Kedvenc szupermodellünk (volt)

A fenti fotót frissen kaptuk a már visszábbvonultságban élő Alek Wekről. Hogy ő ki volt, honnan jött, miért szerettük és mit csinál most, az kiderül a hajtás után, sőt, ott egy olyan kép is lesz, ami ennél jobb, de értelemszerűen régibb is. Plusz egy gyönyörű videó.
Alek Wekről azt lehet tudni, hogy 1977-ben született Szudánban. Innen családjával (8 testvére van) Nagy-Britanniába menekült 1991-ben a rettenetes szegénység és polgárháború elől, ahol 1995-ben felfedezte egy modell-ügynök.

Ettől kezdve Alek Weknek hirtelen karrierje lett és szupermodell cseperedett belőle, mert szerencséjére éppen javában zajlottak a kilencvenes évek. Minderre manapság azért nem kerülhetne sor, mert Alekről szinte minden hiányzik, ami egy nőnek díszére válhat: haj, mellek, szabályos arc... (Igaz, cserébe legalább vékony és 1,80 m magas, amik közül pl. a 90-es évek királynőjére, a töpszli Kate Mossra csak az első igaz, mert ő csak 1,68 m.)
Alek Wek körül vagy látja valaki azt a titokzatos és elegáns aurát, amit a divattervezők is megláttak körülötte vibrálni, vagy egy életre értetlenül áll a jelenség előtt. Persze a szupermodellek valamelyes visszaszorulásával járó ezredforduló az ilyen különlegességek talpa alól igencsak kirántotta a talajt, de Alek nem esett kétségbe, táskákat tervezett és önéletrajzát is megírta Alek címmel, ami azt az utat meséli el, hogyan jutott a nyomorból a lehető legmagasabbra (ezt Natalia Vodianova is elmesélheti majd egyszer).
Hát, ő volt Alek Wek, a kilencvenes évek második felének alternatív szépségideálja. Köszönjük figyelmüket. Most pedig, kérjük, könnyes szemmel tekintsék meg Janet Jackson élete legjobb videoklipjét, a Got Til It's Gone-t, amelyben szintén feltűnik Alex Wek.


KOMMENTEK
2007.12.03 13:55:27heart-shaped.box
hm. szerintem gyönyörű. persze a maga módján - de hát mindenki a maga módján gyönyörű, nem? :) nincs olyan, ami mindenkinek tetszik. és egyértek a janet jackson klipről szóló mondattal is - kivéve, hogy szerintem janet jacksonnak ez az EGYETLEN
2007.12.03 13:55:41heart-shaped.box
akartam mondani, ez az EGYETLEN jó klipje :)
2007.12.03 13:56:22heart-shaped.box
és egyetértek persze, nem egyértek :) ebben a szörnyű időben írni sem tudok már...
2007.12.03 14:15:04gerilla
images.google.hu/imgres?imgurl=http://vogelblog.de/bilder/alek-wek-ghghs1.jpg&imgrefurl=http://alek-wek.com/%3Fm%3D200709&h=600&w=432&sz=177&hl=hu&start=14&um=1&tbnid=d_ZXRvfgUUeHFM:&tbnh=135&tbnw=97&prev=
van itt haj,cici kicsi ugyan,de van-talán a sok szilikon mell és felvarrt haj miatt meglepő a természetes-arca is szép.
Egyébként milyen a szabályos arc,ami minden nőnek díszére válhat?
2007.12.03 14:24:23Brizsitt
Én is látom a titokzatos és elegáns aurát Alek körül. :)) És mennyire fantasztikus az a ruha rajta!!!
2007.12.03 14:34:47Brizsitt
És azért ezek a táskák sem utolsók, nekem nagyon bejönnek: www.alekwek1933.com/bigframe.asp
2007.12.03 14:46:24heart-shaped.box
hű, és azok a csodálatosan hosszú lábak...
2007.12.03 14:48:39Louo
Ő az az ember, akinek a szépsége nem triviális. Nem baba-arc, hanem emlékezetes, érdekes vonások birtokosa.
Engem mindig is lenyűgözött, hogy a bőrszíne olyan, mint a 90%-os csokinak, egyszerűen mély és sűrű, szinte elnyeli a fényt. Na, ez gyönyörű.
2007.12.03 14:50:04heart-shaped.box
igenigen! semmi műanyag, semmi szőkeség... na jó, abbahagyom már a rajongást, mert telekommentelem ezt a posztot :)
2007.12.03 15:41:27Brizsitt
Igen, igen, nagyon egyetértek. Nagyon különleges.
2007.12.03 15:47:14ARic
de jól néz ki ezen az első fotón (is)!
és gyönyörű az alakja, helyes az arca, szép a bőre, nekem is "bejön" :)
(pl. Naomi Campbell elbújhat mellette, szvsz)
az én nagy kedvencem amúgy Linda Evangelista (volt)
2007.12.03 15:56:00sklasse
Ha már a kedvencek, nekem Helena Christensen volt akkoriban az abszolút favorit.
Alex nem igazán az én ízlésem, vhogy nagyon fiús, és nagyon nyers a kinézete számomra, de persze ízlések, és pofonok...
2007.12.03 18:19:38Nekroteka
Nekem túl fiús az alkata és az arca is...
Persze nem kell mindenkinek (még a modelleknek sem) szőkének és babaarcúnak lenni, de ő nekem túl "egyedi", ettől függetlenül azért megértem, hogy láttak benne perspektívát...
2007.12.03 18:30:32katjana
tényleg csillagos ötös a kisugárzása. aki onnan jön, ahonnan ő, nem lesz kokószippancs catwalk-rabszolga. szerencsére. bírom, nagyon.
de nem nagyon értem a poszt lényegét. visszavonult akkor, vagy csak visszavonulóban van de még nem, vagy mi? "már visszábbvonultságban élő Alek Wekről"
????
2007.12.03 18:32:18katjana
ja, és jj-nak ténlyeg ez a oneandonly értékelhető klipje. és zenéje.
2007.12.03 20:08:49suo tempore
ő az egyetlen, akit meg bírtam jegyezni...nagy szó :)
2007.12.03 21:51:53framboise
Azért olyan jó ez a szám, mert nem az övé. Eredetileg Joni Mitchelll.
jonimitchell.com/musician/song.cfm?id=BigYellowTaxi Ez olyan, minthogy a legjobb Guns szám a Knockin'on Heaven's door.
2007.12.03 22:05:23gyb
framboise, kösz a kiegészítést, de azért ne vitassuk el szegény Janet Jacksontól azt a keveset, ami tényleg az érdeme - a Got 'Til It's Gone mindössze a refrén kettő sorát kölcsönzi a Big Yellow Taxiból, de egyébként a szám szövege, dallama, hangulata és mondanivalója is teljesen más. Ráadásul a JJ-változat rapbetétében Joni Mitchell előtt tisztelegve Q-Tip meg is köszöni a segítséget "Joni Mitchell never lies". Plusz a szám előadója a hivatalos megnevezés szerint Janet Jackson feat. Q-Tip and Joni Mitchell.
Asszem most már mindent tudunk.
2007.12.04 14:18:06akárki
Csak nálam van szétesve az oldal?
2007.12.04 15:49:48ddevil
nem, hála a 3km-es linknek...