SZÜLŐSÉG

Egy 94 éves bácsi megunta a magányt, ezért épített egy uszodát a kertjében

2017. augusztus 18., péntek 16:58

A bácsi 66 együtt töltött év után vesztette el a feleségét, és miután nem nagyon tudott mit kezdeni magával az elcsendesedett házban, úgy döntött, felhúz egy nyilvános medencét a kertjében.

A kisváros, ahol a bácsi él, nem rendelkezett uszodával, a nyugdíjozott bíró, Keith Davison pedig nem igazán tudott mit kezdeni a csenddel és magánnyal, ami 94 évesen, a felesége halála után körbevette, ezért döntött úgy, hogy építkezésbe kezd. A 10 méter hosszú, és legmélyebb pontján közel 3 méter mély medence pedig meglehetősen népszerű attrakciónak bizonyult – írja a Scary Mommy. 

Davison építkezik

Davison felesége 66 év együttlét után, tavaly áprilisban hunyt el, az asszony halála után a bácsira szakadó csend pedig egyszerűen elviselhetetlen tűnt számára, ezért állt elő a csend ellen valóban tökéletes megoldást jelentő ötlettel.

A szomszédok persze először nem nagyon hittek benne, hogy valóban megvalósul a terv, és inkább csak egy bogaras öregúr újabb hóbortjának gondolták a dolgot. Davison azonban hamarosan méricskélni kezdett a kertjében, kisvártatva pedig egy betonkeverő is betolatott a területre: a bácsi bizony nem viccelt.

Baywatch

A felesége halála után saját bevallása szerint is sokat sírdogáló öregúr udvarát azóta minden nap ellepik a környék gyerekei. A 94 évesen úszómesterré avanzsált Davisonnak a medence felavatása óta persze valóban nincs ideje a falakat bámulni, és természetesen azt is bebizonyította a kísérlet, hogy a mindent elborító csendre tényleg kitűnő gyógyír, ha az ember udvarát rendszeresen pancsoló/ugráló gyerekek lepik el. 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 6 híres első kép a természettudomány világából

A tornádóról egészen odáig a legtöbben azt hitték, csak valami babonás mendemonda, ami nem is létezik. Híres első képek.

SCHRÖDINGER Közeli vagy távoli jövő a fejátültetés?

A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg?

HEALTH A legjobb módszer, ha leszoknál a dohányzásra

A leszokás sikerrátája "natúrban" csak 5-7 százalék. Ha viszont felkészülten állsz neki, ezt 50-70 százalékra növelheted. Leszokás lépésről, lépésre.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta