját példáján keresztül.

Két Cica Kapros lazacleves spárgával

A kapros lazaclevest korábban egy étlapon láttam, de végül nem azt rendeltem, ezért időnként eszembe jutott, vajon mivel készült.

MedIQ iDoo: A személyi edző app

Kihagyhatatlan az iDoo nevű, magyar fejlesztésű alkalmazás, ami bemutatja, hogyan végezzük az adott gyakorlatot.

Otthonkommandó Csináld magad: fűszerszárítás

A nálunk provanszi fűszerkeverék néven ismert Herbes de Provence-ot alkotó összes fűszernövényt megtermelhetitek erkély- vagy ablakládában is.
Ajánlok blogbejegyzést

T-Home Játszd újra!

Újraforgatott filmjeleneteket zsűriz Kálloy Molnár Péter a T-Home pályázatán.
h i r d e t é s

OnGo beszámolók

  • Olaszország
    Olaszország Maradandó élményekkel és emlékekkel jöttünk haza, amit senki nem vehet el tőlünk....
  • Franciaország Teljes holdtölte az első este a tengernél! Gyönyörű látvány!...
  • Marokkó Egy szónak is száz a vége, fantasztikus utunk volt, kár lett volna kihagyni....

Hirdetés

Hirdetés