Szerinte máshogy kell gyereket nevelni. Baj, ha nem értünk egyet a párommal?

A gyereknevelésben többnyire igyekszünk a partnerünkkel azonos normákat, értékeket és szabályokat képviselni. Kettőnk nevelési elveinek és elvárásainak megegyezése egyfelől biztonságot, kiszámíthatóságot nyújt a gyerek számára, aki így érzelmileg kiegyensúlyozottabban fejlődhet, másfelől pedig kizárja annak lehetőségét, hogy a gyerek okozta konfliktusunkat végül egymáson verjük le.

Úgy is gondolhatnánk, hogy szülői tekintélyünk megtartásához nélkülözhetetlen, hogy a gyerekkel szemben mindig meglegyen a szülői egyetértés, hogy partnerünkkel egységfrontot alkossunk (united front), hiszen miként várhatnánk el a gyerektől, hogy komolyan vegyen minket, ha a másik fél sem teszi? A szülői egyetértés valóban tiszta kereteket biztosíthat a gyerek számára, azonban csak akkor, ha őszinte. Be kell látnunk viszont, hogy a legtöbb ember – legyen szó akár házastársakról – nem ért mindenben egyet. Az értékrenddel és neveléssel kapcsolatos zajos és kritikus konfliktusaink valóban nem szerencsések a gyerek fejlődésére nézve, ez azonban a megjátszott, látszat szülői egységre ugyanúgy igaz. Utóbbi esetben ugyanis az őszinteséget tagadjuk meg, hangsúlyozva ezzel az erőfölény jelentőségét, ami a gyerekeink számára ugyanúgy bizonytalanságot sugall és tekintélyvesztést eredményezhet.

A szülői tisztelet megszerzéséhez őszinteség kell

A szülői összetartozás és egyetértés csodás dolog, ha mindkét fél részéről őszinte és önazonos. A legtöbb családban ugyanakkor adódnak olyan helyzetek, amikor ugyan nincs meg a valódi összhang a szülők között, ők mégis egy oldalra állnak a gyerekkel szemben, remélve, hogy tekintélyüket így tiszteletben tartja majd és szót fogad. Talán így is lesz, de azt tudni kell, hogy az őszinteség hiánya nagyon komoly üzenettel szolgálhat a gyereknek. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a gyerekeink előtt reménytelen megjátszani az érzéseinket. Olyan vevőkéik vannak, amikkel mi már nem rendelkezünk, ezért általában nem is számolunk. A gyerekek pontosan érzik, ha nem vagyunk őszinték velük, ez pedig bizonytalanságot és bizalmatlanságot kelt bennük, vagyis éppen azt hiúsítja meg, ami az egységfront lényege lenne. A szülői tisztelet megszerzéséhez az őszinteségünk vezet, hiszen ezzel vállaljuk önmagunkat, s tanítjuk ugyanerre a gyerekeinket.

Ezek után persze felmerülhet bennünk a kérdés: mit tehetünk azért, hogy egy konfliktushelyzetben se a partnerünket, se önmagunkat ne hagyjuk cserben? A válasz pedig a kommunikációban lesz. Egy konfliktushelyzet során nyilván nem véletlenül (kivéve, ha félelemből) állunk a párunk mellé még akkor is, ha nem értünk vele teljesen egyet. Ezt az érvünket őszintén elmondhatjuk a gyereknek is, így megvalósulhat a szülői egység, a tiszta keretek és az egymás iránti tisztelet.

Kijátszhatóság

Nagy galibát tud okozni a gyereknevelésben, amikor a szülők egyéni értékrendje és elvárásai mindig a gyerekkel való konfliktusok során kerülnek ütközésbe. Ezek az egyet nem értések mindkét fél számára az elutasítás érzetét kelthetik: nincs elismerés, nincs elfogadás, nincs sikerélmény, sőt a gyerek jelenléte még a tekintélyvesztés lehetőségét is felveti. A gyerekek pontosan tudják, hogy mi az, amiben más nézeteket vallunk a partnerünkkel, és ha gyakran kerülünk emiatt konfliktusba, akkor idővel meg is tanulnak ezzel játszani.

Bizonyára mindannyian tudjuk, hogy a gyerekek képesek kijátszani a szülőket egymás ellen, talán még mi magunk is így tettünk annak idején. Ha apa volt a szigorúbb, akkor nyilván anyánál próbálkoztunk engedélyt kérni bizonyos dolgokra. Ha apával több gombóc fagyit ehettünk, akkor viszont anyát is ezzel igyekszünk versenyre hívni. A szülők egymás elleni kijátszása elég alattomosnak tűnő dolog, a gyerekek részéről azonban teljesen természetes önvédelem és problémamegoldás csupán. A szülők összeugrasztásának több célja is lehet, amelyeket F. Várkonyi Zsuzsa Már százszor megmondtam című könyvében szépen le is vezet.

A veszekedések megismételtetésével a gyerek egyfelől választ keres a valódi igazságra. A szülők úgy adják elő, mintha egy igazság lenne, és a gyerek is még fekete-fehéren látja a világot (nagyjából iskoláskorig): de kinek van igaza? Ahhoz, hogy magabiztosan boldoguljon majd ő is a világban, tudnia kell a választ. „Csakhogy az ilyen viták ritkán végződnek megegyezéssel.[...] Megoldás tehát nem születik. De van kárpótlás: rólam beszélnek, velem törődnek, rajtam vesznek össze – fontos vagyok” – írja Várkonyi. A játszma célja lehet tehát a gyerek számára az is, hogy a szülei figyelmét felkeltse. Végül és nem utolsósorban pedig a felnőttek egymásnak ugrasztása lehetővé teszi a gyereknek, hogy saját kötelezettségei és az esetleges büntetés alól kibúvót találjon.

Kell, hogy a szülőknek legyen idejük egymásra

De vajon hogyan és miért kerülünk ilyen helyzetbe? A legtöbb családban a kommunikáció hiánya játszik nagy szerepet a kérdésben. A kimerítő munka, a gyerek(ek) ellátása és fuvarozása, valamint a háztartás vezetése mellett gyakran előfordul, hogy a szülőknek nem marad idejük egymásra. Elmarad a közös értékcsere és értékformálás, a problémák kifejtése és a megoldási javaslatok megvitatása, azaz az egység kiépítése, megerősítése.

Családalapítás előtt, amikor még volt időnk és energiánk, valószínűleg sok pontot érintettünk ezek közül. A világ azonban folyamatosan változik, és benne a mi kis környezetünk is. Fontos a partnerünkkel időnként aktualizálni azokat a normákat, értékeket és szabályokat, amiket lényegesnek tartunk. Időt kell szánnunk egymásra ahhoz, hogy egy nyelvet beszélhessünk a gyerek előtt, s mindezt őszintén tegyük. A szülői egységfront lényege, hogy biztonságot és kiszámíthatóságot teremtsen a gyerek számára, hogy tükrözze a felnőttek magabiztos egységét, ehhez pedig tudnunk kell, hogy mit kommunikálunk.

Ugyanakkor arra sincs szükség, hogy mindenben egyetértsünk, hiszen a gyerekek gond nélkül képesek elfogadni, hogy ami itthon így működik, az másoknál másként. A szülők közötti kommunikáció viszont ebben az esetben sem mellőzendő. Sok olyan szituáció és helyzet van, amiben a másik véleményét annak ellenére is elfogadhatjuk, hogy mi nem teljesen értünk vele egyet. Tiszteletben tarthatjuk a kérését azért is, mert tudjuk, hogy neki fontos, mert szeretjük, mert néha dönthet ő is. Ahogy azt fentebb láthattuk, a gyerek előtti hangos veszekedések és véleménykinyilvánítások legalább annyira lehetnek károsak, mint az őszinte véleményünk elhallgatása a szülői „egyetértés” érdekében. A gyerek számára ugyanis mindkettő bizonytalanságot kelt: Kinek van igaza? Miért nem őszinték? 

A szülők feladata (akárcsak a pedagógusoké) az értékteremtés és értékközvetítés, amely segítséget nyújt majd a gyereknek a világban való boldoguláshoz. Ennek pedig szerves része a kommunikáció: egymás meghallgatása, elfogadása, tiszteletben tartása és a saját gondolataink, érzéseink őszinte bevallása. A szülői egységfront csakis ezekkel együtt működőképes és hatékony, és így képes a gyerekeink számára valódi keretet és biztonságot nyújtani. Beszéljünk hát!