SZÜLŐSÉG

Így juthat be a világ tíz legjobb egyetemére

Koncz Andrea 2013. szeptember 25., szerda 10:30

Mint minden évben, idén is összeállították a világ legjobb egyetemeinek listáját. Az élmezőnyt nézegetve jól látszik, hogy aki a csúcsintézményekbe pályázik, jól teszi, ha nagyon jól beszél angolul, és az is, hogy emellé egy vaskos bankszámlát sem árt készenlétben tartani. Viszont mindegyik intézménybe jelentkezhetnek magyarok is, és a különböző ösztöndíj és segélyprogramokkal jó pár helyen a költségek kisebb-nagyobb része fedezhető.

A legmenőbb egyetemeken számtalan ösztöndíjprogram létezik, ezeket alapvetően két csoportra osztják, a rászorultsági alapon osztott, és a valamilyen - tudományos, sport - teljesítményhez kötött támogatásokra. Van olyan, ami az összes költséget fedezi, olyan is, amelyik évi több tízezer dollárral csökkentheti a költségeket, a fennmaradó összegre pedig hitelprogramokat, és az egyetem mellett is végezhető munkákat is ajánlanak az intézmények.

A csillagászati költségek mellett azt is érdemes szem előtt tartani, hogy aki ezekről az egyetemekről jön ki, kezdőfizetésként is könnyedén számíthat akár évi 60-80 ezer dollárra, ami igen hamar felkúszhat a 100 ezer dolláros (évi 20 millió forintos) álomszint fölé.

A legmenőbb egyetemekben közös, hogy a megszerezhető akadémiai tudás mellé világszínvonalú kutatási, gyakorlati lehetőségeket is biztosítanak. A magyar egyetemek közül a listára az ELTE jutott be, a 551-600 hely közé rangsorolták, itt a pontos helyezést már nem teszik közzé.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Fogyjon gyerekkel: babás sportok anyáknak

Toma 2013. szeptember 24., kedd 17:29

Sok nő a szülést követően csalódottan néz a tükörbe: a terhesség alatt felszedett kilók ugyanis nem tűnnek el egyik napról a másikra, a bőr állapotáról nem is beszélve! Persze a legtöbben megfogadják, hogy nem lesznek olyan anyukák, akik maguk mögött hagyják a mozgást, de akinek van gyereke az tudja, hogy egy cseppet sem könnyű úgy megszervezni a napokat, hogy maradjon egy kis idő a sportra.

Na, akkor most még jobban megutáltatjuk magunkat az állandóan kifogást keresőkkel, összeszedtünk egy rakás lehetőséget, amihez még a gyereket sem kell lepasszolni valakinek. Elismerjük, egyik sem ér fel egy terepen lefutott maratonnal, de kezdetnek, újrakezdésnek pont jók lehetnek. Bónusz: felnőtt társaság!!!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Feleslegesen zavartak a lombikbébiig?

Dívány 2013. szeptember 21., szombat 10:33

Két gyerekem van. Az első lombikbaba, a második nem az. Senki ne értse félre, semmi pénzért nem cserélném el őket, és a történetnek az én szempontból már nincs jelentősége, túl vagyok rajta. De az én esetem talán segíthet másoknak, akik éppen abban a cipőben járnak most, amiben én voltam, öt évvel ezelőtt.

Bár a múltban nincs "ha", utólag mégis felmerül, talán az elsőnél sem kellett volna a lombikig jutni, ha én jobban észnél vagyok, ha láttam volna a fától az erdőt. A második gyerekünk olyan beavatkozás - az első inszemináció - után fogant és született meg, amiből az elsőnél négy kísérleten vallottunk kudarcot.

shutterstock 108591944
Fotó: Shutterstock

Mi volt a különbség? Az orvos. Az első, akit nem érdekelt, hogy minden alkalommal olyan fájdalmat okoz, ami után görcsöltem és véreztem napokig. És a másik, akinek ezt egyszer kellett említeni, és egy egyszerű algopyrin+nospa kombinációval megelőzte ezt. És persze én, aki addigra már tudtam, mi az, amit egyszerűen nem viselek el, akkor sem, ha gyereket szeretnék.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Vékony gyereket akar? Szoptasson!

Toma 2013. szeptember 19., csütörtök 20:13

Bizonyára nem mondunk újdonságot azzal, ha kijelentjük, már nem csak a felnőttek, hanem a gyerekek között is egyre több a túlsúlyos. Persze a fő ok – a genetika mellett- a helytelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód, azonban egy japán kutatás alapján van még valami, ami befolyásolja a fiatalok testtömegét: ez pedig nem más, mint az, hogy mennyi ideig szoptatja az anyuka a gyermekét- írja a DailyMail.

Azok, akiket legalább fél évig szoptattak, 8 éves korukra feleakkora eséllyel lesznek kövérek, mint a korábbi tápszeres babák.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A gyerek, a pornó és a Tiltott Rengeteg

Cziglán Karolina, pszichológus 2013. szeptember 17., kedd 16:50

Jó pár dolog van, amivel szeretnénk, ha minél később/sohasem találkozna a gyerekünk. Óvjuk a csemetéket bizonyos szerektől, tevékenységektől, mindentől, ami szerintünk nem hasznos, vagy ami a mi kultúránkban csak a felnőtteknek megengedett. Nemrég megjelent egy cikk egy szülő tollából, aki, miután visszakapta nyolcéves lányának kölcsönadott telefonját, azt látta, egy pornó oldal nyílik meg rajta, mint legutóbb látogatott oldal. Mint kiderült, a honlapot egy másik, tízéves lány szerette volna megismertetni nála fiatalabb barátnőivel, de szerencsés módon lemerült a készülék.

Bizonyos dolgokkal, például cigarettával, alkohollal, pornóval előbb-utóbb minden gyerek találkozik. Nem feltétlenül azért, mert őt érdekli, de lesz az iskolában, ismeretségben olyan idősebb, vagy egyszerűen jól értesült gyerek, aki megmutatja, megkínálja, mesél róla – arról, amit minél idősebb koráig távol tartana a szülő. Jó néhány kérdés felmerül ilyenkor. Menjünk-e elébe a témának, hogy felkészülten érje a gyereket a találkozás, vagy azzal csak felkeltjük az érdeklődését? Mit mutassunk meg neki, mitől tiltsuk kategorikusan? Egyáltalán mit mondjunk azon túl, hogy „ez még nem neked való”? Ha nem jó, miért nem, ha tilos, miért az?

Távolról sincs vége, olvasson még »

Szülők vs. nagyszülők - nagy meccs

Toma 2013. szeptember 16., hétfő 18:05

Azt mondják, a szülők arra vannak, hogy neveljék a gyerekeket, a nagyszülők meg arra, hogy elkényeztessék. Ez persze sarkított gondolat, ám valljuk be, van benne némi igazság, hiszen ilyenkor a nagymamák-és papák hátradőlhetek, mivel a feladat neheze nem az ő vállukra hárul, így rendszerint ők az engedékenyebbek és a lazábbak.

Azonban vannak olyan esetek, amikor ez közel sincs így, és megpróbálják a szülők kezéből kivenni a gyeplőt- amiből persze nem kis konfliktus származhat. Ám a vicces az, hogy sok helyen éppen abból van neheztelés, hogy a nagyszülők nem kívánnak részt venni az unokázásban.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Segítség, egy hárpia beszél a számból!

Cziglán Karolina, pszichológus 2013. szeptember 14., szombat 11:25

Ha megkérdeznénk egy első gyermekét váró párt, milyen hangulatot szeretne majd a családi fészekben, valószínűleg lenne, aki a rendet és nyugalmat, lenne, aki a vidámságot hangsúlyozná. Sokan csalódnak, sőt, elkeserednek, mikor ráébrednek, bizonyos életszakaszokban milyen nehéz ezt a hangulatot megvalósítani. Pedig azt gondolták, rajtuk, mint szülőkön múlik, hiszen ők felelnek azért, milyen légkör uralkodik otthon.

A jó szándék szinte mindig adott, a számításból viszont gyakran kifelejtenek a szülők bizonyos nehézségeket, amik életkori sajátosságok. Például azt, hogy bizonyos életkor alatt és gyermekszám felett képtelenség rendet tartani, nem beszélve arról, hogy ne legyen hangoskodás.

shutterstock 76982275
Fotó: Shutterstock

A baba szenvedélyesen pakol, kipakolja a fiókot, a szekrényt, mindent, aztán egy részét vissza, persze nem feltétlenül egyezik a véleménye a szülőével, mi hol lenne a legjobb helyen. A kicsit nagyobb gyerek pedig belefeledkezik a játékba, ahhoz alakítja a teret, nem azon gondolkodik közben, hogy a nem használt tárgyak visszakerüljenek a helyükre.

Közben gyakorolja a hangját, hatást akar kelteni, betölteni a teret. És ezek később sem maradnak el nyomtalanul, bár fejlődik a gyermek, de hullámozni fog, éppen könnyebb vagy nehezebb vele.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Úristen, pornót néztek a gyerekek!

gzp 2013. szeptember 11., szerda 20:18

Szóval a sztori a következő. Összejön egy társaságban négy család. Mi a másik háromból egyet ismerünk, azokat sem igazán, haverok vagyunk, nyaranta kétszer-háromszor összejövünk. A gyerekek kivétel nélkül lányok, hattól tíz évesig.

A nyolc éves lányom elkéri a telefonom, hogy megnézzen valamit a guglin. Simán odaadom, tudom, mit internetezik, ha használja, az én gépemet használja, úgyhogy látom, néha meg is nézem, hogy mit keres, mvel játszik. Egy idő után visszakapom a telefonom, mert lemerült.

shutterstock 148516352

Elmúlik az este, a gyerekek hol eltűnnek, hol feltűnnek, játszanak, karkötőt fonnak, hintáznak. A felnőttek beszélgetnek, sztorizgatnak, a négyből három férfi persze valamilyen módon a médiában dolgozik. Az egyik speciel Éjjel-nappal Budapestet néz a 10 éves lányával, másik lány hatéves, a harmadik 8, és van köztük még hétéves is..

Távolról sincs vége, olvasson még »

Gyerekeket próbál lopni egy nő a fővárosban

Dívány 2013. szeptember 10., kedd 13:46

Ugyanaz a nő próbált meg bejutni több, 13. kerületi iskolába, oviba és bölcsibe, és próbált meg onnan gyerekeket elvinni - figyelmeztették a szülőket a kerület egyik általános iskolájának szülői értekezletén. A nő ebben az intézményben is próbálkozott, azt mondta a gyereknek, hogy logopédiai foglalkozásra vinné, ám a gyerek, akire szemet vetett, hangosan sikoltozni kezdett, mire a nő elmenekült. A szülőknek azt mondták, a nőről több intézményben is személyleírást tudtak adni, a rendőrség keresi, az intézményekben fokozott a figyelem.

A Hunyadi Mátyás Általános Iskola igazgatója a Dívány kérdésére elmondta, az ő iskolájukba még a múlt héten ment be egy nő, az épületbe azzal az indokkal, hogy a gyerekét szeretné beiratni az iskolába. Elmondása szerint a nő nagyon furcsán viselkedett, zavart volt, remegett. Elkapott egy kisdiákot, és azt mondta neki, hogy különórára kell mennie. A kollégák észlelve, hogy idegen tartózkodik az épületben, a biztonsági szolgálattal kikisérte a nőt az épületből. Az eset után értesítették a rendőrséget, és tájékoztatták diákjaik szüleit az esetről. Arról nincs tudomásuk, hogy másik iskolába is próbálkozott volna az elkövető, a rendőrséget csak négy nappal később értesítették a történtekről, legalábbis ez derül ki a rendőrség válaszából.

"Az ön által említett általános iskolába 2013. szeptember 2-án egy ismeretlen nő ment be azzal, hogy különórára kell vinnie gyerekeket. A láthatóan zavartan viselkedő nőt az iskolából kikísérték. Az esetről az intézmény fenntartójának képviselője szeptember 6-án tett bejelentése a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitányságán. A rendőrök azonnal az iskolába mentek, a helyszínen azonban kiderült, hogy az eset 4 nappal korábban történt. A nyomozók a helyszínen adatgyűjtést végeztek, az ismeretlen nőt személyleírása alapján a kerületi járőrök keresik, elszámoltatása érdekében" – válaszolta az ORFK Kommunikációs Szolgálata.

De ez az eset még inkább ráirányítja a figyelmet arra az ijesztő eredménnyel zárult brit kísérletre, amely során kilenc 5 és 11 év közötti gyerekből heten legfeljebb három perc után elsétáltak egy játszótérről egy vadidegen emberrel.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Nő a nőnek vájja ki a szemét

cozumel 2013. szeptember 9., hétfő 18:07

Réges-régen megfogadtam, hogy gyerektémában többet nem írok és vitázok, mert ahogy a zuglói strandon is kiparancsoltak a pancsolóból, úgy a baba-mama bloghomokozót is el kell hagyni egy idő után. És hát majdnem kilencéves gyerekek perspektívájából a legtöbb téma tényleg teljesen érdektelen.

Nem is vernék le egy darab karaktert sem, ha CSAK gyerektémáról lenne szó, és nem arról a számomra rohadt idegesítő jelenségről, amikor nők a legnagyobb ellenségei a nőknek. És még észre sem veszik. Századszorra nyalják kristályosan csillogóra ugyanazt a gumicsontot, és közben nem egyszerűen csak elmennek a lényeg mellett, hanem még mélyebbre is ássák magukat a társadalmi gödörben.

shutterstock 32428621
Fotó: Shutterstock

Hogy a magyar nők méhe gyakorlatilag lassan köztulajdon, azt ebben a vakkomondoros, szülsz te rendesen mémes, abortusztiltást előkészítő hangulatban ne vitassuk, hanem vegyük ténynek.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Hét gyerekkel sűrű a szeptember

Koncz Andrea 2013. szeptember 8., vasárnap 12:29

Korábban már szólt egy cikkünk Eszterről és Gáborról, a hétgyerekes házaspárról. Most, az iskolakezdés kapcsán újra leültünk beszélgetni, az érdekelt, hogy zajlik az iskolakezdés egy ekkora családban, és milyenek a hétköznapi, iskolás reggelek.

A kép illusztráció
A kép illusztráció
Fotó: Shutterstock

Eszter a már mindent látottak nyugalmával mesél az életükről, ami logisztikai kihívások tekintetében azért jócskán felülmúlja azt, amivel mi, hétköznapi egy-két-háromgyerekesek szembesülni szoktunk.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Vagányság is kell a gyerekneveléshez!

Cziglán Karolina, pszichológus 2013. szeptember 7., szombat 16:18

Némi vagányság vagy szemtelenség valószínűleg általában az élethez is kell, de a szülői léthez mindenképp, legalábbis nagyon nehézzé válik az anya és apa dolga, ha mindenben igyekeznek jól neveltnek, simulékonynak maradni. Legyen ez a cikk bátorítás mindazoknak, akik még hezitálnak, hogy megengedjék-e maguknak, hogy kövessék a belső iránytűt.

Már a terhesség ideje alatt rengeteg információ és szubjektív vélemény zúdul az emberre arról, mi jó neki és gyermekének. Önmagában mindegyik rendben van: elmondja a nőgyógyász és a védőnő, mire kell figyelni, és akár akarja az ember, akár nem, jobban észreveszi az összes idevonatkozó cikket és műsort. És persze a nagy hír tematizálja a barátokkal való beszélgetést is, mindenkinek lesz idevágó mondandója.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Kazincbarcikai lett az év szülészete

Koncz Andrea 2013. szeptember 5., csütörtök 15:57

A babaszoba.hu három hónapos szavazásán 2500-an vettek részt, és a tavalyi után ismét a Debreceni Egyetem Kazincbarcikai Kórházát hozták be az összesített első helyre. Érdekes tény, hogy a közlemény szerint az összesített lista első tíz helyében nincsen fővárosi kórház, bár az egyik részkategóriában a Szent János Kórház szülészete nyert.

A közlemény szerint ez azt bizonyítja, hogy a kisebb vidéki kórházakhoz erősebben kötődnek a családok, míg a megyeszékhelyen vagy a fővárosban működő intézményekkel szemben kritikusabbak az ott élők.


Nagyobb térképre váltás

Az egyes intézményeket a szavazók három kategóriában értékelték, ezek a szülőszobai ellátás, a gyermekágyi- és újszülött-ellátás, valamint a felszereltség és környezet voltak.

Annak ellenére, hogy az összesített pontszámok alapján csak a nyertest szokták elárulni, az idei közleményből annyi kiderült, hogy nagyon szoros versenyben az összesített pontszámok alapján a karcagi Kátai Gábor Kórház szülészeti osztálya lett az ezüstérmes.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Elsőben péntek, nyolcadik óra tesi? Nagyon helyes!

Koncz Andrea 2013. szeptember 5., csütörtök 15:03

Most, hogy megkezdődött az iskola, egy csomó izgalmas, örömteli kis információval gazdagodtunk. A heti termésből összeszedtünk néhány jó hírt, hogy ne mindig csak a fanyalgás legyen.

Nekem a legjobban az tetszik, hogy a másodikos gyerekemnek hétfőn és pénteken is a nyolcadik órában van testnevelés. Hétfőn a másik másodikkal (51 gyerek), pénteken az elsősökkel (56 gyerek).

Most azon ne akadjunk fel, hogy amennyiben az iskolánk tornatermében egyszerre 50 gyerek próbál tornázni, akkor mennyire fognak elférni. Inkább örüljünk annak, hogy milyen fantasztikus, közösségépítő ereje lesz annak, hogy az sok boldog kisdiák együtt lehet, és odafigyelést tanulhatnak, hogy mégse verjük orrba a Gizit a karemelésnél, akkor sem, ha történetesen fél méterenként áll egy gyerek.

Ennyire örülnek a gyerekek, hogy pénteken nyolcadik órában van tesi
Ennyire örülnek a gyerekek, hogy pénteken nyolcadik órában van tesi
Fotó: Shutterstock

És az is annyira jó és humánus, hogy tanórát raktak be az ennyire piciknek pénteken, a nyolcadik órába. Mert szerencsére a tanórákon részt kell venni, úgyhogy nem lesznek ám ilyen kérvényes elhajlások, meg pénteken ebéd után hazamenések. Nagyon helyes! Nagyon remélem, hogy az iskola nem lesz annyira fegyelmezetlen, hogy elengedi őket, vagy ha mégis, akkor majd jól meg is büntetik az egész fogalmatlan bagázst. Tényleg egy vicc, hogy ezek a tanárok állandóan olyanokkal jönnek, hogy pihenje ki magát a gyerek, meg nem kell halára fárasztani. Teher alatt nő a pálma, és ezt jó lesz minél hamarabb megtanulni a kölyköknek is.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Mit tegyek? A gyerek elhallgatja a jegyeit!

Toma 2013. szeptember 4., szerda 10:28

Az iskola megkezdésével egyre nagyobb teher nehezedik a gyerekek vállára: nem csak maguknak akarnak megfelelni, hanem a tanároknak, osztálytársaknak, na és persze a szülőknek is. Sőt, leginkább az utóbbiaknak, így nem ritka, hogy olykor-olykor nem mondanak el nekik mindent. Az ok persze többféle lehet, de bármi is álljon a háttérben, szinte nincs olyan diák, aki ne hazudott volna legalább egyszer az iskolai teljesítményét illetően.

Ilyenkor persze kreatívabbnál kreatívabb módszereket találnak ki, csakhogy a szülőknek ne kelljen szembesülni a rossz osztályzatokkal, beírásokkal.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Terhesnapló: 40.hét - utálok terhes lenni

mikkamakka 2013. szeptember 3., kedd 17:28

39-40. hét

A képlet mostanra egyszerű: utálok terhes lenni. Utálom a reggeli hányásokat, utálom a hormonváltozást, utálom a vérvételeket, utálom a szagérzékenységet, utálom a nőgyógyászok turkálását, utálom a görcsöket, utálom a gyakori pisilést, utálom a megduzzadt és érzékeny melleimet, utálom a hátfájást, utálom a megváltozott illatomat, utálom a gyomorégést. Utálom, hogy elmaradnak az igazán lepedőcserés szexjelenetek, utálom, hogy oldalra fordulva is alig bírok aludni éjszakánként, utálom, hogy a szennyeskosarat is csak nyögve bírom felemelni, utálom, hogy ki kell cserélni egy komplett ruhatárat, utálom a súlyt cipelni és utálom, hogy körülöttem mindenki más szuperanya, és mindenki imád terhes lenni.

 
Távolról sincs vége, olvasson még »

Uzsonnakérdés - Limara megmondja

Limara 2013. szeptember 2., hétfő 11:31

Becsengettek. Az anyukáknak megint főhet a feje, mit is csomagoljanak a gyereknek uzsonnára. A legkényelmesebb, de egyben a legrosszabb megoldás, ha reggel sietve nyomunk a gyerek kezébe pénzt, vegyen magának valamit útközben a pékségben vagy a boltban. Ez szigorúan csak végszükség esetén ajánlott, és mindenképpen érdemes megbeszélni a gyermekkel, hogy mit vásárolhat belőle. Sokszor látok reggelente iskolába baktató egészen apró gyerekeket is, akiknek a kezében chips, cola, még rosszabb esetben energiaital van.

Kézenfekvő megoldás, ha szendvicset készítünk tízóraira vagy uzsonnára, lehetőség szerint valamilyen teljeskiőrlésű lisztet is tartalmazó péksüteményből vagy kenyérből. A legtöbb gyermek viszont csak a hófehér pékárut szereti, ráadásul abban sem lehetünk biztosak, hogy a boltban megvásárolt termék valójában mit is tartalmaz.

kifli2
Fotó: Limara

A legbiztosabb, ha saját magunk sütünk péksüteményt. Tudom, hogy nagyon sokan úgy gondolják, ezt már nem lehet a rohanó hétköznapok napirendjébe beilleszteni, pedig egyrészt nem lehetetlen, másrészt ezeket hétvégén előre le lehet sütni, majd miután kihűlnek lefagyasztani. Reggel a mikro legalacsonyabb fokozatán 2-3 perc alatt kiolvadnak, de akár este kivehetjük őket, reggelre szépen kiengednek. Épp olyanok lesznek, mint amilyenek voltak a fagyasztás előtt.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Segíts a gyereknek, hogy elviselje önmagát!

Cziglán Karolina, pszichológus 2013. szeptember 1., vasárnap 19:03

Vannak pillanatok, mikor a szülő számára az is kihívást jelent, hogy elviselje gyermekét anélkül, hogy olyat mondana vagy tenne, amit később megbán. Van az a decibel, az a nyafogás, dacolás, ami a legedzettebb idegeket is megtépázza. Ilyenkor érdemes észbe kapni, és feltenni a kérdést: „Ha én, aki felnőtt vagyok, és már egy csomó eszközöm van az érzelmek kezeléséhez, így vagyok, vajon hogy érezheti magát a gyerek?” Még ha látszólag direkt provokál is az átok kölyök, még ha van is agresszió a viselkedésében, valószínűleg azért dühöng, sikít, csapkod, mert abban a pillanatban nem tud hozzáférni más, jobb megoldási módhoz, amivel könnyíthetne lelkiállapotán.

shutterstock 83552767
Fotó: Shutterstock

Ha arra gondolunk, vannak felnőttek, akik olykor, érzelmileg felkavaró helyzetekben átalakulnak négy-ötéves gyerekké, könnyen belátható, mennyire nagy szerepe van a szülőnek abban, hogy segítsen a gyereknek a rossz közérzet feloldásában, milyen fontos ezt megtanulni. Ám nemcsak a haragról van szó, hanem a szorongásról, szomorúságról is.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Sophia-k és Jacobok árasztják el Amerikát

Koncz Andrea 2013. szeptember 1., vasárnap 10:32

Közzétették, melyek voltak a legnépszerűbb keresztnevek az Egyesült Államokban az idén az első öt hónapban, a listát a lányoknál a Sophia vezeti, a fiúknál pedig a Jacob a leggyakoribb. Az amerikai listát böngészve érdekes, hogy a fiúknák a bibliai nevek a legnépszerűbbek, a lányokat viszont szemmel láthatóan szívesen nevezik el irodalmi alkotások és filmek hősnői alapján.

81519582
Fotó: Michael Caulfield
Távolról sincs vége, olvasson még »

Csőrikés, autós iskolaköpenyek Olaszországból

.syl. 2013. augusztus 31., szombat 19:21

Habár egy évvel ezelőtt Hoffmann reform Rózsa köznevelésért felelős államtitkár nyilvános lelkesedésbe kezdett az iskolaköpeny szó hallatán, az ötletből, hogy újra bevezessék, nem lett semmi. Még akkor sem, ha Hoffmann Rózsa maga örömmel hordta ezt gyerekként, és úgy gondolja, a köpeny erősítené az iskolákban a fegyelmet és a közösséghez tartozást.

Lássuk be, azért örülünk, hogy a Rákosi- és a Kádár-korszak meghatározó iskolai kellékét nem hozták be ismét, bár egy-két problémát biztosan megoldana: például, hogy nem kellene félórákat győzködni arról a gyereket reggelente, hogy de márpedig ne a tegnap előtt beszerzett Superman-jelmezt húzza magára, nem lesz az olyan jó, higgye már el. Ugyanakkor – a sanghaji példa után – ki tudja, veszélytelen-e.

Míg itthon ma már javarészt csak magániskolák egyenruháiba futunk bele, addig Olaszországban egy bevásárlóközpontban is hozzájuthatunk az iskolaköpenyekhez. Az alábbi darabokat a viterbói E. Leclerc -  Conad bevásárlóközpontban találtuk, mert, ugye, akadnak még helyek, ahol ajánlott a viseletük. A lányok a fehér, rózsaszín vagy világoskék köpenyből, a fiúk pedig a sötétkéből vagy a feketéből választhatnak. Áruk 14,9 eurótól (kb 4500 forinttól) 19,9 euróig (kb. 6000 forintig) terjed.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Itt a tankönyv, hol a tankönyv

Koncz Andrea 2013. augusztus 30., péntek 10:30

Az iskolánk honlapjára felkerült az infó, hogy csütörtökön és pénteken, a szeptemberi ebédbefizetéssel együtt át lehet venni a könyveket is, ehhez csak azt kérik, mindenki vigye magával a csekket, vagy az átutalást igazoló bankszámlakivonatot. Fel is mentem volna, ha nem maradt volna az igazolás a férjemnél, és azt is megállapítottam, a hiszti hozzánk nem ért el, minden oké.

Aztán levelet kaptunk az egyik osztálytársunk anyukájától, aki ezt írta: "Aki még nem ment, ma már ne is menjen a tankönyvekért!!!!! Nem érkezett meg a teljes szállítmány és amíg nem vették át az összeset, nem lehet kiosztani! A legnagyobb szakadó esőben mentem fel, hiába. Én holnap délelőtt felhívom a sulit, és tájékoztatlak Titeket!"

Írtam egy levelet az iskolatitkárnak, de ő sem tudott többet mondani, azt ígérte, ha holnap felhívom, talán már többet tud mondani, mikorra érkezik meg minden.

A tankönyveket Hoffmann Rózsa utasításai szerint hétfőn kellene amúgy osztani, a hivatalos indoklás szerint azért, hogy a szülőknek ne kelljen még vakációban foglalkozni ezzel. Innen üzenjük, hogy sok anyuka van, aki szívesebben bemegy néhány nappal korábban, hogy cserébe ne hétköznap éjszaka kelljen könyveket kötnie. Viszont van sok apuka, aki utál a szünidőben ilyenekkel foglalkozni, és örül, hogy hétfőig iskola közelébe sem kell mennie.

A hivatalos indolás mellett viszont nehéz nem észrevenni, hogy rengeteg helyre nem érkeztek még meg a könyvek, így ezeket tényleg problémás lenne hamarabb kiosztani.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Az alap tanszerekre is tízezreket költünk

Dívány 2013. augusztus 29., csütörtök 15:40

Egyre többen szerzik be az iskolaszereket különböző online áruházakban. A hozzánk eljuttatott statisztika szerint az egyik nagy magyar webáruházban átlagosan, gyerekenként a tankönyvek ára nélkül 32 ezer forintot költöttek a vevők az iskolafelszerelésekre, az iskolatáskák közül a 10 ezer forint körüliek fogytak a legjobban, viszont a 15 ezer forintos kategóriából már csak a családok tizede választ.

Iskolakezdes-2013-JatekNet-infografika
Távolról sincs vége, olvasson még »

Üljön csak a gyerek egész nap az iskolában!

etelka 2013. augusztus 28., szerda 22:09

Szeptembertől az általános iskolákban délután négyig kötelező foglalkozásokon kell részt venniük a gyerekeknek, ettől eltérni csak igazgatói engedéllyel lehet. A gyerekeknek ettől kezdve kötelező lesz az iskolai menza igénybevétele is, hiába főz anyu jobban, mint a konyhásnénik.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Öt évig még biztos Légy jó mindhalálig!

maze 2013. augusztus 28., szerda 09:11

Az általános iskolai kötelező olvasmányok mindig is megosztották a közvéleményt, mert mindenki azt szeretné, ha olvasni szerető ember válna a gyerekéből, és általában mindenki az oktatást is hibáztatja, ha mindez mégsem következik be.

Arról, hogy mit is kellene olvasson az iskolában a gyerek, többek között a Köznevelésért Felelős Államtitkárságról Dobi Ágnes sajtóreferens adott lapunknak felvilágosítást, aki elmondta, abban az időszakban, amikor nem létezett a kötelező olvasmány fogalma az iskolákban, a közös olvasmányok, házi olvasmányok kijelölése kizárólag az iskolák helyi tanterveinek szintjén volt szabályozott. Az iskolák azt is megtehették, hogy az egyes tanárokra bízták az ezzel kapcsolatos döntést.

2012-ben aztán jött az új Nemzeti alaptanterv, ami „közműveltségi tartalmak” címen ismét megjelöli azokat a műveket, amelyek valamilyen szintű ismerete szükséges az alapműveltséghez, tehát maradjunk annyiban, hogy léteznek kötelező olvasmányok, csak másképp hívják őket.

„A 2013. szeptember 1-jével induló tanévben már a Nemzeti alaptanterv is kiindulási pontként szolgál, amely pontosan meghatározza, hogy mely évfolyamokon milyen művek kötelezőek, ugyanakkor igen sokszor választási szabadságot is biztosít az iskola vagy a tanár számára a tekintetben, hogy az egyes szerzőktől mely művet, vagy egy bizonyos körből mely szerző mely művét válasszák a tanárok” – folytatta a sajtóreferens hozzátéve, hogy a Nat felülvizsgálata a jogszabály szerint 5 évenként történik, tehát az elkövetkező öt évben valószínűleg a Nat rendelet mellékletében szereplő művek lesznek a kötelező szerzők, illetve a kötelező olvasmányok.

„A nemzeti közműveltségi kánon társadalmi konszenzust tudhat maga mögött. Egy-egy szerzőről társadalmi vita folyt az elmúlt évben a kihirdetést megelőzően, illetve összességében azt lehet mondani, hogy a kánon nagy vonalakban változatlan. Arra is gondolni kell, hogy a közműveltség olyan generáció közti kapocs, ami csak akkor tudja megtartani a magyar kultúrát, ha vannak állandó elemei, pl. Arany János költészete, Madách Imre: Az ember tragédiája, Katona József Bánk bán, Kölcsey Ferenc: Himnusz, stb.” – mondta el, kiemelve, hogy a részletekben voltak változtatások, hiszen a kortárs irodalom hangsúlyosabb lett, és bekerültek olyan szerzők, akiknek pályájuk a közelmúltban zárult le, pl. Lázár Ervin, Szabó Magda.

konyv
Távolról sincs vége, olvasson még »

Iskolatáska 52 ezerért? Haha!

Tuna Judit 2013. augusztus 27., kedd 14:54

Teljesen más okból mentünk tegnap a Premier Outlets Center be, de ha már ott voltunk, feltérképeztük, hogy mennyiért lehet rendes iskolatáskát venni. Nem, most nem a hátizsákokról van szó, mint például amilyenek a Nike-ban vagy az Adidasban kaphatók kifejezetten az iskolatáskákra mentünk rá. Csak a Budmilban és a Legóban találtunk ilyeneket, előbbiben megfizethető áron jókat, utóbbiban jókat, az árakat viszont nem kifejezetten értettük.
Távolról sincs vége, olvasson még »
1 ... 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 ... 293

Blogok, amiket olvasunk

A TASZ JELENTI Azt hittem, jobban járok, ha nem az autót viszem szervizbe, hanem én megyek orvoshoz.

Képzeld el, hogy 15 éve minden nap ugyanazon az útvonalon mész a reggeli csúcsban munkába, majd a délutáni dugóban haza. Újabban visszatérő fájdalmat érzel a lábadban, mikor kiszállsz az autóból.

MAI MANÓ Kép-párok #187

Kép-párok rovatunkban minden alkalommal két olyan fotót láthattok, amelyeket neves fotóművészek készítettek ugyanazon témában vagy olyat, amelyeken éppen egymás munkáira reflektálnak.

HATÁRÁTKELŐ A lakókocsis élet árnyoldalai

Gyakran olvasni, hogy „persze, mert mindig csak a külföldi élet pozitívumairól van szó”, ami mondjuk szerintem nem igaz, de nem is ez a lényeg, hanem hogy a például a furgonlakó létnek is vannak bőven nehézségei.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés