SZÜLŐSÉG

Így vedd észre, mikor dörrensz igazságtalanul a gyerekre

2017. július 7., péntek 16:54

A gyerek egyszerre szeretne kapcsolatban lenni, és megélni a valódi érzelmeit. Szülőként ezt főleg akkor nehéz megengedni neki, mikor rávetítjük a saját problémáinkat. Figyeljük meg, hogyan szól rólunk a konfliktushelyzet!

Szokták mondani, hogy a legkeményebb foglalkozás a világon szülőnek lenni. Ami azt illeti, gyereknek lenni sem egyszerűbb. Gyerekként és szülőként is úgy tűnik néha, hogy egyszerre kell megoldanunk összeférhetetlen problémákat. Sokszor érezhetjük, hogyha az egyik célt követjük, akkor a másiknak hátat kell fordítanunk.

A függőségek kapcsán korábban már említett Dr. Gabor Maté, magyar származású, Kanadában élő orvos, aki a gyermekkori traumák és élmények messzemenő hatásait elemzi, azt mondja, a gyerek két alapvető szükséglete kell, hogy kielégüljön, és keveseknek adatik meg, hogy ne kényszerüljenek választani a kettő közül a másik kárára. Az egyik a kapcsolódás, kapcsolatban levés, a másik: autentikusnak lenni. Utóbbi azt jelenti, hogy tisztában vagyok vele, mit érzek valójában, és ki is fejezhetem azt.

shutterstock 593867606

Ha a szülő elutasít egyes érzelmeket, például a haragot, és azt sugallja, hogy a jó gyerek nem haragszik (Ne csapkodj! Hagyd abba ezt a butaságot! Viselkedj már normálisan!), aki pedig igen, az nem méltó a szeretetre, akkor, mivel számára nem opció a szülővel való kapcsolatról való lemondás, kénytelen eltávolodni saját belső világától, és megtagadni azt, annak érdekében, hogy elfogadja őt a szülő, és biztonságban érezhesse a kapcsolatot.

A viselkedést utasítsuk el, ne a gyereket vagy az érzelmeit!

Ezzel a gondolattal összhangban van, amiről sokszor beszéltünk már, hogy, amellett, hogy szükséges korlátokat állítanunk, magát a problémás viselkedést utasítsuk el, ne az érzelmet, ne a belső állapotot!

Nem könnyű megvalósítani szülőként, mert amikor tombol a gyerek, hogy nem veheti fel a piros pólóját (mivel az koszos), akkor nem csak arra szoktunk gondolni, hogy megakadályozzuk, hogy kirángassa a ruhát a szennyesből, hanem arra is, hogy „Nem hiszem el, hogy ilyen marhaságon ennyire fel tudja húzni magát! Hagyja már abba!”

Mit? Hát, azt, hogy dühös. Pedig ez nem így megy, ha még csak három éves, akkor természetes, hogy nem megy neki csettintésre, hogy megnyugtassa magát. Valljuk be, felnőttként nekünk is hol jobban, hol rosszabbul megy.

Az ilyen helyzetek kezelésének vannak felszíni, technikai elemei. Elsőként például az, hogy ne vágjunk a fejéhez minősítő jelzőket, mint hogy „milyen hisztis kis bestia vagy”. Másodszor: ne várjunk tőle a felfokozott érzelmi állapotban irántunk való empátiát azzal kapcsolatban, nekünk miért esik olyan rosszul, hogy ő most így viselkedik. Harmadszor: ismerjük fel, hogy ő most, azonnal nem tud változtatni a viselkedésén, és ne fokozzuk a feszültséget azzal, hogy egyre nagyobb büntetéseket helyezünk kilátásba arra az esetre, ha nem hagyja abba a dühöngést.

Miért elviselhetetlen ma, ami máskor nem az???

Ezek konkrét ökölszabályok, amiket jó szem előtt tartani. De ennél sokkal fontosabb, hogyha úgy érezzük, őrjítő a helyzet, figyeljük meg, mi az, ami bennünk, szülőként zajlik. Dr. Maté szerint a leggyakoribb oka, hogy a gyereknek nem engedjük, hogy autentikus legyen, hogy a saját megoldatlan ügyeinket vetítjük rá.

Biztos mindenki fel tud idézni jó pár példát, hogy ugyanazt a helyzetet egyszer könnyedén és ügyesen megoldotta, máskor pedig úgy reagált, hogy azzal csak elmélyítette a konfliktust. Ennek az az oka, hogy rólunk is szól, amikor kiakaszt a gyerek. Nekünk jelent valamit az a viselkedés, mi értelmezzük valahogy, méghozzá néha úgy, hogy az épp beletalál egy érzékeny pontunkba. Ha érzékenyebb pillanatban talál meg a gyerek, akkor hajlamosabbak vagyunk saját sebzettségeinkből merítve válaszolni.

Tegyük fel, hogy a piros pólós esetben nagyon ingerülten reagál az anya vagy apa, és képtelen kedvesen, játékosan megoldani a helyzetet, noha máskor megy neki. Maga mondja ki az okot, mikor dühödten kiabálja, „nincs nekem erre időm, nem akarok éjfélkor lefeküdni miattad”. Ugyanis még van egy határidős munkája, és igazából az nyomasztja. Minden, amivel a gyerek húzza az időt, emlékezteti erre, és a csemete lesz a főgonosz, noha az előtte álló munka miatt feszült. Az innen származó dühe azonban a porontyon csattan.

shutterstock 635793935

A megoldás az, hogy vegyük észre, a helyzeten kívül még mi okozza érzelmeinket, és azt is, hogy ezekért nem a gyerek a felelős. Ha látjuk kívülről, hogy mi történik, az már ad egy kis józanságot, és még jobb, ha tudunk úgy bánni magunkkal, hogy inkább csökkentsük, mint elmélyítsük a stresszt. Nem kell magunkat ostorozni, hogy „de szemét vagyok, hogy a gyereket bántom”, attól csak rosszabb lesz. Mindenkivel előfordul, hogy olykor nem azonnal veszi észre magát, ez természetes. Próbáljunk együtt érzőek lenni magunkkal, mint esendő szülővel, végül is egy ilyentől nem dől össze a világ.

Ha már látjuk, mi történik velünk, és tudunk magunkkal empatikus lenni, akkor könnyen jön a megoldás is. Kérjünk segítséget a párunktól, hogy ő öltöztesse a gyereket? Lehet, hogy nincs is rá szükség, mert belátjuk, nem reális a haragunk: a gyerek talán tíz percet ad hozzá az éjszakázásunkhoz, előttünk pedig még három óra munka áll, tehát nem oszt, nem szoroz, hogy most elakadtunk a póló-kérdésnél. Néha pedig az is megkönnyebbülést nyújt, hogy belegondolunk, tényleg olyan tragikus-e a helyzet, mint ahogy az érzelmeink válaszoltak. Igen, ma későn fekszünk le, holnap talán nehezebb lesz felkelni. Ez vajon olyan dráma, ami miatt most rosszul kell magunkat éreznünk? Rögtön látjuk, hogy nem, máskor is túléltük már.

Mindez innentől már nagyon egyszerűen hangzik (sokszor az is), ott rontjuk el, hogy nem kérdezzük meg, hogyan szól rólunk a helyzet. A gyereknevelés elsősorban nem a tettekben dől el, azok csak következnek a belső állapotunkból. A figyelemnél dől el: látjuk-e, valójában mi zajlik bennünk, és mi zajlik a gyerekben, és külön tudjuk-e választani a kettőt, felelősséget vállalva a saját érzelmeinkért.

Cziglán Karolina
pszichológus

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 6 híres első kép a természettudomány világából

A tornádóról egészen odáig a legtöbben azt hitték, csak valami babonás mendemonda, ami nem is létezik. Híres első képek.

SCHRÖDINGER Közeli vagy távoli jövő a fejátültetés?

A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg?

HEALTH A legjobb módszer, ha leszoknál a dohányzásra

A leszokás sikerrátája "natúrban" csak 5-7 százalék. Ha viszont felkészülten állsz neki, ezt 50-70 százalékra növelheted. Leszokás lépésről, lépésre.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta