Posztolnál a gyerekről? 3 millióért megteheted!

Egy 16 éves fiú anyját utasította rendre egy olasz bíróság, mert a nő nem kérdezte meg a gyerekét, hogy kitehet-e róla egy képet a Facebookra. Súlyos bírságot kell most fizetnie, az ügy pedig precedenst teremthet egész Európában.

Az „áldozat” édesanyját egy válóper kapcsán dorgálta meg egy olasz bíróság, méghozzá egy tiszteletet parancsoló tízezer eurós (kb 3 millió forint) bírság kilátásba helyezésével. Egy a Euronewsnak nyilatkozó ügyvéd szerint a fotókon szereplő gyerek beleegyezése nélkül posztolt képek megsértik a Facebook felhasználási feltételeit, az anyukának tehát nemcsak a jövőben kell majd visszafognia magát, de az összes eddig posztolt képet és videót el kell távolítania a Facebookról és az Instagramról. 

shutterstock 247316713

Azé, aki rajta van

Bár a potenciális bírság mértéke meglepő egy kicsit, a szakértők szerint egyre gyakoribb jelenség Olaszországban, hogy a válóperek során felmerül a kérdés, vajon posztolhatnak-e a szülők a gyerekeikről. A római bíróság döntésének alapját azok az olasz törvények adták egyébként, amelyek szerint a rajtuk szereplő személyek a képek szerzői jogainak tulajdonosai.

Nem vénnek való vidék

Egy uniós törvényjavaslat az összes tagországban hasonló törvények bevezetését eredményezheti egyébként májustól, egyre gyakoribbak lehetnek tehát az ilyen és ehhez hasonló esetek. Ausztriában is sor került már egy hasonló perre egyébként: ott egy nő perelte be a szüleit, amiért gyerekkori képeket posztoltak róla Facebookon. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek