SZÜLŐSÉG

A hülye kétségbeesik, az okos vásárol - Sixx apanapló

sixx 2015. szeptember 11., péntek 18:43

Szóval ott álltunk, és néztük a Mindent Tudó Műanyagdarabot, ami azt mondta, hogy gyerekünk lesz. Mivel mindketten láttunk már elég filmet és olvastunk elég blikkborsot, egy műanyagdarab nem darab felkiáltással aznap vettünk még kettőt, és másnap leellenőriztük, nem hazudott-e az első. Korábban volt egy olyan hét, amikor Timi nem volt jól, és olyan tünetei voltak, mint most, a kiderülés előtt, de akkor nem volt kék csík, vagy csak egy, mittudoménmár, melyik gyorsteszt mivel jelzi, hogy széna vagy szalma, de most a kontrollcsoport is integetett, tuti, gyerekünk lesz.

És most mi lesz?

Mármint az világos, hogy gyerek, de egészen pontosan milyen lépések kellenek ahhoz, hogy a végtermék (értsd a lányunk vagy fiúnk) minden további nélkül megszülessen, és átvegye a hatalmat az életünk felett? Kinek kell szólni? Van még olyan, hogy gyes? Vagy gyed van? Bába? Védőnő? Szülész? Melyik klinika? Magán vagy állami? Mit kell ilyenkor csinálni? Honnan tudja az ilyet az ember? 

Mert tuti kell valamit csinálni már az ötödik hétben is, de van az a babona, hogy a 13. hétig nem mondod el, mert mittudoménmiért, elviszi a rézfaszú bagoly, nem értek a népi bölcsességekhez. Ilyenkor az ember a nála okosabbakhoz fordul, értsd gugli ill. Szily Laci Kitolás című könyve.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ennyibe kerül havonta az iskolás

Primilla 2015. szeptember 11., péntek 13:55

Az új tanév kezdetekor a költségvetés újratervezésére is szükség van, mert egy csomó olyan új kiadás jön be, amivel suliidőn kívül nem kell számolnunk. És ha már itt tartunk, ki is esik jó pár költség a vakációhoz képest. Érdemes tehát átgondolni, hogy mire, mennyit fogunk pluszban költeni a következő tíz hónapban.

Erre bíztat egyébként a K&H, a Vigyázz, Kész, Pénz pénzügyi vetélkedő meghirdetője is. A verseny szakértője kiszámolta, egy átlagos iskolás gyerek havonta 17 ezer forintba kerül.

Erre az összegre azért felkaptuk a fejünket, és körbekérdeztünk, hogy is van ez másoknál. A Porontyos/Kölyökös szülők eleinte csak a vállukat vonogatták, attól függ, mi tartozik ide, de aztán beindult a verkli, és igyekeztünk összeadni, mennyit költünk havonta azokra a tételekre, amelyek a közleményben is szerepeltek. (étkezés, sport, különórák, osztálykirándulás, tanárok ajándéka, zsebpénz, ilyesmik).

Iskolai étkezés

Az első kiadás, ami mindenkinek rögtön eszébe jutott, az az iskolai étkezés, amit minden hónapban ki kell csengetni. Erre nyugodtan számolhatunk átlagosan 10-12 ezer forintot – a K&H számításait alapul véve így marad még öt-hétezer forintunk, amiből gazdálkodhatunk. Ezt az összeget minden hónapban ki kell pengetni, esetleg ha a gyerek csak ebédet kap, akkor a felét, ebben az esetben viszont a tízóraira-uzsonnára pedig többet kell költeni. Plusz a büfé.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Tíz lehetséges ok, ha fejfájós a gyerek

Puskás Pálma 2015. szeptember 10., csütörtök 15:43

Mit tegyünk, ha fáj a gyerek feje, mitől fáj, és egyáltalán, igazat mond-e? A gyermekkori fejfájások típusai hasonlóak a felnőttkoriakéhoz, ugyanakkor sokszor más a tünetek megjelenése, illetve jelentősen befolyásolják a fejfájást az életmódbeli tényezők. Milyen életmódbeli tényezők? Például, ha éhes. Összeszedtük a gyermekkori fejfájások leggyakoribb okait.

1. Túlterheltség

A gyerekek a felnőttekhez hasonlóan tenziós fejfájást kapnak, ha krónikus stressznek vannak kitéve, vagy ha túl sokat nézik a monitort. A túlingereltség gyakran nem is egyértelmű, hiszen lehetséges, hogy a gyerek egész nap valamilyen szabadidős tevékenységgel volt elfoglalva – csakhogy ha ez azt jelenti, hogy délelőtt a vidámparkban volt, délután kedvenc gyerekzenekarának koncertjén, és közben mindvégig mesét nézett vagy játszott a táblagépén, akkor simán megfájdulhat a feje estére. Természetesen idegeskedhet a gyerek egy-egy matekdolgozat miatt is, és ez a stressz is fejfájást okozhat. Visszatérő gyerekkori fejfájás esetén érdemes áttekinteni a gyerek napirendjét, ésszerűsíteni a terhelést, ritkítani a különórákat.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Nyugati, tranzitzóna: a gyerekek jövőjéért keltünk útra

Mártonffy Zsuzsa 2015. szeptember 10., csütörtök 15:10

Az utolsó meleg nyári napon, közvetlenül a határok megnyitása előtt beszélgettünk a menekültekkel a Nyugati Pályaudvar melletti tranzitzónában. Kisgyerekes családokkal, akikben közös: mind azért vállalták a kimerítő és kockázatos vándorutat, hogy gyermekeiknek jobb jövőt biztosítsanak. Akik a képeken szerepelnek, azóta továbbutaztak Ausztria és Németország felé.

A menekültek általában tágabb rokonsággal, testvéreik, sógoraik családjával együtt keltek útra. Legtöbben a tranzitban Afganisztánból és Szíriából érkeztek. A szülők magyar léptékkel igen fiatalok, 20-22 éves fiúk gyakran már többgyerekes családapák, és találkoztunk 65 éves afgán nagyival is, aki 50 unokával büszkélkedhet.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Bombák, tankok, hullák - ezt rajzolják a menekült gyerekek

Dívány 2015. szeptember 9., szerda 14:48

2015, Budapest, Keleti pályaudvar. Több száz azoknak a migráns gyerekeknek a száma, akik a zsúfolt aluljárókban családukkal együtt a magyar hatóságok engedélyére várnak, ami lehetővé teszi, hogy vonatra szálljanak, és eljuthassanak Észak- és Nyugat-Európába, ami az új, nyugodt, békés élet kezdetét jelenti számukra.

Önkéntesek ezeket a napokat a kicsik számára úgy próbálták megkönnyíteni, hogy kiscsoportos foglalkozásokon belül körjátékokat, angol vagy német mondókákat tanítottak a gyerekeknek, társas- és képességfejlesztő játékokat játszottak, illetve a földön ülve vagy guggolva rajzoltak. Az adományozóknak köszönhető zsírkrétával, színes szeruzával megrendítő alkotások készültek, amit a Wall Street Jurnal fotósa, Süveg Áron dokumentált, és bemutatta a rajzok készítőit is. Kattintson a szöveges galériánkra! 

34 hetes terhesen még súlyt emelt a fitneszanya

mzd 2015. szeptember 9., szerda 08:20

Emlékszik még Sarah Stage-re, aki a szülése előtt egy héttel még kockahasas szelfiket posztolt? Hasonló reakciókat váltott ki nemrég a netezők körében Sophie Guidolin is, saját bevallása szerint még a terhessége 34. hetében is súlyt emelt, most pedig testéről készült fotókat osztott meg két nappal a szülése után – olvasható a DailyMailen.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Kamu volt az életveszélyes pelenkazselé

mzd 2015. szeptember 8., kedd 14:56

Egy anyuka hétfőn osztotta a a Pampers Facebook-oldalán, hogy három nappal azelőtt a tízhónapos gyereke rosszul lett – mégpedig attól, hogy az éjszaka folyamán szétszakadt rajta a pelenka, és megette az abból származó zselét.

Az időközben törölt poszt szerint a baba 36 órán át kapott infúziót, és mire a kórházba kerültek, annyira kiszáradt, hogy csak a fején találták a vénát.

A hír részben igaz, csak éppen a gyereket ellátó kórház szerint a gyerek a hasmenéses vírustól száradt ki, nem a pelenkazselétől. Az eredeti Facebook posztban betegségről szó sem esett, a kommenteket viszont azonnal ellepték a mosható pelenka hívei, úgyhogy - mondjuk így - reméljük, hogy nem egy ügyesen felépített, ám nem túl szép eszközökkel operáló moshatópelenka reklámkampánnyal van dolgunk.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Síró gyerek, üvöltő edző - tényleg ez az élsport?

Puskás Pálma 2015. szeptember 8., kedd 13:30

Nemrég egy baráti beszélgetés kapcsán merült fel, hogy sportoljon-e a gyerek. Abban nagyjából egységesek voltak az álláspontok, hogy jó, ha mozog valamit és nem csak a képernyő előtt ül, de a versenysport témája már megosztóbbnak bizonyult.

A versenyszerű sport általános és középiskolás korban sokak szerint csak akkor hasznos, ha valóban élsportolót szeretnénk nevelni a gyerekből, nem beszélve arról, hogy az edzések miatt nem lesz ideje a tanulásra, és a sport a továbbtanulás és későbbi karrierje rovására megy. Nem beszélve a szabadidejéről és a lelki épségéről, hiszen egy komolyabban sportoló gyereknek viszonylag kevés ideje van bulizni, ehelyett kamaszkora legszebb éveit üvöltöző edzők uralma alatt kell töltenie.

Egy barátnőnk egyetemista korú gyermeke ugyanakkor épp néhány hete vált kiváló ellenpéldává: a húszéves lány művészettörténésznek tanul és egy neves nyugat-európai egyetemen nemrég épp élsportoló múltjának köszönhetően kapott meg egy több hónapos ösztöndíjat. Nem mintha a tenisznek bármi köze lenne a művtörihez: a külföldi egyetem nézetei szerint azonban az élsportolói múlt garancia arra, hogy a jelölt kitartó, fegyelmezett, és alkalmasint képes másokkal együtt dolgozni.

Érdemes-e tehát engedni, vagy akár biztatni a gyereket a versenysportra? Vagy ha túl sokat úszik, tuti nem megy egyetemre? Tényleg sírással telnek az élsportoló kamaszok mindennapjai? Egy olyan fiatal nővel beszélgettünk, aki bár kamaszkorát válogatott sportolóként töltötte, jelenleg orvosként dolgozik az ország egyik vezető intézményében.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A szobatisztaság nem mindig sima ügy

Cziglán Karolina, pszichológus 2015. szeptember 7., hétfő 17:36

A szobatisztaság fontos fejlődési állomás a gyerek életében, akár lelki, akár gyakorlati oldalról közelítünk. A legfontosabb elméletekben, ahol szakaszokra bontják az emberi fejlődést, valami módon megjelenik ez, mint külön egység. Freud kifejezetten a biológiai változásból indult ki, mikor azt mondta, az orális szakaszt felváltja az anális, ekkor a gyerek legfőbb örömforrásává az ánusz válik, magyarul a popsi. Ebbe beleértendő az is, hogy élvezettel tölti el, hogy valamit, ami az ő saját testi funkciója, megtanul akaratlagosan szabályozni. Eközben megtanulja, hogy kell kiengedni, elengedni.

Erikson inkább a lelki és társas szempontokat hangsúlyozza, de ő is az önálló akarat gyakorlását helyezi középpontba. A gyerek feladata, hogy kialakítsa az autonómia érezését ebben az időszakban, ami egyben a dackorszak és a szobatisztaságra való szoktatás, azaz nagyjából a kétéves kortól kezdődő szakasz. Ahogy minden életszakasznak, ennek is megvan a speciális kihívása. A gyerek mindent önállóan meg akar próbálni: „én egyedül” – mondja, a külső felvetésekre általában határozott „nem” a válasz, mert át akarja élni, hogy tud mást akarni, és ennek hangot is adhat. Ez mind az autonómia érzéséhez kell, ahogy az is, hogy uraljuk a testünket, szabályozzuk a testi funkcióinkat.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Idén is ingyen HPV oltás a hetedikeseknek

Primilla 2015. szeptember 7., hétfő 13:26

Ingyen megkaphatják ebben a tanévben is a hetedik osztályos lányok a méhnyakrákok 70 százalékáért felelős humán papillomavírus típus elleni védőoltást. Az oltás önkéntes, a szülőknek szeptember 11-éig kell nyilatkozniuk, hogy kérik-e a gyermeküknek, vagy sem. Ez a második év, hogy iskolai keretek között, ingyen megkaphatják a lányok a védőoltást, tavaly a jogosultak 77,5 százaléka élt a lehetőséggel.

A HPV „rákkeltő” típusai a nemi szervek és a végbél hámjában fertőzést, idővel rákos elfajulást is képesek okozni. A szexuális életet élő nők kb. 80 százaléka átesik a nemi szerveket érintő HPV-fertőzésen, a többségük nem is tud róla. A HPV-fertőzés a szexuális élet megkezdése után, leggyakrabban 15-24 éves kor között következik be. A fertőzések 90 százaléka az immunrendszer segítségével magától meggyógyul, a fertőzöttek kb. 10 százalékánál azonban tartós fertőzés alakul ki, ami több év alatt rosszindulatú daganattá fajulhat. A méhnyakrákok 70 százalékának kialakulásáért a HPV két típusa (16-as és 18-as típus) a felelős – ezek ellen nyújt védettséget ez a védőoltás. 

Fotó: Media For Medical
Távolról sincs vége, olvasson még »

Csak 2017-től kell adóazonosító jel a családi adókedvezményhez

mzd 2015. szeptember 7., hétfő 13:14

Bár július végén azt írtuk, 2016. január 1-től minden csak olyan gyerek után vehető igénybe a családi adókedvezmény, akinek van adóazonosító jele, kiderült: csak a 2017-ben beadott, tehát a 2016-os évről szóló adóbevallásokban kötelező feltüntetni ezt az adatot.

Az Országgyűlés szeptember 4-én, pénteken döntött erről: a képviselők 174 igen szavazattal és elutasító voks és tartózkodás nélkül fogadták el a javaslatot, amely az időpont kitolása mellett arra kötelezi az adóhatóságot, hogy hivatalból hozza létre minden 25 év alatti adóazonosító jelét - adta hírül az MTI. Ez egyben azt is jelenti, hogy az érintetteknek nem kell egyénileg igényülniük azt. 

Fotó: Sean Gallup / Europress / Getty

A 2017. január 1. előtt megtett nyilatkozatokban adóazonosító jel hiányában továbbra is elegendő lesz az eltartottak személyazonosító adatait és lakcímét megadni.

Belevágtunk: otthontanulók lesznek a lányok

Primilla 2015. szeptember 6., vasárnap 11:10

Ettől a tanévtől magántanuló lesz Éva két kisiskolás korú lánya. Mielőtt így határoztak volna, természetesen sokat gondolkoztak a szülők, és mindent mérlegre tettek. Úgy döntöttek, a másodikos és harmadikos lányait Éva fogja tanítani otthon, ezen a szinten még simán megbirkózik a tananyaggal, később pedig majd meglátják, mi lesz.

A döntést elég sok rossz tapasztalat előzte meg. A második év végére egyértelművé vált, hogy nem sikerült túl jól az iskolaválasztás, a lányok nem érezték ott jól magukat, voltak olyan órák, amik előtt a másodikos Niki kimondottan rettegett – mesélte Éva.

„Addig nem volt hajlandó bemenni az iskolába, amíg fel nem mondta nekem a leckét, amit félelmében ész nélkül bemagolt. Szerintem ez egy hét-nyolcéves gyereknél egyszerűen megengedhetetlen. Előfordult olyan is az év vége felé, hogy csak ült és sírt, hogy nem találja fel magát, nem tudja, mit kezdhetne magával. Azt láttam, hogy meg kell tanulnia élni, és ebben az iskola nagyon nem volt partner. A tanítón látszott, hogy kiégett, nem szereti a gyerekeket, és egyáltalán nem végezte örömmel, lelkesen a munkáját” – mondta a lányok anyukája, aki egyébként a túl magas óraszámmal és a túlzott, ám az élettől tökéletesen elrugaszkodott követelményekkel sem ért egyet. A férjével együtt úgy látták: a lányok túlterheltek, csomó felesleges dolgot kell megtanulniuk, és szorongnak az iskolától. És ez így nem jó, lépni kell.  

Távolról sincs vége, olvasson még »

Pályázat: képregényekkel az írástudatlanság ellen

Primilla 2015. szeptember 6., vasárnap 08:54

Tudta ön, hogy ötből egy kamasz, és szintén ötből egy felnőtt küzd kihívásokkal az olvasás terén? Hogy minden utcában 11 olyan ember él, aki nem tud jól olvasni? Vagy, hogy minden iskolai osztályban négy olyan gyerek van, akinek olvasási problémái vannak? Ezek az adatok nem a burundi vagy a tadzsikisztáni, hanem az európai helyzetet írják le.

Szeptember 8-a 1965 óta az írástudatlanság elleni küzdelem nemzetközi napja. Ezen a napon világszerte figyelemfelkeltő programokkal népszerűsítik az írás és olvasás fontosságát. A Műveltség Hete 2015 nemzetközi programsorozathoz Magyarország is csatlakozott. 

Fotó: Gerhard Joren
Távolról sincs vége, olvasson még »

Ez a baba minden könyv végén sírva fakad

mzd 2015. szeptember 5., szombat 12:59

A Youtube leesedanielle csatornáján jelent meg az alábbi videón, amin egy kisbaba látható. Ez önmagában még nem lenne hírértékű, a kisgyerek viszont annyira imádja a könyveket, hogy mindig sírva fakad, ha véget ér egy. A másfél perces kisfilm "A legszomorúbb könyvmoly" címet kapta - egyébként teljesen jogosan. A rövid pityergésnél talán egyetlen dolog cukibb: az, amilyen átéléssel hallgatja a mesét.

Ha még több megmosolyogtató pillanatra vágyik, akkor nézze meg ezt a másik videót: itt a baba füttyszóra beledől a fűbe.

Ezekben változtasson, ha közeleg a kamaszkor!

Cziglán Karolina, pszichológus 2015. szeptember 5., szombat 07:35

Sokan belefutnak a csapdába, hogy azt hiszik, ami kiválóan működött a korábbi években, az folytatható a gyerek tizenéves korában is. Holott, ahogy közeledik a kamaszkor felé a gyerek, a szülőnek is meg kell újulnia. Bizonyos dolgokban más szemlélet szükséges, vagy éppen nagyobb odafigyelés, tolerancia.

A régi humor nem mindig vicces

A humor csodákra képes, összekovácsol a gyerekkel, még akkor is, ha kamaszodik. Egészen addig, míg valaki másra, vagy a szülőre magára vonatkozik. A viccesnek szánt csipkelődő megjegyzésekre könnyen lesz undok grimasz, ajtócsapás a válasz. Miért? Mert a gyerek most még érzékenyebb, mint eddig, az önérzetére különösen, és lehet, hogy a szülő jóindulatúnak szánta a viccet, de ami eddig belefért, ma már nem megengedett.

Amikor élcelődünk valakin, egy kicsit fölénybe kerülünk hozzá képest (vagy legalábbis így érezzük). Általában ezt sem díjazzák a serdülők, ezért is olyan ingoványos terep a rájuk vonatkozó humor. Árgus szemekkel figyelik, eléggé komolyan veszi-e őket a szülő, mert ők már nem kis butuskák, hanem egyre inkább nők, férfiak. A csipkelődő észrevétel azt jelentheti számukra, még mindig gyerekként kezelik őket.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Fotók: az iskolakezdés 1938-ban is szomorú volt

mzd 2015. szeptember 4., péntek 17:24

Az iskolakezdés nemcsak anyagilag, de érzelmileg is megterhelő – pláne akkor, ha a gyerek bentlakásos iskolában kezdi a tanévet. Nem volt ez másképp 1938-ban, a II. világháború előtt egy, és a londoni bombázások előtt két évvel sem – ezt bizonyítják azok az archív fotók is, amelyeket a DailyMail oldalán találtunk.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Észrevettük, hogy a kutya előre jelzi a rohamokat

Puskás Pálma 2015. szeptember 4., péntek 10:28

A gyermekkori epilepsziák viszonylag sokféle eredetű és megjelenésű tünetcsoportot foglalnak magukba. A kórképek egy része kinőhető, más részük gyógyszerekkel tünetmentessé tehető. Hazánkban körülbelül minden századik gyermeket érint ez a probléma.

Az epilepsziás gyerekeknek többnyire rengeteg nehézségen kell keresztülmenniük a betegség miatt, és ez természetesen szüleiket is megviseli. Két olyan anyukát faggattunk, akiknek gyermeke epilepsziabetegséggel küzd.

A két gyerek életkora, élethelyzete és betegsége is különböző, de mindkét történetben hasonlóak a stigmával, kiközösítéssel szembeni küzdelmek. Zsuzsával és Edinával diagnózisokról, félelmekről, továbbtanulásról és kutyákról beszélgettünk.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Vicces félrefordítás a negyedikes angolkönyvben

Koncz Andrea 2015. szeptember 3., csütörtök 15:12

Kinyitottuk a gyerek vadiúj angolkönyvét, és az első dolog, ami a szemem elé került a következő talány volt: kerek, fehér, a föld alatt növő gyökérzöldség, amely időnként enyhén rózsaszínes árnyalatot ölt - hogy mondjuk magyarul? Hát sárgarépa! Legalábbis a negyedikes angolkönyv The enormous turnip című meséje szerint:

Távolról sincs vége, olvasson még »

5 milliméter az egész, de félig az enyém - Sixx apanapló

sixx 2015. szeptember 3., csütörtök 08:41

45 évesen apának lenni pont olyan jó érzés, mint 25 vagy 36 évesen, legalábbis ezt gondolom, mert se 25, se 32 évesen nem mondta nekem senki, hogy tessék, két csík, az azt jelenti, hogy pozitív. Sőt, ha jobban belegondolok, 25 évesen valószínűleg elájultam volna, 36 évesen meg nem tudom, asszem berúgtam volna, mint az állat, aztán igyekeztem volna feldolgozni, hogy mi van.

45 évesen meg vigyorogtam, mint a vadalma.

Timi, a csajom (feleségem egyébként, de a blogban hívom majd így is, meg úgy is) egy júliusi reggel jött oda elém a Mindent Tudó Műanyagdarabbal, amin ha két csík van, akkor lehet örülni, és két csík volt rajta. Nem hülyéskedek, egy villanás alatt megváltozott bennem valami. Timi szerintem azt hitte, sokkot kaptam, mert egy fél percig csak álltam, mint tettre kész nemi szerv a lakodalomban, tátott szájjal, szótlanul, pedig nem erről volt szó, csak bent lezongoráztam magamban azt, ami most jön.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ilyen, amikor valódi anyák futnak valódi babakocsikkal

Puskás Pálma 2015. szeptember 3., csütörtök 08:33

Az elmúlt hetekben világszerte nagy port kavart egy futóbabakocsi-reklám: a fotón egy huszonhároméves, az átlagos testalkatnál lényegesen vékonyabb modell tolja a kocsit falatnyi bikiniben. A fotón szereplő modell egyébként valóban fut, ráadásul a saját gyerekét tolja, a fotón mégis sokan felháborodtak, hiszen a valóságban a kisgyermekes anyukák azért viszonylag ritkán néznek ki így. Azaz ritkán modellalkatú húszévesek, és a mérsékelt égövön jellemzően nem bikiniben futnak.

A Fuss Babakocsival Egyesület készített egy fotósorozatot, mellyel egyik céljuk az volt, hogy reagáljanak a fenti reklámra. A fotókon valódi anyukák (vagy nagymamák) szerepelnek babakocsis futás közben, és történetüket is elmesélik. A képeket Zákány Gergely készítette.

Emellett szeretnének segítséget nyújtani minél több anyukáknak, hogy lássák milyen fontos a szülés utáni egészséges életmód, sport, közösség. Hétköznapi ”anyahőseikkel” arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy különböző körülmények között, sokféle élethelyzetben megoldható a sportolás gyerekkel is.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Pitbullos vers az olvasókönyben? Botrány!

Primilla 2015. szeptember 2., szerda 12:39

Ismét kortárs vers miatt áll a bál a Facebook-on, a szemfüles kutyabarátok az egyik 3. osztályosoknak szánt kísérleti olvasókönyvben fedeztek fel „kifogásolható” művet. Tóth Krisztina: Pitbull című verséről van szó, amely szerint a pitbullok akkor is harapnak, ha nem akarnak, méghozzá le az ember lábát vagy kezét, esetleg mindkettőt. A Kutyabarátok.hu egyébként viszonylag enyhe bevezetője után jönnek a jelzőkben bővelkedő kommentek: „agyatlan”, „primitív”, „veszélyes”, amit nyilván nem a kutyafajtára, hanem a költőre és az oktatási rendszerre értenek, hol erre, hol arra.

A versről egyébként messziről ordít, hogy vicc, tréfa. Annak is a legismertebb és legegyértelműbb fajtája: a túlzás, vagyis, hogy felnagyítja, és alaposan rájátszik a sztereotípiákra. Jó, tudjuk, a vicc halála, ha magyarázni kell, és ez, mi tagadás, a kisgyerekeknél is gyakran előfordul. Reméljük ezért, hogy a harmadik osztályos tanítóknak hamarabb leesik, hogy miről van szó, veszik a lapot és nevetnek majd, annak ellenére, hogy nem írták rá a versre keresztbe, nagy piros betűkkel, hogy HUMOR.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Hiteles legyen, ne tökéletes!

Cziglán Karolina, pszichológus 2015. szeptember 2., szerda 09:07

Egy húszas évei elején járó nő arról számolt be, attól a pillanattól kezdve érezte igazán közel magához az anyját, mikor nagy sóhaj kíséretében bocsánatot kért a lányától, amiért „annyi hülyeséget összehordott” korábban. Mint például azt, hogyha az ember mindent megtesz, garantáltan mindig boldog lesz a házassága.

Aztán azt is mondta, első a munka, második a kötelesség, és mindig arra helyezte a hangsúlyt: csak jól kell tanulni és rendesen járni a különórákra, más nem számít. Meg azt is mondta, senki, de főleg a lánya nem engedheti meg magának, hogy szemtelenkedjen, még ha igaza is van egy helyzetben, akkor sem szólhat vissza élesen.

Úgy látta helyesnek harmincöt évesen, ha ezeket az értékeket adja át gyermekének, de ötvenen túl sok mindenről másképp vélekedik. Közben volt egy szeretői kapcsolata, mert hiába próbálta kihozni a legtöbbet a házasságából, érzelmeket alig kapott vissza, és annyira magányosnak érezte magát, hogy közel az ötvenhez párhuzamos kapcsolatba kezdett.

Ma már előfordul, hogy otthagyja a mosatlan edényeket, hogy tovább olvasson egy izgalmas könyvet. És kevésbé érdekli, mások elég simulékonynak fogják-e találni: ha valami nem tetszik neki, megmondja. Szerinte ő ilyen volt mindig is, de sértette volna a büszkeségét, ha egy nem tökéletes anyát lát a lánya, ezért magának sem engedte meg, hogy eltérjen az ideáltól. Bocsánatot kért, mert úgy érezte, hogy hazudott. Nem azt adta át a lányának, amilyen ő igazából, hanem amilyen lenni szeretett volna, egy hamis képet.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Baj van otthon? Tudjon róla a gyerek tanára is!

Primilla 2015. szeptember 1., kedd 16:20

Sokan gondolják, hogy családi bajok – válás, bebörtönzés, halál, betegség – magánügy. Ám ha iskolás gyerekünk van, ez már korántsem olyan magától értetődő. Az, hogy beavatjuk-e a tanárát a dologba, nagyban meghatározza a gyereknek nem csak a teljesítményét, hanem azt is, hogy jól érzi-e magát (legalább) az iskolában, vagy sem. Nem beszélve arról, hogy a bajjal járó stresszt is csökkenthetjük.

„Ha elmondjuk a tanárnak, hogy mi a helyzet otthon, segítünk neki megérteni, hogy miért változott meg a gyerek viselkedése” –mondta a Yahoo Parenting-nek David Maxfield társadalomtudós, a Crucial Conversations című könyvsorozat társszerzője.

Maxfield társával, Joseph Grenny-vel együtt 622 esetet tekintettek át a szülő-tanár kommunikációval kapcsolatban, és azt találták, hogy túl gyakran tartanak vissza fontos információkat mind a szülők, mind pedig a tanárok. A szülők gyakran nem szólnak a tanárnak a családi problémákról, a tanárok pedig nem riasztják a szülőket, ha hirtelen komoly gondok lesznek a gyerek iskolai viselkedésével. Az eredmény pedig – túl a történetgyűjteményükön – az lett, hogy a félreértések és a kezeletlen magatartás problémák jelentős részben abból erednek, hogy a felnőttek, kommunikáció hiányában, gyakorlatilag nincsenek tisztában a bajok hátterével. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Egy bolt különlegességre vágyó kisiskolásoknak

etelka 2015. szeptember 1., kedd 09:34

Milyen menő lenne, ha idén a gyerek választhatná ki, melyik cukimuki mintájú füzetet vigye a suliba! Hogy ez lehetséges, akkor derült ki, amikor megnéztük azUgró Egér elnevezésű, mondjuk így, "pop-up jellegű" boltot a Két Egér könyvesbolt galériáján. A "mondjuk" annak szól, hogy a létező könyvesbolt emeletén most időszakosan berendeztek egy kisebb papírboltot, ahová mindaz került, ami az iskolába induláshoz kell. Szerencsére se Violettás táska, sem szuperhősős tolltartó, de van helyette mindenféle nagyon kedves dolog, ami persze lehet, hogy nekünk szülőknek tetszik jobban... 

A kínálat hazai dizájnerektől származik, kis szériában készülnek az egyes tárgyak, bár vannak köztük olyanok, melyek már visszaköszöntek más helyeken is. Ennek ellenére, ha lenne egy kisebb gyerek a háztartásban, akkor simán ide vinném, annyira helyes dolgokat lehet kapni. A füzetek egyedi kötése csak egy kis extra, bármilyet is kér a tanító néni, ők vállalják a borítócserét, és máris miénk lesz a suli legmenőbb füzete. Ráadásul akár egyet is bekötnek, de többnek is örülnek. Kattintsa végig a galériát, és szaladjon, ha tetszik a felhozatal! 

Ugróegér

 2015. augusztus 24  és szeptember 12 között, a Két Egér Könyesbolt (1092 Budapest, Ráday utca 20.) galériáján – amíg a készlet tart.

Nyitva tartás: hétköznap 10-től este 8-ig, szombaton 10-től este 6-ig.

Gyerekkísérlet: nincs tévé, se más kijelző

Primilla 2015. augusztus 31., hétfő 17:53

A nyári szünet közepére a hat- és nyolcéves gyerekeimmel eljutottunk odáig, hogy szinte egész nap bámultak valamit. A napjuk vagy arról szólt, hogy kinél legyen a távirányító, vagy pedig a könyörgésről, hogy mikor tabletezhetnek már végre. Mentség persze mindig van: negyven fokban úgysem lehet kimenni, és hát persze nekem is jól jött az az idő, ami ezzel felszabadult, és nem nekem kellett szórakoztatnom őket, hanem békében dolgozhattam helyette.

Akkor telt be a pohár, amikor a balatoni nyaralás alatt, három másik, normális körülmények között szuperül játszó gyerek mellett is a tabletezés vált a fő kérdéssé. És akkor letiltottam őket mindenféle kijelzőről a telefontól a fényképezőgépig, mostantól kénytelenek az élményeiket a való világból venni. Gyerekkísérletünk első pár hetének tapasztalatai következnek.

Tulajdonképpen nekem már régóta létezik az az elméletem, hogy mindenféle életmódváltást környezetváltozással kell kezdeni. Még a cigiről is könnyebb úgy leszokni, ha reggel nem ugyanazokkal a mozdulatokkal jutunk el a kávéfőzőig és a cigis dobozig, mint ahogy otthon megszoktuk. A balatoni nyaralás éppen kapóra jött, a reggeli első kérésre, hogy ti. „tabletezhetek?” máris jött a válasz, hogy nem, hanem menj ki inkább az udvarra hintázni. Ez be is vált: amint a másik szobából a barátnőm gyerekei meghallották a motozásunkat, már nyargaltak is kifelé mindannyian játszani. Ezzel át is lendültünk a reggeli rutinon. 

Távolról sincs vége, olvasson még »
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 ... 292

Blogok, amiket olvasunk

KERTÉSZ Ötletek zöldségágyások beültetéséhez

A nyár általában a pihenés időszaka, ezért a legtöbben ilyenkor már nem akarnak intenzív gondoskodást megkövetelő zöldségeket vetni. Lássuk, mint lehet tenni!

OTTHONTÉRKÉP Hagyd le a képről apu sörhasát!

A nappali ajtaján belógó hatalmas sörhas, egy csak félig látszó kutya vakarózó hátsó lába, lerágott csirkecsont a könyvespolcon – biztosan mindenki látott hasonló vicces vagy visszataszító fotókat ingatlanhirdetésekben.

MÁS TÉSZTA Búzadara dal - megyek panírozni

A nyár minden bizonnyal legújszerűbb dallamos hip-hop slágerében réteslisztről, búzadaráról és kenyérlisztről énekelnek a debreceni egyetem afrikai származású hallgatói. Ne hagyd ki!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés