Babamonitor, GPS-es karóra, okostelefon: veszélyes ennyit figyelni a gyereket

Légzésfigyelő, babamonitor, GPS-es karóra, okostelefon, kémprogramok: szülőként rászoktunk, hogy kiskorától folyamatosan figyeljük, monitorozzuk a gyereket. Féltjük, óvjuk, hiszen a „mai világban” bármi megtörténhet. De tényleg így van?

Vajon meddig terjed egy szülő hatalma és befolyása a gyereke felett? Titokban elolvasni az e-mailjeit a jogos szülői felügyelet kategóriába tartozik, vagy a gyerek magánszférájának súlyos megsértése? Folyamatosan azt nézni, merre jár, túlzott aggodalom, vagy csupán alkalmazkodás modern világunk veszélyeihez? Meddig egészséges félteni a gyereket? És mit tudunk a valódi veszélyekről, amikkel viszont a megfigyelése fenyeget?

A kezdeti leskelődés

Attól kezdve, hogy hazavittük a háromkilós, törékeny kis csomagot, folyamatosan aggódunk érte. Nem fázik? Nem éhes? Nem érzi rosszul magát? Egyáltalán: lélegzik? A legtöbb szülő ezért légzésfigyelőt helyez a kiságyba, ami hangosan sípol, ha a kicsi nem vesz elég ideig levegőt. E módszerrel sokak szerint megelőzhető a bölcsőhalál. Ez nem igaz, ugyanakkor a fals riasztások miatt a szülők kisebb szívrohamokat hordanak ki lábon. A másik fontos babakellék a babamonitor vagy babafigyelő, ami vagy csak hangot, vagy képet és hangot egyaránt közvetít bizonyos hatótávolságon belül. Segítségével akkor is ellenőrizhetjük, mit csinál a gyerekünk, ha nem vagyunk vele egy szobában, sőt egy lakásban. A legmodernebb bébiőrök segítségével a távolból is tudunk állítani a hálószoba megvilágításán, vagy le tudunk játszani egy altatódalt. 

Nem vonjuk kétségbe ezeknek a készülékeknek a hasznosságát, ugyanakkor érdemes elgondolkodni azon, milyen kicsi korától hozzászokunk ahhoz, hogy figyeljük a gyereket. Arra pedig nem is szeretünk gondolni, hogy a különböző eszközök által szállított adatok esetleg harmadik kézbe is kerülhetnek.

Nehéz nem megfigyelni az apró kisbabát
Nehéz nem megfigyelni az apró kisbabátdimarik / Getty Images Hungary

Kémkedik utánunk a bébifigyelő

A dél-karolinai Jamie Summitt története cseppet sem egyedülálló. Ő hívta fel először a figyelmet arra, hogy bizonyos babamonitorok nemcsak a gyereket, hanem a szülőt is figyelik, az adatokat pedig továbbítják. Bármelyik wifis, okostelefonról irányítható eszköz rendszerét feltörheti bárki, hogy aztán az otthoni hálózaton keresztül kémkedjen – nemritkán pénzügyi haszonszerzés reményében. Elég hozzá annyi, hogy a készülék külön figyelmeztetés nélkül visszaállítsa a gyári alapértelmezéseket, vagy hogy a szülő ne állítson be megfelelő felhasználónevet és jelszót. A gyerek, akit a széltől is óvunk, pont a megfigyelőrendszerek miatt lehet védtelen, az egész családdal együtt.

Kétmillió kiszivárgott felvétel

Ugyanilyen biztonsági rés – vagy inkább szakadék – tátong az óvodáskortól használható okosórák és okosjátékok esetében is. Tavaly decemberben egy sor amerikai nagyáruház volt kénytelen visszahívni több intelligens játékot, például a My Friend Cayla babát és az i-Que robotot, amelyekről bebizonyosodott, hogy felvételt készítenek, illetve továbbítanak a család életéről. Több mint kétmillió felvétel szivárgott ki! A Times nyomozása szerint a népszerű okosjátékok mintegy kétharmada megosztotta az adatokat harmadik féllel, például reklámcégekkel, és az esetek közel harmadánál a gyártók nem tájékoztatták a szülőket arról, hogy védi-e titkosítás az adott játék rendszerét vagy sem. Ugyanez a helyzet a GPS-adatokat közvetítő okosórákkal is. Ezek a színes karórák SIM-kártyával és internetkapcsolattal ellátva folyamatosan jeleket küldenek a szülő okostelefonjára, kamerájuk és mikrofonjuk segítségével pedig egyfajta telefonként is funkcionálnak. 

Az uniós Európai Fogyasztói Központ szerint azonban ahogy a szülők nyomon követhetik a gyerek pontos földrajzi helyzetét, úgy a rendszert feltörő hackerek is láthatják, merre jár a gyerek. A legrosszabb esetben nemcsak hogy idegenek követik a gyereket, de képesek hallgatózni, fotókat ellopni, és a vészhelyzetre megadott telefonszámot is lecserélni. 

Mindezt nehéz feldolgozni szülőként, amikor csak azért vettünk okosórát a gyereknek, hogy a telefon előkotorászása nélkül is segítséget tudjon hívni, ha bajba kerül. Az óra nagy kincs lehet, amikor a gyerek már egyedül közlekedik az iskolába, onnan edzésre, mi pedig otthon ülve azon aggódunk, vajon valóban ott van-e, ahol lennie kellene. Igazából csak a megfigyelőeszköz változott, az aggodalmunk mit sem csillapult azóta, hogy hazavittük a szuszogó kis csomagot.

Magukra merjük őket hagyni?
Magukra merjük őket hagyni?Fertnig / Getty Images Hungary

Kémkedés az okostelefonon

Idővel aztán a gyerekünk – akárhogy is féltettük tőle – kamaszodni kezd, és már esze ágában sincs elmesélni nekünk, kikkel vált üzeneteket, e-maileket, vagy hová megy. Okostelefonja segítségével már főként a barátaival tartja a kapcsolatot, nem velünk. Mit tehetünk, ha továbbra is az igazat szeretnénk tudni róla? Vajon drogozik? Rossz társaságba keveredett? Lóg az iskolából, esetleg a neten zaklatják? Ha csupán a kérdésekkel szembesülünk, de válaszokat a gyerektől nem kapunk, még mindig tovább figyelhetjük őt anélkül, hogy tudna róla. Olyan kémprogramokat telepíthetünk a telefonjára, tabletjére, számítógépére, amelyek közvetítik nekünk az üzeneteit, a híváslistáját, a cseteléseit, a fényképeit, az internetes kereséseit, a tartózkodási helyeit. Hacsak a gyerek nem kapcsolja ki a telefonját, tart egy másikat titokban, vagy ért annyira a számítógéphez, hogy inkább ő kémkedjen utánunk, a lebukás veszélye minimális.

A kérdés csupán az, van-e jogunk a gyerek intim szférájában kutakodni? S ha igennel szavazunk, mikor hagyjuk abba a megfigyelését? Húszéves korában? Amikor már olyan döntéseket hoz, amelyek nekünk is tetszenek? Vagy pontosan mikor? Arról pedig egyik program használatánál sem lehet százszázalékos bizonyosságunk, hogy az oly szorgalmasan gyűjtött adatok nem kerülnek az okosórákhoz hasonlóan harmadik kézbe

A titok a jó kommunikáció

Természetesen minden szülő maga dönti el, hogyan foglal állást a gyerek megfigyelésének kényes kérdésében. Annyi azonban bizonyos, hogy a kommunikációnak egy olyan formáját is érdemes használni, amit eddig nem soroltunk fel: a beszélgetést a gyerekkel. Az olyan beszélgetéseket, amelyek jó esetben nem kamaszkorban kezdődnek, hanem jóval előtte, és amelyek érintik azokat a témaköröket, amelyekkel kapcsolatban a legnagyobb az aggodalmunk. Megtaníthatjuk a gyereket a józan mérlegelésre, az internetes keresés és csetelés íratlan szabályaira, a gyanakvásra és a segítségkérésre is. Ahogyan autót sem kaphat a tini, csak ha előtte a vizsgákon bebizonyította, hogy képes a szabályoknak megfelelően használni, ugyanígy tarthatunk gyorstalpaló tanfolyamot a gyerekünknek a közösségi médiával és az internetes kereséssel kapcsolatban is.

Melyik szülő ne lopakodott volna még be megnézni, mit csinál a gyerek?
Melyik szülő ne lopakodott volna még be megnézni, mit csinál a gyerek?SolStock / Getty Images Hungary

Akkor kémkedjünk, vagy ne?

Dr. Gail Saltz pszichiáter, egyetemi docens, pszichoanalatikus szerint a kémkedés negatív jelentésű szó, azt jelenti, hogy a gyerek akarata ellenére teszünk valamit, és megsértjük a magánélethez való jogát. Ehelyett érdemesebb azon gondolkodni, hogy inkább csak követjük, figyelemmel kísérjük a gyerek offline és online életét. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem naponta ellenőrizzük, mit csinál, hanem mondjuk hetente, és akkor sem mindent. Kérhetünk a gyerektől jelszavakat, vagy lehetünk ismerősök a közösségi oldalon, de nagyon fontos, hogy átláthatók maradjunk. Mondjuk el neki, hogy időnként ellenőrizni fogjuk a telefonját annak érdekében, hogy biztonságban tudjuk. Ezzel persze megadjuk az esélyt arra, hogy olyan ügyesen rejtse el online működését, hogy még alkalmazások segítségével se jöjjünk rá, mit művel. Ebben nem tudjuk megakadályozni. Amit tehetünk, az az, hogy a telefon átadásakor (úgyis mi vesszük meg neki) közöljük a saját felhasználási feltételeinket, amikben benne lehetnek a szúrópróbaszerű ellenőrzések is.

Dr. Saltz szerint érdemes azt is tisztázni, hogy igenis vannak olyan helyzetek – öngyilkossági kísérlet, súlyos drogfüggőség vagy bármi, ami a tini életét, egészségét veszélyezteti –, amikor kémkedni, információkat szerezni létfontosságú. A baj az, hogy mi, aggódó, olykor paranoiás szülők döntjük el, mi minősül vészhelyzetnek...

A legdurvább túlzások

Egy hazai rendőr törzszászlós asszony például nem bízott az apósáékban, ezért csak úgy engedte el hozzájuk a gyereket, hogy a hátizsákjában a nagyszülők tudta nélkül elhelyezett egy lehallgatásra és képrögzítésre is alkalmas tollat. Pechjére a nagyszülők megtalálták a tollat, és sikerrel tettek feljelentést az ügyben. A rendőrnőt tiltott adatszerzés miatt elítélték, és pénzbírságot szabtak ki rá. Ezt a történetet is érdemes átgondolni, mielőtt belevetnénk magunkat a gyerek utáni kémkedés sötét bugyraiba. 

Hasonlóan túlzásba esett 2017-ben egy francia cég, amely észrevehetetlen kémszoftvert kínált a szülők számára. A Fireworld cég programja és a hozzá írt ismertető jellegű cikk egyetlen célja az volt, hogy a szülők megtudják, fiuk nem vonzódik-e esetleg titokban a saját neméhez. Az alkalmazás figyelte a közösségi oldalakat, az internetes kereséseket, és ha a megfigyelt fiatal homoszexuális tartalmakat nézegetett, riasztotta a szülőket. A program készítői szerint a szülőknek nemcsak ilyen információk titkos megszerzéséhez van joguk, hanem ahhoz is, hogy „finoman terelgessék” csemetéjük szexuális orientációját.

Érdekes módon ezt az alkalmazást csak fiús szülőknek készítették el, a lányokat nem féltették az eltévelyedéstől. A Fireworld létezése természetesen hatalmas botrányt kavart a franciák körében, a cég elnézést kért, ha megbántott volna bárkit, és váltig állította, hogy nem gondolta komolyan az egészet. A honlapjuk azért másról árulkodik, mert továbbra is kémprogramokat népszerűsítenek, annak ellenére, hogy a francia törvények tiltják az ilyen alkalmazások használatát, hacsak a másik fél bele nem egyezik a kémkedésbe. A gond pedig az, hogy legyen szó felnőttről vagy gyerekről, ez a beleegyezés nem szokott megtörténni... 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek