SZÜLŐSÉG

A nindzsák meg lerúgják a gyerek fejét

Primilla 2017. március 29., szerda 17:11

Ha már a buta rajzfilmekről kiderült, hogy nincs velük nagy gond, utánajártunk, mond-e valami felmentőt a tudomány a csihipuhi műfajról. Rossz hír: nem. Az erőszak tényleg erőszakot szül. De mi tartozik ide?

Fiatal, szingli nő koromban meg voltam róla győződve, nincs az az isten, hogy az én gyerekeim valaha játékfegyvert kapjanak a kezükbe. Sőt, úgy fognak felnőni, hogy tudomásuk sem lesz arról, hogy a fegyveres erőszak egyáltalán létezik a világon. Aztán, ahogy lenni szokott, megszülettek a gyerekeim. Először egy kislány, akivel tökéletesen valóra is válthattam az elképzelésemet, akivel beigazolódott az elméletem helyessége, tessék, így kell gyereket nevelni.

Aztán megszületett a fiam. Azóta az erőszakot mélységesen megvető, pacifista lelkem nap mint nap kapja a pofonokat; az egyébként szelíd, hétéves kisfiam, aki soha nem bánt senkit, a fiúkkal rend szerint kommandósat, nindzsásat, szamurájosat, meg katonásat, és egyéb ilyen harci játékokat játszik a világ minden kulturális hagyománya szerint, amihez megfelelő méretű játék fegyvereket is kunyerál természetesen.

shutterstock 520281448

A játékhoz pedig, szellemi háttérként, már-már kötelezően tini nindzsa teknőcöket, transformerseket, és egyéb harcos-erőszakos animációkat kellene figyelemmel követnie a tévében, hogy le ne maradjon a többiektől. Igaz, ezt nem szoktuk engedni neki, de azért mindig próbálkozik, hátha csökkent időközben az ellenállásunk.

Mivel legutóbb, nem kis döbbenetemre, megtudtuk a gyerekpszichológustól, hogy a Spongya Bob, Sanjay és Craig, és hasonló, „idióta” kategóriájú rajzfilmekből jót is ki lehet hozni, arra gondoltam, megkérdezem, mi a helyzet a csihi-puhi típusú animációkkal. Hátha a tudomány jelenlegi állása szerint ezekkel kapcsolatban is tud valami felmentőt, de legalább biztatót mondani Peer Krisztina.

Hát nem tudott. Az erőszakos rajzfilmekkel most is ugyanaz a helyzet, amit korábban tudtunk: egyáltalán, semmilyen szempontból nem jó, ha a gyerek ilyeneket néz, ezért, ha egy mód van rá (márpedig miért ne lenne?) el kell kerülni, hogy ilyeneket lásson a gyerek. Röviden összefoglalva azért, mert az erőszak erőszakot szül, de ezt azért kifejtjük bővebben is. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

24 klasszikus, amit megnézhetsz a gyerekkel Netflixen

Aladár 2017. március 29., szerda 00:00

Rajzfilmek, film-filmek, kutya, Bruce Willis.

Moziba menni a gyerekekkel nem várt izgalmakat is hozhat a szülők számára, és persze a kínálat sem mindig az igazi. A Netflix most orvosolja ezt a problémát. Itt van 24 klasszikus családi film, amit bármikor megnézhetünk, ezekkel biztosan nem fogunk mellé. Ajánlók korosztályok szerint.

A legkisebbeknek

Anasztázia

Anasztázia most 20 éves, de a filmmel még többet utazunk vissza az időben.

FernGully, az utolsó esőerdő

 '92-es film, de környezetvédelemre nevelni sosem késő. 

Egyiptom Hercege

 Mózes hangja eredetileg Val Kilmer, és történelemleckének sem utolsó.

Tarzan

Egy igazi könnyfacsaró, de felemelő Disney klasszikus. 

Csibefutam

Váratlan hősök és sok nevetés.

Z, a hangya

Lehet, hogy utána nehezebben megy majd a hangyaírtás. 

Csodacsibe

Már csak a címéért is.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Menjen egyházi iskolába, ha nem vagyunk hívők?

Primilla 2017. március 28., kedd 15:06

Iskolaválasztás előtt a szülők mindenféle szempontokat mérlegelnek, ezeknek egy része olyan elvont, hogy vajon tetszik-e tanítónő a gyereknek, és viszont. Más szempontok pedig nagyon is gyakorlatiak: például hány perc alatt lehet reggelente beérni, vagy indul-e eszperantó tagozatos osztály? És ott van még a fenntartó kérdése is, ami szintén egy fontos gyakorlati tényező.

Amikor a lányom négy évvel ezelőtt iskolába ment, a városunkban négy általános iskola volt, közülük kettő önkormányzati, és kettő egyházi fenntartásban. A négy iskolából egy messze van, úgyhogy az eleve kiesett, reálisan tehát egy önkormányzati (azóta állami), egy református és egy katolikus iskola közül választhattunk.

A református iskola mellett döntöttünk, habár utoljára három évvel azelőtt jártunk templomban, akkor is egy unokatestvérem esküvőjén. Ez a cikk a saját tapasztalataimról szól: katolikusnak keresztelt, hitbuzgónak egyáltalán nem mondható családként jó döntésnek bizonyult-e református iskolába adni a gyerekeket? Vagy másképp: vállalható-e egy egyházi iskola egy nem vallásosan nevelt gyereknek, vagy úgy fogja magát érezni ott, mint… ööö… Pilátus a credoban. 

shutterstock 268247162
Távolról sincs vége, olvasson még »

Egy kinőtt szemüveg kincset ér - valaki másnak

Primilla 2017. március 28., kedd 07:40

Szívszorító, hány olyan gyerek (és felnőtt) él az országban, akinek kéne a szemüveg, de a családnak nincs rá pénze. Nekik segít a Szeretet háza, és mi is segíthetünk, ha van otthon kinőtt, megunt, lecserélt keret. Mutatjuk hogyan.

"Amióta az eszemet tudom, szemüveges voltam. Egészen kicsi koromtól, tudod, az, akinek ilyen rugósan rátekeredik a fülére a szemüveg szára. Anyukám mesélte, hogy amikor gyanús lett nekik, hogy nem látok, és megkaptam az első szemüvegemet (6 dioptriás, nem kevés), percekig tátott szájjal csak néztem körbe-körbe, még levegőt is alig vettem, annyira lenyűgözött a világ. Utólag pedig értelmet nyert, miért az volt az első szavam - még szemüveg nélkül -, hogy: lámpa. Valószínűleg semmi mást nem láttam odáig." - mesélte kolleganőm.

A szemüveg sokszor igenis problémát jelent. Mármint nem az, hogy hordani kell, hanem az, ha viselni kellene, de nincs. Például azért, mert nincs rá pénze a családnak. Pedig a szemüveg nem olcsó mulatság, csak a keret akár (több) tízezer forintba kerülhet, ahogy lencséért is időnként egy kisebb vagyont kell kiadni.

Ahol viszont szemüveges van a családban, időről időre keletkezik felesleg is. Kinövi a gyerek a keretet, változik a dioptria, változik a divat, vagy egyszerűen csak ráun a régire, és újat csináltatnak. Ezek a már használt keretek pedig sokszor nagyon jól jönnének azoknak, akik nem tudják megvásárolni az újat.

Nemrég egy olyan kezdeményezésbe botlottunk a Facebookon, amelyeknek a lényege, hogy ezeket a feleslegessé vált szemüvegkereteket összegyűjtik, és eljuttatják a rászorulóknak. A program gazdája a soproni Szeretet Háza, amit három éve hoztak létre segíteni vágyó civilek.

Az egész úgy kezdődött, hogy soproni vendéglátósok karácsony környékén étellel vendégelték meg környékbeli rászorulókat. Aztán egyre többféle kérés futott be hozzájuk, egyre több helyen látták, hogy mennyi ember szenved szükséget valamiben, és elkezdték komolyan venni a segítést – mondta el a Díványnak Dombi János.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A pszichológus nem boldog a fütyis színezőtől

Cziglán Karolina, pszichológus 2017. március 27., hétfő 15:06

Nem ettől lesznek lelki betegek gyermekeink, és egy pillanatig sem hiszem, hogy ez a füzet a legnagyobb veszély, ami manapság egy kisiskolásra leselkedik. De kétségtelen, hogy problematikus a kiadvány, több szempontból is, és ideális esetben nem így kellene a gyereket felvilágosítani.

Látható, hogy a valós jelentőségénél sokkal nagyobb port kavart az Interneten az általában „fütyis színezőként” becézett nemrég megjelent kiadvány. Érezhető, hogy sokakat megmozgatott a téma, mert záporoznak a kérdések, hogy (amennyire lehetséges), hideg fejjel, pszichológusi szempontból mit lehet erről mondani.

Ami a vitatott fejezetet illet, kezdjük a konklúziónál: nem ettől lesznek lelki betegek gyermekeink, és egy pillanatig sem hiszem, hogy ez a füzet a legnagyobb veszély, ami manapság egy kisiskolásra leselkedik. De kétségtelen, hogy problematikus a kiadvány, több szempontból elmondható, hogy ideális esetben nem így kellene a gyereket felvilágosítani.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Riszpekt: személyes vallomás a feleség és anya haláláról

Dívány 2017. március 27., hétfő 15:03

Rio Ferdinand visszavonult angol labdarúgó, 81-szeres angol válogatott focista. Feleségét rákban vesztette el, és a BBC hamarosan bemutatandó dokumentumfilmjében arról beszél, hogyan dolgozta fel a család az asszony elvesztését az azóta eltelt csaknem két évben. A filmet holnap (március 28) mutatják be, és hamarosan online is elérhető lesz itt.

Ferdinand a beharangozó kisfilmben arról beszél, ez az a tragédia, amivel képtelen volt szembenézni, és hiába próbált a felesége erről beszélni vele a halálát megelőző időszakban, ő egyszerűen képtelen volt megnyílni, nem tudta elfogadni, mi várható.

Az asszony halálát követően viszont egyedül maradt felelős a gyerekekért, és azért, hogyan tudják együtt feldolgozni az őket ért veszteséget, és milyen válaszokat tud ő adni a gyerekeknek abban a helyzetben, amikor nincsen magyarázat.

"Mindennél jobban szerettem a feleségemet. Nem hittem el, hogy a legrosszabb valóban megtörténhet. Amikor utoljára otthon volt, megpróbált erről beszélni. De... én egyszerűen kizártam ezt. Nem voltam rá hajlandó. Ez az egyetlen olyan dolog az életünkben, amin együtt kell átmennünk [a gyerekekkel], de nekem nincsenek válaszaim számukra, és ez aggasztó, kísérteties dolog. Nehéz, amikor nem beszélnek róla, mert csak ülünk, és azon gondolkozom: mi jár a fejükben? Hol vannak most? Aggódnak? Boldogok? Szomorúak? Mindegyikükért aggódom, de... a két fiú ... ők különösen... nehéz. Szeretnék valamit, amivel segíthetek nekik, hogy tudjanak erről beszélni, és képesek legyenek... nem nekem adni valamit... csak hogy tudjam, hogy rendben vannak, mert most nem tudom. Belül elkezdtem kicsit megnyílni, kicsit lélegezni azt hiszem. Megnyitni az elmémet, hogy gondolni tudjak olyan kis pillanatokra, amikben együtt volt részünk. Erre korábban nem voltam képes."

Ferdinand olyan családokkal beszélt, akik hasonló veszteségen esten át, hogy segítséget kapjon ahhoz, hogyan tudják családként jól feldolgozni a gyászt. És megosztani a terhet. 

"Úgy érzem, mostanra sokkal jobban fel vagyok vértezve a helyzet kezelésére, mint az elején. A gond, amit megosztunk, feleakkora lesz."

Nagy, nagy riszpekt Rio Ferdinandnak. A dokumentumfilm biztosan nem lesz vidám élmény, de nagyon fontos témáról szól. Érdemes visszanézni majd néhány nap múlva a BBC oldalára, hogy mikor válik elérhetővé a teljes film.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A veszélyes kapcsolat öt jele, amit minden gyereknek ismernie kell

Aladár 2017. március 26., vasárnap 15:42

Az erőszak nem minden formája fizikai. Nem csak nők lehetnek áldozatok. Nem csak párkapcsolatokon belül gyakori az érzelmi megaláztatás. Öt jel, amit meg kell tanítani a gyereknek, hogy időben felismerje, ha valami nem stimmel egy másik emberrel való kapcsolatában.

„De legalább nem ver.” Rengeteg nő szájából elhangzott már a mondat, gyakorlatilag az érzelmi erőszak félkész definíciójának is felfoghatjuk. Jó pár torz ötlet él a fejekben azzal kapcsolatban, mi az, ami már erőszaknak minősül. Az erőszak nem minden formája fizikai. Nem csak nők lehetnek áldozatok. Nem csak párkapcsolatokon belül gyakori az érzelmi megaláztatás.

A szavak és az erőszak egyéb nem-fizikai formái gyakran legalább olyan rombolóerővel bírnak, mint az ütések és pofonok. Fontos dolog a gyerekek életében, hogy minél korábban tisztában legyenek azzal, milyen előjelei lehetnek annak, ha egy barát vagy partner veszélyforrást jelent, hisz az érzelmi erőszak felismerése jóval nehezebb feladat, mint egy monokli kiszúrása. A következő néhány kérdés segíthet eldönteni, veszélyben vagyunk-e, hiszen ezek egy később bántalmazóvá - testi vagy lelki értelemben bántalmazóvá - fajuló kapcsolat első jelei. Minden gyereknek tanítani kéne, kortól és nemtől függetlenül.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Nem elég egymás mellett élni

Cziglán Karolina, pszichológus 2017. március 26., vasárnap 11:20

Szerencsére sok felnőtt komolyan veszi, hogy a gyereknek árt, sőt, betegíti, ha feszült, agresszív otthon a légkör, ha a szülők rendszeresen veszekednek, kiabálnak egymással, nem beszélve arról, ha pofonok is elcsattannak. Csakhogy úgy tűnik, van egy általánosan elterjedt félreértés, amiről fontos beszélni: az, hogy az agresszió hiánya és a viszonylag nyugodt légkör már elég is lenne ahhoz, hogy a gyerek biztonságban érezze magát.

A gyereket nemcsak az agresszió, hanem az üresség, a szülők közötti kötelék és érzelmi szövetség hiánya is megsebzi. Nem jó cél, amit sokan megfogalmaznak valahogy úgy, hogy „Mi már nem igazán szeretjük egymást, de együtt maradunk a gyerekek kedvéért, nekik jó lesz így, mert nem szoktunk veszekedni, elviseljük egymást valahogy.” Igaz, külön ágyban alszunk, igaz, nem osztjuk meg egymással érzéseinket, gondolatainkat, igaz, már kedvünk sem lenne délután egyet sétálni kettesben – folytatható a gondolat.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Miért élnek tovább a családosok, mint a gyermektelenek?

Aladár 2017. március 25., szombat 11:57

Gyakori szülői tévhit, hogy a gyereknevelés néhány évet elvesz az életből, de úgy tűnik, ennek az ellenkezője igaz. Egy új kutatás szerint ez az öregedő szülőknek segítő gyerekeknek köszönhető. 

Sokaknak ismerős lehet az érzés, hogy szülőként az élet minden perce mintha hosszabbnak tűnne, mindez azonban mindent jelent, csak hosszabb életet nem. Eddig is sok kutatás volt, aminek eredményei ellentmondani látszottak ennek a népszerű panasznak, de egy sem tudta megválaszolni a kérdést, miért is van ez.

shutterstock 104982092

 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ezért nem kell kiakadni egy fütyis színezőn

Koncz Andrea 2017. március 24., péntek 14:59

Hét közepén robbant be a köztudatba, hogy létezik egy elsősöknek szánt kiadvány, ami egyebek mellett meglehetősen direkten tárgyalja a szex témakörét is, kendőzetlen - de nem trágár - szavakkal, elég sematikus rajzokkal világosan elmagyarázza, hogyan és miből lesz a gyerek, mit csinál anya és apa, amikor nagyon szeretik egymást. 

Ahogy arra számítani is lehetett, egyből kitört a botrány, ahogy a HVG összeállításából kiderül, mindjárt számos fronton is, a fideszes-libsi tengelytől a Szodoma és Gomora vízión és a félrement a korosztályi ajánláson át a nincsen ezzel semmi bajig.

Update: Pszichológusunk elemzését a színezőről itt olvashatják.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Felismered, ha hazudik a gyerek? Haha!

Aladár 2017. március 24., péntek 11:45

A következő videó bizony szolgálhat meglepetéssel.

Kang Lee rengeteg időt tölt a hazudozással. Na nem ő hazudik, annak szenteli idejét, hogy megértse, milyen korban mennyit, és hogyan hazudnak a gyerekek. A TedEdnek tartott beszámolójában egy találgatós játék eredményeiről számol be. A játék segítségével azt mérték fel, mennyire jellemző a különböző korcsoportokra, hogy füllentenek. A játék dióhéjban annyi, hogy miután elhelyeznek néhány lefordított kártyát egy asztalon, azt mondják a gyerekeknek, hogy amennyiben eltalálják a számokat a kártyákról, ajándékot kapnak.

Ezek után a gyerekeket egyedül hagyják a kártyákkal, és rejtett kamerák segítségével megfigyelik mi történik. Néhány perc után aztán visszatér a játékmester, és megkérdezi a gyerekektől, csaltak-e. 2 évesen a gyerekek 30%-a hazudott, 3 évesen már a felük, 4 évesen a 80%-uk, és így tovább. A hazugság képessége tehát úgy tűnik szerves része a gyermekek fejlődésének.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Gumicsont, vagy a csoda, amire vártunk az oktatásban?

Dívány 2017. március 23., csütörtök 18:27

"Van egy személyes küldetésem is: az unokáimnak tartozom annyival, hogy olyan iskolába járjanak, ahol jól érzik magukat ők is és a pedagógusok is."- fogalmazott az indexnek adott interjújában Csépe Valéria, az új Nemzeti Alaptanterv kidolgozásával megbízott miniszteri biztos. 

Aki csupa olyasmiről beszélt, amiről már sokat írtunk itt vágyakozón: a gyerekek kütyüaffinitását kihasználó, számukra vonzó, érdeklődésüket sokáig fenntartani képes tananyagról, élvezhető kötelező olvasmányokról, digitális iskoláról, használható tudásról.

Kiemeltünk néhány gondolatot, de érdemes elolvasni az egész interjút, mert rengeteg további érdekes kérdést jár körül, tanárképzéstől a szakmai egyeztetéseken át a szülők szerepéig.

05
Fotó: Huszti István / Index
Távolról sincs vége, olvasson még »

Öt veszélyes dolog, amit engedj meg a gyereknek!

Primilla 2017. március 23., csütörtök 07:17

Van a gyereknek bicskája? Nincs? Akkor legalább egy öngyújtója? Mert kéne!

Az ön gyerekének van zsebkése? Csak egy kis bicskára gondolunk, nem ilyen félméteres machetére, nincs abban semmi, nagyon hasznos szerszám. Nincs? Jó, de legalább egy öngyújtója? Az sincs? Hogy miért?

Egy számítógépekkel foglalkozó tudós, Gever Tulley, aki nem mellesleg a Tinkering School (kb: Barkácsiskola) nevű program megalapítója, úgy véli, hogy minden gyereknek a kezébe kellene adni kést, hagyni kell, hogy játsszanak a tűzzel, és még másik három ilyen hasonlóan hajmeresztő dolgokat csináljanak.

A gyerekek ugyanis nemcsak szívesen csinálják ezeket, rendszerint be is bizonyosodik, hogy nem hülyék, és igenis tudnak felelősséggel bánni az eszközökkel, ha megbíznak bennük, ráadásul egy csomót okosodnak, ügyesednek közben. Nézeteit egy TED előadásban fejti ki, amikkel ugyan nem kell egyetérteni, de mindenképpen érdemes megismerkedni velük, és fontolóra venni.

shutterstock 32126950

A Barkács Iskola egy nyári program, ahol a gyerekek megtanulnak elkészíteni, megépíteni mindenféle dolgokat, amiket megálmodtak, és ehhez elektromos szerszámokat is kapnak a kezükbe. Időnként persze érik vágások és horzsolások is őket, de nagyobb baj még nem történt. Vagyis, ha történt volna, gondolom, megemlítette volna az előadásában (vagy nem).

Minden esetre Tulley szerint olyan világban élünk, amiben lépten-nyomon gyermekbiztonsági szabályokba botlunk: minden műanyagra rá van írva, hogy fulladásveszély, ráírják a bögrére, hogy lehet, hogy forró ital van benne, és lassan ott tartunk, hogy minden túl éles egy tíz év alatti gyereknek, ami nem úgy néz ki, mint egy golflabda. Vagy, hogy a saját kedvenc témámat említsem: az ikeás függönyösszehúzóval nem lehet összehúzni a függönyt, nehogy megfulladjon tőle a gyerek három méter magasságban. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

MBA, külföldön, ingyen? Pályázat!

Dívány 2017. március 22., szerda 16:46

Tippek menő helyekre vágyóknak.

Remek pályázati lehetőségre hívta fel a figyelmet az eduline, egy ciprusi MBA programra lehet jelentkezni, két pályázó 50 százalékos, egy jelentkező pedig 100 százalékos támogatást nyerhet el a kiírás szerint.

A Times legutóbbi rangsora szerint a Ciprusi Egyetem a világ 200 legjobb felsőoktatási intézménye között van, az MBA programjuk pedig 10,250 euró értékű, ennek támogatására lehet pályázni, a jeentkezési határidő március 31.

shutterstock 90557392

Van máshol is!

Nem ez az egyetlen MBA ösztöndíj persze a világon, még a legnagyobb egyetemek is kínálnak ilyen programokat, így mindenképpen érdemes körülnéznie annak, akit éppen ez érdekel. A teljesség igénye nélkül, a világ top intézményei ezt ajánlják:

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ez a négy legveszélyesebb babaholmi

Puskás Pálma 2017. március 22., szerda 13:22

Elvileg egyre biztonságosabbak a babaholmik, mégis egyre több baleset éri a gyerekeket. A négy legfőbb veszélyforrás nekünk nagyon meglepő volt

Az Ön gyereke esett már ki a kiságyból? És a babakocsi felborult már vele? A drága pénzért felhalmozott babaholmik nem veszélytelenek, egy friss tanulmány szerint egyre nő a babacuccokkal kapcsolatos balesetek száma. Érdekes adatok ezek, mert az mindenkinek nyilvánvaló, mennyire veszélyes mondjuk a konnektor, egy éles kés vagy egy olló, de az nem feltétlenül jutna eszünkbe, hogy a gyerekülés is lehet az.

Az USA-ban nyolc percenként megsérül egy hároméves gyerek olyan balesetben, amely babakocsival, babahordozóval, bölcsővel, bébikomppal vagy járókával kapcsolatos – értelemszerűen az esetek többségében kiesnek ezekből a gyerekek.

Ez évente az USA-ban 66 ezer esetet jelent, és ezek csak azok az esetek, amikor a sérülést orvosi ellátás követi a kisebb, orvost nem igénylő borulásokat bele sem számították. A leggyakoribb sérülés egyébként a fejsérülés és az agyrázkódás. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Kamasz gyereked van? Viselkedj úgy, mint egy szobanövény!

Aladár 2017. március 21., kedd 11:44

Bármilyen műfaj hívei vagyunk is gyereknevelés terén, szigorú szülők, barátkozós szülők, vagy épp holisztikusak, mire a gyerek tinédzser lesz, valószínűleg szükség lesz némi finomhangolásra. Ebben a helyzetben jöhet jól a szobanövény alapú gyereknevelés.

Álcázzuk magunkat szobanövénynek

Lisa Damour a New York Timesban megjelent cikke amellett foglal állást, hogy amire a tinédzsereknek leginkább  szükségük van szüleiktől, az a csendes, rejtőzködő életmód. A növények nem mozognak, nem hívják fel magukra a figyelmet, és semmi esetre sem beszélnek. Olvadjunk bele a háttérbe, ne kérdezősködjünk, és ne lássunk el senkit kéretlen tanácsokkal. Ne bombázzuk a gyereket nap rendszerességgel iskolai határidőkkel kapcsolatban. Természetese, ha lecsúszik valamiről, azért mi leszünk a hibásak. 

shutterstock 561661186
Távolról sincs vége, olvasson még »

Menő vagy ciki felmatricázni a gyereket?

Menő/Ciki

Dívány 2017. március 21., kedd 09:34

Kisfiúnak nézték a kislányodat csak azért, mert még nincs elég sok haja? Tragédia! De a "Kislány Ragasztó" (Girlie Glue) segít a bajban! Most a fejükön egyértelműsítheted a gyerekek nemét, így minden néninek egyértelmű lesz, kit csipked halálra - írja a Mommys.com

Távolról sincs vége, olvasson még »
619 szavazat 483 szavazat

Jogokat adjon, ha szófogadó kamaszt szeretne!

Cziglán Karolina, pszichológus 2017. március 20., hétfő 17:19

A gyereknevelésben a következetesség az egyik leggyakrabban használt, de a szülőkből leginkább gondterhelt sóhajtozást kiváltó szó. Igaz, félreértések is fűződnek hozzá.

A következetesség átláthatóságot, a következmények kiszámíthatóságát jelenti a gyerek számára, és azt, hogy nem írják felül a szülő hangulatai, illetve a szülő és gyerek közti érzelmi játszmák a közösen lefektetett szabályokat.

De azt nem jelenti, hogy "amit mondtam, a körülményektől, időközben történt változásoktól függetlenül szó szerint úgy kell, hogy bekövetkezzen", és nem mond ellent a rugalmasságnak sem. Ha például beígértem jutalomként, hogyha lefordít nekem egy szöveget németre, kap egy koncertjegyet, nem válok attól következetlenné, ha rábólintok, hogy lecserélje a jutalmát valami hasonló nagyságrendűre, mert időközben rájött, inkább másra vágyna.

shutterstock 110040512
Távolról sincs vége, olvasson még »

Ha egy anya adta volna az elhíresült BBC interjút

Dívány 2017. március 20., hétfő 13:31

Mindannyian láttuk az azóta már mémmé vált BBC interjút, amelyben a koreai helyzet elemzése közben a szakértő szobájába beszambázott a férfi két kisgyereke, a feleség pedig menteni próbálta a menthetőt. 

Az ebből faragott vicc most szintet lépett, leforgatták ugyanis, mi történt volna, ha az interjúalany az anya, és nem az apa lett volna. Íme:

Egyre több gyereknek nincs fogalma arról, mi az a reklám

Aladár 2017. március 19., vasárnap 15:35

Ahogy egyre több felhasználó szünteti meg a kábeltévé előfizetését, és vált streaming szolgáltatásokra, egyre több gyerek akad, akinek fogalma sincs, mi fán terem a reklám. Mindezt a Netflix reklámmentes online jelenlétének köszönhetjük.

 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Pornóba futott a gyerek? Ezt mondja neki!

Primilla 2017. március 18., szombat 11:14

A gyerek szexuális nevelése szempontjából az internetpornó nagyjából annyira hasznos, mintha egy szlengszótárt adnánk a kezébe egy tudományos esszé megfogalmazásához. Ugyanakkor, míg a jelenlegi szülők korosztálya akkor látott először cicisnőt, amikor egy szerelőműhely öltözőjében járt, vagy a benzinkút vécéjében talált egy ottfelejtett magazint, manapság egy félresikerült Google kereséssel, mintegy véletlen, rázúdulhat a gyerekre a pornográf bőségszaru.

Vagyis ne áltassuk magunkat, a gyerek nagy valószínűséggel nem cseppenként fog hozzájutni az információhoz – állítja a Fatherly magazin cikke, mi meg jogosnak találjuk a felvetést, úgyhogy szülőként nem árt felkészülni a dologra. Annál is inkább, nehogy csak ott álljunk hülyén, és jobban lesokkolódjunk, mint ő, amikor a húsvét közeledtével gyanútlanul rákeresett a nyuszimuszi kifejezésre, de egészen mást talált, mint amire számított.

shutterstock 589448078

Cindy Pierce, szexuális oktató, és a Sexploitation: Helping Kids Develop Healthy Sexuality In A Porn-Driven World (magyarul nagyjából Hogyan vezessük a gyerekünket az egészséges szexualitásra egy pornóvezérelt világban) című könyvében arra tanítja a szülőket, hogy hogyan beszéljenek a gyereküknek a pornográfiáról úgy, hogy megfelelő érzékenységet is mutassanak, ugyanakkor reflektáljon a valóságra, amit mondanak. Például, amit a Playboyban látnak, az nem a színtiszta igazság, és ezzel jó tisztában lenni. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Itt a legcukibb pénteki videó!

nemoszi 2017. március 17., péntek 14:14

Az egyik legjobb a videóban, hogy Snoop Dogg megosztotta, a másik, hogy Pakalu Papito posztolta. Meg igazából az is menő, ami történik rajta, nézze csak:

Távolról sincs vége, olvasson még »

Vajon hagyják ránk rohadni az egész oktatási rendszert?

Primilla 2017. március 17., péntek 09:47

Szólunk, ha változik a helyzet.

Úgy tűnik, most meg mégsem lesz kilencosztályos az általános iskola, legalább is ezt írta a Magyar Idők. Méghozzá azért nem, mert a kormányban nincsen egyetértés arról, hogy egyáltalán szükség van az új iskolaszerkezetre. És ha lesz is egyetértés, akkor is csak később valósulna meg, és nem két év múlva.

Balog Zoltán miniszter, március elején ugyan még azt jelentette be, hogy a kormányülésen eldöntötték, elindulnak a kilencosztályos általános iskola irányába, ami azért mégiscsak konszenzust sejtet, sőt, pár nappal később, a Köznevelési Kerekasztal ülése után, még a változtatás fő irányvonalait is ismertették, amire Palkovics államtitkár szerint a kormány is rábólintott. Úgyhogy most egy kicsit értetlenül állunk a dolog előtt.

shutterstock 520160416

Nem mintha meglepne, ha ebből a tervből sem lenne semmi, volt már példa ilyesmire, habár megjegyezzük, ha egy iskolás gyerek csinálná ugyanezt, (igen, nem, de igen, ja, mégsem), hát nem biztos, hogy nagyra értékelnék a produkcióját a tanárai. Na, de legyünk megértők, jól meg kell fontolni, hogy akarnak-e kezdeni valamit az oktatással, vagy hagyják inkább ránk rohadni az egészet. Mert végül is az is egy opció, látjuk.

Az új rendszert – mondjuk nem is tudom, hogy ezek után érdemes-e róla beszélni, de azért nagy vonalakban fussunk végig rajta, hátha mégsem olyan jólértesült a kormányközeli lap, vagy félreértett valamit, vagy, ami szintén nincs kizárva, megint meggondolja magát a kormány - 2019-től tervezték bevezetni. Vagyis röpke két év alatt lezavarták volna a Nemzeti Alaptanterv radikális átírásától a plusz egy évhez szükséges osztálytermek felépítéséig és a tanárképzés átalakításáig az összes változást. Merész terv, de nem példa nélkül való. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Lehet jó anya egy prostituált?

Cziglán Karolina, pszichológus 2017. március 16., csütörtök 18:09

A napokban valaki megkérdezte, vajon lehet-e jó anya egy prostituált, vagy teljesen korrekt kifejezéssel élve: egy szexmunkás. Ha röviden kellene felelni, mondhatnánk, hogy lehet, csak nehezebb. De kérdés, mit jelent, hogy „jó anya”, és ki ítélheti ezt meg. Inkább érdemes onnan nézni a témát, hogy mennyiben nehezített a szülői lét egy szexmunkás számára. Ám az ördög a részletekben rejlik, koránt sem homogén csoportról beszélünk, nem egyféle életmódról, nem egyfajta emberről.

Mindenkinek él valamiféle kép a fejében arról, milyen egy prostituált élete, és aztán abból indul ki, hogy ez mindenkire vagy a többségükre igaz. Van, aki a legkiszolgáltatottabbakra gondol, akik az utcasarkon fagyoskodnak, valaki másnak van haszna tevékenységükből, és teljes függőségben élnek. És ott a másik véglet, a romantikus kép szabad és elegáns hölgyekről, akik közösséget alkotnak, biztonságos körülmények között végzik tevékenységüket, sőt, valamiféle rangjuk is van a kuncsaftok körében. A témával foglalkozó szakemberek szerint mindkettő, és számos egyéb forma is létezik. Az Internet korában ez is jelentősen megváltozott, sokan maguk szervezik ügyfeleiket, azaz nincs futtatójuk, és nem kényszerítés hatására végzik munkájukat. Persze sokaknál továbbra is ez a helyzet.

shutterstock 220778029
Távolról sincs vége, olvasson még »

Újabb videóval tér vissza a troll gyerekeiről elhíresült BBC szakértő!

Dívány 2017. március 16., csütörtök 17:10

Robert Kelly, a BBC legújabb sztárja visszatér - és ezúttal a felesége és gyerekei is direkt szerepelnek a képen. A BBC kihasználja a dél-koreai tudósító hirtelen jött népszerűségét, úgyhogy forgatott vele és családjával egy újabb kétpercest, melyben maguk az érintettek magyarázhatják el, mi és miért történt a balul sikerült bejelentkezésben és utána.

Kellyék rögtön az interjú elején elmondják, hogy azóta ők is többször megnézték a felvételt, és bár szemmel láthatólag traumatikus volt számukra az élmény, értik, hogyan lettek sztárok, és miért vicces a videó. Az eredeti interjúba szó szerint berepülő Jung-a, Kelly felesége azért megjegyzi, hogy kezdetben igencsak aggódtak a történtek miatt, Kelly azt gondolta, utoljára szerepelt a BBC-n. Látszik ugyanakkor, hogy a Jung-a-val kapcsolatos dadus-elméletek már komolyabban megviselték őket (merthogy az angolszász területeken rögtön azt kapta fel a Twitter, hogy dadust tart a szakértő, mintha egy ázsiai nő nem lehetne más egy európai férfi életében, mint alkalmazott...).

Az ezzel kapcsolatos kérdésre Jung-a válaszol, ő azt hangsúlyozza, hogy szeretné, ha az emberek nem vitatkoznának az eredeti videó tartalmáról, és inkább nevetnének a jeleneten. Az utolsó kérdés aztán egy másik összeesküvés-elméletre is rákérdez: viselt-e Kelly nadrágot, vagy már pizsamában volt, és azért nem állt fel egyszer sem az interjú alatt. Kelly gyorsan demonstrálja is, hogy most van rajta nadrág, és azt állítja, ez az előző alkalommal is így volt. Persze most már mi is ezt mondanánk.

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 ... 293

Blogok, amiket olvasunk

KERTÉSZ Ötletek zöldségágyások beültetéséhez

A nyár általában a pihenés időszaka, ezért a legtöbben ilyenkor már nem akarnak intenzív gondoskodást megkövetelő zöldségeket vetni. Lássuk, mint lehet tenni!

OTTHONTÉRKÉP Hagyd le a képről apu sörhasát!

A nappali ajtaján belógó hatalmas sörhas, egy csak félig látszó kutya vakarózó hátsó lába, lerágott csirkecsont a könyvespolcon – biztosan mindenki látott hasonló vicces vagy visszataszító fotókat ingatlanhirdetésekben.

MÁS TÉSZTA Búzadara dal - megyek panírozni

A nyár minden bizonnyal legújszerűbb dallamos hip-hop slágerében réteslisztről, búzadaráról és kenyérlisztről énekelnek a debreceni egyetem afrikai származású hallgatói. Ne hagyd ki!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés