Zöldséges töltött krumplis pogácsa glutén-, tej-, tojás- és húsmentes recept

Ez a káprázatos recept a bizonyíték arra, hogy a gluténmentes, tejmentes, tojásmentes és húsmentes ételek is lehetnek izgalmasak és finomak.

Önmagában is isteni, de mártogatóst vagy sajtmártást is adhatunk mellé.
Önmagában is isteni, de mártogatóst vagy sajtmártást is adhatunk mellé.lenakorzh

Hozzávalók 8 darabhoz

A tésztához

  • 1 kg burgonya
  • 80 gramm barna rizsliszt
  • 40 gramm tápiókakeményítő
  • só, bors, szerecsendió

A töltelékhez

  • 5 közepes fej gomba
  • 0.5 darab cukkini (kockára vágva)
  • 0.5 darab kaliforniai paprika (kockára vágva)
  • 1 fej apróra vágott vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma (zúzott)
  • só, bors, bazsalikom, oregánó, pirospaprika, őrölt kömény

A sütéshez

  • 2 evőkanál növényi olaj
Recept idők

Elkészítés:

Főzzük meg a meghámozott, apró kockára vágott burgonyát. Fűszerezzük sóval, borssal, szerecsendióval, és burgonyanyomóval törjük össze, majd hagyjuk kihűlni. Ezt követően adjuk hozzá a lisztet és a keményítőt, majd keverjük jól össze.

A töltelékhez vágjuk fel a zöldségeket. Az apróra vágott vöröshagymát egy kevés olajon pároljuk meg (3-4 perc alatt), és adjuk hozzá a gombát, a fokhagymát, a kaliforniai paprikát és a cukkinit. Fűszerezzük és néhány percig rázogatva süssük a serpenyőben.

A tésztát osszuk nyolc egyenlő részre, és formázzunk belőle golyókat. Csináljunk egy kisebb üreget mindegyik közepébe és tegyünk bele fél evőkanál zöldséges tölteléket. A tetejüket óvatosan fedjük le egy kicsi tésztával.

Forrósítsunk fel 2 evőkanál növényi olajat egy serpenyőben, és közepes lángon süssük meg mindkét oldalát aranybarnára. A kívül ropogós, belül omlós töltött krumplis pogácsákat 190 fokra előmelegített sütőben (kb. 20 perc sütéssel) is elkészíthetjük.

A receptet szakmailag ellenőrizte: Szarka Dorottya dietetikus.

Tejszelet gluténmentesen, tejmentesen, cukormentesen: mindenki álma Tejszelet gluténmentesen, tejmentesen, cukormentesen: mindenki álma

Ezzel a pofonegyszerű és zseniális recepttel most valóra válhat minden diétázó és egészségtudatos álma. Kakaós piskótás, tejízű krémes szelet gluténmentesen, cukormentesen, tejmentesen, sőt, nagyon alacsony szénhidráttartalommal.

Tovább olvasom
Oszd meg másokkal is!

Még több recept

Pesztó avokádóból, sok bazsalikommal, spenóttal – glutén-, tej-, tojásmentes, vegán recept

Szép színes, egészséges vegán ételek készíthetők az avokádópesztóból. Glutén-, tej-, tojásmentes, vegán recept.

2020. június23., 06:00

Vacsoratipp Valentin-napra: parmezános tészta prosciuttóval és articsókával, krémes sajtszószban

Valentin-nap idén éppen hétköznapra esik, de ha te sem mennél el mellette, és meglepnéd a szerelmed valami finomsággal, ezt a remek tésztát akár kezdőként is összedobod alig 20 perc alatt!

2022. február14., 07:32

Barackos joghurttorta (cukormentes recept)

Akik szeretik a könnyű, üdítő nyalánkságokat, azok nyárra mindenképp tervezzék be ezt a tortát, mert kellőképpen behűtve fagyi helyett is tökéletes választás.

2020. július13., 06:04

Linzertészta bazsalikomos citromkrémmel (cukormentes recept)

Szinte lehetetlen elrontani, és millió módon lehet variálni a tölteléket hozzá. Íme az egyik legjobb.

2020. augusztus11., 06:04

Paprikás csirkemell gluténmentes nokedlivel

„Ha külföldi vendégek érkeztek hozzánk, édesanyám mindig paprikás csirkét készített nekik – hadd ismerjék meg, milyen ínyencek a magyarok. Annyira levette őket a lábukról, hogy onnantól kezdve minden alkalommal ezt kérték. Úgy tűnik, annak ellenére, hogy ez egy magyar fogás, nemzetközileg is igencsak kedvelt.”

2020. július27., 06:04

Finomságok a deszkán: padlizsánkrém (glutén-, tej-, tojásmentes, vegán recept)

Keleties deszka: mesésen ízletes, pazar keleti előételek színes kavalkádja. Melengető, fűszeres, 1001-szer is elvarázsol.

2020. augusztus11., 06:04

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek