Újabb vegetáriánus lepény fasírt helyett: ezúttal kinoából (gluténmentes recept)

Ropogós lepény készül ebből a receptből, a húsos fasírtok ízvilágában. Gluténmentes, húsmentes recept.

Nem csak csinos, nagyon finom is.
Nem csak csinos, nagyon finom is.elena_hramowa

Hozzávalók 4 adaghoz

  • 1 bögre főtt kinoa (nyersen kb. fél bögre, háromszoros vízben megfőzve)
  • 2 darab tojás felverve
  • fél vöröshagyma apróra vágva
  • 2 gerezd zúzott fokhagyma
  • fél bögre reszelt sajt
  • fél bögre gluténmentes zsemlemorzsa (vagy gluténmentes zabpehelyliszt vagy mandulaliszt)
  • só és bors ízlés szerint
  • 1 evőkanál növényi olaj (a tetejére, kenéshez)
  • kevés víz (ha szükséges)
Recept idők

Maradék kinoából is készülhet. 

Elkészítés:

Keverjük össze a kinoát a tojással és sózzuk-borsozzuk. Adjuk hozzá a hagymát, fokhagymát és a sajtot, végül a zsemlemorzsát (vagy zabpehelylisztet, vagy mandulalisztet), és hagyjuk pár percig állni. Ha túl száraznak tűnik a massza, akkor egy kevés vizet adjunk hozzá, hogy formázható állagú legyen. Vizes kézzel formázzunk a masszánkból 6-8 lepényt.

A sütéshez két lehetőségünk is van. Forró olajban, serpenyőben kb. 7-10 perc alatt készül el, félidőben megforgatva. Vagy tegyük sütőpapírral bélelt tepsire, a tetejét kenjük meg olajjal, és 200 fokos előmelegített sütőben süssük aranybarnára, kb. 15 perc alatt.

A dietetikus tippje: „Bő olajban kisütve jelentősen megnő a kalóriatartalma, így ha odafigyelsz az alakodra, akkor jobb megoldás a sütőben sütés!”

A receptet szakmailag ellenőrizte: Szarka Dorottya dietetikus.

Ropogós zabkeksz házilag – gluténmentes, tojásmentes recept Ropogós zabkeksz házilag – gluténmentes, tojásmentes recept

Gyorsan és egyszerűen elkészíthető, egészséges, ropogós zabkeksz (a bolti helyett). Gluténmentes, tojásmentes recept.

Tovább olvasom
Oszd meg másokkal is!

Még több recept

Napi nosztalgia: süss néhány finom, meleg perecet az eredeti, retró recept alapján!

Tejeskávéval vagy gyümölcsteával reggelire a legfinomabb ez a perec, amiből ha túl sok készült, akár le is fagyaszthatsz néhány darabot.

2022. február20., 12:56

Paprikás csirkemell gluténmentes nokedlivel

„Ha külföldi vendégek érkeztek hozzánk, édesanyám mindig paprikás csirkét készített nekik – hadd ismerjék meg, milyen ínyencek a magyarok. Annyira levette őket a lábukról, hogy onnantól kezdve minden alkalommal ezt kérték. Úgy tűnik, annak ellenére, hogy ez egy magyar fogás, nemzetközileg is igencsak kedvelt.”

2020. július27., 06:04

Finomságok a deszkán: padlizsánkrém (glutén-, tej-, tojásmentes, vegán recept)

Keleties deszka: mesésen ízletes, pazar keleti előételek színes kavalkádja. Melengető, fűszeres, 1001-szer is elvarázsol.

2020. augusztus11., 06:04

A legjobb húsmentes csili édesburgonyával és kinoával (glutén-, tej-, tojásmentes, vegán recept)

Eszméletlen finom csili, amiből nem hiányzik a hús, de telis-tele van fehérjével, vitaminokkal és ásványi anyagokkal. Ráadásul egy mindent a serpenyőbe és főzzük készre receptről van szó, ami gluténmentes, tejmentes, tojásmentes, vegán.

2020. június29., 06:04

Mai kedvencünk: hidegen készülő barackleves téli fűszerekkel

Néhány kekszet tálalj mellé, és már el is készült ez a remek finomság. Csirkehús mellett, baconbe tekert májfalatkák oldalán is remek, de egy csípős indiai elé is jól illik.

2022. február24., 11:12

Zöldséges rakott csirkemell laktózmentes sajtmártással (gluténmentes recept)

Egy nagyon egyszerűen elkészíthető fogás, mégsem a hagyományos csirke-rizs páros. Tökéletes olyan alkalmakra, amikor nincs sok időtök főzni, mégis friss ételt szeretnétek az asztalra varázsolni.

2020. augusztus11., 06:04

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek