Hová lett Zoób Katti tehene?

Sokan azt hiszik szerkesztőségünkről, hogy nem szeretjük Zoób Katti munkásságát, pedig ez nem igaz. Elismerjük a művész szakmai tudását, hangosan üdvözöljük autodidakta szorgalmát, és évek óta következetes motívumrendszerében sem kellett még soha csalódnunk. Most is kizárólag az ő tehenével foglalkozunk az összes közül.

„Ami kívülről tehénnek látszik az nem is biztos, hogy tehén. És ez mindenre vonatkozik” – így kommentálta Zoób Katti saját ArtDeCow névre keresztelt munkáját, amit az esztétizáló tehenek kategóriájába sorol.

November 2-án végül Zoób Kattiéval együtt elárverezték az összes, korábban az utcákon ácsorgó tehenet. Az ArtDeCow–t ötszázezer forintért egy ingatlan beruházó és fejlesztő cég vette meg, de hogy hol lesz, azt Csikós Gergely főszervező egyelőre nem tudta megmondani. „Több hely felajánlkozott befogadónak, de olyan is van, aki a nappalijába vásárolt tehenet. Más országok tapasztalata szerint valószínűleg szem előtt lesz” – véli a főszervező. Az árverésből befolyt összeget egyébként különféle alapítványoknak ajánlották föl nemes célokra.

Oszd meg másokkal is!
Mustra