Nem árt, ha néha a sarokba állítod a gyereked

A sarokba állítás klasszikus módszere hatékony fegyelmezési forma, mely nem okoz lelki károkat a gyerekeknek – állapították meg amerikai kutatók.

Az egyik legrégibb módszer a rosszalkodó gyerekek megbüntetésére, ha sarokba állítod vagy külön ülteted őket, időt adva nekik arra, hogy a környezeti ingerektől elszeparáltan gondolkodjanak rajta, mit is csináltak. A módszert sokan kritizálják, a Michigani Egyetem kutatói azonban nemrég megjelent tanulmányukban megvédték – számol be a BBC.

Nem lettek depressziósabbak azok a gyerekek, akiket a sarokba állítottak

A kutatásban a szakemberek mintegy 1400 családot követtek nyomon, és azt vizsgálták, hogyan nevelik a szülők a gyerekeiket három-, öt- és tízéves korukban. A tudósok emellett – játékok, videóalapú interakciók és megfigyeléses módszer segítségével – felmérték a gyerekek mentális egészségét és társas készségeit, illetve a szülők iránt tanúsított viszonyulásukat.

Hároméves korban a vizsgált gyerekek egyharmadát büntették alkalmanként a szülők sarokba állítással vagy annak megfelelő „kiállítással”: amikor csendben kellett ülniük vagy állniuk egy elszeparált helyen. A kutatók úgy találták, hogy ezek a gyerekek hosszú távon semennyire sem mutattak nagyobb hajlamot a depresszióra és a szorongásra, mint azok, akiket nem fegyelmeztek hasonló módon a szüleik, továbbá önkontrolljuk sem tért el a normálistól, és nagyobb mértékű szabálysértő viselkedést sem tapasztaltak náluk.

Nem baj, ha a sarokba állítod a gyereked
Nem baj, ha a sarokba állítod a gyerekedkillerb10 / Getty Images Hungary

Azok a gyerekek viszont, akiket testileg fenyítettek a szüleik, idővel agresszívebbé váltak, mint azok, akiket nem bántottak. A magukat depressziósnak valló szülők gyerekei szintén szorongóbbnak és erőszakosabbnak bizonyultak, mint az átlag. Hozzá kell tenni, hogy a vizsgálat csupán megfigyelésen alapult, ezért nem bizonyítható, hogy az alkalmazott büntetési módszereknek valóban közük volt-e a gyerekek későbbi viselkedéséhez és lelki egészségéhez.

Sok szülő nem tudja, hogyan kell fegyelmezni

A tanulmány első szerzője, dr. Rachel Knight gyermekpszichológus szerint sok szülő elsősorban az internetről, a közösségi médiából és barátoktól tájékozódik nevelési kérdésekben, ezért gyakran egymásnak merőben ellentmondó véleményekkel találkozik. A sarokba állítással kapcsolatban felmerülő kételyek többsége szerinte abból ered, hogy nem kellő körültekintéssel és nem a megfelelő módon alkalmazzák ezt a büntetést.

A szakember azt tanácsolja a szülőknek, hogy amikor ily módon kivonják a forgalomból egy időre a gyereküket, gondoskodjanak róla, hogy mindkét fél pontosan megértse, mi a büntetés lényege, továbbá sose veszítsék el a fejüket és kezdjenek kiabálni a csemetéjükkel. A fegyelmezés legyen következetes és érthető, pontos üzenettel a gyerek számára. Az eredményesség természetesen a gyerekek személyiségétől és az alkalomtól is függ, hiszen egy adott módszer nem hat mindenkire ugyanúgy, valamint súlyos károkat okozhat például, ha mások szeme előtt bünteted meg a gyereket. Knight szerint az eredményes nevelés gondoskodó és irányadó, nem pedig tekintélyelvű.

Oszd meg másokkal is!
Mustra