SZÜLŐSÉG

Jó burok, rossz burok, gyereknevelés

Cziglán Karolina, pszichológus 2015. május 13., szerda 19:26

„Burokban neveled a gyereked”, „meddig akarod még burokban tartani?” – ezek a mondatok általában kritikaként hangzanak el, arra utalva, hogy a szülő túlfélti a csemetét, nem képes elfogadni az önállósodási vágyát, a tőle való távolodást.

A burok szó az anyaméhet juttathatja eszünkbe, így a megjegyzés azt sugallja, hiába született meg a gyerek, mintha még mindig a saját részének tekintené az anya. Ám nyilvánvaló, hogy valamiféle óvásra, védelemre szüksége van a gyereknek, és nagyon is probléma, ha hiányzik körülötte a védőburok.

Burokra egész életünkben szükségünk van, de egyre több mindent képesek vagyunk magunknak is megadni: helyreállítjuk jó hangulatunkat, önbecsülésünket, ha valami kellemetlenség kibillentett minket, tehát már nincs szükségünk azonnali támaszra, de azért mindenkinek kell valamiféle háttér, hogy tudja, van, ahol szeretik, elfogadják. Akkor, hogy is van ez: kell a burok, de baj, ha burokban tartjuk a gyereket? Van jó burok és rossz burok, és néha nem könnyű eldönteni, hol a határ.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Hat ok, amiért menő egy német iskola

kh 2015. május 13., szerda 09:09

Lassan végzünk az első német iskolai évvel, és azt kell mondanom, hogy a gyerekek nagyon jól érzik magukat a szászországi suliban. Nemrégiben összegyűjtöttük, mik azok a dolgok, amik miatt ez az oktatási intézmény a kedvencük lett, és amik meglepetésszerűen, de kellemesen hatottak rájuk a magyar iskolák után.

A 15 éves Bendegúz, a 14 éves Botond és a 12 éves Rozi tapasztalatait írtam le ebben a posztban. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Vitatkozzunk bátran a kölyökkel, mert jót tesz!

Cziglán Karolina, pszichológus 2015. május 12., kedd 17:05

A tizenévesekről kialakult nem éppen pozitív képnek az is része, hogy folyton vitatkoznak. Ugyanakkor például a Bronson és Merryman nevű szerzőpáros azt tapasztalta, ennek megítélésében nagyon különbözik a szülők és a gyerekek látásmódja. Míg a szülők általában úgy gondolják, a vita zavaró, a tiszteletlenség jele, olyasmi, ami megtépázza a szülő és gyerek közötti kapcsolatot, a kamaszok ellenkezőleg vélekednek: éppen a tisztelet jelének tartják, és úgy gondolják, ez erősíti a kapcsolatot szüleikkel. De vajon miért nem szeret a szülő vitázni, miért szeret a kölyök, és milyen a jó vita?

Érthető, hogy a szülő valamilyen probléma jeleként értelmezi, ha azt veszi észre, gyakoribbá váltak a viták a gyerekkel. Első gondolata, hogy valami feszültség támadt köztük, oda a korábbi összhang. Azaz baj van. Az is érthető, ha terhes számára, hogy ami eddig viszonylag simán ment, azért most harcolni kell. A gyerek egyszeriben megkérdőjelez mindent: a szabályokat, a szülői tekintélyt, de egyébként is mindent, beleértve, hogy van-e értelme az életnek, miért is kell tulajdonképpen reggel felkelni, iskolába járni.

Fontos, hogy a szülő fel legyen rá készülve, hogy eljön ez az időszak, és ne a kapcsolatuk megromlásaként értelmezze, hanem a gyerek fejlődéséből következő változásnak. Inkább azon mérje a kapcsolat minőségét (és a saját szülői minőségét), hogy mennyire sikerül rugalmasan alkalmazkodni az új helyzethez.

shutterstock 232767430
Távolról sincs vége, olvasson még »

Élő embriók génjeit módosította egy kínai kutatócsoport

Puskás Pálma 2015. május 12., kedd 14:44

A tudományos világot meglepte és megdöbbentette, hogy nemrég hivatalosan is igaznak bizonyultak az eddig inkább pletykaként kezelt hírek: kínai tudósok egy csoportja élő, emberi embriókon végzett génkísérleteket. Az eredményeket a Protein & Cell című tudományos szaklapban jelenttették meg, és ez ismét felszította a témát övező etikai vitákat.

A közölt tanulmányban az etikai megfontolásokat azzal igyekeztek kiküszöbölni, hogy kísérleteiket életképtelen embriókon folytatták – életképes embriókon kísérletezni ugyanis tilos és etikátlan, hiszen ez emberkísérletnek minősül.

Mivel az ember génkészletét megváltoztató kísérleteket eddig még sosem végeztek, elég nehéz kiszámítani, hogy mi sülne ki belőlük, nem véletlen, hogy egészséges embriókon nem engedélyeznek efféle módosításokat. A Sun Yat-sen egyetem kutatócsoportja ezért meddőségi klinikákról szerzett be olyan „kis hibás” embriókat, amik nem lettek volna alkalmasak a lombikbeültetésre, mert biztosan nem lett volna belőlük életképes újszülött.

A kínaiak szerint ez így már kevésbé aggályos, hiszen ha kísérleteik sikertelenek, akkor sem betegítenek meg senkit. A kísérletükben használt embriók ugyan életben voltak, de mivel a meddőségi klinikán a megtermékenyítés során két spermium is megtermékenyítette őket, így dupla kromoszómakészletük volt, és ez nem betegséghez, hanem egészen biztosan életképtelenséghez vezet. Így nem kellett attól félniük, hogy amúgy életképes embriókat „rontanak el” a kísérletek során.

Egyes kutatók szerint az embriók genetikai módosítása szuper ötlet és fényes jövő előtt áll, hiszen ezáltal már a születés előtt ki lehet gyógyítani a magzatot egy csomó örökletes betegségből (persze, csak azokból, amelyek esetén ismerjük, hogy melyik gén okozza őket).

Ugyanakkor a módszernek rengeteg ellenzője van, hiszen az embriók génkészletének megváltoztatása beláthatatlan következményeket vonhat maga után, és nem csak az adott embrióból születő személy, hanem az összes utódjának génkészletét is megváltoztatja, vagyis több generáción át érződik a hatása.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Rossz hír: ha több a tévézés - kevesebb a sperma

Puskás Pálma 2015. május 11., hétfő 15:12

A meddőségi problémákkal küzdő párok körülbelül egyharmadában a nő, másik egyharmadában a férfi szervezetében találnak olyan problémát, amely a fogamzás elmaradásáért felelős. A további egyharmad ismeretlen eredetű. A férfi meddőség egyik leggyakoribb oka a spermiumok nem kielégítő száma, illetve mozgásképessége, magyarul kevés jól mozgó spermium van, akik ennélfogva kisebb eséllyel termékenyítik meg a petesejtet.

A kutatók az utóbbi évtizedekben arra az aggasztó jelenségre lettek figyelmesek, hogy a nyugati világban a férfiak ondóminősége évről évre romlik. Erre több elmélet is létezik, az mindenesetre gyanús, hogy éppen ezekben az évtizedekben nyert egyre inkább teret az ülő életmód: egy csomó kényelmi találmánynak (autó) és a társadalmi berendezkedés változásainak (sok szellemi munkásra van igény és kevesebb fizikaira) köszönhetően a férfiak sokkal többet ülnek és kevesebbet mozognak, mint mondjuk akár ötven évvel ezelőtt.

Egy friss kutatás most a mozgásszegény életmód, valamint konkrétan a tévénézés szerepét támasztja alá, meglehetősen riasztó képet festve: a sokat tévéző férfiaknak ugyanis rosszabb a spermaképe.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Öt könyv, hogy jobban értsük az evészavaros tiniket

Puskás Pálma 2015. május 11., hétfő 14:00

A kamaszok körében egyre gyakoribb az evészavar, amelynek leggyakoribb formái az anorexia nervosa és a bulimia nervosa. Előbbi "csupán" kényszeres koplalást, utóbbi falásrohamokat is jelent, és mindkettőre jellemző a testképzavar.

Ezeket a problémákat kívülállóként nagyon nehéz megérteni, ezért gyakran előfordul, hogy az érintettek a legjobb szándék ellenére is értetlenséggel találkoznak együttérzés helyett. Ha szeretnénk jobban megérteni, megismerni az evészavaros tinik belső világát, mutatunk néhány erre alkalmas könyvet: egy önvallomást, három regényt, és egy elismert szakember által írt önsegítő kalauzt.

Emma Woolf: Egy alma per nap

B1235336

Kezdjük mindjárt a sajátélménnyel: Emma Woolf anorexiás és ezt írta meg, vagyis a gyógyulásért való küzdelmét. Kamaszkora óta anorexiás volt, és harminckét évesen döntött úgy, hogy most minden erejével felveszi a küzdelmet a betegséggel. Ebben főként az motiválta, hogy találkozott azzal a férfival, akivel családot, gyereket szeretett volna. Emma a küzdelemről hétről hétre beszámolt a Times magazinban, részben ezeken a beszámolókon alapul a könyv, amely tehát nem regény, hanem egy anorexiás lány igaz története.

Ha nem értjük, miért nem képesek ezek a szerencsétlen kamaszlányok normálisan étkezni, miközben Afrikában éheznek, akkor nagyon ajánljuk ezt a könyvet: tökéletes betekintést nyújt abba, milyen keresztülmenni ezeken a problémákon, mennyi szenvedést okoz és milyen hősies kitartást igényel a legyőzése. Érzelmileg is nagy hatású könyv, hiszen egy alódi ember küzdelmeit aszsisztáljuk végig, aki ráadásul eleinte komolyan ellenáll a gyógyulásnak - olvasóként így egyszerre dühösek tudunk lenni Emmára, miközben persze drukkolunk neki.

Távolról sincs vége, olvasson még »

17 éves, terhes unokahúgát fogadta örökbe egy 23 éves egyetemista fiú

Primilla 2015. május 10., vasárnap 20:27

Több százan ajánlották fel a segítségüket egy 23 éves ausztrál egyetemistának, Tommy Connolly-nak, miután kiderült, hogy örökbe fogadta 17 éves hajléktalan unokahúgát. A 32 hetes terhes lánynak nem igazán volt kihez fordulnia: sem a gyermek apja, sem a saját szülei nem gondoskodtak róla – adta hírül az Independent.

Tommy Connolly, az University of the Sunshine Coast törekvő atlétája elmondta, akkor már több mint egy évtizede nem találkozott az unokahúgával. A terhes lány a tengerparton élt és aludt, nem volt se cipője, se telefonja, és iskolába se járt már ki tudja, mióta. A magzat apja börtönben ült, a lány szülei nem voltak a képben.

Ekkor határozta el a 23 éves fiú, hogy a gondját viseli az unokahúgának, magához veszi, és segít neki gondoskodni a babáról. Ahogy a Facebook-on írta: ez volt az egyetlen esélye. A lány több időt töltött az utcán, mint bárhol máshol, és jobban ismeri a rendőrséget, mint a saját családját. Könyvet tudna írni arról a sok szörnyűségről, amit átélt. Senki sem érdemel ilyen életet – vélekedett Connolly. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Az anya túlsúlya veszélyezteti a gyerek pszichés épségét is

Puskás Pálma 2015. május 10., vasárnap 17:55

Az világos, hogy a gyerek megszületése után, de még a terhességünk alatt is sokat tehetünk az egészségéért, hiszen sok kisgyermekkori, vagy akár magzatkori esemény ( szoptatás, bántalmazás) felnőve is hatással van az egészségünkre. Egy új kutatás szerint azonban már a terhesség előtt érdemes elkezdeni vigyázni magunkra, ha nem akarjuk, hogy születendő gyermekünk nagyobb eséllyel kerüljön pszichiátriára.

Miért is? Kiderült, hogy azoknak az anyáknak, akik a teherbe esés előtt jelentős túlsúllyal rendelkeznek, a születendő gyermekeik felnőve sokkal nagyobb eséllyel betegszenek meg téveszmékkel és hallucinációkkal járó pszichotikus betegségben, mint a normál súlyú nők gyermekei.

Túlsúlyos anya = pszichotikus gyerek?

A néhány napja egy neves nemzetközi kongresszuson prezentált ausztrál tanulmány ráadásul nem is az első, ami ezt az összefüggést alátámasztja: már korábban is voltak arra adatok, hogy a teherbe esés előtti testsúly hatással van a születendő gyermek pszichés épségére. Ezek a hatások ráadásul nem is rögtön a születés után látszanak, hanem jellemzően huszonéves korban bukkannak fel az első tünetek.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Hagyjuk már a Légy jó mindhaláligot!

Primilla 2015. május 9., szombat 16:37

A kamaszok általános véleménye szerint irodalmi szövegek nehezen érthetők, fontos dolgokról szólnak, régiek, és általában tanulságosak. Mielőtt elkezdenénk jajveszékelni, hogy ezeket a mai fiatalokat már egy jó könyv sem tudja lekötni, és csak a számítógép megy mindig, megnyugtatunk mindenkit: a diákok 86 százaléka olvasó, vagyis évente legalább egy könyvet elolvas, és szintén minden harmadik gyerek a „Z” generációból elit olvasónak számít, vagyis havonta lesz gazdagabb egy irodalmi élménnyel. Ez derül ki egy 2012-es kutatásból, melynek eredményeiről a legfrissebb Új Pedagógiai Szemlében jelent meg tanulmány.

Csak hát ezek a gyerekek nem azt szeretik olvasni, amit az iskolában eléjük tesznek. A magyartanároknak csak elenyésző része olvastat felső tagozaton nyolcvan évesnél (!) fiatalabb szöveget, 7-8. osztályban például 85 százalékuk még mindig a Légy jó mindhaláligot teszik kötelezővé, annak ellenére, hogy ez a mű nem csak érdektelen (és túl korai) a 13-14 éveseknek, de nehezen is érthető, ezért egyáltalán nem alkalmas iskolai, kötelező olvasmánynak. Így persze arra sem alkalmas, hogy megszerettesse az olvasást a gyerekekkel.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A hat leghülyébb kérdés, amit anyaként kaptam

polly 2015. május 9., szombat 11:18

A leggyakrabban jól szórakozom, de néha a pofám leszakad, hogy kortól és nemtől függetlenül miért kell mindenkinek véleményt nyilvánítania mások gyereknevelési szokásairól. Elvonatkoztatva attól, hogy a Tökéletes Anyukák És Apukák Szövetségének oszlopos tagjai szerint amúgy is szar anya vagyok, mert segget törlök, nem popsit, terhesen is utazgattam, antibiotikummal mérgeztem a gyereket, többet szültem kettőnél, összeszedtem, milyen kérdésekkel tudták az utóbbi időben, egy másfél éves kislány anyjaként pusztítani az agysejtjeimet. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Interaktív tábla? Muhaha. Egy izzót sem kapnak az iskolák

Primilla 2015. május 8., péntek 08:52

Úgy tűnik, az iskolák államosítása nem egy sikertörténet az intézmények számítástechnikai eszközökkel való ellátottsága szempontjából. (Sem). Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet már ötödik éve méri, hogy hogyan alakul az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú használata. Eszerint az iskolák technikai eszközpark szempontjából rosszabbul állnak most, mint 2011-ben.  

Az eLEMÉR névre keresztelt komplex online felmérést 2011-ben kezdték alkalmazni, legkorábbi adatai tehát ebből az évből valók. Az iskolák önbevallása alapján a kutatók azt tapasztalták, hogy 2011-ről 2012-re az informatikai infrastruktúra állapota jelentősen fejlődött, a következő évben stagnálni kezdett, most pedig már ott tartanak, hogy második éve egyre gyorsul a romlás.

A legnagyobb problémát az elavult technikai eszközök cseréje jelenti, a hibás eszközök javításának az esélye zuhan, a meglévő eszközök pedig egyre kevésbé felelnek meg az iskola céljainak és feladatainak. A tantermek felszereltsége, berendezése sem igazán alkalmas arra, hogy korszerű módszereket vessenek be a tanárok a tanításra. Az iskola belső hálózata sem fejlődik, sok helyen nem támogatja a pedagógiai munkát. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Hogyan altassuk el a kisbabát - cuki és vicces módszerek

Primilla 2015. május 7., csütörtök 18:43

A kisbabák már csak olyanok, hogy amíg nem tanulják meg, hogy hogyan kell elaludni, hajlamosak inkább nyűglődni, sírdogálni és várni, hogy majdcsak valaki megmenti őket. És mivel az anyaszív összefacsarodik, ha kínlódni látja a kisbabáját, segíteni szeretnénk neki, de azonnal! (Különben is mennénk már a dolgunkra, mert a lakás szalad, ebéd meg még sehol). Vannak persze a jolly joker módszerek, mint a mellen altatás, a ringatva fel-alá sétálás vagy a babakocsiban tologatás, sokszor azonban ezek akadályba, a fizikai teherbírás korlátaiba, vagy épp az elveinkbe ütköznek.

Mutatunk pár ötletet, hogy hogyan oldották meg ezt a kétségkívül fontos kérdést mások. Hopp, egy jó tanácsot azért hadd adjunk: tessék lazítani, a baba is könnyebben elalszik, és nekünk sem árt egy kis nevetés.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A világ zsenijei között versenyzik, de fél az érettségitől

Edicsek 2015. május 7., csütörtök 08:15

A legnagyobb nemzetközi középiskolás verseny, az Intel ISEF döntőjén idén is lesz magyar versenyzőnk. A világ legkiemelkedőbb diákjai között a magyarok már nem egyszer bizonyultak a legjobbnak, és hamarosan újra szoríthatunk egy fiatalnak, ennek apropóján beszélgettünk egyet a döntős Rozsnyik Szabolccsal, mielőtt Pittsburg felé veszi az irányt. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Három osztály, három ország – Többnyelvű gyerekek

S-W. Zsó 2015. május 6., szerda 19:59

Levente Magyarországon volt első osztályos, majd egy évig a Kanári szigeteken járt iskolába, és most második éve, hogy Bangkokban egy kéttannyelvű iskolában tanul. Votisky Petra pszichológust kérdeztük arról, hogy mennyire veszik könnyen a gyerekek az idegen kultúrákba való beilleszkedés akadályait.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ki tud többet Peppa malacról?

marilla 2015. május 6., szerda 12:18

A Bogyó és Babócás kvízjáték után most arra vagyunk kíváncsiak, egy másik nagy gyerekkedvencről, Peppa malacról mennyit tudnak az olvasók. Az angol televíziós rajzfilmsorozatot 2012-től vetítette a Minimax, előtte pedig a Nickelodeon sugározta. A gyereket megkérdezni most sem ér! 

Minden kérdés megválaszolására 13 másodperc áll rendelkezésére. Jelölje meg a helyes választ, majd vagy várja ki az idő végét, vagy kattintson a "Következő kérdés" gombra. A linkre kattintva elindul a játék.

Sajnos nem sikerült :(
Kérjük próbálja meg újra.
Indulhat a kvíz »

Hálapénzt kért, vagyonelkobzást kapott

mzd 2015. május 5., kedd 16:43

Hiába volt 13 vádlottja annak a vesztegetési pernek, amelyben a vád szerint az Állami Egészségügyi Központ dolgozói 2007 április és 2008 júliusa között legalább 20 esetben kértek pénzt kismamáktól, a balhét mégis egyetlen szülésznő vitte el – olvasható a hvg.hu-n. Őt vagyonelkobzásra és pénzbüntetésre ítélte a Kúria, míg a többi orvost próbára bocsátották.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Az ön gyerekének van személyije? Pedig kellene!

Primilla 2015. május 5., kedd 12:30

Tudták, hogy a 14 éven aluli gyerekeknek, sőt a csecsemőknek is kell, hogy legyen személyazonosításra alkalmas igazolványa? A jogszabály nem mai keletű, pontosan 2009. június 28-a óta, vagyis lassan hat éve él a törvényi kötelezettség, hogy minden magyar állampolgárnak a születésétől kezdve rendelkeznie kell személyi igazolvánnyal vagy útlevéllel. Ebben mondjuk az az érdekes, hogy ez után az időpont után többünknek született gyereke, és senki nem mondta az okmányirodában, amikor a lakcímkártyát kértük az újszülöttnek, hogy szükség van személyi igazolványra is.

Felhívtuk a Kormányhivatal információs vonalát, ahol elmondták: 2009. június 28-ig a diákigazolvány is megfelelt a célnak, ez után az időpont után azonban már nem. A személyazonosító igazolvány kiváltása egyébként 14 év alatt ingyenes. Hat éves kor alatt az érvényessége 3 év (vagyis ha az alvó kis újszülöttünket lefotózzák, 3 éves koráig fogják azonosítani őt erről a fotóról), hat éves kor fölött pedig a gyermek 14 éves koráig érvényes az okmány. Ezt követően nyolcévenként kell újítani. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Tippek otthonra, ha nehezen megy a matek

Bakos Eszter 2015. május 4., hétfő 19:58

Másodikban Terike néni volt a tanító nénim, és bár ő simán csinált olyat, hogy ragasztószalaggal leragasztotta a számat egész napra, mert túl sokat fecsegtem, meg egész órán hátratett kézzel kellett ülni (igen, én 1918-ban voltam általános iskolás... ja, nem, várjunk csak...), azt biztosan neki köszönhetem, hogy a szorzótáblát nagyon jól megtanultam.

Soha az életben nem fogom elfelejteni, pedig nem ma volt, ahogy a szorzótáblát "játékosan" kikérdezte: úgy feleltünk, hogy körben álltunk, ő odadobott egy kislabdát valakinek, és közben mondott egy szorzatot, nekünk pedig el kellett kapni a labdát, és mondani az eredményt.

Soha az életben nem féltem annyira, mint akkor, és simán el tudom képzelni, hogy ha mondjuk atomtámadás érné az országot, azt is csak második helyre tenném a paraversenyben ezután az élmény után. Mi van, ha elejtem a labdát? Mi van, ha nem tudom az eredményt? Mi van, ha nem veszem észre, hogy nekem akarja dobni a labdát? Vagy a legrosszabb: mi van, ha nem veszem észre, hogy nekem akarja dobni a labdát, ezért elejtem, és közben az eredményt is elrontom?!

A rettegés vége az lett, hogy nem ejtettem el, meg nem is rontottam el, aztán biztosan kaptam rá valami csillagot, vagy pónilovat, vagy ötöst, mert ekkor még ötös voltam matekból. Tisztán emlékszem arra a momentumra is, amikor én és a matek szakítottunk egymással: ötödikben volt, amikor elkezdtünk a törtekkel, meg a tizedesekkel foglalkozni.

Ott valami megszakadt, kapcsolatunk nem volt már a régi, én már nem értettem meg őt, neki már kevés voltam én, egyszóval én balra, a matek meg jobbra el. Én később többször szerettem volna járni vele, de sosem voltam neki elég jó, elég szép és elég okos. Kicsit féltem is, hogy mi lesz, ha majd matekozni kell a gyerekkel, főleg, hogy a Gyerek Apja kijelentette, hogy ő valószínűleg az első három hónapban tud majd csak segíteni, az azután következő tananyag már bőven meg fogja haladni az ő kompetenciáját. Maradtam hát én.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Minden, amit valaha tudni akart a petevezeték-átjárhatósági vizsgálatokról

Puskás Pálma 2015. május 4., hétfő 18:02

Ha nehezen jön a baba, a meddőségi kivizsgálás egy pontján a nőt szinte biztosan elküldik petevezeték-átjárhatósági vizsgálatra. A petevezeték átjárhatóságát azonban többféle módszerrel is meg lehet vizsgálni - mindegyiknek megvan az előnye és hátránya. Összeszedtük, melyek a leggyakoribb vizsgálati módszerek, segítünk eligazodni, melyik fájdalmas, melyik hatékony, melyik drága, és ahol lehet, személyes élménybeszámolókkal is szolgálunk.

Mi az a petevezeték és miért kell átjárni?

A petevezeték, más néven méhkürt vagy tuba a hasüreget és az ott elhelyezkedő petefészkeket a méhüreggel összekötő csőszerű szerv. Szerepe, hogy peteéréskor a petefészekből kiszabaduló petesejtet beszippantsa és elkezdje a méh ürege felé szállítani. A megtermékenyülés legtöbbször már itt, a petevezetékben megtörténik, vagyis itt találkozik a petesejt a hímivarsejttel. A megtermékenyült pete aztán tovább szállítódik a méhbe, ahol beágyazódik. Értelemszerűen kettő darab petevezetékünk van, egy a jobb, és egy a bal oldalon.

Ha egyik vagy mindkét petevezeték elzáródik, az a fogamzóképesség csökkenéséhez, illetve meddőséghez vezethet. Meddő párkapcsolat esetén az esetek körülbelül harmadában a nő szervezetében található a meddőség oka, és ezen esetek körülbelül ötödében a meddőség a károsodott petevezetékre vezethető vissza.

A petevezeték elzáródása sokféle okból megtörténhet: korábbi kismedencei gyulladás, fertőzés, endometriózis, korábbi hasi műtétek okozta összenövések, fejlődési rendellenességek. Mivel az elzáródás tünetet (a meddőségen kívül) nem okoz, és a szokványos képalkotó eljárásokkal (sima, hétköznapi röntgen vagy ultrahang) nem lehet kimutatni, ezért gyanú esetén különleges vizsgáló módszerekre van szükség. A vizsgálat történhet röntgennel, ultrahanggal, valamint laparoszkópos műtét során.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ön biztos abban, hogy a gyereke nem menne el egy idegennel?

Edicsek 2015. május 4., hétfő 16:02

A legtöbb szülő naponta akár többször is elmondja gyerekének, hogy ne álljon szóba idegenekkel és senkivel se menjen sehova. A gyerekek álmukból felkeltve is fújják mindezt, de vajon mi történik éles helyzetben? Az alábbi videón látható anyukák is biztosra állították: az ő gyerekük biztosan nem megy el egy idegennel sehova, aztán elég volt egy cuki kiskutya ahhoz, hogy ezt az alapszabályt azonnal el is felejtsék. 

 Az amerikai előadóművész, Joey Salads vicces és átverős Vine-, illetve Youtube-videival vált híressé, most azonban annak járt utána, hogy hány gyereket tudna elrabolni a játszótérről. A videót egy nap alatt 791 ezren látták a Youtube-on, a Facebookon pedig majdnem 20 millióan, és több mint egymillió megosztást kapott.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Három éven át a hátán vitte az iskolába a barátját

Primilla 2015. május 3., vasárnap 12:16

Ön mit szólna, ha a gyereke minden reggel a hátán vinné be a járásképtelen osztálytársát az iskolába? Van, aki ezt megteszi, na nem Magyarországon, hanem  Kínában. A másik lehetőség az lenne, hogy a mozgáskorlátozott fiú egyáltalán nem jár iskolába.

Forrás: Weibo
Forrás: Weibo

Kína legcsodálatosabb diákjának kiáltottak ki egy 18 éves középiskolást, álljon itt a neve is: Xie Xu. A fiú nem akármilyen áldozatot vállalt: három éven keresztül a hátán vitte az iskolába a barátját, aki egy izombetegségtől szenved, ezért nem tud járni. A fiúk ez alatt az idő alatt egy napot sem mulasztottak az iskolából.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Hol a kamaszok szabadságának határa?

Cziglán Karolina, pszichológus 2015. május 2., szombat 14:29

A kamaszkorról gondolkodva általában azon van a hangsúly, miben más a tizenéves kor a megelőző időszakhoz képest, és ilyenkor beszélünk arról, nagyobb szabadság kell a gyereknek. De azt se felejtsük el, a kölyök még nem felnőtt. Rendben van, hogy nagyobb önállóságot kap, de vajon hol van ennek a határa?

Nagy hibát követ el a szülő, aki egyszerűen leveszi a kezét a tizenéves gyerekről, mondván, amit eddig sikerült rajta alakítani, azt sikerült, innentől nincs semmi dolga. Közhelyszámba megy, hogy szükség van korlátokra, de valóban igaz.

Az a kölyök, akinek mindent lehet, egyrészt nem érzi magát biztonságban, ahogy egy meredek sziklafal mellett állva sem érezzük magunkat komfortosan, ha se korlát nincs, se a kezünket nem fogja senki. Másrészt megélheti úgy a nevelés elmaradását, mint a törődés hiányát. Az, hogy már nem is kérdezik, hogy van, mit csinál, mi van vele, nem annyira a szabadság jóleső érzését adja, inkább azt az érzést kelti, hogy egyedül maradt, nem foglalkoznak vele.

shutterstock 90623260

Már csak az a kérdés, milyen határok legyenek, és vajon másképp kell-e ezeket meghatározni, mint a kisgyereknél, és különbözzön-e a szankció.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Pusziltató anyukák, húzzatok a francba!

marilla 2015. május 2., szombat 11:38

Emlékszem anyám barátnőjére és annak fiára. Anyámék barátsága általános iskolás koruk óta tartott, Jancsika mindössze egy héttel született korábban mint én, sülve-főve együtt jártunk mindenfelé. Hogy milyen indíttatás vezérelte Jancsika anyját, hogy rám uszítsa a fiát, mai napig nem értem, de tisztán él még bennem a kép, amikor Ildikó néni random pillanatokban szólt, hogy Jancsika fusson oda hozzám és pusziljon meg. Az meg jött.

A hátam közepére nem kívántam az egészet, hányingerem volt, löktem el magamtól, az meg csak nem adta fel, kapaszkodott a nyakamba, úgy próbált szájon csókolni. Dühösen, elkeseredetten és megalázottan kapálóztam, anyáink meg baromira jól szórakoztak a jeleneten. Három-négy évesek lehettünk. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Nyugalom, más is zokog anyák napján

Primilla 2015. április 30., csütörtök 20:04

Amikor a szülés után lépten-nyomon sírva fakadtam, egyáltalán nem gondoltam, hogy ez baj, a hormonok furcsa dolgokat tudnak művelni az emberrel – mesélte Kinga barátnőm.” Még akkor sem éreztem különösnek, hogy potyognak a könnyeim, amikor sor került az első, bölcsődei Mikulás műsorra. Pedig igazán gyanút foghattam volna, hogy ez nem normális, mivel az én gyerekem – lévén akkoriban kétéves – csak végignézte a műsort. Én meg bőgtem, mint a záporeső, ezt is megértük, fellépnek a gyerekek. Mások gyerekei.”

A tavasz vége-nyár eleje határozottan az év legzsebkendőgyilkosabb időszaka. Ilyenkor minden hétre jut egy iskolai est, fellépés, óvodai évzáró műsor, és persze ekkor van minden könnyzacskó atombombája: az anyák napja.

shutterstock 153178340

Niki barátnőm ezekre az eseményekre eleve százas csomag papír zsebkendővel és smink nélkül érkezik. „Az első évben mindig furcsán néz rám a többi szülő, de később már megszokják, hogy amint megszólal a zene és belépnek a gyerekek, én zokogni kezdek. Tudom, hogy iszonyatosan égő vagyok, még én is röhögök magamon, de nem tehetek róla. Próbálom tartani magam, jól haladok, most már csak akkor tör ki belőlem a visszafojtott sírás, ha a férjem vigyorogva rám néz: na, bőgsz már? A kedvencem az, amikor a többi szülő kedvesen megnyugtat, hogy semmi baj, ők is sírni fognak, majd körbe nézek, és csak hárman tartják be az ígéretüket.”

Távolról sincs vége, olvasson még »

Vekerdy Tamás, Winnetou, és a Láthatatlan Fonal

Steiner Kristóf 2015. április 30., csütörtök 14:44

Bár egyikünknek sem könnyű elbúcsúzni olyanoktól, akiket nagyon szeretünk, a gyerekek számára különösen ijesztő és fájdalmas az élmény - márpedig az élet bőségesen teremt olyan alkalmakat, amikor ezt a félelmet és fájdalmat meg kell tapasztalniuk, legyen szó a szülők válásáról, valamelyikük külföldi munkavállalásáról, egy barátság megszakadásáról, vagy egy családtag haláláról.

Patrice Karst, amerikai ifjúsági szerző meséje ezeket a kelletlen “elszakadásokat” igyekszik megkönnyíteni kicsik és nagyok számára világszerte. A nemzetközi bestseller már Magyarországon is kapható, itthon ráadásul Vekerdy Tamás ajánlásával avat be a láthatatlan és elszakíthatatlanul erős fonal titkába, amit csak azok ismerhetnek, akik igazán szeretik egymást.

Távolról sincs vége, olvasson még »
1 ... 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 ... 293

Blogok, amiket olvasunk

A TASZ JELENTI Azt hittem, jobban járok, ha nem az autót viszem szervizbe, hanem én megyek orvoshoz.

Képzeld el, hogy 15 éve minden nap ugyanazon az útvonalon mész a reggeli csúcsban munkába, majd a délutáni dugóban haza. Újabban visszatérő fájdalmat érzel a lábadban, mikor kiszállsz az autóból.

MAI MANÓ Kép-párok #187

Kép-párok rovatunkban minden alkalommal két olyan fotót láthattok, amelyeket neves fotóművészek készítettek ugyanazon témában vagy olyat, amelyeken éppen egymás munkáira reflektálnak.

HATÁRÁTKELŐ A lakókocsis élet árnyoldalai

Gyakran olvasni, hogy „persze, mert mindig csak a külföldi élet pozitívumairól van szó”, ami mondjuk szerintem nem igaz, de nem is ez a lényeg, hanem hogy a például a furgonlakó létnek is vannak bőven nehézségei.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés