"Húzz egy sorszámot, és lődd be magad!"

Egyetemista koromban néhány napot egy bécsi klinikán töltöttem – nem, nem feküdtem be, csak szakmai gyakorlaton voltam. Megfordultam többek között egy járóbetegrendelésen is, ahol konkrétan drogokat osztogattak terhes nőknek.

A rendelés kifejezetten a heroin- és egyéb opiátfüggő kismamákat látta el, naponta vagy néhány naponta kaptak egy marék opiáttartalmú kábítószert tabletta formájában, cserébe rendszeresen meg kellett jelenniük, vér-és vizeletvizsgálaton estek át, részt vettek a terhesgondozáson, és persze nem használtak „utcai”, intravénás heroint. A rendelést vezető szakember szerint egy csomó kisbabát meg lehet így menteni, hiszen máskülönben ezek a nők egy aluljáróban lőnék magukat koszos tűvel, ismeretlen eredetű szerekkel, és nem túl valószínű, hogy szülész-nőgyógyász követné terhességük állapotát.

Úgy „gyógyítjuk” a drogosokat, hogy drogok adunk nekik? Az én adómból?

Az ártalomcsökkentés, mint az illegális droghasználat egyik megoldási modellje első hallásra valóban meghökkentő. Úgy „gyógyítjuk” a drogosokat, hogy drogok adunk nekik? Az én adómból? Erre bezzeg van pénz! Ugyanakkor a függőségeket (magukat a függőket, és a függőség társadalmi elterjedtségét, hatásait) vizsgáló kutatások szerint az ártalomcsökkentés tényleg hatékony módszer.

Olyannyira, hogy Kanadában, Montrealban hamarosan nyitnak két új „belövőközpontot”: itt a függők egy nővér felügyelete mellett lőhetik be magukat intravénás kábítószerrel.

shutterstock 538873891

Drogosok = betegek?

A felügyelet melletti intravénás droghasználó állomások hasznosságát kutatások bizonyítják: kevesebb ember hal meg a vénás droghasználat következtében. Vancouverben 2003-ban nyitott meg az első ilyen központ, és a rákövetkező években itt 35 százalékkal csökkent a drogtúladagolásból adódó halálesetek száma.

Ugyanakkor ezeket az eredményeket sokan vitatják: lehetséges ugyanis, hogy a túladagolások csökkenése annak köszönhető, hogy épp ezekben az években változott meg a heroin elérhetősége a piacon, vagy hogy Vancouver egyes kerületeiben változott a rendőri jelenlét.

A droghasználat sokféle értelmezése létezik: tarthatjuk egyszerűen bűncselekménynek és büntethetjük; tarthatjuk erkölcsi gyengeségnek és lenézhetjük; vagy tarthatjuk betegségnek, hiszen a függők agya az idegtudósok szerint átalakul.

Valójában a függőségek az idegrendszer krónikus betegségei: a függők egyes agyterületei működésüket és felépítésüket tekintve is megváltoznak. A függők nem azért drogoznak, mert ostobák vagy gonoszak, hanem azért, mert megbetegedett az agyuk: leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy az agy jutalomközpontja (nucleus accumbens), tanulásért és emlékezésért felelős központjai (homloklebeny, hippokampusz) és a kockázatvállalás, veszély, előny-hátrány mérlegelésért felelős területek (amygdala, homloklebeny) és az ezen területek közötti kapcsolatok mennek tönkre.

A rosszul működő rendszer pedig a függőség fennmaradását segíti elő – persze, attól még meg lehet belőle gyógyulni, csak sokkal nehezebb, mint kívülállóként azt az ember elképzeli. Hagyja abba és kész!

Az ártalomcsökkentés azon az elven alapul, hogy a függőséget krónikus betegségnek tekintjük. Ha meg tudjuk gyógyítani, szuper, ha viszont nem tudjuk, akkor igyekezzünk mindent megtenni, hogy a beteg személy a betegsége ellenére/mellett is teljes életet élhessen és hasznos tagja maradhasson a társadalomnak.

A magas vérnyomásban szenvedőknek vérnyomás-csökkentőket adunk, a cukorbetegeknek meg inzulint, hogy ne haljanak meg agyvérzésben meg cukorkómában, tudjanak dolgozni, nevelhessék a gyereküket, lehessen cicájuk. Az ártalomcsökkentés a drogfüggőket is hasonlóan szemléli: ha nem tudjuk megszüntetni a betegségüket, akkor kezeljük őket úgy, hogy az a lehető legkevesebb ártalommal járjon az érintett személyre és a társadalomra.

Mégis inkább tiltsuk be!

A kanadai példa kirívó. A USA jelenleg épp ellenkező trendet követ: a drogárusítás és -használat szigorúbb büntetését. Sajnos ez eddig nem vezetett fényes sikerekre, csupán annyit értek el vele, hogy átalakult a kínálat. Könnyebb ugyanis illegális drogokból erősebb drogot csempészni, hiszen erősebb anyagból kisebb mennyiség is elég, nem kell egy egész kamionnal elrejteni, hanem befér egy hátizsákba.

Ha viszont erősebb szerek kerülnek az utcára, akkor jó eséllyel nő a túladagolások és az egyéb halálesetek száma. Az USÁ-ban az elmúlt években az intravénás heroin helyét a fentiek miatt a fentanyl nevű opiátszármazék vette át, ez 50-100-szor erősebb a morfinnál és meg is ugrott a túladagolások száma.

A tiltással ezért óvatosan kell bánni: bár elsőre jó ötletnek tűnik, mégis gyakran a visszájára sülhet el a dolog. Az USÁ-ban nem lett kevesebb opiáthasználó, csak mást használnak.

Kanada épp az ellenkező úton jár: 2015 óta azon fáradoznak, hogy minél biztonságosabb legyen a droghasználat. A terv a szerhasználat úgynevezett. dekriminalizálása – ez még nem feltétlenül a legalizálást jelenti, de azt igen, hogy kevésbé legyen bűncselekmény, kevésbé szigorú törvények vonatkozzanak a használókra. Ehhez több felügyelt, biztonságos belövőállomást nyitnak, és elérhetőbbé teszik a receptre felírható heroint.

shutterstock 458044471

Gyere, lődd be magad nálunk!

Montrealban hamarosan megnyílnak a biztonságos központok. A helyszínek naponta 22 órában lesznek nyitva, steril, jól megvilágított környezetben – nem nagyon hasonlítanak egy drogtanyára. A szerhasználóknak az első alkalommal regisztrálniuk kell majd, és azt is meg kell mondaniuk, milyen drogot fognak használni (a központok drogot nem adnak, mindenki a sajátját viszi, adnak viszont steril tűt és eszközöket). Erre azért van szükség, hogy túladagolás vagy másfajta rosszullét esetén a személyzet képben legyen és tudjon reagálni.

A használó ezután bemehet egy szobába, ahol az e célra kialakított fülkében beadhatja magának a szert. A nővérállomásról az összes fülkét figyelik, és ha baj van, beavatkoznak – ellenszert adnak, mentőt hívnak stb. Ha olyankor érkezik az ember, amikor az összes fülke tele van, akkor konkrétan sorszámot kell majd húzni, mint az ügyintézéskor.

A hasonló helyszínek létezése csökkenti a halálos túladagolások számát, a tűhasználathoz köthető HIV és hepatitis B és C fertőzések számát. Ez pedig nem csak a függőknek jó, hanem az átlagos, nemfüggő állampolgárnak is: hiszen a HIV-fertőzöttek és a hepatitses betegek kezelése egy vagyonba kerül az egészségügynek.

A hamarosan nyitó montreali állomások az előzetes becslések szerint évente állomásonként 11 HIV és 65 hepatitis C esetet fognak megelőzni, ez pedig 0.686 millió és 0.8 millió kanadai dollárt (a kettő együtt nagyjából 410 millió forint) spórol meg az államnak - körülbelül ennyibe kerülne 11 HIV-es és 65 HCV-s páciens kezelése.

Portugáliában mindent szabad

A személyes használat legalizálására vannak más külföldi példák is: Portugáliában 2001-ben kvázi legalizálták a személyes droghasználatot. Azóta Portugáliában az addig illegális drogok (heroin, kokain és még egy csomó) kis mennyiségű használata és a személyes használatra szánt szer birtoklása nem bűncselekmény. A drogok maguk továbbra is illegálisak, de nem a használót büntetik, illetve, ha használaton kapnak, akkor büntetést kell fizetni és elképzelhető, hogy kezelésre kötelezik az embert – de nem kerül börtönbe, és nem lesz priusza.

Az eddigi adatok alapján úgy tűnik, a portugáloknak bevált mindez: míg korábban 10 millió lakosra 80 drog okozta haláleset jutott, most már ez a szám csak 20, azaz negyedére esett vissza a halálesetek száma. Míg 2001-ben több mint 1000 új HIV esetet regisztráltak, addig 2013-ban már csak 100 új eset volt. A portugál adatok szerint a legalizálást követő első években nőtt a droghasználók össz száma, majd ezt követően csökkenni kezdett. A „problémás” droghasználók, azaz a kokain és heroinfüggők száma pedig folyamatosan csökken.

Egy nap az életünkből

Az Egy nap az életünkből a Jogriporter Alapítvány dokumentumfilmje (rendezte: Takács István Gábor). Hét országban követi végig nyolc ember egy-egy napját, akik életében közös pont a heroin. Mindannyian aktív vagy gyógyult függők, és szívszorító látni, mennyit segíthet vagy árthat egy-egy társadalom drogpolitikája a függőknek, érdemes összehasonítani a magyar Oszkár-Éva páros életét a német Claudia sorsával. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra