SZÜLŐSÉG

„Néha nyáron is kell majd pulcsit hordani” – így tetoválnak az intézetis gyerekek

2017. június 12., hétfő 14:01

Egy távirányítós autó kismotorja, telefontöltő, szigetelőszalag, kanál, egy toll külső és belső része, tű, cérna és egy öngyújtó – ezekből áll össze egy házi tetoválógép. Aki ilyet tud készíteni, az hatalmas köztiszteletnek örvend az intézetben.

Lőrincz Andrea, aki maga is tetováláshalmozó, egyetemistaként, majd önkéntes segítőként tanulmányozta az állami gondoskodásba vett gyerekek tetoválási szokásait, motivációit. Valószínűleg nem árulunk el titkot azzal, hogy a legtöbb ilyen bőrbe írt kép az anya, a család, az önrendelkezés, és az intimitás hiányáról szól. „Sittes” tetkók az intézetek világából, interjú Lőrincz Andreával.

Fiatal, egyetemista nőként hogy kerültél egyáltalán javító-nevelő intézetekbe, és honnan jött, hogy ott szeretnél kutatni?

A Miskolci Egyetem Tanárképző Intézetének hallgatójaként végeztem egy olyan kurzust (Közösségi pedagógiai gyakorlat), amely lényege a hátrányos helyzetű gyerekek körében folytatott segítő tevékenység volt. Először azért mentem az intézetbe, hogy sikeresen teljesítsem a kurzust és zökkenőmentesen haladjak a diplomám felé. Már az első alkalommal nagyon pozitív benyomások értek, a gyerekek azonnal befogadtak a közösségükbe, és biztos voltam benne, hogy nekem ide később is rendszeresen járnom kell.

Elvégeztem a gyakorlatot, majd a Csatárlánc önkéntes csoporthoz csatlakozva továbbra is jártam heti egy alkalommal az intézménybe. Folyamatosan mélyült a kapcsolatunk a gyerekekkel, barátok, szinte már egy kis család lettünk. Például a születésnapomat is a gyerekekkel és az önkéntesekkel ünnepeltem.

Annyira beleragadtam ezekbe az élményekbe, hogy mindenkinek erről meséltem, de a lelkesedésem ellenére szinte mindenkitől lenéző tekinteteket és értetlenkedést kaptam, hogy minek csinálom, ezeknek a gyerekeknek már úgyis mindegy.

Ekkor jött a felismerés, hogy oké, lehet ezt így is játszani, de én szeretném megmutatni, hogy nem, nekik abszolút nem mindegy, mert nagyon sok minden rejlik bennük. Olyan érzések és vágyak, amiket az utca embere nem is feltételez róluk.

Ilyen harci szellemmel felvértezve terveztem meg tavaly augusztusban az első kutatásomat a témavezetőm segítségével, aki szintén önkéntes az intézményben. És azóta is töretlenül ott vagyok/vagyunk önkéntesként és kutatóként egyaránt. Egy mondatban kitérve arra, hogy nőként megjelenni milyen ebben az intézményben… Hát, sokat segít a fiúk szóra bírásában (nevet).

Hogy fordult a figyelmed a tetkók felé?

14 éves korom óta vagyok a tetoválások szerelmese, azt hiszem, hogy nyugodtan kijelenthetem, hogy tetováláshalmozó vagyok. Mindig, ha valamilyen komolyabb trauma vagy megpróbáltatás van az életemben, akkor összeáll egy kép a fejemben arról a mintáról, amivel ezt kifejezhetem. Az esetek többségében ezek a minták meg is születnek a bőrömön.

Amikor elkezdtem az intézménybe járni, a gyerekek nagy érdeklődéssel vizsgálták a tetoválásaimat, faggattak a jelentésükről és mutogatták nekem a saját maguk, vagy társaik által készített tetkóikat. Ez egy meghatározó közös pont lett az életünkben, egy olyan pont, ami sokkal többet hordoz magában, mint egy kis tinta, vagy néhány görbe vonal.

Hogy készül egy ilyen házi tetoválás? Milyen eszközök kellenek hozzá?

Tetoválástechnikai tanulmányaim egy házi tetoválógép elkészítésével indultak. Ehhez nem kell más, mint egy távirányítós autó kismotorja, telefontöltő, szigetelőszalag, kanál, toll külső és belső része, tű, cérna és egy öngyújtó. Ezek, a hétköznapi élet során használt eszközök némi fizikai ismerettel működőképes géppé alakíthatók, és a gyerekek ugyanazzal az eljárással készítik, ahogy a börtönlakók.

 Mivel ezek szinte állandóan beszerezhető eszközök, és viszonylag gyorsan pótolhatók is, egyszerűen az intézmény készletéből elemelnek egyet-egyet az "alkatrészekből". Komoly presztízzsel rendelkezik az a fiatal, aki pontosan össze tud rakni egy ilyen gépet, és mivel nagy kincs egy ilyen eszköz, nem is adja ki a kezéből.

Ezért történhet, hogy egy profi géppel borzalmas tetoválás készül. Hiszen az, hogy valaki össze tud rakni egy ilyet, nem jelenti azt, hogy két párhuzamos vonalat is meg tud rajzolni. Maguk a minták tolltintával, vagy "pénzesebb időszakokban" Holló tussal készülnek. De ha a szükség úgy kívánja, akkor házi készítésű tintával (elem koromrészét tusfürdővel elkeverik) is lebonyolítható a procedúra.

Mivel egy kétemeletes, zegzugokkal teli intézményről beszélünk, nem nehéz elbújni, és egy-egy tetkót gyorsan felütni. Van, hogy csak hónapokkal később veszik észre a nevelők, hogy valaki bőre új tetoválásokkal színesedett. Olyankor pedig már igazán nem tudnak semmit csinálni, bár akkor sem tudnának, ha azonnal észrevennék. A felelőtlenül szem előtt hagyott tetoválógépet azonban gyakran elkobozzák, viszont, ahogy mondtam, viszonylag gyorsan újragyárthatók.

Természetesen veszélyei is vannak ennek a módszernek. Ha nem megfelelően sterilizálják az eszközt, vagy abszolút nem fertőtlenítik, akkor komoly fertőzésveszélynek teszik ki magukat. Bár elmondásuk szerint még soha, senkinek nem volt ilyen jellegű problémája.

Amikor tudnak, akkor parfümmel fertőtlenítik a gépet és a bőrfelületet is. Az utókezelés is fontos lenne, a felsebzett bőr nyugtatása, sebgyógyító kenőcsök használata: az első három napban fóliával kellene védeni a külső hatásoktól. 

A legnagyobb luxus, ami esetükben előfordul az az, hogy testápolóval kenik a bőrüket, de keringenek olyan vélekedések is odabent, hogy az étolaj is megfelel erre a célra (nem, természetesen ez csak a gyulladás előidézését segíti).

Mit ábrázolnak ezek a tetoválások? Jól sejtem, hogy a legtöbb gondoskodásba vett gyerek az anyukája után sír a tetoválásával is?

Igen, jól gondolod. Anyukák, nagymamák és testvérek hiánya áll az első helyen. Szívszaggató végighallgatni egy olyan történetet, amiben a fiú arról mesél, hogy az ujjaira tetováltatott MAMA felirat az egyetlen esélye, hogy kimutassa a nagymamájának, hogy mennyire szerette őt, hiszen alapvetően semmije sincs, amit neki adhatna. Így mondja el, mennyire hálás azért, hogy a mamája – az életében egyedüliként – hitt benne és támogatta, hogy az utolsót is neki adta.

Mik vannak még?

Én alapvetően valamilyen hiány kielégítéseként értelmezem a tetoválásokat. Valami olyannak a pótlásaként, amit elveszettek, viszont elengedhetetlen az egészséges élethez.

A család hiánya mellett külön kategóriaként kezelem a magántulajdontól való megfosztottságot. Még ha eredendően lehetne is magántulajdona a gyerekeknek/fiataloknak, valójában még sincs, egy ilyen intézményben minden "közös". Mert vagy meg kell osztaniuk egymással a dolgokat, vagy kérdezés nélkül elveszik tőlük (többen kereskednek az egymástól ellopott értéktárgyakkal). A tetoválásaikkal végre valami olyat tudhatnak magukénak, amit senki nem tud ellopni tőlük, amit nem kell megosztaniuk másokkal.

Vannak ezen kívül olyan minták, amelyek az életük olyan részeire utalnak, melyeket nagyon szeretnek. Például egy-egy zenekar vagy focicsapat neve.

Ahogy a magántulajdon, úgy a magánélet is ritka kincs az intézmény falain belül. Még ha szövődnek is szerelmek, a közös időtöltés, az intimitás, a szexualitás megélése mélyen elfojtott az intézeti viszonyok között. Elsősorban nem a szabályozásra gondolok, hanem mondjuk arra, hogy egy szobában 4-5 fő lakik, vagy a szobáknak nincs ajtaja. Így sokan tetováltatják magukra az aktuális szerelmük nevét, az első találkozásuk, a szerelembeesésük dátumát, hogy ezzel is mindig maguk mellett tudják a partnerüket.

Meghatározó náluk az autonómia elvesztése is. Az intézményben merev szabályok és időbeosztás szerint élnek, még ha sokan nem is tartják be ezeket. Ezek között a korlátok között kevés lehetőségük adódik önálló, saját döntések meghozatalára. Egy tetoválás elkészíttetése azonban egy komoly és önállóan meghozott döntésnek minősül, hiszen egy életre szól. Számos "első tetoválás" ilyen indíttatásból készül el: hogy megmutassák, ők is képesek saját maguk felett döntéseket hozni.

És az utolsó a biztonság hiánya. Akármennyire is jól érzik magukat egyes napokon a társaikkal, ők mégiscsak egy külső hatásra kényszerültek arra, hogy megosszák egymással az életterüket. Ez akaratlanul is a biztonságérzet hiányához vezet, hiszen soha sem lehet tudni, ki lép be megint az életükbe, kivel kell ezután osztozniuk.

Többen ezért testvéreikkel, vagy az intézményen belüli fogadott testvéreikkel alkotnak sorsközösséget, védelmet, és némi biztonságérzetet nyújtva ezzel maguknak és másoknak. Ezen a területen elsősorban olyan motivációs és biztató célzatú tetoválások jelennek meg, mint a "Never give up", "Ami nem öl meg, az megerősít", "Egy élet, egy esély".

Ezekkel, a bőrükbe vésett gondolatokkal idézik fel saját maguknak, hogy akármennyire rossz is a helyzet, nem szabad feladni. És többször a társaiknak is ugyanezt az üzenetet kívánják közvetíteni. Olykor többen, egyszerre készíttetik el ugyanazokat a feliratok, ezzel is kifejezve az összetartozást, a közösségben rejlő erőt.

Hány éves volt a legkisebb tetovált gyerek, akivel találkoztál?

14 éves volt és 9 tetoválása volt, amikor az interjút felvettük.

Azt nem tisztáztuk az elején, hogy milyen típusú intézményről van szó. Sima állami gondoskodásról, vagy javítóintézetről?

Ez egy nagyon bonyolult kérdés. Alapvetően ez egy "sima" gyermekotthon, állami gondozott gyerekek számára. Olyan gyerekek élnek itt túlnyomó többségben, akik gyermekbántalmazás áldozatául estek, és az állam kiemelte őket a családjukból. Viszont, egy súlyosan traumatizáló családi közeg sajnos majdhogynem papírformaszerűen hozza magával a kriminalizálódást és a szerhasználatot, ezzel egy speciális nevelési igényű gyerekcsoportot megteremtve.

Többen korábban javítóintézetben éltek, onnan pedig gyermekotthonbeli ellátásba kerültek. Sokan oda-vissza ingáznak a javító és a gyermekotthon között. A gyermekvédelmi rendszer diszfunkcionális működése miatt, vagy, mivel nincs elég férőhely a speciális nevelőotthonokban és javítóintézetekben, az átlagos gyermekotthonba kerülnek azok a fiatalok is, akinek nem itt kellene lenniük. Emiatt nagyon nehéz meghatározni, leírni, hogy milyen terepről és milyen gyerekekről van szó.

Gondolnak arra a gyerekek, hogy egyszer majd ezek a tetoválások a hátrányukra lehetnek? Van jövőképük?

Természetesen rendelkeznek jövőképpel, pozitív kimenetelű jövőképpel. Lehet, ez most bugyután fog hangzani, de engem jó érzéssel töltött el, mikor minden megkérdezett fiatal azt nyilatkozta a jövőjére nézve, hogy a tetoválásaikat eszközként fogják felhasználni. Segítséget nyújtanak majd számukra abban, hogy a gyermekeiknek mesélni tudjanak fiatalkoruk megpróbáltatásairól.

Az egyik interjúalanyom azt mondta: "Senki nem tudja, hogy mit jelent ez a tetoválás, csak én, meg most már te. Soha nem beszélgettem erről senkivel és nem is szeretnék. Ez a múltam, szeretném a tetoválásaimmal lezárni a múltamat. Mint egy képeslap, ott lesz rajtam, de nem akarom átélni újra. Soha nem fogom elfelejteni, hogy honnan jöttem, de csak a feleségemnek és a gyerekeimnek fogom mindezt elmesélni."

Tudatos céljaik vannak tehát a tetoválásaikkal a családjukon belül.

Ami a munkát illeti, úgy vélekednek, hogy azokban a szakmákban, melyekben jelenleg tanulmányaikat folytatják (pl. kertész, csontozó, pék, hegesztő) nincs diszkriminatív hatása a tetoválásoknak. Nem félnek attól, hogy a tetoválásaik miatt nem kapnak majd munkát, vagy hátrányos megkülönböztetés éri őket a munkahelyükön. De tudják, hogy benne van a pakliban, hogy kialakulnak, majd olyan helyzetek, mikor el kell a tetkókat takarni és, hogy néha majd "nyáron is kell pulcsit hordani."

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

KERTÉSZ Ötletek zöldségágyások beültetéséhez

A nyár általában a pihenés időszaka, ezért a legtöbben ilyenkor már nem akarnak intenzív gondoskodást megkövetelő zöldségeket vetni. Lássuk, mint lehet tenni!

OTTHONTÉRKÉP Hagyd le a képről apu sörhasát!

A nappali ajtaján belógó hatalmas sörhas, egy csak félig látszó kutya vakarózó hátsó lába, lerágott csirkecsont a könyvespolcon – biztosan mindenki látott hasonló vicces vagy visszataszító fotókat ingatlanhirdetésekben.

MÁS TÉSZTA Búzadara dal - megyek panírozni

A nyár minden bizonnyal legújszerűbb dallamos hip-hop slágerében réteslisztről, búzadaráról és kenyérlisztről énekelnek a debreceni egyetem afrikai származású hallgatói. Ne hagyd ki!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta