Colorádóban betiltanák tiniknek az okostelefonokat

Zanza!

Egy apa megijedt kicsit a tizenéves gyereki magatartásában bekövetkezett drasztikus változásoktól, ezért úgy döntött saját kezébe veszi az ügyet.

A kezdeményezés egy tizenéves gyerekei egészségéért aggódó aneszteziológustól származik. Az altatóorvos saját, vagyis inkább 11 és 13 éves gyereki bőrén tapasztalta meg, milyen drasztikus változást okozhat egy tizenéves életében, ha okostelefonozni kezd.

shutterstock 384225016

Tim Farnum szerint az addig energikus és társaságkedvelő kölykök kedvetlenné és visszahúzódóvá váltak a készülékek használatától, sőt az apa szerint a drogfüggők elvonási tüneteihez hasonló reakciókat eredményezett, mikor megpróbálta elkobozni a gyerekektől a telefonjaikat. A tizenévesek nem voltak hajlandóak elhagyni a szobájukat, és természetesen hisztiztek is egy sort az apai szigor láttán, ami elég volt ahhoz, hogy cselekvésre bírja az aggódó apát. 

Farnum akcióba lép

A Science of Us beszámolója szerint Farnum utánanézett egy kicsit a problémának. és olyan statisztikákra lelt, amelyek szerint a túl korán elkezdett okostelefonozás rossz hatással van az agy fejlődésére, a szociális készségekre és az alkoholistákra jellemző függőséget eredményez.

A férfi nem volt rest, létrehozott gyorsan egy nonprofit alapítványt, és előállt egy olyan törvénytervezettel is, ami előírná az állam mobilszolgáltatói számára, hogy az okostelefonok eladásánál rákérdezzenek a telefon leendő használóinak korára. Amennyiben 13 év alattiaknak szánt okostelefont adna el egy szolgáltató, első ízben egy írott figyelmeztetést kapna, a második vétség után azonban már $500-t kellene fizetnie, ezután pedig minden egyes vétség után megduplázódna a büntetés összege.

Farnumnak 100.000 aláírásra van szüksége ahhoz, hogy a törvénytervezet a törvényhozók elé kerüljön. Sok szülő támogatja egyébként az ötletet, John Kefalas colorádói szenátor szerint ugyanakkor szülői döntés tárgyát kell, hogy képezze a dolog, nem feltétlenül indokolt tehát a probléma törvényi úton való rendezése. Te mit gondolsz a dologról?

  • Tiltsák be! 544
  • Ez azért túlzás. 278
Blogmustra