Mit olvassunk a gyereknek ebben a hónapban?

A toplistán is jó néhány gyerek- és ifjúsági könyv van, ráadásul újabb kötetekkel bővült a Szívünk rajta válogatása is.

Korábban már írtunk a Szívünk rajta programról, amelynek könyvei segítenek kiválasztani a szülőknek azt, amik a gyerek korának, élethelyzetének és érdeklődésének leginkább megfelel. Négy kategóriába sorolják az olvasnivalókat - mesél, rád talál, fejleszt, segít -, az új kötetek minden hónapban szakemberek ajánlása nyomán kerülnek a listára.

A zsűritagok között megtaláljuk például Kádár Annamária gyermekpszichológust (akinek előadása a hónap végén lesz, érdemes meghallgatni!), Jónásné Bánfi Csilla könyvtárpedagógia-tanárt, D. Tóth Kriszta író-újságírót, az UNICEF nagykövetét, és persze rengeteg gyereket is.

Ha abban a cipőben jársz, hogy a gyerek most kezdi az első osztályt, és talán még kicsit izgul is emiatt, akkor neked külön is tudunk klassz dolgokat javasolni: könyvajánló iskolakezdéshez.

shutterstock 221592391
Shutterstock

A Bookline őszi könyv-toplistájára is jó néhány remek gyerekkönyv felkerült, és azzal együtt jelentették be azt is, milyen új kötetek érdemelték ki augusztusban a "Szívünk rajta" matricát, a hónap kiemelt könyve a Pipacska és Kockapaci újabb kalandjai lett. Íme:

Szerző Cím Kiadás éve Kategória
Solé Caroline Szavazz Rám 2017 Rád talál
Maria Maneru Tutankhamon átka 2017 Mesél
Kolozsi László Apufa 2017 Segít
Ruth Symes Bella Donna - Vajákos út 2015 Mesél
Hunyadi Csaba Zsolt  Mesék Mátyás királyról 2016 Mesél
L.a. Levinova - G.v. Szapgir Pipacska és Kockapaci újabb kaladjai, Vidám matematika I 2016 Fejleszt
Annette Kast-Zahn - Dr. Hartmut Morgenroth Szép álmokat, gyerekek; mit tegyek az alvászavar ellen? 2017 Segít

Az augusztusi top 50-ben szereplő gyerek- és ifjúsági könyvek:

  • Leszel a padtársam? - gyerek - Vadadi Adrienn
  • Rumini - gyerek - Berg Judit
  • Misi Mókus kalandjai - gyerek - Tersánszky Józsi Jenő
  • Buda tornyai - gyerek - Bartos Erika 
  • Kuflik a láthatatlan réten - gyerek - Dániel András 
  • Szeleburdi család - gyerek/ifjúsági - Bálint Ágnes 
  • A két Lotti - gyerek/ifjúsági - Erick Kastner 
  • Minden, minden - ifjúsági - Nicola Yoon
  • Tizenhárom okom volt - ifjúsági - Jay Asher
  • Lilla és Tündérbogyó, 30 érzelmi intelligenciát fejlesztő mese - Kádár Annamária
  • Sirály a király - gyerek - Bosnyák Viktória - sok iskola használja j-ly tanításra
  • Nyár a szigeten - gyerek/ifjúsági - Csukás István - sok iskolában kötelező harmadik utáni nyáron

Érdekel hogyan nevelhetünk boldog gyereket?

Tarts velünk szeptember 29-én este a Hatszín Teátrumba, és hallgasd meg Dr. Kádár Annamária pszichológus előadását. Jegyeket itt vásárolhatsz.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek